Phoenixben is nyert, már 3-0-ra vezet a Minnesota

A Pacers hosszabbításban nyert a Bucks ellen, a Mavs pedig 90 ponton tartotta a Clipperst, így mindkét gárda megfordította a maga párharcát.

 

Indiana Pacers - Milwaukee Bucks 121-118 - hosszabbítás után

Haliburton dobása döntötte el. Az első negyedben valósággal átrohant ellenfelén az Indiana, amely ott folytatta, ahol legutóbb abbahagyta, és 39-22-re (!) nyerte a nyitó játékrészt - volt közte 19 pont is a hazaiak javára, de a Milwaukee összekapta magát és szép fokozatosan eltüntette ezt a hátrányát. A negyedik negyedben már szoros volt a küzdelem, helyenként vezetett is a Bucks, és szinte egállal érkeztünk meg a végjátékhoz, ahol az utolsó percben az Indy két kihagyott büntetővel megadta az esélyt ellenfelének - Khris Middleton pedig két másodperccel az órán bevágott egy hatalmas triplát, amivel 111-111-nél egyenlített, és hosszabbításra küldte a feleket. Ott is hol egyik, hol másik csapat vezetett, majd 15 másodpercnél Aaron Nesmith clutch triplájával lett 118-115 az állás, de erre még Middleton válaszolt egy palánkról beeső hármassal - az időkérés után hat másodperce maradt a Pacersnek megnyerni a meccset, a labda Tyrese Haliburtonhöz került, aki az utolsó pillanatban egy floatert küldött a gyűrűbe faulttal együtt. Nem remegett meg a keze, bedobta a büntetőjét is, a Milwaukee utolsó, 1,1 másodperc alatt eldobott hármasa pedig már nem ért célt, így óriási csatában tudott nyerni, és megfordítani a párharcot az Indiana.

Middleton nagyot ment, Lillard megsérült. Az előző két mérkőzésen egyértelműen Damian Lillard volt a Bucks vezére, most azonban az első negyedben megsérült a térde, majd ezzel pályán maradt, de a negyedik etapban egy Achilles-sérülést is begyűjtött - ezt is kimozogta a lábon, végigküzdötte a hosszabbítást is, de hogy mennyire volt ez okos dolog, az majd a folytatásban derül ki. Lillard végül 28 pontot tett a közösbe 6/20-as mezőnyözéssel és 12/12 büntetővel, de ma Khris Middleton átvette tőle a vezérszerepet, aki a jó pár clutch dobásával együtt 42 pontos performanszt rakott le az asztalra 16/29 jó dobással, 10 lepattanóval és 5 gólpasszal, abszolút klasszisteljesítménnyel próbálta győzelemre vezetni csapatát. Ez nem sikerült, ugyan mellettük Bobby Portist (17 pont, 18 lepattanó) is érdemes dicsérni, de csak négy pontot dobtak gyorsindításból, és a Pacers 19 támadópattanójára sem volt válaszuk. Az Indy az első negyed után ugyan visszaesett támadásban, Haliburton például 1/12 triplával zárta a meccset, és két elképesztő este után most Pascal Siakam is visszafogottabb volt (17 pont, 7/17 mezőnyből, 9 lepattanó, 4 gólpassz), de szenzációsan lepattanóztak, Haliburton például tripla-duplázott úgy, hogy a 18 pontja és 16 gólpassza mellett 10 lecsorgót kaparintott meg, amelyből öt is a támadópalánk alatt érkezett - ez pedig végül elég lett a sikerhez. A hajrában persze a clutch helyzetek megoldásán, és a clutch dobásokon múlt a győzelem, de végig ők voltak egy kicsit "felül" - magabiztosan, 2-1-es előnyből várhatják a negyedik mérkőzést, válaszolnia a Bucksnak kell.

A Pacers legjobb dobói: Turner 29/12, Haliburton 18/3, Siakam 17
A Bucks legjobb dobói: Middleton 42/12, Lillard 28/12, Portis 17/3

A párharc állása: 2-1 a Pacers javára.

 

Dallas Mavericks - Los Angeles Clippers 101-90

Nagyot védekezett a Dallas. Abszolút hátul nyerte meg ezt a találkozót a Mavs, amely egyébként klasszikus playoff-csatát hozott két kiállítással, flagrant faulttal, jó pár technikaival és rendkívül fizikális játékkal. Az első negyedet még a Clippers nyerte, a Dallas csak 18 pontot tudott feltenni a táblára, de aztán a második játékrészben jött a fordulat: ott elszabadult a vendéglátó, közben pedig szinte lenullázta a LAC offenzíváját, a 36-18-ra behúzott etappal pedig a kezébe vette a dolgokat. A folytatásban már csak a különbség mértéke hullámzott, a Los Angeles sosem tudta visszavenni a vezetést, és bár voltak időszakok, amikor erősen közelítettek a vendégek, de mindig érkezett válasz - általában egy-két nagy védekezés, blokk, vagy hasonló formájában. Luka Doncic 22 pontos, 10 lepattanós, 9 gólpasszos estéje 7/25-ös mezőnymutatóval állt össze, ebből is látszik, hogy támadásban náluk is komoly problémák adódtak, de az utolsó bő egy negyedben 19 pontot szórt az addig szinte láthatatlan Kyrie Irving, és az ő extrája nagyon kellett ahhoz, hogy megőrizzék a vezetést. Az aktív rotáció szinte minden tagja hozzátette a magáét. 52-38-ra nyertek a festékben, 22 pontot szórtak gyorsindításból és tízzel (!) kevesebb labdát adtak el, mint az ezzel szenvedő ellenfelük - így a 26%-os triplázás is belefért, nagyot védekezve nyertek, és 0-1 után megfordították a párharcot.

Összeomlott a Clippers támadójátéka. Védekezésben a vendégek is kellően fizikálisak voltak, de annyira szétestek támadásban, hogy ezzel semmit sem értek: Kawhi Leonard 9, Paul George 7, Russell Westbrook pedig 1 ponttal zárt, George 3/11-et, Westbrook 0/7-et dobott mezőnyből, Leonard pedig nem is vállalt szinte, ő is megállt hét kísérletnél. Ő azt mondta a meccs után, hogy a térde nem jól reagált a legutóbbi visszatérésére, nem tudott úgy mozogni, ahogy kellett volna, de úgy gondolja, hogy következőleg már jobb lesz a helyzet - ezt meglátjuk, most viszont James Harden (21 pont, 5 gólpassz, 5/8 tripla 44 perc alatt), Ivica Zubac (19 pont, 8 lepattanó) és Norman Powell (21 pont, 4/6 tripla) nem jelentett elég tűzerőt a győzelemhez. Hátul tényleg nem lehetett panasz a csapatra, megfogták Luka Doncicot, limitálták a Dallas gépezetét, kellően fizikálisak voltak ők is, de amíg nem tudnak érdemben pontot szerezni, addig nehéz dolguk lesz...

A Mavericks legjobb dobói: Doncic 22/9, Irving 21/9, Lively II 13
A Clippers legjobb dobói: Harden 21/15, Powell 21/12, Zubac 19

A párharc állása: 2-1 a Mavericks javára.

 

Phoenix Suns - Minnesota Timberwolves 109-126

A harmadik negyed döntött. Az első félidőben is jobban játszott a Minnesota, amely csapatként ezúttal is nagyon együtt volt, és nem is annyira az extra védekezésével, hanem a gördülékeny támadójátékával. Anthony Edwards (36 pont, 9 lepattanó, 5 gólpassz) mögött többen is felsorakoztak, Rudy Gobert (19 pont, 14 lepattanó) és Karl-Anthony Towns (18 pont, 13 lepattanó) magaspárosa uralta a palánk körüli területet, lepattanózásban egyébként is rommá verték a Sunst, de a döntő ütést a harmadik negyed, és a támadójáték vitte be. Ezt a játékrészt 38-20-ra (!) nyerte meg a vendégcsapat úgy, hogy 7/11 triplát bombázott be ebben az időszakban, amelyből négyet is Nick Alexander-Walker jegyzett - a félidei hatpontos különbségből 22 egység lett, itt pedig eldőlt a küzdelem. Az erőtlennek tűnő Phoenix nem tudott már tíz ponton belülre jönni a folytatásban, a Wolves lemenedzselte a záró etapot, így eddig elképesztő teljesítményt nyújtva a továbbjutás küszöbére került: 3-0-ra vezeti a párharcot, innen még soha senki nem esett ki a playoff történetében, és lassan már nézheti a következő feladatot, a címvédő Denvert...

Nem tud felpörögni a Suns. A széria során eddig szinte egyetlen pillanatig sem tudta irányítani a dolgok menetét a Phoenix, most úgy lépett pályára, hogy kötelező volt a győzelem 0-2 után, de ennek ellenére igazából semmit nem tudott tenni azért, hogy ráerőltesse akaratát a Minnesotára. Az első félidőben 14 pontot szórt Kevin Durant, és gyors 10 ponttal tolta meg a szekeret Eric Gordon, de így is hátrányban voltak, majd jött a harmadik negyed, amikor cafatokra lőtte őket a Wolves - és ezt követően sem volt válaszuk, egyszerűen asszisztáltak a Wolves újabb sikeréhez. Devin Booker ugyan hatékony volt (23 pont, 8 gólpassz, 8/15 mezőnyből), de ő sem tudott fordítani a helyzeten, Bradley Beal (28-4-4, 6/11 tripla) és Durant (25 pont, 8/18 mezőnyből) pedig szintén kevésnek bizonyult - erőtlenek, esélytelenek lepattanózásban, folyamatosan új esélyeket adnak a Minnynek, nekik minden dobásért meg kell feszülniük, és az sem segített, hogy legjobb tripladobójuk, Grayson Allen nem tudta vállalni a meccset bokasérülés miatt. Innentől a becsületükért játszhatnak a negyedik mérkőzésen, azért, hogy elkerüljék a söprést, és mutassanak valami tartást, mert eddig ez nem igazán sikerült...

A Suns legjobb dobói: Beal 28/18, Durant 25/3, Booker 23/3
A Timberwolves legjobb dobói: Edwards 36/3, Gobert 19, Towns 18/9

A párharc állása: 3-0 a Timberwolves javára.

Kérjük, hogy látogass el a Kezdő5 támogatói felületére, ahol plusz tartalmak várnak! Részletek ide kattintva!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus