Hírmorzsák 2016-08-02 (11:15)

Klay Thompson szerint Durant érkezésével sem kell változtatni a játékán, KD szerint is arra van szükségük, hogy Thompson önmaga maradjon. A Warriors leigazolta Elliot Williamset. A Wizards lehívja Kelly Oubre Jr. harmadik évi csapatopcióját, egy harmadik számú swingmant még mindig keresnek. A Celtics több keménységet és kiegyensúlyozottabb játékot akar Olynyktől, nem hosszabbítanak vele idő előtt. Jerry Stackhouse lesz a Raptors D-Ligás csapatának vezetőedzője. Michele Roberts optimista, hogy még december 15. előtt meg tudnak egyezni az új kollektív szerződésről.

A Golden State Warriors dobóhátvédje, Klay Thompson Shams Charaniával (The Vertical, Yahoo Sports) arról beszélgetett, hogy szerinte egyáltalán nem kell változtatni a játékstílusán most, hogy Kevin Durant is az együttesnél van. Thompson elmondása szerint úgy érzi, mintha nem tisztelnék őket ezzel, hogy állandóan azt mondják, ilyen és olyan áldozatokat kell majd hozniuk. Mindannyian azt szeretnék, ha mindenki jól teljesítene, neki pedig semmit nem kell feláldoznia, mert a játéka ugyanaz marad majd - kosarakat akar szerezni, használni akarja továbbra is az elzárásokat, nyerni akar és jól akarja magát érezni a pályán.

Thompson szerint egy NBA szezon borzasztó hosszú és unalmas tud lenni, de idén legalább mindenki őket utálja majd, minden ellenfél a legjobbját fogja nyújtani ellenük, és minden mérkőzésen lesz egy kis feszültség emiatt. Szerinte szép élményekkel fognak gazdagodni az idegenbeli meccseken, mert az ellenfelek szurkolói utálják, amit felépítettek. Durant is megerősítette egyébként, amit a dobóhátvéd mondott, szerinte arra van leginkább szükségük, hogy Thompson önmaga maradjon, nem akarják, hogy megváltozzon - majd a játék diktálja, hogy mikor ki dob rá. Lehet, hogy ő 12-t dob rá egy este, Klay 8-9-et, Steph Curry pedig 25-öt, a következő találkozón azonban teljesen más lehet megint az elosztás.

Ha már a Warriors: leigazolták egy évre Elliot Williamst. A The Vertical értesülései szerint a sérülékeny dobóhátvéd szerződésében egy elég komoly garantált rész van, van tehát esélye beverekedni magát az alapaszakasz-keretbe.

Szintén rosterekhez köthető hír, hogy a Washington Wizard már most eldöntötte, hogy lehívják Kelly Oubre Jr. harmadik szezonjára szóló csapatopciójukat - ez csak formalitás volt, hiszen a kiscsatárt tavaly az első kör közepén húzták, egyértelmű volt, hogy nem mondanak le róla ilyen gyorsan, miután a Las Vegas-i nyári ligában egészen jól is szerepelt. Október végéig hívhatják le hivatalosan is az opciót. Szintén a Wizardshoz tartozik, hogy J. Michael (CSN Mid-Atlantic) információi szerint a kezdőötösük kész van, viszont továbbra is aktívak a piacon, mert keresnek egy harmadik számú swingmant a keretbe.

Gary Washburn (Boston Globe) értesülései szerint a Boston Celtics nem fog idő előtt hosszabbítani Kelly Olynykkel - hagyják, hogy jövő nyáron korlátozott szabadügynök legyen, várni akarnak azzal a döntéssel, hogy fektessenek-e bele több pénzt hosszútávon vagy sem. Olynyk tehát fontos szezon elé néz, miután vállsérülésből kell felépülnie - a csapat a hírek szerint több keménységet és kiegyensúlyozottabb játékot vár a kanadai magasembertől

A Toronto Raptorsnél a szakmai stábban lesz változás, ugyanis Dwane Casey egyik segédedzője, Jerry Stackhouse a Raptors 905 nevű D-Ligás csapatot fogja irányítani a most következő idényben. A 905 eddigi vezetőedzője, Jesse Mermuys a Los Angeles Lakershez távozott, már Luke Walton szakmai stábjában található, így kapta meg a lehetőséget Stackhouse, aki a Toronto nyári ligás együttesét is irányította júliusban.

A Játékosok Szakszervezetének vezetője, Michele Roberts a már említett Gary Washburnnek elárulta, optimista azzal kapcsolatban, hogy december 14-ig egyezségre tudnak jutni a ligával a következő kollektív szerződésről - december 15-ig lehet kilépni a jelenlegi CBA-ból, és Roberts elmondta, hogy ők és valószínűleg a liga is megteszi ezt, amennyiben nem tudnak megegyezni 14-ig. Roberts elmondása szerint kedveli Adam Silver commish-t, szerinte az NBA vezére igazi profi, és bár nem akar semmit sem mondani vagy kijelenteni, de úgy érzi, jó esély van arra, hogy dűlőre jutnak, mert egyáltalán nem akar egyik oldal sem lockoutot. Folyamatosan tárgyalnak, szinte minden héten, konstruktív beszélgetéseket folytatnak.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus