Hírmorzsák - 2011-10-02

Nailon játszhat az osztrákok ellen!


Lee Nailon jó fizikai állapotban érkezett meg Paksra tegnap este, ma már edzett is a csapattal, mely gőzerővel készül a keddi Euro Challenge selejtezőjére az osztrák Arkadia Traiskirchen ellen. Az amerikai légiós három hete még tétmérkőzésen játszott, de a játékengedélyével kapcsolatos viharfelhők mára teljes mértékben elvonultak. Pénteken kétszeres halasztás után sikerült tisztázni a nevezését a harmadik számú európai kupasorozatra, így a keddi napon már ő is az ASE játékosaként futhat ki a parkettre. Az egykori NBA-játékos hétnapos próbajátékon vesz részt, az első Euro Challenge selejtezőn, illetve a magyar bajnokság nyitófordulójában bizonyíthat a tolnai klub vezetésének, ez után döntenek arról, hogy végleges szerződést kaphat-e az egész szezonra.


Szomorú játék - emlékezés Orosz Lászlóra

Hétvégén, szülővárosában, Miskolcon kísérték utolsó útjára Orosz Lászlót, vagy ahogy kosaras berkekben mindenki ismeri Benőt. Szép számmal tették tiszteletüket régi edzői, játékostársai, korábbi kiváló, válogatott kosarasok.

A szomorú szertartás másnapján Benő első csapata, a MEAFC emlékmérkőzést rendezett tiszteletére, amelyen, mint aki egyetemi évei alatt két esztendőt együtt játszott az elhunyttal a miskolci egyetemi csapatban e sorok írója is részt vett.

Alapvetően jó dolog az, ha régi játszótársak, barátok összejönnek, s újra szerelést öltenek, és játszanak egy jót. Normális esetben az ilyen összejövetelek jó hangulatúak, megy a zrika, az ugratás.

Szombaton délután azonban erről szó sem volt. Némán, csendben kosaraztak Orosz Laci korábbi társai, két csapatra osztva. A nézőtéren pedig talpig feketében ott ültek Orosz László szülei testvérei, gyermekeinek édesanyja, a fekete mezes együttesben pedig pályára lépett - és igen ügyesen is játszott - Benő három gyermeke, Bence, Benjámin és Zsófi.

Az összecsapás vége torokszorító volt. A legidősebb gyermek, Bence átadta Orosz Laci édesanyjának a 13-as mezt - Laci ezt a számot viselte a MEAFC-ban -, s a fekete mezes csapat négy játékossal fejezte be a mérkőzést.

A lefújás után a zokogó hozzátartozók köszönték meg a szomorú játék szintén könnyeikkel küszködő résztvevőinek a sportos emlékezést.

Ezt követően az öltözőben azt fejtegettük, jó volt újra látni egymást, s együtt játszani. Akadtak, akik nem is évek, inkább évtizedek óta nem látták egymást. Nagy kár, hogy egy ilyen szomorú, tragikus esemény hozott újra össze minket, s ennek kapcsán találkoznunk.

Elbúcsúzva egymástól abban maradtunk, a találkozást próbáljuk a jövőben mondjuk féléves, éves szinten rendszeressé tenni. A találkozás miatt is, meg azért is, hogy magunk között őrizzük a közülünk a kosárlabdázásban messze-messze a legtöbbre, legmagasabb szintre jutó társunk emlékét.

Orosz Laci, Benő, nyugodj békében!


Hangáék legyőzték a Murcia csapatát

A Manresa a szezon rajtjához közeledvén újabb edzőmeccset játszott, mégpedig ezúttal a Murcia ellen. Az elejétől fogva a katalán csapat irányította a találkozó menetét, ám a Murcia az első negyed végére összekapta magát, és minimális előny tett szert. Innentől aztán beindult a henger, és átvették a vezetést a 26 pontig jutó Montañez vezette vendégek, és a meccs folyamán többet nem engedték ki a kezükből a vezetést. A hajrában a különbséget is sikerült növelni, így a végén 69-78 arányban Hanga Ádám csapata diadalmaskodott.

Ádámot egyébként külön kiemelték, miután nagyon szép dolgokat mutatott be a találkozó során, végül 10 pontnál állt meg.

UCAM Murcia - Assignia Manresa 69-78

(15-13,33-40,52-57,69-78)

UCAM Murcia.- Josep Franch (18), Jordi Grimau (4), Barlow (4), Kurz (4), Augustine (14); Pedro Rivero (4), Paco Solsona (8), Rejón (2), Sergio Pérez (6), Juan I. Jasen.

Assignia Manresa.- Javi Rodríguez (8), R. Montañez (26), Palsson (0) Doellman (12) Asselin (6); Alex Hernández (6), Hanga (10), Oriola (2), Achara (6), Soler (2).

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus