Kettős karácsonyi kínszenvedés
Nyilván sokan még most, pár nappal az ünnep után is a karácsony hatása alatt vannak. Nem kizárt, New York kosárlabda barátaira is ugyanez áll még. Finoman fogalmazva nem volt igazán boldog karácsonyuk. A sport televízió jóvoltából a magyar nézők is láthatták, s a Nets-cel, vagy Knicksszel szimpatizálók át is érezhették, mit érezhettek szurkolótársaik a metropolisban
A kínosabb karácsonyi "előadást" kétségtelenül a Brooklyn tette le csarnoka parkettjére. A két legjobb játékosát, Derrick Rose-t és Luol Denget nélkülöző Bulls gond nélkül gyalogolt át Jason Kidd alakulatán. Nem véletlenül használtam a gyalogolt szót, ugyanis dübörgésről, robogásról szó sem volt chicagói részről. Időnként olyan ritmusban is zavartalanul törhettek kosárra Heinrichék, ahogy annak idején nagyanyáink sétáltak ifjú hölgy korukban a korzón.
Persze a Nets vesszőfutásának nyilván megvan a maga oka. Korábban óriási sérüléshullám söpört végig a gárdán, Deron Williams, Paul Pierce és Jason Terry hiányzott rövidebb-hosszabb ideig, most meg Brook Lopez és Kirlenko nem volt hadra fogható. Elsősorban Williams és Pierce hiányával még lehetett magyarázni az esetleges, fejetlen támadójátékot. Ők visszatértek, de a Nets játéka semmit nem változott.
Szerintem azonban nem is a támadójátékkal van a nagy(obb) baj a Netsnél. Védekezésben a már említett, korántsem feltétlenül lendületes, dinamikus betörések mellett gyakran úgy szerzett kosarat tiszta középtávoli dobóhelyzet után a Bulls egy passz után, hogy semmit nem kellett tenniük játékosaiknak azért, hogy ez a helyzet kialakuljon. Nem kellett megbontani a védelmet - valószínűleg könnyen ment volna - hanem csak egyszerűen a társ kezébe adni a labdát, aki már emelhette is 4-5 méterről az NBA-szinten gyakorlatilag ziccernek számító dobást. A támadáshoz kell összeszokottság, ügyesség, kreativitás - a védekezéshez, különösen NBA alapokkal rendelkező, rutinos játékosok esetében elsősorban akarat. Na ez az, ami nagyon hiányzott a Nets-ből.
Nem hittem volna, hogy ilyesmit le fogok írni NBA-csapatról, de a minap látott Brooklyn a legrosszabb mentalitású magyar futballcsapatokra emlékeztetett, tele megélhetési sportolókkal. Lóvé a szebben, minden OK, hová törjük magunkat...ilyennek tűnt a Kidd-brigád - tele "kiérdemesült", bocsánat a kifejezésért, kiégett obsitosokkal!
Tudom, fölöttébb merész párhuzamba állítani a mi kis futballunkat a világ egyik legsikeresebb sportvállalkozásának egyik, ha nem a legtehetősebb csapatával, de ha valaki a múltjának, korábbi sikereinek köszönhetően köt egy anyagilag előnyös szerződést, s utána nem hajt, küzd teljes erőbedobással csapatáért - az én szememben a maga szintjén megélhetési sportoló. És most a Nets mezében több, korábbi csapataiban meghatározó játékos, igazi vezéregyéniség, korábbi bajnok süllyedt szememben erre a szintre. Gyenge nap lehet, rossz dobóforma lehet, de hit és szív azaz motiváció nélkül - főleg karácsonykor odahaza....Nem kizárt, hogy a csapat szurkolói ennél markánsabb véleményeket fogalmaznak meg. Rögtön hozzáteszem, ez a "bélyeg" lemosható.
Úgy néz ki most a Nets, mint egy zenekar, amely tele van jobbnál jobb muzsikusokkal, karmesternek pedig felkértek egy korábbi kitűnő vonós, vagy fúvós virtuózt. Aki a saját műfajával ugyan tökéletesen tisztában van, de hogy miként kell egy koncertre megfelelően felkészíteni a zenekart, arról túl sokat nem tud. Jason Kidd most a saját bőrén érezheti, mennyivel nehezebb a pályán kívülről irányítani egy csapatot, mint azon belülről...Mert most a Nets-ben úgy tűnik, mindenki megy a saját feje után, vagy a zenekari párhuzamra visszatérve mindenki csak a magáét fújja...
Ha nem is sokkal, de ennél azért valamivel jobbat nyújtott - nem volt nehéz - a Madison Square Gardenben a Knicks. Igaz a 123-94-es vereség nagyobb különbségű, mint a Nets által elszenvedett, de az Anthony-t, Feltont és Artestet nélkülöző Knickerbockers ellenfele az NBA egyik legjobb támadó potenciállal rendelkező együttese, az Oklahoma volt. Annak ellenére, hogy majdnem 100 pontot szerzett, a Knicksnek a támadójátéka volt kilátástalan. Irányítója, vezére nem volt az együttesnek, az pedig a társak számára is frusztráló lehet, ha a támadás abból áll, hogy az a játékos, aki felhozza, kicsit pattogtatja s rá - nagy ritkán be - is dobja a labdát. J. R . Smith jóvoltából, úgy tűnt, ez volt az alaptaktika a Knicks-nél. És ez még olyan ellenfelekkel szemben sem célravezető, ahol nem Russel Westbrook és Kevin Durant a vezéregyéniség - akik mellé egyébként szép lassan Serge Ibaka is kezd felnőni...Tavaly egyébként volt egy bizonyos Steve Novak nevű tagja, kiegészítő játékosa is a Knicks-nek. Amikor ő játszott, sokkal jobban ment a csapatnak, pedig egy egypólusú, lénygében igazán egyetlen dologhoz értő kosarasról beszélünk. Ő csak dobni tud. És amikor fent volt a pályán, egyet tett: dobott, szórta a triplákat. Nem próbálkozott olyasmivel, amihez nem ért, de volt, hogy 5-6 triplát is beszórt egy este. És szépen megoszlottak a pontok és a felelősség. Az érthető, hogy ha nincs a kieső hármas, akkor a pályán lévők közül van akiknek többet kell vállalniuk, de nem szerencsés, ha egyetlen ember akarja megdobni három kieső pontját. És a sok rossz dobásból nemegyszer rendezetlen védelem ellen dobtak igen-igen könnyű kosarakat az oklahomaiak. Az OKC-nél maradva újabban két kosaras, Reggie Jackson és Jeremy Lamb is egyre markánsabb teljesítményeket tesz le az asztalra a cserepadról beszállva. Ilyen játékosokra pedig Harden majd Kevin Martin után óriási szüksége van a szezonnak amúgy méltán nagy reményekkel nekivágó OKC-nek.
Ami érdekességként hathat az az, hogy a Thunder időközben Russell Westbrook kisése után is megverte idegenben a liga egyik legjobb periméter védekezésével rendelkező gárdáját, a Charlotte-ot, úgy látszik, azért nem mindenhol dől össze azonnal egy cwsapat, ha kiesik az egyik legjobb játékos, illetve vezér...
New York-ban pedig a szurkolók remélik: ennél csak jobb jöhet, mert ennél már nem nagyon van lejjebb.