BP: Csarnok, csapat, együttműködés és képzőközpont kell

Az utóbbi időben több írás is olvasható volt arról, hogy a férfi utánpótlás szereplése sok kívánnivalót hagy maga után. Mi a helyzet Budapesten, ahol a legtöbb igazolt utánpótlás versenyző kosarazik? Hajdu Pétert, a Budapesti Kosárlabda Szövetség elnökét kérdeztük.

- A fővárosban melyek a fiú kosárlabda utánpótlás legnagyobb problémái?

- Egy kicsit messzebbről kezdem. A nyolcvanas évek végéig Budapest meghatározó volt a kosárlabda sportban mindkét nem tekintetében. Ez mind a felnőtt, mind az utánpótlás csapatokra vonatkozik. A kilencvenes évek elején - a sport magára hagyása idején - a főváros szenvedte el a legnagyobb károkat. Ebben az időszakban az önkormányzatok szerepvállalása volt a meghatározó, ami vidéken még csak-csak ment, de a budapesti önkormányzat nem preferálta a sportot. A fővárosi kosárlabda pedig - a Tungsram-Honvéd fúziót és a Fradi lányok egyszeri szárnyalását leszámítva - elemeire hullott mind infrastrukutrájában, mind pedig állományában. Szerintem sehol nem szűnt meg annyi sportterület, mint Budapesten - csak ha a kosárlabdát nézzük, elvesztettük pl. a MÁVAG, a Tungsram, a Csepel, a MAFC otthonait - helyettük nem épült más és a mai napig nincs még a férfi NB I/A csoportjára alkalmas, kizárólag a sportág érdekeit szolgáló létesítmény. 2001 februárjában egy Nemzeti Sportban megjelent írás fő címe ez volt: Csapat és csarnok hiányzik Pesten. Ebben én mondtam el a véleményemet az akkori helyzetről. Ha visszaolvassa valaki, akkor láthatja, hogy ez az írás ma is megállja a helyét.

- Azóta azonban változott a helyzet, a sport stratégiai ágazattá vált, a TAO bevezetésével pedig a finanszírozás is megoldódott.

- Ez így van, de csak részben igaz. Az, hogy a sport stratégiai ágazat lett, az mindennél fontosabb ebben a digitális vezérlésű világban az ezzel együtt járó mozgásszegény életmód és fizikai alulfejlettség okán. A TAO egy kicsit más - szoktam mondani: az Isten áldja meg, aki kitalálta -, ott egyelőre csak vidéken mondható el, hogy jól működik. A fővárosban jelenleg infrastrukturális fejlesztés alig volt ebből a forrásból, a működésre a szövetség által meghatározott összeg begyűjtése pedig rendkívüli nehézségekkel jár a klubok majd mindegyike számára.

- Pár éve kidolgoztak egy Budapest-programot, melyet a szövetség elnöksége is elfogadott. Hol tart most ez a program?

- Ha finoman akarok fogalmazni, akkor megrekedt. Nagy kedvvel és reményekkel kezdtünk neki, úgy látszott, hogy a klubok együttműködése a különböző korosztályokba szépen kialakul majd, voltak közös Budapest-válogatott programok. Aztán szép lassan először az egyik, majd a másik klub nem adta oda meghatározó játékosait a különböző összetartásokra, EYBL tornákra, így aztán mára csak a serdülő és az alatti korosztály vesz részt a szövetségi programokon. Kidolgoztunk egy együttműködési rendszert az akadémiák és a kisebb egyesületek között, információm szerint az is döcögős.

- Kanyarodjunk vissza az utánpótlás válogatottak szerepléséhez. Elég éles a kontraszt a lány és a fiú együttesek szereplése között. A fővárosból nézve mit gondol, miért?

- A lányok a hetvenes évektől kezdődően mindig eredményesebbek voltak. Ez ma is így van, a korosztályos együttesek is a kontinens élmezőnyébe tartoznak. Itt a fővárosi kosarasok is meghatározóak, elsősorban a Csata és a Vasas játékosai révén. Ez “történetileg” azért lehetséges, mert a Tursics műhely - ha takaréklángon is - de életben tartott egy folyamatos utánpótlás-nevelést, a BEAC és a BSE is próbálta ezt és a Vasas új alapokról már a rendszerváltozás után megszervezte a női vonalat. A fiúk várakozáson alul szerepeltek a nyári Európa-bajnokságokon, európai szinten a huszadik és a harmincadik hely között vannak, ezekbe a válogatottakba csak nyomokban vannak fővárosiak. Náluk sokkal jobban szétesett az utánpótlás, tulajdonképpen csak a Honvéd esetében beszélhettünk kiemelkedő színvonalról. Később a Vasas, majd a BLF és Kőbánya indult új alapokról. Itt nagyobb a lemaradás. De az is probléma, hogy míg a női vonalon van A csoportos továbblépési lehetőség, addig férfi vonalon nincs. A kiemelkedő és a kosárlabdát hivatásnak megcélzó játékosok vidékre mennek, de a számuk elenyésző. Egyetértek Ivkovics Sztojannal: sürgős változások kellenek! Elsősorban pedig Budapesten, ahol az U10-U20 közötti korosztályban több mint 7500 igazolt versenyző van. 4662 fiú és 2911 lány volt regisztrálva az elmúlt bajnoki év végén. Persze ebből néhány száz lejön, mert nem rendelkezik játékengedéllyel, de ez akkor is egy nagy szám. Ha hozzátesszük Pest-megyét, akkor elmondható, hogy itt van az utánpótlás kosarasok legalább hetven százaléka, és akkor még nem beszéltem arról, hogy milyen nagy lehetőségek vannak a kosárpalánta program bevezetésével az általános iskolákban, hiszen az 1-4. évfolyamosok száma is Budapesten a legtöbb. Ezzel pedig valamit kezdeni kell!

- A Budapest-programban vannak erre irányuló javaslatok.

- Vannak, de ezek csak akkor lesznek életképesek, ha a klubok is magukévá teszik. Tudomásul kell venni, hogy a fővárosban van a legnagyobb potenciális lehetőség arra, hogy újra itt legyenek a meghatározó magyar játékosok. Ehhez azonban összefogás kell, az akadémiáknak közös szakmai program alapján kell dolgozni és kell egy olyan képzőközpont, ahová a legtehetségesebbeket irányítják, ahol aztán a legjobb szakemberek dolgoznak velük. Ebből kifejlődhet egy erős fővárosi csapat, amely először az NB I/A csoportban lehet meghatározó, később pedig nemzetközi szinten is. Persze közben meg kell építeni egy legalább 3000 ezres csarnokot, amely a sportág igényeit elégíti ki. De visszatérve a fiúkhoz. A közelmúltban megjelent írások közül Rátgéber László véleménye áll a legközelebb az enyémhez, aki azt mondja, hogy forradalmasítani kell az utánpótlás-filozófiát és gondolkodást, kiválósági képzőközpontokra van szükség és a legképzettebb edzőknek kell az utánpótlás korú kosarasokkal foglalkozni. Ezek a gondolatok pedig Budapesten megvalósíthatóak, tulajdonképpen csak akarat kérdése.

- Az is elhangzott valahol, hogy a fiúk megelégednek szimplán a tehetségükkel, mert tudják, hogy ebből is megélnek később. Mi ennek az oka, s mit lehet ez ellen tenni?

- Ez valószínűleg így van, hallani olyanokat, hogy a harmadik-negyedik vonalban is komolyabb összegekért szerepelnek játékosok, a produktum pedig enyhén szólva is hagy kívánnivalót maga után. Sokkal többen vannak a hivatásszerűen a kosárlabdát választókkal szemben azok, akikben megvan a tehetség, de inkább a civil életet választják, minthogy vidékre menjenek, a külföldiekkel versenyezzenek. Az egyetem vagy a munka mellett jó kis fizetéskiegészítés a Zöld csoport vagy az NB II. Azt tudomásul kell venni, hogy amit az akadémiák, klubok adni tudnak, az egy keret, bármilyen minőségű is. Ahhoz, hogy egy srác élvonalbeli kosárlabdázó legyen, ma már nem elég naponta edzésre járni, neki magának is rendkívül sokat hozzá kell tenni egyéni képzésekkel, egyéni kondícionálással, az étkezésre odafigyeléssel, vitaminok rendszeres bevitelével és még sorolhatnám tovább. Ezen kívül pedig klubszinten együttműködéseket kell keresni a szakmai munka koordinálása végett. De a családról se feledkezzünk meg, hiszen a jó háttér és támogatás elengedhetetlen “kelléke” az utánpótlás nevelésnek.

- Összefoglalva?

- Mint 2001-ben: Csarnok és csapat kell Budapesten. Ma hozzátéve: együttműködés és egy képzőközpont.

Fotó - darazsak.hu