A csupaszív magasember: Trepák Zoltán
2010-ben, éppen tíz évvel ezelőtt nyert utoljára bajnokságot a ZTE - a klub honlapja a gárda akkori centerével beszélgetett az emlékekről.
"A mindig mosolygós Trepi ma is szívesen gondol vissza a zalai évekre.
A 2010-es sikerszériában csupán egyetlen olyan magyar játékos volt, aki nem volt hazai nevelés, Trepák Zoltán azonban tiszteletbeli zalaivá avanzsált a szurkolók szemében az aranyévben. A csupaszív centerrel a Magyar Kupa-évforduló kapcsán beszélgettünk.
- Elég jól emlékszem arra az áprilisi napra, kemény dió volt az Albacomp. A palánk alatt George Banks NBA-draftos játékossal kellett harcolnom, ami nem volt egyszerű. Bizonyára emlékeznek rá szurkolóink, elég hosszú nemzetközi karrierrel a háta mögött került Magyarországra. (Két Albacompos szezon között a Körmend játékosa is volt a 37 évesen visszavonult amerikai center.)
-Eléggé leszívott ez a mérkőzés, szegény Polster Peti nagyon sokat foglalkozott velem, hogy másnapra jó állapotba hozzon, de nem igazán ment, nagyon elfáradtam.
Ennek ellenére a döntőben 100%-kal dobtál, még két tripla is belefért...
- Hát, jó edzőim és csapattársaim voltak – neveti el magát Trepi. Sokszor üres dobásokig játszottak rám a társak és nem volt nehéz dolgom.. . Kámi, Gáspi és Chad kettő-kettői élményszámba mentek akkoriban, elég látványos volt támadószempontból az a döntő.
A legerősebb szezonod volt a 2009-2010-es (10,6 pont, 15,3 VAL) - mennyire volt különleges ez az egerszegi duplázás?
- A Völgyi-Patonay edzőpárostól olyan bizalmat kaptam, ami nagyon sokat jelentett: első számú center lehettem. A bronzszezonban Srdjan Helbich cseréje voltam, aztán 2009 őszén előreléptem, ezzel párhuzamosan pedig Tóth Ádám is léphetett egyet feljebb. Ketten vittük végig az ötös posztot, ami úgy tűnik, jó döntésnek bizonyult.
Ádám kiemelte, hogy sokat tanult Tőled, rutinrókától, s mennyit jelentett, számára, hogy egy magyar centerrel edzett nap mint nap és nem egy légióssal... Milyen volt ő, mik az emlékeid vele kapcsolatban?
- Az első évben még utánpótláskorosztályból érkezett, az aranyévben viszont már részese volt a meccseknek. Harcos volt, ment a lepattanókért – csakúgy, mint most, mert követem a karrierjét – megbízható volt a palánk alatt. A kupadöntőn nagyon kijött neki a lépés. Jó volt vele dolgozni edzéseken és meccseken egyaránt.
Hogy emlékszel a kupa megnyerése utáni fiesztára?
- Emlékszem, hogy a busszal egészen a Dísz térig hajtottunk be, ahol már pezsgőkkel és tüzijátékkal vártak minket a szurkolók. Gáspi és Kámi vágták le a hálót Fehérváron, nagyon megérdemelték mindketten. Mondjuk igazából tíz háló kellett volna ebben az évben, mindenki megérdemelt volna egyet a pályára lépők közül!
Zsuzsival, feleségeddel nagy közönségkedvencek voltatok Egerszegen. Milyen volt ez egerszegi időszak számotokra?
- Zsuzsi az OTP-ben dolgozott, nagyon jól éreztük magunkat, az egyik legszebb két évünk volt a Zalában töltött időszak. A meglepetésbronz a Falco ellen nagyon sokat jelentett, a második év pedig tényleg extra volt a 22-0-ás sikerszériával, ami azóta is utánozhatatlan – ráadásul már a teljes vezetőség sem volt elég, hogy elfogyjon annyi feles... Remélem az őszi ünneplés alkalmával is lesznek vállalkozók ennek a régi szép hagyománynak a felelevenítésére – neveti el magát Trepi. Szenzációs volt ez a két év, a 2008-as 9. helyet követően érkezett a Völgyi-Patonay-Gazsi trió egy olyan koncepcióval, ami nagyon feküdt ennek a csapatnak és kiváló eredményeket hoztunk ebben a két évben.
Mik az emlékeid az amerikai játékosokról?
-Mérkőzések után gyakran összejártunk, emlékszem voltak nálunk közös karaoke-partik. X-Boxon énekeltek a srácok, a bronzérmes gárdából Michael Jones és párja fantasztikusak voltak, ők vitték a prímet, Srdjan Helbich kicsit kevésbé volt tehetséges énekes... Louis és Calvin is nagyon szerettek szerepelni, Calvin még iskolai Ki Mit Tud-on is fellépett. (saját versét szavalta el az Apáczaiban– a szerk.)
Hogy emlékszel a vezetőségre?
-Most már, hogy Dunaharasztiban én is belelátok a háttérmunkába, tudom értékelni, mennyi munka lehetett a csapat mögött. A pálinka-sztori kapcsán nagyon jól emlékszem Sziszire, (Szilágyi László ügyvezető – a szerk.) aki a tizedik győzelmünk után már nagyon kínálgatta nekünk is a VIP-szobában a pálinkákat...
Továbbra is a pálya szélén maradtál, a kosárlabda tölti ki a mindennapjaidat, sőt még játszol is.
- Az NB II Közép B-csoportban még pattogtatok, igen, ráadásul hibátlanul vezettük a bajnokságot a lefújás előtt. Egy ideje azonban én is „átálltam a sötét oldalra“, azaz már kis táblával a kezemben igyekszem okosítani a csapataimat. Hosszútávú terveim között szerepel az edzősködés, hiszen ehhez értek és ebben szeretném kamatoztatni a megszerzett tapasztalataimat. Igyekszem a volt edzőimtől tanulni és átvenni a jó dolgokat, s ezáltal kialakítani az edzői filozófiám, s átadni a gyerekeknek és a felnőtt játékosaimnak is minél többet. Nagyon megtetszett ez a szakma, ami azonban rengeteg időt vesz el a családtól délutánonként és esténként, az edzések, a felkészülés és a mérkőzések miatt is. Lassan két éve Dunaharasztiban élünk, kislányom ide jár iskolába, megszerettük ezt a kisvárost."
Fotó: Ztekosar.hu
A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.
