Hírmorzsák 2013-06-17 (21:30)

Semmi meglepetés nem történt a Milwaukee Bucks dobóhátvédjével, Monta Ellisszel kapcsolatban, aki Chris Broussard (ESPN) információi szerint ma közölte a csapattal, hogy él kilépési lehetőségével, így nem hívja le szerződésének utolsó, 11 millió dollárt érő évét. Ellis korábban egy olyan hosszabbítást utasított el, amellyel a következő három évben 36 millió dollárt rakott volna zsebre - azt viszont nem tudni, hogy még ennél is több pénzt szeretne-e vagy egy, a Bucksnál komolyabb csapatban képzeli el jövőjét. Arról már korábban is szó volt, hogy a Sacramento Kings érdeklődik a dobóhátvéd iránt, és valószínűleg ez az érdeklődés csak erősödni fog, ha Chris Mullin elfogadja a neki felajánlott tanácsadói posztot. Broussard szerint három további együttes, az Atlanta Hawks, a Dallas Mavericks és a Los Angeles Lakers is valószínűleg megpróbálja majd megszerezni a kosarast a nyáron.

Szintén a Buckshoz tartozik, hogy Larry Drew két segédedzővel gazdagodott a mai napon: a csapat megegyezett Bob Benderrel és Nick Van Exellel is. Egyikőjük érkezése sem meglepő, tekintve hogy mindketten Drew-val dolgoztak Atlantában is.

Nem volt ennyire szerencsés Alvin Williams, aki a Toronto Raptors játékosa volt egykor, és évek óta a klubnál dolgozott, de Tim Leiweke neki is búcsút intett a mai napon, gyakorlatilag teljes a nagytakarítás a kanadaiaknál.

A Denver Nuggetsnél eggyel tisztább lett a kép ma délután, miután a csapat Tim Connelly-t jelölte ki a franchise új GM-jének. Connelly a New Orleans Pelicanstől érkezik Coloradóba, és nagyon jó véleménnyel vannak róla a szakírók. Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) szerint a liga egyik feltörekvő csillagának tartják szakterületén, Ken Berger (CBS Sports) pedig azt írta twitterén, hogy főleg a fiatal tehetségek feltérképezésében és fejlesztésében kiemelkedő a Nuggets új általános menedzsere - ugyanezt írta egyébként Chris Mannix (Sports Illustrated) is. Az edzőkeresés persze továbbra sem áll meg, holnap és holnapután interjúznak majd a két legesélyesebb jelölttel, Brian Shaw-val és Lionel Hollinsszal, ám Connelly és az elnök, Josh Kroenke a mai napon leülnek beszélgetni arról, hogyan is képzelik el a trénerkérdés megoldását, úgyhogy lehet még változás, új nevek.

Az utóbbi napok egyértelműen a Doc Rivers - Los Angeles Clippers - Boston Celtics szerelmi háromszögben zajlottak. Az a legtöbb szakíró számára egyértelmű, hogy egészen minimális esélye van annak, hogy a tréner visszatér a Celticshez edzősködni azok után, amit idén nyáron megcsinált a csapattal - egyértelműen menni akar. Ramona Shelburne (ESPN Los Angeles) információi szerint nagyon rövid időn belül szüksége van mindkét csapatnak arra, hogy egyértelmű legyen, lesz-e üzlet vagy sem, ezért a mai napon, vagy maximum holnap komoly előrelépések, vagy a tárgyalások végleges megszakadása várható.

Wojnarowski forrásai szerint a Boston kezd megengedőbb lenni, már nem ragaszkodnak mindenáron Eric Bledsoe-hoz, ha kapnak helyette más, számukra jól felhasználható játékost vagy draftjogokat - de Wojnarowski forrásai szerint a legfőbb az, hogy nagyobb pénzügyi szabadságot akarnak maguknak, ha nincs Bledsoe a kapott csomagban. Marc Stein (ESPN) tweetjei összefüggnek ezzel, az ő forrásai szerint az lehet a megoldás, ha a Clippers átveszi Jason Terry-t vagy Courtney Lee-t egy lejáróért, mondjuk Caron Butlerért cserébe. Brad Turner (LA Times) információi szerint a megegyezés gyakorlatilag karnyújtásnyira van.

Rivers szinte biztos távozása miatt elindultak a találgatások arról is, hogy vajon ki lehet majd az utódja. A. Sherrod Blakely (CSNNE) információi szerint Lawrence Frank lehet az egyik befutó, bár őt ugye nagyon hívja a Brooklyn Netshez Jason Kidd is, de ott csak segédedzői posztra. Wojnarowski információi szerint egy valaki biztosan nem lesz most a Celtics vezetőedzője, méghozzá Kevin McHale. A bostoni franchise legendás játékosa valószínűleg szóba fog kerülni, mint lehetséges jelölt, de a források szerint a Houston Rockets egyszerűen nem fogja elengedni őt Bostonba.

A két ESPN-es író, Stein és Shelburne egyébként azt az információt kapták, hogy bármennyire is szeretné megszerezni magának Danny Grangert a Clippers, nem fog nekik sikerülni, mert az Indiana Pacers inkább hajlik most arra, hogy megtartsák a kiscsatárt, abban bíznak ugyanis, hogy ha teljesen fel tud épülni a kosaras, akkor az ő ponterősségének köszönhetően a Miami Heat fölé nőhetnek.

Shelburne forrásai szerint az edzőkérdésben is változások álltak be Chris Pauléknál. Természetesen Rivers az első számú kiszemelt, de állítólag olyan jól sikerült Alvin Gentry múlt pénteki interjúja, hogy megelőzte a rangsorban Brian Shaw-t. Jason Lloyd (Akron Beacon Journal) úgy tudja, hogy ha a Clippersnél nem Shaw mellett döntenek, akkor egy ideig egészen biztosan nem lesz edző Los Angelesben, tekintve hogy a néha Jerry Buss hiába tartotta nagyra, a család és a vezetőség többi tagja már egyáltalán nincs annyira oda érte, úgyhogy ott szinte egészen biztosan nem kap majd lehetőséget a közeljövőben, akármi is történjék Mike D'Antonival.

A San Antonio Spurs dobóhátvédje, Manu Ginobili már a döntő előtt is azt nyilatkozta, lehetséges, hogy visszavonul a szezont követően, ezt a kijelentését pedig megismételte a Miami elleni párharc negyedik meccsét követően. Az argentin csillag szerint van rá némi esély, mert bár nem nagyon gondolkodik ebben, soha nem mondhatja azt, hogy biztosan marad is még aktív játékos, néha ugyanis elgondolkodik azon, hogy abbahagyja.

A drafthoz kapcsolódik, hogy Terry Pluto (Plain Dealer) információi szerint Alex Lent, Nerlens Noelt, Otto Porter, Ben McLemore-t és Anthony Bennettet is komolyan fontolgatja a Cleveland Cavaliers az 1/1-es draftjoggal, Victor Oladipo kiválasztására viszont kevés az esély jelen állás szerint - a Hoosiers dobóhátvédje egyébként jövő héten megy privát edzésre a csapathoz. Len kihúzását nem más, mint a franchise litván legendája, a magasemberek fejlesztéséért felelős tréner, Zydrunas Ilgauskas szorgalmazza Joe Kotoch (Sheridan Hoops) szerint.

Szintén a hónap végén megrendezésre kerülő játékosbörzéhez tartozik, hogy Bob Finnan (The News-Herald) forrásai szerint a Detroit Pistons nagyon reménykedik benne, hogy Trey Burke már nem lesz bent a drafton, mire rájuk kerül a sor a nyolcadik választásnál, mert komoly szurkolói nyomás alatt vannak, hogy a Michigan egyetem sztárját, azaz a "helyi fiút" válasszák ki, ha esetleg még van rá lehetőségük. Cody Zellerrel kapcsolatban épp ellenkezőleg vannak, állítólag nagyon tetszett nekik a magasember, habár a legtöbben még mindig úgy gondolják, hogy periméterjátékost fognak választani.

Ugyanide tartozik érdekességként, hogy a Pistons és a Toronto Raptors biztosak voltak abban, hogy Jonas Valanciunast húzza majd ki a Cleveland Cavaliers a 2011-es drafton, és volt egy cseréjük, amely ebben az esetben jött volna létre - a Detroit a nyolcadik picket és Ben Gordont adta volna Jose Calderonért és az ötödik választás jogáért. A kanadaiak Brandon Knightot vitték volna a 8. helyen, a Pistons pedig Tristan Thompsont akarta az ötödiken, a Cavs épp itt rondított bele a buliba.



Délelőtti hírek

Ahogy arról tegnap esti Hírmorzsánkban beszámoltunk, Doc Rivers szerződésében van egy olyan pont, amely kiköti: ha távozik Bostonból 2016 nyara előtt, akkor csak a Celtics hozzájárulásával lehet edző másik NBA-csapatnál. Mivel a Clippers és a Celtics közötti tárgyalások ez ügyben megrekedni látszanak, máris felröppent egy pletyka, melyről a Comcast SportsNet számolt be: ha nem születik megegyezés, Doc Rivers akkor sem térne vissza a Bostonhoz, hanem úgymond "kiülné" a következő három évet - televíziós szakkommentátorként. Rivers számára ez nem lenne újdonság, mivel korábban dolgozott már ilyen szerepkörben. Tegyük hozzá: valószínűtlen húzás lenne ez a liga egyik legjobb edzőjétől, ennek meglebegtetése inkább irányulhat arra, hogy ösztönözze a megegyezést a Celtics és a Clippers között - azonban most olyan hírek is szárnyra kaptak, hogy Rivers szerződési záradékának (és ebből kifolyólag a Celtics kárpótlásának) ismeretében már nem is olyan fontos a szakember megszerzése a Clippers számára.

Danny Green NBA-rekordot döntött a nagydöntő mai, ötödik meccsén: 23. tripláját is bedobta a sorozatban, ez a legtöbb, amit egy adott évben a nagydöntőben játékos elért. És még nincs vége, hiszen legalább 1 összecsapás még hátravan. A korábbi csúcsot éppen a Miami Heat veteránja, Ray Allen tartotta. Green csapattársa, Patty Mills számára azonban már véget ért a szezon: az ausztrál irányító lábsérülései nem javulnak, ezért kénytelen kés alá feküdni.

Tyson Chandler nyilatkozott korábbi csapattársáról, a minap a Nets vezetőedzői székét elnyerő Jason Kiddről. A Knicks centere szerint Kiddben még lehetett volna néhány év játékosként, és meg is próbálta erről győzni az irányítót - ugyanakkor szerinte is remek edző lesz belőle. Chandler kitért arra is, hogy Kidd az idei playoffban pályafutása utolsó 10 meccsén nem tudott a gyűrűbe találni. Szerinte ez nem egy rossz széria volt, mert Jason Kidd sokkal több annál, hogy a szerzett pontjai alapján ítéljék meg: ő egy igazi, nagybetűs VEZÉR volt a parketten és azon kívül is.

Úgy tűnik, hogy a Detroit Pistonsnál is egyre jobban figyelnek a tengerentúlra. Több forrás szerint is a Joe Dumars vezette klub két másodikkörös draftjogával európai tehetségeket akar kiválasztani, akik lehet, hogy nem jelentenek azonnali segítséget, de néhány év európai pallérozódás után kész játékosként érkeznének a csapathoz. A jelenlegi gárdában is vannak már európai kötődésű kosarasok, hiszen Jonas Jerebko svéd-amerikai állampolgár, Will Bynum pedig komoly Euroliga-pályafutás után érkezett anno Detroitba - és Kyle Singler is megjárta a spanyol ACB Ligát a lockout alatt.

Több szálon keresztül hozták szóba a Warriors legendáját, Chris Mullint a Saramento Kings-szel. Bár korábban a tulajdonos azt mondta, hogy nem akar a menedzsmentben egészségtelenül sok Golden State-kötődésű embert, az egykori kiváló játékos még valószínűleg be fog férni a "keretbe" tanácsadóként. Mullin 2004 és 2009 között a Warriors GM-je volt, akinek a keze alatt dolgozott Pete D'Alessandro, a Kings újdonsült GM-je. Nem csak emiatt került azonban képbe a Dream Team egykori tagja: 2005-ben ő draftolta Monta Ellist, akit a Sacramento nagyon szeretne megszerezni a nyáron - ebben nagy segítségükre lehet a játékost jól ismerő Mullin.

Az idén az egyik legmagasabban jegyzett európai játékos, Dario Saric visszalépett a draftról. Noha szinte garantált volt, hogy első körben (egyesek szerint akár a top14-ben) elkelt volna, az ifjú horvát úgy véli: nem tesz jót a fejlődésének, ha limitált perceket kap, vagy rosszabb esetben ingázik az NBA-csapat kispadja és a D-Liga között.

Szaporodik Eric Bledsoe kérőinek száma. Korábban beszámoltunk róla, hogy a Clippers csereirányítójáért az Orlando Magic hajlandó odaadni Arron Afflalo-t - és most az Indiana Pacers érdeklődéséről is hallani. A Pacersnél Paul George fantasztikus szezonja után a sérülésből lábadozó All-Star kiscsatárra, Danny Grangerre nincs sok szükség - Bledsoe-ra viszont annál inkább lenne, mert a kispadon és a kezdőben is óriási pluszt adhatna a kicsit foghíjas rotációval rendelkező csapatnak. Egy egészséges Granger a Clippersnek is sokat érne, hiszen Caron Butler messze túl van már pályafutása zenitjén.

Dirk Nowitzki reagált arra, hogy csapata, a Dallas tulajdonosa, Mark Cuban nagyobb összeget fektetett be egy kutatási projektbe, ami a flopokat vizsgálja. A német extraklasszis szerint a színészkedést soha nem lehet kiirtani a kosárlabdából és más sportokból sem, mert ez mára részévé vált a játéknak, és egyes sportolók kifejezetten arra specializálódtak, hogy megvezessék a bírókat. Ugyanakkor azt mondta: igenis erőfeszítéseket kell tenni, hogy visszaszorítsák ezt a jelenséget, mert nagyon nagy károkat okoz a sportnak.

A végére egy kis érdekesség. A minap már megjelent egy kép amelyen a nemrég Achilles-ín műtéten áteső Kobe Bryant már kocog. A csak Fekete Mambának becézett játékos az orvosokon kívül a kínai horoszkópban is bízhat - ugyanis most a Kígyó Éve van. Bryant sportszergyártója már 12 éve tesz néhány cipőjére az adott év uralkodó elemére utaló szimbólumot, most éppen a kígyót - azonban idén nem Bryant sajátmárkás cipőjére kerül a Kígyó jele.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus