Playoff-percek: egy korszak vége Chicagóban?

 

Akiktől erősebb a Cleveland

Komoly hátráltató tényezőkön kerekedett felül a Cavaliers, mely elbírta, hogy sérülése miatt Irving ideje korán kivált, hogy James ismételten rossz dobóformában játszott. Thompson erős dupla-duplát szállított, s nem elhanyagolható tény, hogy levette a pályáról a visszatérő Gasolt. Furcsa kimondani, de annak ellenére, hogy nehéz helyzetbe hozta csapatát a párharc elején a fegyelmezetlensége miatt kivívott eltiltással JR Smith, bőségesen megdolgozott a megbocsátásért. Az utolsó három mérkőzésről rendre lehet példákat hozni arra, hogy egy-egy kosárral és/vagy periódussal felzárkózáshoz, fordításhoz vagy épp előny megszilárdításához segítette együttesét. Ezen az estén is megtette a magáét a kritikus pillanatokban,  viszont a legnagyobb meglepetést nem ő szolgáltatta. Az ausztrál válogatott Dellavedova eddig minimális szerepet kapott támadásban, alig 6 pontot átlagolt a szériában, ma azonban a lehető legjobban pótolta Irvinget, 19 pontjával a hazaiak legeredményesebb játékosaként zárt. Ha az említett játékosokhoz társítjuk Shumpertet, akkor joggal várja bizakodva a Cavs a főcsoport döntőjét, főleg ha Irving jobb állapotba kerül és James is rendezi támadójátékát.

Egy korszak vége Chicagóban?

Úgy tűnt, ebben a szezonban végre felérhet (Kelet) csúcsára a Bulls – felbomlott a Miami nagy hármasa, szétesett az Indiana, ellenben ők leigazolták Pau Gasolt és visszatért Derrick Rose. Hosszú évek után először volt érdemi cserepad (Hinrich, Mirotic, Snell, Gibson, McDermott) és bár jó pár gondot le kellett küzdeni az alapszakaszban, úgy tűnt, hogy a playoffra mégis összeáll a gépezet. A Bucks ellen Rose is megcsillogtatta tudását, közben a Clevelandnél egyre csak sűrűsödtek a gondok és reális esély nyílt arra, hogy Thibodeau együttese végre túljusson LeBron Jamesen. Nem így történt. A tréner képtelen volt használni a kispadot, képtelen volt akár egyetlen új elemet is beépíteni a játékba – amikor azt hallani máshonnan, hogy a Bulls figuráit mindenki ismeri, akkor gond van. A borzasztóan vérszegény támadójáték semmivel sem volt életképesebb így, hogy évek óta először (majdnem) teljes fegyverzettel mehetett csatába a gárda – de mikor, ha most sem? Arra minimális az esély, hogy Tom Thibodeau maradjon a vezetőedző, de vajon ki jöhet a helyére? Ez a keret még jövőre is nagy dolgokra képes, ha lesz, aki megújítja és kihozza belőle a maximumot – de lesz még egyszer ekkora esély legyőzni ezt a Clevelandet?

Van visszaút a Clippers számára?

Úgy fest, 3-1-nél megtört valami a Los Angeles Clippersnél – érdekes, hogy nem a Houstonnal történt meg ez. A második, kiütéssel megnyert hazai találkozót követően mintha felszabadultak volna Paulék, hiszen karnyújtásnyira került a franchise első konf. döntője, az irányító visszatért és minden kerek volt – talán mégis korán örültek. Az a mentális feszültség, 110%-os koncentráltság abban a pillanatban megszűnt, és bár a hatodik meccs harmadik negyedében ismét ebbe az állapotba került a gárda, megint túl korán hitte el, hogy megvan – a Rockets pedig nem adta fel. Innentől kezdve a lelki plusz mindenképpen a Houstonnál van – bekövetkezhet még egy, utolsó fordulat a párharcban?

Mit tud lépni Doc Rivers?

A rövid válasz az, hogy semmit. Ez a csapat kijátszotta magából a maximumot, de nem csak mentálisan, fizikálisan is egyre inkább elkészül az erejével – a széria elején meglepően nagyot védekező Redick már emberhátrány hátul, Barnes nem 100%-os, Crawford se tud faktor lenni. Ugyan Paul felépült, de szinte csak ő és bámulatos formában játszó Blake Griffin hozza magát, ez pedig egy hetedik meccsen nem valószínű, hogy elég lesz. Abban sem lehet bízni, hogy majd Austin Rivers menti meg a csapatot a döntő pillanatban, vagy hogy DeAndre Jordan szedi szét Howardot – nincs más opció, még egyszer össze kell magát szednie annyira a gárdának, hogy a meglévő játékkal vért izzadva kivívják a konf. döntőt.

A történelem a Rockets mellett szól

Azt említettük már, hogy a Clippers a franchise történetének legnagyobb sikerét érné el, ha bejutna a nyugati döntőbe, a Houston már volt hasonló helyzetben. 1995-ben, szintén a második körben került 3-1-es hátrányba a csapat a Phoenix ellen, Olajuwonék azonban akkor megfordították a párharcot – ráadásul akkor a hetedik meccset idegenben vívták meg és végül Mario Ellie triplájával tovább is jutottak. A történet vége már ismert: a Spurs elleni nyugati döntőt 4-2-re, a Magic elleni nagydöntőt pedig 4-0-ra húzta be a gárda és bajnok lett…