A Rockets szembe ment az Áramlattal, ami nem hozta meg a sikeres PO-t

A jelenlegi NBA-ben a Warriors és a Blazers az a két csapat, amelyeknek szinte a teljes támadórepertoárja a sokmozgásos kosárlabdára, és azon belül is flow elemekre épül, de szinte minden csapatnak vannak motion szettjei, így például annak a Celticsnek is, amelynek „space and pace, pick and pop” stílusa szintén megfelelő minőségű és mennyiségű mozgásra alapoz. Amikor még a Butler edzője volt, Brad Stevens számon tartotta csapata hányszor fordítja át a labdát a pálya másik oldalára, mivel azt vették észre, hogy az átfordítások száma egyenesen arányos a másik csapat által elkövetett védekezési hibákéval.

Bár soha nem fog teljesen eltűnni a repertoárból, az mindenképpen kijelenthető, hogy a flow-val és úgy általában a motion kosárlabdával teljességgel szembemenő izolációs játék ma már inkább eszköz, s nem cél. A stílus, amely dominálta a 90-es éveket, egyszerűen nem alkalmas arra, hogy a modern kosárlabdázó erősségeit, skillset-jét maximalizálja, ezért a legtöbb csapat – legalábbis magasabb frekvenciával – főleg a meccsek végén nyúl ezekhez a játékhívásokhoz. Az egyetlen kivétel ezalól az a Houston Rockets, amely idén több mint dupla annyi ISO kísérletet átlagolt, mint a listán második helyezett Oklahoma City Thunder, 16 másik csapatnál pedig egyenesen háromszor többet. 

Ahogy a visszavonulása óta elképesztően érdekes, és sajnos a „hot take” műsorokra egyáltalán nem jellemző szakmaisággal hozzászóló korábbi nagyság, Kobe Bryant mondta Harden rekorddöntő sorozata alatt, a statikus ISO kosárlabda legnagyobb hátránya, hogy a védelem mindig a labdás játékos előtt maradhat, megfosztva a támadó csapatot a könnyű kosaraktól. A Fekete Mamba konkrétan ki is mondta, ezzel a taktikával a Rockets nem lesz képes bajnoki címet nyerni.

Azt meg kell jegyezni, hogy a Rakéták ISO rendszere az alapszakaszban domináns, a tavalyi szezonban elsők, az ideiben másodikok voltak támadó hatékonyságban, de a rájátszásban – sokak szerint kiszámíthatóan - egyik évben sem tudták megismételni ezt a teljesítményt. A 2018-as playoffhoz hasonlóan idén is 7. helyen végeztek a 16 gárda között, ez pedig a mai ligában, ahol a legjobb csapatok már a playoffban is bőven 110 pont felett átlagolnak, egyszerűn nem lehetett elég az üdvösséghez.

De biztos, hogy így kellett ennek történnie? Az ISO kosárlabdával ellentétben a flow pontosan arre épül, hogy a támadócsapat a sok mozgásnak köszönhetően hibázásra kényszerítse a védelmet, könnyű kosarakat generálva. Ahhoz, hogy egy csapat sikeres legyen ezzel a taktikával, elsősorban mozgékony dobókra, és legalább egy, de inkább kettő jól passzoló labdakezelőre van szüksége, egy atletikus „rim runner”, egy a gyűrűt labda nélkül hatékonyan támadni képes magas pedig a hab a tortán.

Ha megvizsgáljuk a Houston keretét, akkor láthatjuk, hogy tulajdonképpen minden adott lenne ahhoz, hogy a gárda egy jelenleginél korszerűbb támadókosárlabdát játsszon. Felmerül a kérdés, hogy az a Mike D’Antoni, aki megteremtette az SSOL Suns-t, minden idők talán leglátványosabban és leghatékonyabban támadó csapatát, miért erőltet már második éve egy valószínűleg idejétmúlt, éra-idegen stílust, amely rendszeresen azt eredményezi, hogy a labdás emberen kívül mindenki más álldogál a pályán. Az ISO kosárlabda a playoff intenzívebb védekezésével és megváltozott bírói szemléletével egyszerűen nem kompatibilis, az alapszakaszban elérhető minőségi dobások májusban nem állnak rendelkezésre.

De mit tehet a Rockets?

Két szupermax-szal a csapatban, több mint 120 millió garantált fizetéssel illetve idei elsőkörös választás nélkül, szinte semmilyen mozgásterük nem lesz a nyárra. Ebből kiindulva ősszel szinte bizonyosan ugyanezzel a maggal vágnak neki a 2019/2020-as szezonnak, a kérdés azonban az, D’Antonival a fedélzeten, vagy esetleg egy új, korszerűbb kosárlabdát preferáló edzővel? Netán marad az edző, de új taktikára építenek majd?

A válaszokra talán már nem kell olyan sokat várnunk.