Williams vezérletével nyert az ASE

A nyáron szinte teljesen átalakult és megerősödött az ASE kerete, így nagy várakozással tekinthettek a paksi szezonra. Az idénynyitón a Szeged volt az ellenfél, amely minden tekintetben ideálisnak mondható egy újjáalakuló, bajnoki címre törő gárda számára. Az elején egy kicsit álmosan kezdett a hazai csapat, aztán összekapták magukat, és Williams vezérletével előbb utolérték, majd elhúztak ellenfelük mellett. Gyors játékot játszott az ASE, a kosarak nagy rész indításból, és alapvonali befutásokból esett. Természetesen Lee Nailon is viszonylag korán pályára került, és a hétközi Eurochallenge meccs után most sem okozott csalódást. A második negyedben aztán folyamatosan növelte az előnyét a Paks, élmény volt nézni a játékukat. Szegedi oldalon a két délszláv játékos, Djukics és Ivosev igyekezett tartani a lépést, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Mikor megszólalt a félidő végét jelző dudaszó, 49-34 arányban vezetett az ASE.

A harmadik negyedben kicsit bealudtak a paksiak, így a vendégcsapat a továbbra is kiemelkedő teljesítményt nyújtó Djukics-Ivosev kettős játékának köszönhetően felzárkózott, ám mielőtt komolyan veszélyben forgott volna a vezetés, Williams és Kámán a helyére billentette a dolgokat. A nézőtér pedig szinte felrobbant, mikor Williams labdát csent Djukics-tól, és egy mutatós zsákolással fejezte be az akciót. A negyed végére visszaállította a 15 pont körüli előnyét az ASE. A negyedik negyedben aztán Williams parádéjának tapsolhatott a publikum. Az amerikai extázisban játszott, hibátlan dobóteljesítménnyel jutott el 23 pontig, mellé pedig kiosztott 8 gólpasszt is. Az ASE megérdemelten nyerte meg a találkozót, azonban a hibákat ki kell javítani, mert erősebb csapatok ellen problémát okozhatnak a védekezésbeli hiányosságok.


Atomerőmű SE - Naturex-SZTE-Szedeák 93-80

( 23-18 , 26-16 , 22-24 , 22-22 )

Paks, 800 néző

ASE: WILLIAMS 23/9, Wilson 14, Vojvoda 8, KÁMÁN 17/9, Tóth 6. Csere: Nailon11, Kovács Ák. 2, Morgen 4, Körtélyesi 8, Kovács Ád. -, Kerpel-Fronius- .

Szeged: Drahos 10, Kiss 5/3, IVOSEV 21/6, Tanács 13, DJUKICS 27/9. Csere: Vida 4, Molnár M. -.

Fotó:www.ase.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus