Memphisi erődemonstráció Detroitban

A Thunder nagyon simán verte a Celticset, a bajnok Miami megállította a menetelő Raptorst, a Kyrie Irving nélküli Cavs viszont csak megszorongatni tudta a Pacerst. A Grizzlies régi fényében csillogott Detroitban, a Warriors idegenben tolta le a pályáról a Wizardsot. A Nuggets 137 pontot dobott a Lakers otthonában, a Knicks csak 92-t Dallasban - mindkettő győzelmet ért. 

 

A játéknap legszebb, legérdekesebb jeleneteit állandó rovatunkban (Amiről a Festékben beszélnek) tekinthetitek meg. 

Detroit Pistons – Memphis Grizzlies 84-112

Tony Allen nélkül is működött a retesz. Kisebb sérülés miatt nem léphetett pályára a liga talán legjobb periméter-védője, mindez azonban nem látszott a Grizzlies védekezésén. A Pistons irányítója, Brandn Jennings adott ugyan 11 gólpasszt, de dobásban gyakorlatilag értékelhetetlen volt (2/11). A detroiti kezdőötös többi tagja eljutott 10 pont fölé, Josh Smith (6/17) kivételével vállalható mezőnymutatóval – mindez azonban reménytelenül kevés volt ezen a napon: az első félidőben 56 pontot hintő hazaiak fordulás után feleannyi, 28 egységig jutottak. A kispadról 19 pont érkezett, de alig 35 százalékos hatékonysággal dolgoztak a cserék.

Cseresorban az erő. Kerek 50 pont érkezett három Grizzlies-cserétől: Jon Leuer 23 pontja mellé 8 pattanót szedett le, Ed Davis dupla-duplázott (17 pont, 11 lepattanó), Jerryd Bayless pedig 10 pontot és 5 gólpasszt tett a közösbe. Mellettük Nick Calathes 5 gólpassza mellett 2 labdát is szerzett. David Joerger, a csapat edzője meg is mondta kerek-perec: ha nincs például Leuer, ma 20 ponttal égnek. A cserék mellett Randolph szintén dupla-duplázott (16 pont, 16 lepattanó), de Mike Conley (15) és egykori sikerei helyszínére visszatérő Tayshaun Prince (15) is remekül játszott – különösen védőoldalon. 

Éledezik a Memphis. Talán túl vannak a mélyponton Mike Conley-ék, ahová lassan visszatér majd Marc Gasol – de addig is szereztek némi önbizalmat az elmúlt napokban a következő hat összecsapásra, amelyet otthon vívnak meg. Hazai pályán eddig 7-11-es mérleggel állnak, összességében 15-18-cal – fontos vízválasztó lehet a szezon szempontjából, hogy hogyan sikerül abszolválni ezeket a meccseket.

A Pistons legjobb dobói: Monroe 19, Drummond 15, Caldwell-Pope 14/6.
A Grizzlies legjobb dobói: Leuer 23, Davis 17, Randolph 16.

Cleveland Cavaliers - Indiana Pacers 78-82

Irving és Jack nélkül is szoros volt. A két irányító távollétében a draftolatlan ausztrál újonc, Matthew Dellavedova kezdett irányítóként, el is jutott 11 pontig. A vezérszerepet CJ Miles vállalta magára, a labdát viszont Waiters kapta az utolsó másodpercekben, és nem tudta feltenni Hibbert mellett, így a center büntetőzhetett 80-78-as Pacers-vezetésnél. Az egyiket azonban elrontotta, így 7 mp-e maradt még a hazaiaknak, csakhogy az oldalbedobást követően Earl Clark rálépett a vonalra, így egy fatális hibával ért véget a találkozó érdemi része.

Sokból semmi. A back-to-backből érkező Cleveland idén harmadszor kapott ki a Pacerstől, zsinórban pedig kilencedik vereségüket szenvedték el az indianapolisi gárda ellen. Idén ez volt a legszorosabb, a korábbi kettőt egyaránt 15 ponttal bukták el.

Pontatlan dobások. A két csapat együtt 35%-kal célzott mezőnyből, valamivel gyengébben a triplavonalon túlról. Újfent gyengén játszott West (4/13) és Granger sem talált bele nagy hatékonysággal (4/12), de Hibbert és George sem lehetett büszke a mutatójára. A hazaiak ezt is túlszárnyalták, a Clark-Gee kettős 0/11-gyel zárta a találkozót.

A Cavaliers legjobb dobói: Miles 21/6, Waiters 14/6, Thompson 13
A Pacers legjobb dobói: George 16/6, Hibbert 15, West 11

Miami Heat - Toronto Raptors 102-97

Egyik sorozatnak vége, a másiknak nem. Zsinórban öt meccset nyert a Raptors, ez alatt megverték a ligaelső Indianát is, de Miamiból nem sikerült győztesen távozniuk. A Heat egyébként 2011 márciusa óta nem kapott ki kétszer egymás után otthon, márpedig tegnap az Orlando nyerni tudott az American Airlines Arenában.

Haslem nagyon kellett. A 26 pontos DeRozannak és a szintén remeklő Lowrynak köszönhetően végig szoros meccset láthattak a nézők, ám 13 mp-cel a vége előtt utóbbi betörését óriási blokkal büntette Haslem, a bedobást követő tripla pedig kimaradt, így ezzel megnyerte a meccset a Miami.

Fontos büntetők. A hazaiak 85, a vendégek mindössze 57%-kal céloztak a vonalról, a James-Allen-Wade-Bosh kvartett 19 kísérletéből mindössze egyet hibázott el. Wade egyébként november közepe óta először játszott back-to-back meccsen, 14 pontot és 9 lepattanót jegyzett, igaz a dobás nem igazán ment neki.

A Heat legjobb dobói: James 30, Beasley 17, Wade 14
A Raptors legjobb dobói: DeRozan 26/3, Johnson 17, Valanciunas 17

Washington Wizards - Golden State Warriors 96-112

A harmadik negyedben megőrült a Warriors. A félidőben még döntetlenre álltak a felek, ám ebben a játékrészben 30-5-re (!) diadalmaskodott a vendég együttes, ezzel minden lényegi kérdést eldöntöttek. Thompson, Curry és Lee volt a fő mozgatója ennek a rohanásnak, előbb végül 26 ponttal és 6 triplával zárta a találkozót. Mark Jacksonék ezzel továbbra is a legjobb formában lévő NBA-csapat, zsinórban kilencedik győzelmüket aratták. Tízet utoljára a hetvenes években nyertek...

Süllyed a Wizards. Ahogy elérték az 50%-os határt John Wallék, megtorpantak, azóta zsinórban három mérkőzést vesztettek. Ma Wall 14 pontig és 10 gólpasszig jutott, de Bradley Beal 4/15-ös és Ariza 1/7-es mezőnymutatója nem festett túl jól. A Washington utolsó hét hazai meccsükből hatot elveszített, a közönség pedig ezt nehezen tűrte, és hangos boozással ennek hangot is adott.

Curry most nem dobott jól. Az utóbbi hetekben egy-egy őrültebb meccset leszámítva szenved a dobásával a vajkezű irányító, ezúttal is botrányos, 5/17-es mutatóval zárt. Ennek ellenére remekül mozgatta csapatát, kiosztott tíz gólpasszt a 14 pontja mellé. Rajta kívül Lee (21 pont, 11 lepattanó) és Bogut (15 pont, 11 lepattanó) is dupla-duplával zárt.

A Wizards legjobb dobói: Wall 14/6, Nene 14, Webster 11/3
A Warriors legjobb dobói: Thompson 26/18, Lee 21, Bogut 15

Oklahoma City Thunder – Boston Celtics 119-96

Reggie Jackson karriercsúcsa. Russell Westbrook legutóbbi kidőlése óta talán most először pótolta őt megfelelően az irányító: 27 pontját 75 százalékos hatékonysággal termelte be, háromból három triplát vágott be. Kevin Durant most a játék többi elemére koncentrált (21 pont, 8-8 pattanó és gólpassz, 3 labdaszerzés), ennek köszönhetően Ibaka dupla-duplázni (17 pont, 11 pattanó) tudott, és egykori csapata ellen Kendrick Perkins 12 pontot szórt – utóbbira emberemlékezet óta nem volt példa. 

Masszív kispad a hazaiaknál. Jeremy Lamb (13 pont, 6 gólpassz) vezetésével 39 pont érkezett a cseréktől úgy, hogy az előző meccsen majdnem dupla-duplázó újonc center, Steven Adams sérülés miatt kevesebb, mint 5 percet tölthetett a pályán. 

Négyen hoztak jó közepest a Celticsben. Az eredmény ellenére nem verték agyon a Bostont, de fikarcnyi esélyük sem volt a győzelemre. Az egykori Thunder-játékos, Jeff Green, a hátvédpáros Avery Bradley és Jordan Crawford elfogadhatóan játszott, melléjük menetrend szerint érkezett a padról Kris Humphries (14 pont, 3 pattanó, 3 blokk) – de semmi extrát nem láthattunk tőlük, e nélkül pedig a liga egyik oroszlánbarlangjában győzni lehetetlen küldetés

A Thunder legjobb dobói: Jackson 27/9, Durant 21, Ibaka 17.
A Celtics legjobb dobói: Green 19/9, Bradley 19/6, Crawford 17/9.

Dallas Mavericks – New York Knicks 80-92

A fegyelem fontosabb egy-egy győzelemnél. A notórius későt, Samuel Dalembertet idén már nem először volt kénytelen büntetésként nem játszatni Rick Carlisle, a Dallas kiváló edzője, a Knicks pedig kihasználta, hogy a Mavs gyűrű alatti védekezése ezzel alaposan meggyengült. A veterán Kenyon Martin egyetlen dobást hibázva termelt be 14 pontot, csapatszinten 42 pontot dobtak a vendégek a festékből, és a lepattanócsatát is 47-34-re nyerték. Még az is belefért, hogy a Dallas 2011-es bajnoki címének egyik alapköve, a center Tyson Chandler kevesebb, mint 5 percet tudott a pályán tölteni a New Yorkban – a nagyember felső légúti fertőzéssel bajlódik. 

A jó kezdés alapozta meg a sikert. Carmelo Anthony 19 pontjából 15-öt az első negyedben szerzett, 12 pontos előnyt építve csapatának. A folytatásban már 19 pont is volt a különbség, innen még 82-76-ra visszajött a Dallas, de az utolsó percekben a Knicks (főként Iman Shumpert révén) nagyon magabiztos volt. 

Nem volt ritmusa a Mavsnek. A nem önzőségükről ismert veteránokkal teletűzdelt Dallas csapatszinten összesen 13 gólpasszt tudott kiosztani, ebből Jose Calderon hatot. Jól működött a Knicks védekezése, de nem lehet csak erre fogni hazai oldalon: a vállalkozó kedvet hiányolhatták a nézők. 

A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 8/3, Carter 13/6, Ellis 13/3.
A Knicks legjobb dobói: Anthony 19/3, Martin 14, Bargnani 13/6.

Los Angeles Lakers – Denver Nuggets 115-137

Lendületbe jön a Denver? Nyolc vereséget követően második sikerét aratta zsinórban a Nuggets. Kisebb-nagyobb villongások jellemezték az elmúlt időszakot Brian Shaw vezetőedző és a két kisember, Andre Miller illetve Nate Robinson között. Miller továbbra sem játszik, azonban Nate Robinson igen: 21 pontjával egyenesen csapata legeredményesebb játékosa lett. 

Brian Shaw újabb apró elégtétele. Novemberben otthon, ma idegenben verte csapata nagyon simán a Lakerst – azt a Lakerst, ahol játékosként és segédedzőként is nagyon sikeres éveket töltött, ám 2011-ben kiebrudalták a csapattól. Most saját fegyverével győzte le egykori csapatát – villámgyors kisemberei és nagyon erős kispadja (63 pont érkezett a cseréktől!) révén olyan tempót diktált, amit a sérülésektől sújtott Los Angeles képtelen volt végig tartani. 

Nem az állandóság mintaképe. A Lakers a sérülések miatt (ma Robert Sacre alsó ajka szakadt fel, de ez még játékképes) idén a 19. különböző kezdőötösével állt fel – sőt, utolsó 10 meccsén nem volt két ugyanolyan kezdőcsapatuk. Kendall Marshall ma 17 gólpasszig jutott, a 115 dobott pont teljesen rendben van – de a Gasol-Sacre palánk alatti duó sok mindenre alkalmas, csak védekezésre nem. 

A Lakers legjobb dobói: Gasol 25, Meeks 23, Young 21/3.
A Nuggets legjobb dobói: Robinson 21/9, Lawson 20/6, Mozgov 20.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus