Hírmorzsák 2013-07-25 (21:35)

Egyelőre úgy tűnik, hogy LeBron Jamest már csak az NBA-ben láthatjuk játszani, mivel a 2014-es világbajnokságon biztosan nem, a 2016-os olimpián valószínűleg nem lép pályára a Team USA színeiben. James már három évvel idősebb lesz 2016-ban, mint most, és két fia is nőni fog addig – vagyis az indok Marc J. Spears (Yahoo!) egyik forrása szerint az, hogy egyre több időt akar tölteni a családjával, illetve jóval többet kell majd pihennie két szezon között, hiszen nem fiatalodik a teste. 

A forrás szerint ha most kellene választ adnia, szinte biztosan nemmel felelne a válogatottságra. Jerry Colangelo, a Team USA menedzsere is ezt mondta, de megfordította a dolgot: addig még van három év, sok minden történhet – és a választ James esetében nem most kell megadni, különösen azért nem, mert Colangelo még fel sem tette neki a kérdést. Colangelo szerint egyébként senki nem mondhat egy rossz szót sem Jamesre, aki már eddig is három olimpián küzdött hazája sikeréért.

Nem maradunk viszont sztárok nélkül már jövőre sem: Kevin Durant és Kevin Love is bejelentette, hogy ott lesz a csapattal 2014-ben Brazíliában.

Durantet egyébként az amerikai válogatott edzőtáborában arról kérdezték az újságírók, hogy mi a véleménye a Thunder idei off-szezonbeli teljesítményéről, mire a sztár csak ennyit mondott, hogy "nagyon tetszik". Ezt követően azonban azonnal otthagyta az újságírókat, és láthatóan nem volt éppen jó hangulatban. Mint ismeretes, Kevin Martin a Minnesota Timberwolveshoz igazolt, és egy másik szabadügynökért folytatott versenyt sem sikerült megnyerniük.

Beérett ugyanis Mike Conley munkája. Tegnap este hírül adtuk, hogy a Grizzlies irányítója Mike Miller ’sarkában van’ azóta, hogy a Miami Heat amnesztiával elengedte a Memphis egykori ászát. A 2003 és 2008 között a csapatnál pattogtató Miller végül beadta a derekát – ennek köszönhetően egy rutinos playoff-róka tudásával erősödhet a Grizzlies egyik gyengéjének számító hárompontos dobás.

Még egy kicsit visszatérve az edzőtáborra: az egyik legjobb benyomást a Utah Jazz swingmanje, Gordon Hayward tette a szakemberekre és a jelenlévőkre. Jerry Colangelo is azt mondta, hogy az egyik legmeggyőzőbb produkciót ő nyújtja, tudja, hogy kell ezt a játékot játszani, agresszív is, dobni is tud, és már tavaly is hasonlóan jó volt. Csapattársa, Derrick Favors azt nyilatkozta, hogy nagyon jó érzés ez most számára. Ő eddig is tudta, hogy mennyire jó kosaras Hayward, hiszen látta nap mint nap edzésen, így neki kicsit vicces is látni azt, ahogy mások is erre a konklúzióra jutnak.

John Wall és a Washington Wizards nagyon közel van egy 5 éves, 80 millió dolláros hosszabbításhoz – értesült Adrian Woynarowski (Yahoo!). A sok sérüléssel bajlódó, de kiváló, 2010-ben első helyen draftolt játékmester így joggal bízhat abban, hogy rá fog épülni az egyre erősebb Wizards jövője. Wall egyébként nem is olyan rég kijelentette: számára a szerződéshosszabbítás másodlagos dolog, ő egy valamit akar 2013-14-ben: playoffban játszani végre.

A Memphis hátvédposzton is erősített. A Dallas Mavericks szabadlistára tette a Summer League-ben kiválóan teljesítő 180 centis villámembert, Josh Akognont – a Grizzlies pedig köszönte szépen, és lehívta a waiverrről Akognon játékjogát.

A Dallas erősített is: 4 éves szerződést kötöttek a fiatal Ricky Ledóval. Ledo a 43. helyen kelt el idén, ám ez csalóka: 2012-ben a McDonalds All-American tornán is fellépett, azonban az NCAA nem engedélyezte a pályára lépését az egyetemi bajnokságban, így egy évet ki kellett hagynia. Egy nagyon tehetséges dobóhátvédről van tehát szó, aki óriási nyereség lehet a csapatnak – nagyon olcsón, mert valamivel újoncminimum felett kötöttek vele szerződést 4 évre, amiből az utolsó kettő egyáltalán nem is garantált.

Egy másik Summer League-felfedezett is elkelt: a döntő mérkőzés legjobbjának választott Ian Clark a Warriors színeiben hatalmasat játszott, ennek köszönhetően több csapat is versengett érte. A Warriors és a Trail Blazers hoppon maradt, miután a Utah Jazz kétéves szerződést ajánlott neki (a második év csapatopciós).

Két veterán is újraszerződött utolsó csapatával. Derek Fisher továbbra is az Oklahoma City Thundert erősíti a rutinjával, Kenyon Martin pedig ugyanígy tesz majd a New York Knicksnél.

A Minnesota Timberwolves GM-je, Flip Saunders a jövő hét elején utazik New Yorkba, hogy találkozzon a tavaly 16.3 pontot és 8.8 pattanót átlagoló montenegrói center, Nikola Pekovics ügynökével, Jeff Schwartz-cal. A csapat tulajdonosa, Glen Taylor azt mondta az üggyel kapcsolatban, hogy ők megtették ajánlatukat, Pekovicsék pedig a saját elképzeléseiket ismertették a vezetőséggel, a résztvevők viszont úgy gondolták, olyan pontján vannak a tárgyalásnak, hogy jobb, ha összeülnek, és nem telefonon keresztül folynak tovább a beszélgetések.

Úgy tűnik, hogy a New York Knicksnek és a Madison Square Gardennek is költözni kell majd, ugyanis New York város tanácsa 47-1 arányban úgy döntött, hogy 10 évben limitálják, a csarnoknak kiadott engedélyt, utána fel akarják újítani a stadion alatt elhelyezkedő Penn Station metróállomást.

Kiszivárgott némi infó a jövő évi sorsolással kapcsolatban: a Miami Heat szinte biztosan a Chicago Bullst fogadja az idény első játéknapján, október 29-én, majd a bajnokcsapat karácsony másnapján Los Angelesbe látogat a Lakershez.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus