Memphisi fába vágja fejszéjét a Golden State

Gasolék fogadják a ligaelsőt - otthon javíthat a Spurs és a Clippers - a Clevelandhez látogat a Hornets - nézzük, hogy mit várhatunk!

 

Washington Wizards – Milwaukee Bucks 01:00

A Bucks remek formában van az utóbbi hetekben, de tegnap húszpontos előnyt adtak le és kaptak ki Parkerék, ez pedig nem jött jól – főleg, hogy a back-to-back második felén idegenbe látogatnak. A Wizardsnál finoman szólva alacsony az érdeklődés a szurkolók részéről, a gárda gyakorlatilag nem fejlődött a szezon eleje óta, és bár nagy nehezen legyűrte a Denvert, elöl-hátul komoly gondok vannak. Kérdés, hogy a Wall-Beal kettős mennyire tud élni a festékben „sűrű” Bucks-védekezéssel szemben, de az is, hogy a vendégek tudnak-e stabilabbak lenni a tegnapinál – ott a második félidőben nagyon összeestek. Alapvetően valószínűleg gyors játékot látunk majd és sok pontot.

Orlando Magic – Denver Nuggets 01:00

Két gyenge formában lévő csapat találkozik, a Magic egy jobb időszak után sorozatban kétszer bukott rémes játékkal, az egyik ráadásul tegnap történt, még ott lehet a fejekben, kezekben, lábakban. A Nuggets részéről a kispad tudott meccseket nyerni az utóbbi időben, de erre nem nagyon lehet alapozni, és a 8-15-ös mérleg is erre utal. A sérüléseknek lehet szerepük, a hazaiaknál Vucsevics és Biyombo nem 100%-os, a vendégeknél Mudiay és Harris – a fő kérdés, hogy melyik oldal tud valamit találni, amitől működni kezd a támadójáték, mert sokszor letargikus, amit előadnak. A festékben lehetnek gondjai az Orlandónak, ha a centerek nem léphetnek végül pályára, bár egy Ibaka-Gordon sor sem fest rosszul.

Indiana Pacers – Portland Trail Blazers 01:00

Egy győzelem-egy vereség ritmusban jönnek a Pacers eredményei, és mivel tegnap kikaptak Dallasban, most bizakodhatnak – persze csak akkor, ha túl tudnak lépni azon a védekezésen és a back-to-backen. Lillardék ellen kategóriákkal jobban kell teljesíteniük hátul még akkor is, ha a Portland elveszítette előző két találkozóját, és egy jobb időszak után ismét vannak gondok a csapatnál. Aminu és Harkless is sérülésekkel bajlódik, játékuk kérdéses, ezt pedig azért megérezheti Terry Stotts csapata még úgy is, hogy legutóbb Evan Turner remekül játszott a kezdőben.

Cleveland Cavaliers – Charlotte Hornets 01:30

Mindkét együttes back-to-backet játszik, de egyik sem erőltette meg magát túlságosan, hiszen a Cavs és a Hornets is sima győzelmet aratott tegnap. Egyszer már találkoztak a csapatok idén, akkor 100-93-ra nyert otthon a Cleveland, van tehát miért visszavágniuk Kemba Walkeréknek – ehhez legjobb védekezésükre és legkontrolláltabb támadójátékukra lesz szükség. A bajnok sorozatban három győzelemnél jár, a támadójátékuk szenzációsan működik, és LeBron James általában remekel Kidd-Gilchrist ellen, így még JR Smith és Channing Frye nélkül is ők az esélyesebbek. Kevin Love ugyan nem teljesen egészséges, de ez tegnap sem zavarta, neki most is fontos szerepe lehet – a szintén zsinórban három sikernél járó Charlotte elsősorban Walker extrájában és az agresszív védekezésben bízhat.

Chicago Bulls – Miami Heat 02:00

A Bulls egy gyengébb időszak után megverte a San Antoniót és bizonyította, hogy számolni kell vele, a back-to-backből érkező Heat ellen pedig most kötelező a győzelem Butlerék számára. A vendégek tegnap csak nyolc játékost tudtak csatába küldeni Clevelandben, és most sem valószínű, hogy javulna a helyzet, fáradtabbak is, ráadásul egyébként is jobb csapat a Chicago – komoly bravúr lenne, ha nyerni tudnának Dragicék. A palánk alatt Whiteside eléggé eltűnt tegnap, és az ő jó játéka nélkül nem sok esélyük van, a Bulls viszont elit lepattanózó csapat továbbra is, itt azért érdekes csata várható.

Memphis Grizzlies – Golden State Warriors 02:00

A ligaelső továbbra is magabiztosan menetel, a 119,3 pontos átlag egészen elképesztő, és az sem számít sokat, hogy idegenben van a gárda – saját pályájától távol is megállíthatatlan a Warriors. A Memphis azonban egyáltalán nem lesz könnyű feladat akkor sem, ha Conley, Parsons, Carter és Ennis továbbra is maródi, Fizdale csapata ugyanis iszonyatos hatékonysággal dolgozik az utóbbi időben, betonkeményen védekeznek, Marc Gasolra építve pedig sorozatban öt győzelemnél tartanak. A center komoly gondokat okozhat Greenéknek, hiszen ez az a poszt, ahol bajban lehetnek, és a center már a triplákat is bedobálja, szenzációs formában van. A szoros meccseket is rendre megnyeri a Grizzlies, ráadásul a GSW hét nap alatt öt meccset játszik le idegenben, erőltetett menetben vannak Curry-ék – izgalmas, színvonalas összecsapásra van kilátás.

Houston Rockets – Dallas Mavericks 02:00

A Rockets tegnap nagyon nehéz meccset húzott be Oklahoma City-ben, így már sorozatban öt győzelemnél jár, míg a Mavs kisebb meglepetésre remek támadójátékkal szedte szét az Indianát. A találkozó kérdése az, hogy ebből mennyit tud átmenteni erre a meccsre a vendégcsapat, hiszen alapvetően több kategóriányi különbség van elöl a két együttes között, ráadásul Bogut nélkül védekezésben sem olyan meggyőző a Dallas, mint korábban. Ezzel együtt láthattuk, hogy a Barnes-Matthews-Williams trió képes mérkőzést nyerni, és a valószínűleg fáradtabb (más intenzitású meccset játszó…) Rockets nem pihenhet, vagy hibázgathat ezen az összecsapáson.

San Antonio Spurs – Brooklyn Nets 02:30

Megszakadt a Spurs idegenbeli szériája, otthon pedig egyébként sem volt olyan meggyőző a gárda, mint tavaly, csak 5-4 a texasiak mérlege – igaz, a Nets 1-8-cal áll idegenben, mindenképpen kötelező a győzelem Leonardék számára. Nyilvánvalóan óriási a különbség a felek között, főleg védekezésben, itt szinte nem is lehet őket összehasonlítani, ráadásul saját pályájuktól távol a dobások sem mennek igazán Lopezéknek, így hatalmas bravúr lenne, ha a Spurs nem hozná le ezt a találkozót rutinból.

Utah Jazz – Sacramento Kings 03:00

Ugyan kikapott a GSW-től, így is parádésan tartja magát a Jazz, hiszen azon a meccsen például négy kezdőjátékosa nélkül zárkózott fel és kényszerítette szoros végjátékra a listavezetőt. Kérdés, hogy most ki tud pályára lépni a Hill-Hood-Hayward-Favors négyesből, ez alapvetően határozhatja meg a mérkőzést, bár az biztos, hogy a Kingsnek nem lesz egyszerű dolga – Cousinsék back-to-backet játszanak, tegnap otthon kaptak ki a Knickstől, és egyáltalán nem meggyőzőek az utóbbi időben.

Los Angeles Clippers – New Orleans Pelicans 04:30

Érdekes meccs lesz, mindkét félnek nagyon kellene már a győzelem, de a Pelicans ismét kész csőd, Holiday ismételt kidőlése óta már a Philly-től is kikaptak otthon Davisék, ezek után most sem lehetnek túl vérmes reményeik. A Clippers a GSW elleni komoly bukás mellett szintén számolhat sérültetekkel, Blake Griffin és Felton sem teljesen egészséges, elvesztették az előző két meccsüket, és már csak 16-7-tel állnak, így most kötelező számukra a győzelem. Persze zsinórban négy vereség után a New Orleans is értékelne egy sikert, de a 2-8-as idegenbeli mérleg nem véletlen…

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus