A Cleveland ellen is megpróbálja a Nuggets

A címvédőt fogadják Jokicsék - Bostonba utazik a Pacers - kötelező előtt az OKC és a Jazz - ki-ki meccs Chicagóban.

 

Orlando Magic - Charlotte Hornets 00:00

A Magic továbbra sem túl acélos, de az előző két mérkőzését így is megnyerte, leírni nem lehet Vucsevicséket, mert elkaphatnak egy olyan dobóformát, amivel meglepetést okozhatnak. A Hornetsnek nagyon kellene a győzelem, mert matematikailag van még esélye a playoffra, a Wizards és a Hawks legyőzése után esélyesebbnek is számít a társaság, kérdés, hogy ezt érvényesíteni tudja-e. Alapvetően tűzerőben és támadópotenciálban sokkal előrébb tartanak a vendégek, Kidd-Gilchrist viszont sérüléssel bajlódik, az ő védekezése azért hiányozhat akár Fournier, akár Ross, akár Gordon ellen - ráadásul Plumlee is szerepel jelenleg a sérültlistán.

Boston Celtics - Indiana Pacers 00:30

A Celticsnél visszatért Thomas, megverték a Washingtont, innen már a kezükben van a keleti második hely, ha hozzák a kötelezőket, akkor meg kell lennie ennek a pozíciónak az alapszakasz végén. Ez a mai éppen egy ilyen kötelező meccs, hiszen bár a Pacers alapvetően hatodik és könnyen lehet még ötödik is, két külön csapatról beszélünk otthon és idegenben, vendégként egészen pocsékul szerepelnek George-ék - hetven meccs után ezt már nem lehet nem bekalkulálni. A Boston egyébként is jobb csapat, Horford, Crowder, Bradley jó formában van, Thomas visszatérésével megvan a vezér is, nincs sérültjük, otthon pedig 24-9-re állnak - különösebb teher sincs már rajtuk, nagyot kell javulnia az Indianának, ha bravúrra készül.

Chicago Bulls - Detroit Pistons 01:00

Igazi ki-ki meccs lesz, hiszen a Pistons kilencedik, a Bulls tizedik Ketelen, egy, illetve két meccs lemaradásban a két kulcsemberét is elveszítő Heat mögött - ha a Chicago kikap, lassan keresztet vethet a rájátszásra, de a Pistonsnak is égető szüksége lenne a győzelemre. A Bulls alapvetően jobb formában van, Wade kidőlése óta van némi spacing, Rondo remekel, és működik a támadójáték, de kérdés, hogy a back-to-back kire milyen hatással van - a hazaiak ráadásul hosszabbítást vívtak előző este. A Detroit Brooklynban bukott el, Van Gundy nagyon feldúlt volt csapata miatt, amely ismét akarat, erő, fegyelem nélkül kosárlabdázott, és ha ezen nem tudnak változtatni Jacksonék, akkor most sem fognak nyerni - igaz, Robin Lopez eltiltásra vár, centerposzton Drummond azért lubickolhat.

Oklahoma City Thunder - Philadelphia 76ers 01:00

A Thunder sorozatban öt győzelem után borzalmas játékkal, figyelmetlenséggel, koncentrációhiánnyal kapott ki a Warriorstól, kérdés, hogy ez milyen hatással lesz rájuk, hiszen az egész szezonjuk arról szól, hogy egy sikerszéria után jön egy vereségsorozat. Otthon pedig most muszáj nyerniük, bár a Philly leckéket adhat nekik csapatjátékból, a tehetséget tekintve nehéz összemérni a feleket, Russell Westbrookra nem nagyon van opció a vendégeknél, míg a palánk alatt egyedül Holmest tudja felmutatni a Sixers, itt komoly fölényben lehetnek Adamsék. 

Washington Wizards - Atlanta Hawks 01:00

Egyik fél sincs jó passzban, a Wizards az előző öt meccséből négyet elveszített, míg a Hawks zsinórban négy vereségnél jár, mindkettejüknek kulcsfontosságú lenne egy önbizalomnövelő győzelem. Az Atlanta a négy meccsén nem jutott el száz pontig, támadásban durván összeomlott a gépezet, ebben persze benne van Millsap és Bazemore hiánya is, Schröder és Howard nem alkalmas arra, hogy vigye az együttest. A Washingtonnál nincsenek ilyen mély gondok, egyszerűen nem tudták megnyerni a szoros találkozókat, Wallnak van egy kisebb sérülése, és leginkább védekezésben horpadtak be, de ettől függetlenül hazai pályán mindenképpen esélyesebbek - jobbak, mélyebbek és stabilabbak is, mint a vendégcsapat.

Denver Nuggets - Cleveland Cavaliers 02:00

A Nuggets két szoros, Rockets elleni vereségből érkezik, ami egyrészt bizonyította, hogy komoly csapatok ellen is nagyon veszélyesek, másrészt viszont végül kikaptak mindkétszer, így elfogyott az előny - a Milwaukee-nak köszönhetik, hogy még a Portland előtt vannak a tabellán. A Cavs nincs bombaformában, igaz, legutóbb 101 pontot dobott a nagy hármas, de alig verték meg a Lakerst, és ha most nem javítanak a védekezésükön, azt a Denver meg fogja büntetni - Jokicséktól várhatunk 120 pont körüli termést könnyedén. Valószínűleg sok pontot és sok hármast látunk majd, azt viszont nehéz megtippelni, hogy mennyire lesz stabil a Nuggets, és hogy mennyire lesz éles a Cavs - alapvetően szoros találkozóra van kilátás, ahol persze valamennyivel esélyesebb a bajnok.

Sacramento Kings - Milwaukee Bucks 03:30

Parádés az, amit a Bucks csinál, a vendégek hatmeccses idegenbeli túrát zárnak most le egy back-to-backkel, előző este nagy győzelmet arattak Portlandben, és egyelőre nem látszódot rajtuk a fáradtság. Éppen ezért Sacramentóban is esélyesek, bár azon sem lehetne meglepődni, ha itt tompán és gyengén játszanának, mindenesetre a Blazers elleni védekezés itt is biztosan elég lesz. A Kings lelkes, küzdenek-hajtanak a fiatalok, de minőségben nem nagyon mérhető össze a két keret, Hieldék esélye egyértelműen a hazai pálya és a Bucks esetleges fáradtsága lehet, egyébként masszív favoritok Middletonék - akiknek ráadásul minden meccs számít a keleti playoff-harcban.

Utah Jazz - New York Knicks 03:30

Három vereség után otthon kötelező javítania a Jazznek, már csak azért is, mert a magabiztos előny elfogyott, gyakorlatilag utolérte őket a Clippers, így nem hibázhatnak a gyenge formában lévő, szétesett Knicks ellen. Gobert-ék az elmúlt találkozókon alapvetően elöl voltak bajban, de a Pacers ellen hátul sem álltak már a helyzet magaslatán, a New York viszont nincs azon a szinten, hogy a megingásokat megbüntesse - alighanem már csak a szezon végét várják Anthony-ék. Ráadásul Porzingist kezelésbe veheti Gobert a palánk alatt, aki egyúttal Rose betöréseit is tárt (feltartott) karokkal fogja fogadni, ha őt nem tudják valahogy kivenni a vendégek, akkor pokoli nehéz dolguk lesz.

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus