ZTE-történetek: Hinnant és a pálinka-kihívás

fotó: ztekosar.hu

A zalaegerszegi bajnokcsapat meghatározó s egyben talán legnépszerűbb légiósa volt az amerikai irányító, Louis Hinnant; akiről Patonay Imre még most is úgy vélekedik, hogy ő volt a legnagyobb játékintelligenciájú tengerentúli játékmester, akit valaha Magyarországon látott. 

- Elég jól emlékszem a Magyar Kupa-győzelmünkre, arra is, hogy Chad, Gáspi és Buddy Love (Tóth Ádám) milyen fantasztikusan játszottak a döntőben. Hadd mondjak el egy kis titkot Nektek így tíz év távlatából. A döntőben egy kis zúzódással a lábujjamban játszottam. Az Albacomp elleni elődöntőben belerúgtam a palánktartóba, mert nagyon mérges lettem egy játékvezetői ítélet után. Azt hittem, hogy puha lesz, de sajnos nem volt az, haha... nem mertem senkinek szólni, hogy fáj, mert elég hülyének néztek volna, hogy így sérülök meg... Ráadásul egy ilyen fantasztikus csapat tagjaként nem is hagyhattam cserben a társaimat, szóval nem foglalkoztam a fájdalommal, játszottam a döntőben. És milyen jól tettem! Elképesztő volt, hogy mekkora örömet láttam a srácok és a szurkolóink arcán aznap délután és este, a Dísz téren! Emlékszem, hogy Calvin ugrált a fekete Suzukin – elég sok kalandunk volt azzal az autóval... – és jöttek a rendőrök. A szökőkútnál megígértük, hogy májusban ugrálni fogunk benne – és be is tartottuk! - mondta Hinnant a ztekosar.hu-nak.

- Rengeteg emléket őrzök Egerszegről. Imádtam a Gyémántházat, soha nem felejtem el azt a helyet! És a srácok, a csapattársaim! Közhelynek hangozhat, de mi tényleg imádtuk egymást! Olyanok voltunk, mint a testvérek. Na jó, Kámi és Trepi voltak a nagybácsik – neveti el magát Louis. Hagyták, hogy hülyéskedjünk, de azt nem hagyták, hogy bármi bajba kerüljünk és a meccseken mindig nagyon kellett koncentrálnunk, rajtunk tartották a szemüket. Trepi hatalmas mókamester volt, mellette sosem unatkozhatott az ember. Neki sosem volt rossz napja, sosem volt mérges, ilyen csupaszív emberrel nem igazán találkoztam az életben! És Kámi... Ő volt a nagybetűs CSAPATKAPITÁNY. Mindent tudott erről a sportágról és remekül fogta össze a csapatot. Mellette nem lehetett lazsálni! De a pályán kívül is nagyon jó arc volt, sokat voltunk fent nála, kajálni, beszélgetni, pókerezni. 

Hinnant találta ki anno azt, hogy ahány győzelmet elér zsinórban a csapat, annyi felest kell hétről hétre legurítaniuk. Szilágyi Lászlóék egy darabig állták a sarat, ám azt senki sem gondolta, hogy 2010 márciusában már több tálcára is szükség lesz a 22 kupica pálinkához...  

- Hú, a pálinka-challenge! Hát az valami elképesztő volt. Én csak poénnak szántam az elején a dolgot, aztán csak jöttek és jöttek a győzelmek... Igazából mi is meglepődtünk kicsit, hogy minden ennyire simán ment, viszont jó móka volt bevonni a vezetőséget a buliba – neveti el magát Louis. Emlékszem, hogy egyre többen kellettek, hogy fogyjanak a felesek. Boci (Bodrogi Csaba), Csiszta (Németh István), Buddy (dr. Bárdos László), Sziszi (dr. Szilágyi László), Peti (dr. Kelemen Péter) – a végén már mindenki jött inni, de még úgy sem fogyott kellő mennyiség, mert 22:0-ig meg sem álltunk... Tényleg hihetetlen az egész, és mennyi fantasztikus ember vett még körül. Szalai Doki is ilyen volt, és persze Gazsi, aki a kondikra ügyelt, de jó visszaemlékezni rájuk!

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.