Hírmorzsák 2014-01-02 (21:30)

Hornacek és Casey december hónap legjobb edzői nyugaton és keleten. Carmelónak nem tetszett, ahogy Marbury-vel bánt az MSG közönsége karácsonykor. Anthony kívánságlistáján a Lakers, a Clippers és a Bulls foglal helyet, amennyiben nem marad a Knicksnél. Ma este játszik Melo a Spurs ellen. A Cavs nem akar senkit sem adni Bynum mellett Gasolért. Andre Miller kiabált Brian Shaw-val, amiért a vezetőedző nem akarta pályára küldeni. Bogans nem érzi jól magát, hiába tudja, hogy jó pénzt kap. Garnett szerint elvégezte a megfelelő mennyiségű munkát, de nem találja a ritmust támadásban. Január 11-én beceneves mezekben játszik majd a Nets a Heat ellen.

Marc Berman (New York Post) információi szerint Carmelo Anthony nem volt túl pozitív véleménnyel arról, ahogy karácsonykor a szurkolók és a New York Knicks vezetősége kezelte Stephon Marburyt. A korábbi irányító három év óta először volt meccsen a Madison Square Gardenben az Oklahoma City Thunder ellen találkozón - Marbury négy sorral a Knicks kispadja miatt foglalt helyet, és pár drukker megtalálta őt verbálisan. A Post forrása szerint Melo nem akar a következő Marbury lenni, túl érzékeny ahhoz, hogy ilyen dolgokat elviseljen.

Márpedig ha továbbra is hasonló teljesítményt nyújt a New York, mint eddig idén, akkor hasonló bánásmódra számíthat Anthony is. A forrás szerint három csapat van azon a listán, ahova Anthony szívesen menne, ha mégsem marad a Knicksnél: a Chicago Bulls, a Los Angeles Lakers és a Los Angeles Clippers. A három együttes kiléte nem véletlen: Berman szerint Carmelo nem csak bajnokesélyes csapatban akar játszani, de nagy piacú alakulatnál akarja folytatni karrierjét, ezért jött szóba Los Angeles és Chicago, mint alternatívák.

A Lakersnek lesz sapka alatti helye leigazolni, a másik két együttesnek viszont cserélni kell érte, ha meg akarják szerezni. A forrás szerint Mike D'Antoni vezetőedző nem éppen erősíti az aranysárga-lilák esélyeit, a Bullsnál viszont éppen ellenkezőleg - Tom Thibodeau-t nagyon tiszteli Anthony. Bármi is a pletyka, azt Berman forrása is hozzátette, hogy az első számú lehetőség még mindig az, hogy a kosaras marad a Knicksnél.

A tavalyi pontkirály egy korábbi csapattársa Frank Isolának (New York Daily News) azt nyilatkozta, hogy szerinte Carmelo le fog lépni a Knickstől. Az ex-csapattárs elmondása szerint sokat játszott együtt Anthony-val, és szerinte Melo tudja, hogy nem nyerhet a Knicksszel, karrierjének ebben a stádiumában pedig semmi más nem érdekli őt, ezért fog távozni New Yorkból. Isola szerint ez a vélemény egybehangzik azzal, amit a játékos körüli emberektől hallott: ők is úgy gondolják, hogy a kiscsatár távozik a szezon végén.

Szintén Melóhoz tartozik, hogy Mike Woodson vezetőedző bejelentette, játékosa ma pályára lép a San Antonio Spurs elleni találkozón - Anthony bokasérülésből épült fel.

Ahogy arról már délelőtt beszámoltunk, Pau Gasolért többet akar a Los Angeles Lakers, mint Andrew Bynum szerződését és ezzel a spórolást. A tárgyalások az ESPN szerint megálltak, de legalábbis pozitív irányban nem haladnak tovább - a Hoopsworld pedig megerősítette ezt, mondván a Cleveland Cavaliers nem akar adni senkit Bynum mellett, szerintük az 1-on-1 cserének is nagyon sok értelme lenne mindkét fél szempontjából.

Jeff Hornacek és Dwayne Casey lettek a hónap edzői decemberben nyugaton és keleten. A Phoenix Suns egészen elképesztő teljesítményt nyújt ebben a szezonban, 19-11-gyel ötödikek nyugaton és mindössze egy meccsre vannak a divíziójukat vezető Los Angeles Clipperstől - a naptári év utolsó hónapjában 10-3-at repesztettek. Ugyanezen időszak alatt a Toronto Raptors 8-6-os mérleget tudott felmutatni, ám Rudy Gay elcserélése óta 9-3 a mutatójuk, hat idegenbeli meccset nyertek decemberben és egy teljesen másik csapatot láthatunk a pályán a fék kivétele óta - nem véletlenül vezetik az Atlanticot.

Komoly problémák vannak a Denver Nuggetsnél is. Egyrészt a csapat nagyon gyenge formát mutat az utóbbi időben, másrészt a ma hajnali, Philadelphia Sixers elleni 114-102-es vereség alkalmával Andre Miller elkezdett kiabálni Brian Shaw vezetőedzővel. A tapasztalt irányító a második félidőben gondolta úgy, hogy hangot ad nem tetszésének - a tréner nem akarta pályára küldeni az egész meccsen, pedig nincs semmilyen sérülése a játékmesternek, emiatt Miller úgy gondolta, hogy nem tiszteli őt Shaw.

A vezetőedző a Denver Postnak azt mondta, mindennek megvan a maga helye és ideje, de hogy ez a csarnok kellős közepén, mindenki előtt kellett, hogy történjen... Arra a kérdésre, hogy Miller megértette-e az ültetése okait, Shaw azt válaszolta, hogy a játékost kell megkérdezni, de ő már elhagyta a csarnokot, mire a média munkatársai szót válthattak volna vele.

A nyáron a Boston Celticshez cserélt Keith Bogans Jessica Camaratóval (Hoopsworld) beszélgetett. Bogans egy nagyon zsíros szerződést kapott játéktudásához képest - igaz, csak idén garantált a kontraktus, de több mint 5 millió dollárt keres ezáltal is. A dobóhátvéd több mint egy hónapja nem lépett pályára, és elmondása szerint hiába jó a pénz, amit kap, ha nem csinálhatja azt, amit szeret, akkor nem ér sokat. Ő kosárlabdázni szeretne, és bár mindenki azt mondhatja, hogy boldognak kellene lennie a pénz miatt, de ez egyáltalán nincs így.

A Brooklyn Nets magasembere, Kevin Garnett a Newsdaynek nyilatkozott eddigi teljesítményéről. A veterán kosaras szerint az a legfrusztrálóbb számára, hogy tudja, megfelelő mennyiségű munkát végzett el ahhoz, hogy formába lendüljön, de hogy jól is játsszon, ahhoz meg kell találnia a ritmust támadásban, ez pedig most egyáltalán nem megy neki. Megpróbálja megtalálni az önbizalmát, és azt, hogy hol a helye ebben a rendszerben, de jelenleg nem az ő egyéni gondjainak megoldása a csapat első számú feladata.

Szintén a Netshez tartozik, hogy magyar idő szerint január 11-én hajnalban, a Miami Heat elleni mérkőzésen mindkét csapat olyan mezekben fog játszani, amelyeken a játékosok becenevei lesznek. A Netsét ezen a linken tudjátok megnézni, a Heatét pedig ezen a linken.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus