Joe Johnson Brooklynban, Ferry az Isten

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a Brooklyn Nets és az Atlanta Hawks egy elég nagy volumenű cseréről tárgyaltak már napok óta. Úgy tűnik, ennek hétfő estére eredménye is lett, ugyanis az összes mérvadó oldal szerint megegyezett a két fél. 

A végső változatban Jordan Williams, Johan Petro, Jordan Farmar, Anthony Morrow, DeShawn Stevenson (snt-vel, 3 évre, 6.9 millió dollárért, amiből csak az első év garantált) és a Houston Rockets Netsnél lévő, védett draftjoga kerül át Atlantába Joe Johnsonért cserébe. A pick 2016-ig top14, azaz lottery védett, 2017-ben pedig készpénzzé és egy második körös dradftjoggá alakul, ha addig nem sikerül PO-ba kerülnie a Rocketsnek.

A Nets nagyon nem akart üres kézzel távozni a nyáron, ezért most Gerald Wallace mellé megszerezték Johnsont is. Amennyiben marad Deron Williams, akkor egészen pofás periméter sorral fog rendelkezni a brooklyni együttes és mivel még mindig sapka fölötti csapatnak számítanak (a lejáró játékosaik capholdja miatt), ezért még Kris Humphriest is újra tudják igazolni Brook Lopez mellett, plusz 5 milliós MLE-jük lesz, amiből feltölthetik a padot komolyabban. Amennyiben Williams lelép, akkor óriási kavarodás lesz, de ezzel egyelőre még ne foglalkozzunk, állítólag már hajnalban leültek tárgyalni a felek, hogy meggyőzzék D-Willt, jó lesz most már itt neki.

A gondjuk az, hogy ezzel minden erejüket elvesztették a Dwightmare szappanoperában. Ha ugyanis D-Will lelép, akkor Howard sem érkezik meg Mikhail Prkhorovékhoz. Ha viszont Williams marad, akkor neki, Johnsonnak és Wallace-nak akkora szerződéseik lesznek, hogy Howard nem tud ideigazolni a nyáron, maximum MLE-ért, tehát cserélni kell érte még szezon közben. Ebbe viszont már semmi beleszólása nem lesz sem a centernek, sem a Netsnek, hiszen nem fenyegethet majd senkit azzal a játékos, hogy a nyáron lelép ingyen Brooklynba, mindenki tudja, hogy 5 millió dollárért nem fog ide aláírni, akármennyire is szeretne itt játszani. A csere egyértelmű vesztese ezzel Howard, aki egyrészt nagyon lejáratta magát az utóbbi időben, másrészt gyakorlatilag innentől egy báb szerepét veszi át a főnökösködés után, azt fogja csinálni, amit mondanak neki.

Emiatt az Orlando a csere egyik nagy nyertese, gyakorlatilag a Magic vezetősége most oda cseréli Howardot, ahova akarja és valószínűleg sokkal többet kérhetnek így érte, hogy reális esélye van új csapatának arra, hogy hosszabbítson is náluk Howard. Újra felcsillant a remény például Houstonban és a Lakersnél, mivel mindkét helyen tudják, hogy a Nets már nem fenyegeti őket majd.

A másik nagy nyertes az Atlanta, akik ugyan elveszítették egyik legjobb játékosukat, ám ez a kosaras a következő négy évben majdnem 90 millió dollárt tett volna zsebre, teljesen megrekesztette a Hawks csapatépítési lehetőségeit, jelenlegi állapotban pedig semmilyen körülmények között nem tudtak volna a második körnél előrébb kerülni. Horford és Jeff Teague köré egy új gerincet húzhatnak fel 2013 nyarán, sokkal okosabban építkezve. A Josh Smith helyzet is sokkal érdekesebb lehet, ugyanis így ő is sokkal több lehetőséget láthat csapatában és esetleg maradhat, de ha úgy alakul, akkor Danny Ferry elég jó áron értékesítheti még szezon közben. Ebben a tranzakcióban csak annyi volt a lényeg, hogy minél olcsóbban és gyorsabban kifuttassák Johnson gigaszerződését, és ezt maximálisan teljesítette Ferry, összesen 13.8 millió dollárnyi szerződés érkezett, mind lejáró (ha Stevensont elküldik az első év után).

Ferry azonban nem állt meg itt és még hajnalban megegyezett a Utah-val, hogy a lejáró szerződésű irányítót, Devin Harrist kapják meg Marvin Williamsért cserébe, ezzel újabb 7.5 millió került ki a 2013-as sapka alól, gyakorlatilag rossz szerződés nélkül rendelkeznek, Ferry pedig egyes szakértőknél már most megnyerte a legjobb GM díját.

Ha ez nem lenne elég: Dwight Howard atlantai és a legjobb barátja Josh Smith, a Hawksnak pedig töménytelen mennyiségű sapka alatti helye lesz 2013-ban... Oké, a Hawks drukkereknek már JJ és Marvin eltakarítása is túl szép volt mára, a többit a fantáziátokra bízzuk.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus