Jereminov a Szedeák irányítója!

26 éves szerb irányítóval erősített a Naturtex-SZTE-Szedeák NB I A csoportos férfi kosárlabdacsapata - írja a szegedma.hu portál. A 187 centi magas Branko Jereminov az elmúlt három évben a szerb élvonalbeli Tamis együttesében szerepelt, a legutóbbi idényben 24 bajnoki mérkőzésen 11,4 pontot, 3,5 lepattanót és 5,9 gólpasszt átlagolt, utóbbi kategóriában a szerb pontvadászat teljes mezőnyében a második helyen végzett, míg a szerzett labda rangsorban – 1,6-os átlaggal – a hetedik lett.  A szegediek új szerzeménye a 2012-13-as idényben a hárompontos dobásai 37,2 százalékát értékesítette, a duplákat 58,6 százalékkal, a büntetőket 73,7 százalékkal dobta. Jereminov korábban végigjárta a szerb utánpótlás válogatottakat, amelyekkel négy Európa-bajnoki címet szerzett: 2003-ban az U16-os, 2005-ben az U18-as, 2006-ban és 2007-ben az U20-as együttessel nyert Eb-aranyérmet.


- Branko rendkívül intelligens irányító, aki a délszláv iskola hagyományai alapján kitűnően képzett kosaras, remekül olvassa a játékot. A szerb bajnokság gólpasszlistáján második lett, és ehhez aligha kell különösebb kommentár – mondta Bonifert Domonkos, a Naturtex-SZTE-Szedeák vezetőedzője. – A videofelvételek aprólékos tanulmányozásán túl, szerb kapcsolataink révén nagyon sok személyes információt is sikerült szerezni róla, és ezek maximálisan meggyőztek arról, hogy mellette kell döntenünk. Biztos vagyok abban, hogy Jonathan Levyvel együtt roppant erős hátvédpárost alkotnak majd.

A szerződés aláírását megelőzően - a Szedeák szakmai stábjához hasonlóan – a játékos is begyűjtötte a szükséges tudnivalókat leendő klubjáról:

- Honfitársaimtól nagyon sok jót hallottam a szegedi csapatról, tudom, hogy a játékosok remek közösséget alkotnak – jelentette ki Branko Jereminov. – Izgatottan és boldogan várom pályafutásom első külföldi idényét, amelyet az egyik legszebb magyar városban tölthetek. Új fejezet kezdődik a karrieremben, és bízom abban, hogy a gyors beilleszkedés után jó játékkal tudok hozzájárulni a Szedeák sikeres szezonjához.

A szerb játékmester szeptember 1-jén csatlakozik a Naturtex-SZTE-Szedeák keretéhez.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus