SKC győzelem a nyugati rangadón!

A sereghajtó vendégeknél nem játszott a sérült amerikai center, Chris Hines, a hazai gárda pedig régi-új edzője, Meszlényi Róbert irányításával készült. Utolsó hely ide, vagy oda, szép számú és hangos szurkolótábor kísérte az egerszegieket. Idegesen, kapkodva, rossz ütemben eleresztett dobásokkal , eladott labdákkal kezdett a hazai csapat, Meszlényi Róbertnek bő 3 perc elteltével időt kellett kérnie. Ekkor a palánk alatt többször is ügyesen megjátszott Tóth Gergely vezérletével 9-2-es előnyre tett szert a bátran, felszabadultan kezdő ZTE.

Az időkérés után Molnár dobott hármast,bő egy perc múlva pedig már az amúgy a névnapját ünneplő Kis Attila hívta maga köré fiait, ezalatt ugyanis egy 8-1-et "repesztve"egalizált a Sopron. Nem sikerült azonban megtörnie a Molnár vezette hazai gárda lendületét. 16.-10 után Gáspár egy szép hármassal igen hosszú egerszegi kosárcsendet tört meg, Egemonye részéről zsákolás volt a válasz a hazaiaktól. A szakasz végén Kinter kosaraival, valamint Withworth hármasával fordított a kissé fura módon kapkodni kezdő hazaiakkal szemben a ZTE, a fordulatos szakasz vége előtt 2 másodperccel Thomas triplával egalizált.

A második negyed Vesztergom ügyes, pozíciójáték után szerzett kosarával indult, majd a csereként beállt Boldizsár a 11. percben a harmadik hibáját kapta. Felváltva potyogtak a kosarak, az egerszegieket a Sopronban magát érthetően otthon érző Kinter tartotta versenyben, ám Vesztergom lendületes, eredményes játéka révén pár ponttal az SKC vezetett, ám a a 13. percben Molnár is megkapta 3. hibáját. A szakasz közepe felé közeledve Thomas lépett elő vezéregyéniséggé a hazaiaknál, triplát, majd Vereticset beforgatva duplát dobott. 37-28-nál újra időt kértek a vendégek, akik támadásban nagyon "megálltak. A 13. és a 17. perc között egy 16-2-es futást mutatott be a Sopron, a ZTE támadásban Kinter nélkül csak vergődött, a hazaiak a fokozatosan játékba lendülő Rubin révén növelték előnyüket.
Baki dupkájával indult a második félidő, erre 4 ponttal felelt a Sopron, majd Valovics játékvezető vezettetett ki egy vendég szerinte túl hevesen reklamáló egerszegi szurkolót. A közjáték a vendégeket zavarta meg jobban, még akkor is, ha a soproni szurkolók rigmusaiból az egerszegi szurkolótársukkal való együttérzés csendült ki, erre a vezetőbíró kiüríttette az egerszegi szektort. s vele átellenben a soproni B-középét is.  Mindezt a 25. percben, 59-34-es soproni vezetésnél.

A mintegy  negyed órás közjáték után újra Vesztergom villant, gólpasszal,  kosárral jelentkezett, s a különbség közel 30 pontra nőtt. Hogy ezt ne lépje túl, arról ismét a Kinter-Whitworth kettős gondoskodott, A szakasz végén nagyon "leült" a Sopron játéka, eladott labdáik után visszaindítva 20 pontra feljött a vendégcsapat.

A záró szakasz elején Egemonye tette megnyugtatóvá a soproni előnyt, gyorsan szerzett 5 pontot. majd a negyed közepén, Kinter kipontozódása után, Rubin kosaraival 30 pontra nőtt a hazai előny, a sorsába egyre inkább beletörődő egerszegiekkel szemben. A meccs végén óriási üdvrivalgás fogadta Takács tripláját, miközben zalai oldalon Perine betörésekből volt eredményes.

Összességében a kiegyenlített első negyed után a Sopron fokozatosan érvényre juttatta nagyobb tudását, s Takács triplájával a 100 pontot is elérte.

Kis-Rába menti Takarék Soproni KC 100 - 67 Zalakerámia ZTE KK (22-22, 25-10, 24-18, 29-17)

MKB Aréna, 1200 néző   Vezette: dr. Valovics I., Gorka Sz., Söjtöry T.

SKC: Thomas 20/6, Rubin 23, Molnár A. 13/3, Gombás 8/6, Egemonye 18

Csere: Vesztergom 8, Lakatos 0, Takács 6/6, Keresztes 4, Boldizsár 0

ZTE: Vertetics 7, Gáspár 6/3, Whitworth 14/9, Tóth G. 10, Kinter 11

Csere: Perine 8, Kertész 5/3, Baki 2, Bödör 4, Kerkai 0, Gáll 0

Meszlényi Róbert: - "Örülök a jó bemutatkozásnak, magabiztosan nyertünk, de azért látszott, hogy vannak még hibáink, amelyeket javítani kell."

Kis Attila: - "Jól kezdtünk, de megpecsételte a sorsunkat, hogy a második negyedben sok tiszta dobóhelyzetet elhibáztunk, s a harmadik negyed elején is ez volt a jellemző."


Fotó - sakc.hu

Fotó (Slide) - Tóth Zsombor

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus