Hírmorzsák 2011-08-30 (23:10)

DeJuan Blair meg nem nevezett források szerint nagyon közel áll ahhoz, hogy aláírjon egy orosz csapathoz, mégpedig már a héten. Egyelőre túl sok információ nem látott napvilágot, csak annyi, hogy természetesen Blair visszatérhetne az NBA a lockout befejezése után.

Tovább folytatódik a Javaris Crittenton ügy: az FBI a helyi erők segítségével hétfőn késő este letartóztatta a körözött rosszfiút Dél-Kaliforniában. Helyi idő szerint 20:00 körül került előzetes letartóztatásba, amikor egy repülőtéren éppen beszálláshoz készülődött, hogy visszatérjen Atlantába és szembenézzen a vádakkal, amiket ellene felhoztak. Pár órával korábbi hír, hogy az ügyvédje nyilatkozott a sajtónak, miszerint a játékos feladja magát és kedden a nagyon korai órákban érkezik meg Los Angelesből Atlantába. Azt is hozzátette, hogy a kosaras ártatlan az ügyben és szeretné tisztázni a nevét.

Rick Adelman ma találkozik a Minnesota Timberwolves tulajdonosával, Glen Taylorral, aki nem tudott jelen lenni a múlt héten interjújánál. Adelman a hírek szerint a legesélyesebb a vezetőedzői posztra a csapatnál, egyes információk szerint már a segédedzői csapatát is elkezdte összeszedni, de mindenképpen szeretett volna találkozni a tulajjal, ugyanis korábban a Rocketstől többek között azért kellett távozni a bennfentesek szerint, mert képtelen volt normális vagy leginkább akármilyen kapcsolatot kialakítani Les Alexanderrel, a houstoni franchise birtokosával.

Wilson Chandler után másik RFA is Kínába mehet, ugyanis Thaddeus Young iránt óriási az érdeklődés, legalábbis az ügynöke szerint. Állítólag több csapattal is tárgyalásban állnak, de egyelőre csak a bevezető szakaszban tartanak ezek a beszélgetések. Az ügynök szerint Youngot érdekli a dolog, amennyiben biztosan elmarad a teljes idény, úgyhogy valószínűleg komolyabb meetingeket is szerveznek az egyes csapatok és a játékos között.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a héten kerül sor egy elég komoly CBA tárgyalásra. Nos, a felek megegyeztek az időpontban és szerdán, azaz holnap lesz esedékes, hogy David Stern, Adam Silver, Peter Holt, Derek Fisher és Billie Hunter egy asztalhoz üljön.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus