Horváth szerint tanulni kell a hibákból

Csaknem jókora meglepetéssel kezdődött a férfi bajnokság 3. fordulója. A pénteki összecsapáson a Kaposvári KK az utolsó percig pariban volt a bajnok Szolnokkal, sőt sokáig úgy tűnt hozhatja is a találkozót Fekete Ádám együttese.

A vendégek Josh Wilson révén rengeteg, könnyű dobást értékesítettek. Az Olaj védekezése gyakran hasonlított egy átjáróházhoz, ráadásként rengeteg volt a kihagyott távoli dobás hazai részről. A nagyszüneti utáni pillanatok is ugyanúgy folytatódtak szolnoki szempontból, ám a végjátékban az addig halványan teljesítő Trotter révén fordítani tudtak.

A lefújást követően a somogyiak hátvédje Kutasi Gergely és a szolnoki Horváth Ákos is igyekezett a pozitívumokat meglátni és azokból erőt meríteni a folytatásra.

Kutasi Gergely: Úgy érzem kezünkben volt a mérkőzés, esélyünk is volt megnyerni. De Trotter varázsolt a végjátékban, így sajnos vereség lett a vége. A továbbiak folyamán igyekszünk a hibáinkat kijavítani és a pozitív dolgokból építkezni.

Horváth Ákos: Hosszú sérülésem után térhettem ismét vissza a pályára. Jól is éreztem magam fent. Úgy éreztem magamon és a csapaton is, hogy ezt a meccset magától is megnyerjük. Leszámítva az utolsó percet sokkal többet kell tennünk egyénileg és csapatként is. Főleg, mivel két hét múlva a Pau-Orthez látogat hozzánk és ellenük ez édeskevés lesz. Tanulnunk kell a hibáinkból és csak a pozitív dolgokból kell táplálkoznunk. Egy ilyen végjátékot nagy dolog megnyerni.

Kép: sportklub.tv

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus