Az első negyed eldöntötte a meccset

Utolsó nemzetközi mérkőzésére készült a mai napon az Atomerőmű SE, mégpedig az ukrán Khimik ellen. A találkozót idegenben játszották, így ismét egy hosszú utazás után lépett pályára a paksi csapat, ráadásul az elmúlt mérkőzések eredményére tekintve nem is a legjobb formában. A tét nélküliség viszont akár felszabadult játékot is eredményezhet, legalábbis az atomos vezetők így vélekedtek a dologról. Lássuk hát, mi valósult meg ebből!

A feldobásnál a hazai csapat hozta el a labdát, ám McGhee elhibázta a meccs első dobáskísérletét. Nem úgy a túloldalon Lorenzo Williams, aki megszerezte a vezetést a Paksnak. Ekkor azonban komoly rövidzárlat lett úrrá a magyarokon, és a vendéglátó egy 23-0-ás sorozattal gyakorlatilag hét perc alatt eldöntötte a találkozót. És most nem a múlt héten látott, Ventspils féle triplazáporral vertek oda az ASE-nak, hanem okos játékkal, szépen kijátszott akciók végén szerzett kétpontosokkal operáltak. Próbálkoztak a piros-kékek duplákkal és triplákkal egyaránt, de a gyűrűbe találni nem nagyon sikerült. Végül Körtélyesi triplája törte meg a gólcsendet, majd ugyanő egy duplát is értékesített, így kezdett beindulni a gépezet. A végén még Cole is szerzett 3 pontot, így végül 25-10-es állásnál ért véget az első negyed.

A második aztán ismét nem jól tól indult paksi szempontból, Putovyi két duplájával ismét 20 pont közelébe kúszott fel a hátrány. Cole és Vojvoda szerzett gyorsan egy-egy kosarat, ám az oroszok lendületét nem sikerült megtörni. A negyed közepére állandósulni látszott az említett 18-20 pont körüli differencia, nagyjából felváltva voltak eredményesek a felek. Ezek után több hibát is elkövettek a felek, elrontott támadások és eladott labdák jellemezték a következő szakaszt, amelyet előbb az ukrán edző elégelt meg, és két időt. A pauza után előbb Prokopenko szórt triplát, majd erre rögtön jött is a válasz Cole révén, sőt az amerikai két büntetőt is értékesített, elsőként elérve a mérkőzésen a 10 pontot. Az utolsó két percben aztán Popov két alkalommal is betalált, ám szerencsére a vége a paksiaké volt, akik Nick Williams és Kámán Tamás révén szintén négy pontot tudtak szerezni, és húszon belül maradtak. Az állás 45-27 volt ekkor, és a hazaiak neve mellett majd' dupla annyi lepattanó állt, ami a gyenge dobószázalék mellett a másik magyarázata volt a nagy különbségnek.

A második félidő első két percében kosárra kosárral válaszoltak egymásnak a csapatok, Cole és Zo Williams voltak a paksi kosárszerzők, ám ekkor ismét jött az első percekben tapasztalt rövidzárlat, és 3 percig nem találtak be az atomosok, ellentétben az ukránokkal, akik ez idő alatt újabb hat pontot szereztek. A paksi védekezés sebezhetőségét mutatja, hogy találataik nagyrészét ebben a játékrészben is ziccerig játszott helyzetekből vagy betörésekből szerezték a Khimik játékosai, ennek levédése komoly problémát okozott. Összességében viszont tartotta magát az első negyedben beállt különbség, így sajnos az akkori "blackout" levét itták még mindig a vendégek. Ekkor Lorenzo Williams rázta meg magát, és egy perc alatt két triplát is bevert, sőt Kovács Ákos kövéptávolijával hosszú idő után 20 alá csökkent a hátrány. A negyedbe még belefért egy-két eredményes megmozdulás mindkét oldalon, amelyek után 19 pontos előny birtokában vonulhattak pihenőre a hazai játékosok. 

A zárófelvonás Kovács újabb duplájával indult, amelyre büntetőkkel felelt az ellenfél. Kovács Ákos elkapta a fonalat, és ezt követően a triplavonalon túlról is betalált, majd Morgen Ferdinánd is követte a jó példát, és szintén triplából köszönt be. Apró szépséghiba, hogy eközben Ikolev sem tétlenkedett, és öt pontjával nem engedte közelebb kerülni az Paksot. Morgen ismét betalált, ám ekkor kissé elkapta lendület a magyar játékosokat, aminek két ukrán indításgól formájában meg is lett böjtje. Időközben pályára került Keprel-Fronius is, aki előbb dobás közben faultolta Popovot, majd kiosztott egy szép gólpasszt Kovácsnak, aki újabb triplát értékesített. Sajnos a védőoldalon már nem mentek ilyen jól a dolgok, több elkerülhető, könnyű kosarat is kapott az ASE. A hátralévő 2 percben érdemi történés már nem akadt, így elmondható, hogy már az első negyedben eldőlt a találkozó, azzal a 23-0-ás ukrán rohammal. Az ASE ezt követően becsülettel küzdött, és tartotta az eredményt, de közelebb kerülniük sajnos nem sikerült, így 1 győzelemmel és 5 vereséggel zárták a csoportkört.


Khimik-OPT Yuzhny - Atomerőmű SE  83-58 (25-10,20-17,19-18,19-13)

Khimik: Mitchell 10, Prokopenko 8/6, Szizov 9, Terry 8, McGhee 4. Csere: Popov 15, Miletic 7, Zavadskyi 5, Belikov 3, Pustovyi 9, Ikovlev 5/3.

ASE: L. Williams 10/6, Vojvoda 2, Kámán 2, Körtélyesi 7/3, Tóth 1. Csere: Cole 17/6, Morgen 5/3, Kovács Á. 10/6, N. Williams 4, Kerpel-Fronius -.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus