Beharangozó: Paks - Khimik

Ma délután 17:30-tól újra megkezdődik nemzetközi kupaszereplő csapataink számára az aktuális forduló az EuroChallenge alapszakasz-csoportkörében. Először a Paksi Atomerőmű gárdájának van jelenése, mégpedig hazai pályán az ukrán Khimik Juzsnyij ellen egy olyan csoportban, ahol két forduló után mind a négy klub 1-1 győzelmet és vereséget számlál. Nézzük, mit érdemes tudni a tolnaiak ellenfeléről, illetve esélyeiről!

KHIMIK-OPZ Juzsnyij: Az ukrán alakulat tavaly 12. helyen végzett hazája bajnokságában, ami nem túl fényes eredmény. A csapat két éve nem igazán tud előrelépni, hiszen míg egy évvel korábban is csak a 10. helyet tudták megszerezni, azt megelőzően nyolc alkalommal is a legjobb négybe jutottak. Az Eurochallenge-ben is évek óta megmérettetik magukat, ám most már három éve zsinórban az első csoportkör a végállomás, sőt, ott is csak a negyedik hely jutott nekik minden alkalommal. Minden bizonnyal az idén mindkét fronton szeretnének előrelépni, ennek megfelelően a játékoskeretet is igyekeztek megerősíteni.

A nagy nevek közé tartozik a korábban a spanyol, görög és bosnyák élvonalban pattogtató a bosnyák csapattal az Európa-bajnokságon részt vevő Sasa Vasiljevic, aki a BC Odessa csapatától érkezett. Szintén fontos igazolás lehet a német bajnok Brose Baskets-től elcsábított Terry Reyshawn, Visszatért a csapathoz a korábbi kedvenc, Darrel Mitchell is. Az apró termetű irányító a tavalyi szezont Belgiumban töltötte, ahol a liga gólpassz-királya lett. A palánk alatti régiót is megerősítették, mégpedig a tavaly Izraelben 14 pontot és 6,5 lepattanót átlagoló Aaron McGhee-vel, aki a nyáron Puerto Rico-ban tartotta játékban magát.

A távozók között Lorenzo Williams nevét érdemes megemlíteni, aki pont az Atomerőmű csapatába igazolt, így számára nem lesz ismeretlen a közeg, és az ellenfél.

Összességében egy jelentősen megerősödött csapattal vágtak neki a szezonnak, akár a továbbjutásra is esélyesként. A hazai bajnokságban 8 - 5-ös mérleggel a 6. helyen tanyáznak.

A Paks eddig igencsak felemás szezont fut, hiszen amíg a hazai bajnokságban már a harmadik vereségét könyvelhette el Völgyi Péter legénysége a hétvégén Kaposváron, addig mondhatjuk, hogy a kontinens harmadik számú kupasorozatában remekel az ASE. A kettős győzelemmel kivívott selejtezős továbbjutás után az orosz Nyizsnyij Novgorod ellen egy igen kellemes meglepetéssel kezdte a csoportkört a Vojvoda Dávid és Lorenzo Williams vezette Atomerőmű, majd a lett bajnokságban még veretlen Ventspils otthonában sem hiányzott sok, hogy borítsák a papírformát a mieink. Hazai pályán a jelenleg hasonló mérleggel álló ukránok ellen nagyon fontos lenne megszerezni a győzelmet, amit elméletileg teljes csapattal harcolhat ki a vendéglátó, mivel az egy hete kisebb sérüléseket összeszedő játékosok már teljesen rendben vannak egészségileg. Bárhonnan nézzük, kulcsfontosságú lesz, hogy milyen dobóformát fog ki a Paks, ebben muszáj előrelépnie Kámánéknak az utóbbi hetekben mutatott produkciókhoz képest. Ha ez megbízható lepattanózással is párosul, Williams és Vojvoda hozzák, amit idén nagyjából konzisztensen, továbbá a formába lendülő Tóth Ádám is hozzá tud tenni az összteljesítményhez, akkor jó esély van egy magyar diadalra.

A találkozót 17:30-tól élőben közvetíti a DigiSport Plus, szurkoljunk együtt a Paksnak, hogy sikerüljön megszerezni a továbbjutás szempontjából elengedhetetlen újabb hazai győzelmet!

Közlemény: A mai, Khimik Juzsnyij elleni Eurochallenge találkozóra az Atomerőmű SE kedvezményes jegyárakkal kedveskedik a kilátogató szurkolóknak. Plézer Gábor, a paksiak technikai igazgatója arról számolt be, hogy - a Novgorod elleni találkozóhoz hasonlóan - a meccset a diákok és a nyugdíjasok ingyenesen, míg a felnőttek féláron tekinthetik meg.

Fotó: ase.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus