Tüzér-tűz 6. rész (7. évad)

Szinte láttam lelki szemeim előtt Lajost. (Főszurkoló triumvirátusunk fémzene fanatikus tagja munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudott velünk tartani Nógrád megye székhelyére) Három perccel a lefújás előtt csalódott, semmibe révedő szemekkel lépett távolabb suttyomban fürkészett képernyőjétől. Mínusz tíz, ennek kicsengettek, gondolta. Artúr ellövi utolsó időkérését, lehozza Stefit. Törpe-hadművelet. Néhány perccel később, amolyan Honvédos betyárbecsületből, szigorúan félszemmel odasandít a telóra. Micsoda?! - rikkant élesen, majd kollégái marcona tekintetének kereszttüzében a mellékhelység felé oson. Elképedt tekintettel pörgeti vissza az eseményfolyamot. Tichov-tripla, Tichov-tripla, Tichov-tripla, Pintér-dupla, Horváth-tripla. Vezetünk! Atyaég! Én meg itt?! Jóker és Gábor tuti rekedtre ordították megmaradt hangszálaikat. Vagy szívinfarktus tünetekkel kezeli őket a helyi orvosi ügyelet. Még egy védekezés, Srácok. Neee!!! Ismét hátrányban vagyunk és nincs több időnk. Domit agyonverik. Oldalról jövünk. Még egy dobás. Még egy dobás. Hajrá Honvéd! Kimaradt. Mi meccs lehetett ez! Én meg a melóban...

Nagyon büszke vagyok a csapatomra. Hihetetlen tartásról tanúbizonyságot téve álltunk fel a padlóról és repesztettünk egy sokáig emlékezetes hajrát, amivel nem csak a tarjáni játékosokat, a szép számú B-közepüket, de még a sporikat is sokkoltuk. Miénk volt az utolsó szó joga, azonban a tiszta helyzet kimaradt. Nem ezen múlt. Egypontos különbségnél felnagyítódnak a negyven perc során elkövetett hibák. Hét büntető, hat ajtó-ablak ziccer elöl, figyelmetlenségből engedett üres dobások hátul. Mindannyiunk felelőssége. Együtt nyerünk, együtt veszítünk. Nincs mese, ezt a keserű pirulát is le kell nyelnünk. Győzni mentünk, harcoltunk becsülettel, visszajöttünk az alkonyzónából, ám a pontot nem tudtuk feltenni arra a bizonyos i-re. Ebben a Piros csoportban olyan félelmetes hazai pályák vannak, amelyeket bevenni szinte csak tökéletes játékkal lehet. Mi pedig ennek a közelében sem voltunk. Akadtak remek periódusaink, átlag feletti egyéni teljesítmények, ám összességében nem tudtunk igazán dominálni. Megérdemeltük volna? Lehet, de tudjátok, szerintem a győzelmet nem érdemre osztják. Ha az élet tényleg "x-re" játszik, akkor előbb-utóbb kiegyenlíti majd a számlát. Ehhez azonban készen kell állnunk, beletéve a munkát, a koncentrációt és a hitet.

Aminek illetve akinek feltétel nélkül örülhetünk, az Akadémiánk újabb neveltjének, Tanoh Andrisnak karriercsúcsai (15 perc, 7/3 pont, 5 lepattanó, 3 kiharcolt fault, 2 szerzett labda és 14 VAL) és vagány védekezése a hazaiak délszláv légiósán.

Szombaton a saját nívójához, elvárásaihoz és lehetőségeihez képest csalódást keltően rajtoló Nyíregyházát fogadjuk a Ludovikán. (Persze, az is lehet, hogy ez alapvetően változik, ha blogbejegyzésem nyilvánosságra kerülését követően legyőzik a veretlenül robogó Veszprém gárdáját...) Bajnokesélyes keret a Kék Cápáké, akik ellen az eddigieknél is összeszedettebb és több lábon álló csapatmunka szükségeltetik a sikerhez.

 

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Csak a Honvéd!

fotó: Budapesti Honvéd Kosárlabda Akadémia Facebook