A Team USA történelme - 13. rész
Miután Mexikóban újra felült a kosárvilág trónjára a Team USA, az 1970-es Világbajnokságon kellett volna bizonyítaniuk, hiszen a FIBA világversenyeken az utóbbi időben rendre leégtek, igaz, ahogy már a korábbi írásokból is kiderült, messze nem fektettek annyi energiát ezek megnyerésébe, mint az Olimpiákba. Ráadásul a torna először költözött el Dél-Amerikából, ezúttal Jugoszlávia kapta meg a rendezési jogot. Most még merészebb volt az amerikai vezetés, mivel csak főiskolások és egyetemisták kerültek be a keretbe, ráadásul a 17(!) esztendős Bill Walton személyében egy középiskolás játékosa is volt az Egyesült Államok gárdájának.
A szakvezetésnél viszont nem akartak zsákbamacskához nyúlni, a 3 évvel korábbi csapat mesterét nevezték ki szövetségi kapitánynak, tehát a Légierő hőse, Hal Fischer került a válogatott élére. Segítője szintén nem ismeretlen számunkra, hiszen a ’63-as VB ezüstérmes és a '64-es olimpiai aranyérmes csapat másodedzője, Hank Vaughn töltötte be a pozíciót (ő egyébként a Goodyear Wingfoots mestereként tevékenykedett civilben).
A játékos-anyag azzal együtt sem volt kiemelkedő, hogy ekkor elvileg a legjobb fiatal tehetségekből verbuválták össze a gárdát. Bár, ahogy említettük, Bill Walton személyében volt olyan résztvevő, aki később igazán nagy sztár lett az NBA-ben, de ne feledjük el, hogy az ekkor még fiatalkorúnak számító center a mérkőzések felén lépett csupán pályára és 2,6 pont-, valamint 4-es lepattanó átlagot tudott felmutatni, tehát rajta aztán nem múlt semmi. Az amik legnagyobb sztárjának Michael Silliman számított. A Hadsereg játékosa már a 2 évvel korábban olimpiai aranyat szerző gárdának is tagja volt, ezen a viadalon átlagban 13,2-őt szórva meg is felelt az elvárásoknak. Érdemes megemlítenünk Kenny Washington nevét is, hiszen az UCLA kisembere remekül játszott a Világbajnokságon, az USA második legjobb pontszerzőjeként zárt.
Mondjuk ki, a tények ismeretében messze nem az amerikaiak voltak a torna fő esélyesei, talán ezért is meglepő, hogy mennyire jól helytálltak kezdetben. A 13 válogatottat felvonultató viadalon három darab négyes csoportra osztották a mezőnyt, a rendező jugók automatikusan, játék nélkül jutottak a következő körbe. Az olimpiai címvédőnek az Ausztrália, Csehszlovákia, Kuba trióból kellett legalább kettőt megelőznie a továbbjutáshoz. Az első ellenfél Kuba volt, a Team USA egységes csapatteljesítménnyel fektette két vállra a kontinensellenfelet, méghozzá 74 – 53 arányban. A második összecsapásukat az ausztrálok ellen kellett megvívniuk Washington-éknak, akik szinte meg sem izzadva győzedelmeskedtek 99 – 62-re. Jöhetett a csoport elsőségről döntő, lényegébe véve már tét nélkülinek titulálható derbi Csehszlovákiával, amit 99 – 86-ra hoztak az egyetemisták. 
A hét gárdát számláló döntő csoportosulásban körmérkőzések következtek, a sorsolás furcsa fintora miatt újfent a csehszlovákokkal kellett megmérkőzniük az amerikaiaknak, de a San Jose State játékosa, Darnell Hillman vezetésével ezúttal még simább, 88 – 60-as diadalt arattak. Jött számukra a torna legkönnyedebb ujjgyakorlata, Uruguayt szégyenítették meg 76 – 39 arányban. Ekkor jött csak a VB izgalmasabb periódusa, hiszen a rendkívül éhes Szovjetunió nézett farkasszemet a tengerentúli fiatalokkal. A veterán európai gárda viszont nem tudott elszakadni a futós játékot erőltető Egyesült Államoktól és a félidőben 44 – 44-re álltak velük. A végjátékban a legendás Sergei Belov húzta válogatott kezében volt a rangadó sorsa, de 66 – 58, majd 72 – 68 után sem tudták lezárni a mérkőzést, hiszen jött Garfield Smith (Eastern Kentucky), és Silliman(a képen) akiknek kosaraival egyenlített a rutintalanabb együttes, majd az utolsó másodpercekben Washington 2+1-es akciójának köszönhetően 75 – 72-vel övék lett a siker is. A meccs hőse 18 ponttal zárt, őt a 14-ig jutó Hillman és a 12-őt dobó Jim Williams (Temple) követték a sorban.
Az önbizalommal teli Team USA viszont csúnyán belefutott a saját végzetébe, hiszen Olaszországtól egy nagyon meglepő kudarcot szenvedtek el, 66 – 64-re maradtak alul Fischer fiai. A nyolcezres telt ház előtt megvívott hazaiak elleni derbin így rendkívül sok dolog múlott, de a nézők pályára szemétdobálása miatt kétszer is megszakított találkozót végül elvesztették 70 – 63 arányban. Ezen alkalommal is a Silliman (16 pont), Washington (14 pont), Hillman (12 pont) hármas tolta az Egyesült Államok szekerét, de a szintén Amerikában egyetemre járó Kresimir Cosic (Birmingham Young) kivégezte őket, mind a 11 pontját fontos pillanatban szerezte. A csalódott amik végül még egy „ütést kaptak már a földön elterülve”, hiszen a brazilok 69 – 65-ös végeredménnyel gyalogoltak át rajtuk.
A nagy remények nélkül utazó, de így is bőven várakozáson alul teljesítő USA be kellett, hogy érje az 5. hellyel. A dobogó legfelső fokára a rendező jugók állhattak fel, mögöttük sorrendben a brazilok, a szovjetek és az olaszok végeztek. Legközelebb a talán valaha volt leghíresebb, 1972-es olimpiai eseményekkel folytatjuk a sort!
Részlet a Jugoszlávia - USA mérkőzésből:
{youtubejw width="100%"}Y_5JeQDq8mc{/youtubejw}