Kijött a teljes sorsolás az NBA következő idényére

Ma hajnalban kihirdették az NBA 2015/16-os alapszakaszának sorsolását - lássuk az érdekesebb dátumokat, párosításokat.

Az idény október 27-én indul három mérkőzéssel, amelyből a legelső egy Chicago Bulls - Cleveland Cavaliers keleti szuperrangadó lesz magyar idő szerint már 28-án 02:00-tól. Ugyanebben az időpontban lesz egy Atlanta Hawks - Detroit Pistons találkozó is, ám a fő műsor a Bulls-Cavs után a Golden State Warriors - New Orleans Pelicans ütközet lesz 04:30-tól. Az oaklandiek itt kapják majd meg a bajnoki gyűrűiket.

Az első ESPN double-header másnap lesz (az első nap a TNT-é), itt Billy Donovan bemutatkozását láthatjuk majd, amikor az Oklahoma City Thunder a San Antonio Spurst fogadja, a másik mérkőzésen pedig az idei 1/1 és az idei 1/2 csap össze, ugyanis a Minnesota Timberwolves a Los Angeles Lakershez látogat. Másnap, tehát október 29-én először meccsel egymással a Los Angeles Clippers és a Dallas Mavericks - DeAndre Jordan miatt külön figyelmet érdemel ez a párosítás -, október 30-án pedig a Cleveland otthoni bemutatkozása következik a Miami Heat ellen.

November 11-én lesz az érdekes látogatások napja, LaMarcus Aldridge ugyanis a San Antonióval ezen a napon tér vissza először Portlandbe, ahol 9 idényt húzott le korábban, ennél azonban még pikánsabbnak ígérkezik a Clippers utazása Dallasba - Jordan "meleg" fogadtatásban részesülhet Texasban, miután hülyét csinált magából és a Mavsből a nyáron.

A kiemelt napok közül karácsonykor természetesen öt meccs lesz, ahogyan arra számítani is lehetett. Ebből négy párosítása ismert volt, az ötödik egy Houston Rockets - San Antonio Spurs összecsapás lesz. A teljes karácsonyi (december 25-ei) program magyar idő szerint:

Miami Heat - New Orleans Pelicans 18:00
Oklahoma City Thunder - Chicago Bulls 20:30
Golden State Warriors - Cleveland Cavaliers 23:00
Houston Rockets - San Antonio Spurs 02:00
Los Angeles Lakers - Los Angeles Clippers 04:30

Szintén kiemelt esemény minden évben a Martin Luther King nap január 18-án, amelyen idén 10 mérkőzést rendeznek majd. Itt lesz egy "visszavágó" is, ugyanis a Golden State Clevelandbe látogat, ott tudják le a két döntős második és utolsó alapszakaszmeccsét.

A száraz statisztikákhoz tartozik, hogy szinte teljesen eltűnt a menetrendből az 5 nap alatt lejátszott 4 meccs, összesen 27 ilyen fordul elő a teljes ligában és maximum kettő egy csapatnál. A back-to-backeket is csökkentették a tavalyi csapatonként átlag 19.3-ról 17.8-ra.

Az amerikai országos TV-kben (ESPN, TNT, ABC) a Golden State és a Cleveland szerepel majd a legtöbbször - 25-25 alkalommal -, a Clippers és a Thunder 24-24-szer, a Chicago 23-szor, a Spurs pedig 21-szer. Ez azért lehet érdekes, mert a SportTV-nek ezeket a csapatokat (megint) jóval nagyobb valószínűséggel ajánlják majd ki, mint a többit.

Az összes csapat sorsolását ezen a linken megtaláljátok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus