21:30-tól Wolves-Grizzlies, hajnalban Spurs-Warriors

Miamiba látogat a Lakers, Washingtonba a Portland, Orlandóba a New York - íme a játéknap felvezetője. 

Minnesota Timberwolves - Memphis Grizzlies 21:30

Ez kiváló színvonalú mérkőzésnek ígérkezik két jó csapattal, hiszen a Grizzlies nyugati ötödik jelenleg úgy, hogy ötből négyet nyert, míg a Minnesota ugyan összességében rosszabbul áll, de a Butler-csere óta háromból háromszor győzött, jó csapatokat vert meg, az utóbbi két meccsén pedig már remekül védekezett és otthon egyébként is 7-1-re áll. Nagy kérdés, hogy Wigginséknél ez a lendület meddig tart ki, főleg ami a védekezést illeti, az biztos, hogy a Grizzlies azért fel fogja adni nekik a leckét Gasollal, Jaren Jacksonnal és Conley-val - a vendégek az utóbbi találkozóikon már támadásban is eredményesek voltak amellett, hogy továbbra is ellenük az egyik legnehezebb játszani. Idén még nem találkoztak a felek, ami pedig a sérülteket illeti, a Memphisnél JaMychal Green visszatérhet. 

Miami Heat - Los Angeles Lakers 00:00

A Lakers back-to-backet játszik egy orlandói vereség másnapján és bár most volt egy remek időszaka a társaságnak, a Magic ellen megint nagyon szétesett a védekezés, LeBron James megint nem játszott jól és a fiatalok közül is betlizett Kuzma, illetve főleg Ball - ezek nem férnek bele, úgyhogy csak a kiütést tudták elkerülni. A Heat viszont kifejezetten gyenge csapat eddig, az utóbbi öt meccséből négyet elvesztett és elöl-hátul csak néha-néha tud jól teljesíteni, ez pedig még egy fáradtabb LAL ellen is kevés lehet most. Ráadásul a Waiters-Johnson-Wade trió mellett most McGruder és Dragic játéka is kérdéses náluk, ezen a téren sem állnak jól, így ha a Lakers fel tud pörögni és le tudja győzni a fáradtságát, akkor jó esélyei lehetnek még Rajon Rondo nélkül is.

Orlando Magic - New York Knicks 00:00

Itt a Magic játszik back-to-backet, de a társaság az elmúlt időszakban élcsapat-szintet hoz, nyolcból hatot nyert, feljött 50%-ra, playoff-helyen áll és remek játékkal hozza a meccseit - ezzel szemben a Knicks hétből hatot vesztett és bár legutóbb majdnem megfogta a Pelicanst, előtte nagyon simán bukta el a találkozóit. A különbség az utóbbi mérkőzéseket tekintve óriási a csapatok között és bár az Orlando fáradtabb, ha továbbra is ilyen koncentrált lesz, Vucsevics pedig nem esik vissza, akkor otthon ennek ellenére favoritnak számítanak - idén egyébként egyszer már találkoztak a felek, akkor a Magic 26 ponttal nyert idegenben. 

Washington Wizards - Portland Trail Blazers 00:00

Itt mindkét csapatnak nagyon kellene a győzelem, hiszen a Wizardsnál már úgy tűnt, hogy vége a hullámvölgynek, de legutóbb belefutottak egy újabb hazai pofonba, ami rávilágított arra, hogy minden gondot azért nem sikerült megoldaniuk - a Blazers pedig ugyan ott van a nyugati elitben, de hatmeccses túrára indult és ebből az első kettőt el is veszítette. Nehéz jósolni, a Portland alapvetően természetesen jobb csapat, de a Wall-Beal és a Lillard-McCollum párosok, valamint a Howard-Nurkic kettős csatája is érdekes lehet, ezekből pedig jobb napjukon a fővárosiak is kijöhetnek jobban, főleg ha úgy játszanak a vendégek, mint az előző két meccsükön. Itt érdemes megjegyezni, hogy egyszer már találkoztak idén a csapatok és akkor nagy csatában, egy ponttal győzött a Wizards Portlandben, pedig akkor sokkal mélyebben volt még, mint mostanában. 

San Antonio Spurs - Golden State Warriors 1:00

A Warriors back-to-back érkezik egy dallasi vereségből és azért a hat meccsből négy bukta elég beszédes, jól látszik, hogy gondban van a címvédő - Steve Kerr szerint minden értelemben kimerültek, ennek pedig egy ilyen back-to-back nem tesz jót. A Spurs sincs jó formában, 0-3-mal hozott le egy idegenbeli túrát és ebből próbál most felállni, de a hazai pályán és a frissességen kívül sok minden nem szól DeRozanék mellett, Pau Gasol sem térhet vissza és Rudy Gay is sérüléssel bajlódik, ezúttal is elég foghíjas lesz a gárda. A Golden State-nél Curry és minden bizonnyal Green sem lesz ott, úgyhogy a Durant-Thompson párosnak most már meg kellene mutatni, hogy mire képes...

A mérkőzésekhez élőképes streamet ezen, vagy ezen a linken találtok!

Golomán György csapata, a Westchester Knicks is pályára lép, magyar idő szerint 1:00-tól látja vendégül az Erie Bayhawks együttesét - a fenti linkeken, vagy a liga Facebook-oldalán is találhattok streamet a meccshez.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus