Az idei All-NBA csapatok legnagyobb kimaradói

Aki talán túl sokat volt sérült

A Houston irányítójánál, Chris Paulnál a sérülés szólhatott közbe a szezon korábbi szakaszában (is), hiszen az alapszakasz kereken egyharmadáról, 24 meccsről hiányzott, emiatt kevésbé tulajdonították neki a Rockets alapszakasz-elsőségét. A playoffban bizonyította, hogy „némi” köze van a Houston sikereihez, ez majd valószínűleg jövőre fog kamatozni a szavazóknál. Idén 18.6 pontot, 7.9 gólpasszt, 5.4 pattanót szállított 1.7 labdaszerzéssel karöltve, tette mindezt 38%-os triplázással és egyéni legjobbjának számító 91.9%-os büntetőzéssel, ezek bőven All-NBA számok. 

Aki még túl fiatal, hogy eszébe jusson a szavazóknak

A Philly irányító-kiscsatár-mindenese, Ben Simmons parádés nyitóévet rakott le az asztalra, a számai (15.8 pont, 8.2 gólpassz, 8.1 lepattanó, 1.7 labdaszerzés) abszolút rendben vannak, ráadásul a keleti dobogóra vezette a rájátszást évek óta tévében néző Sixerst, vele a gárda 24 győzelmet javult 2016-17-hez képest. A dobásokkal még komoly gondjai vannak, az 56%-os büntetőzés borzasztó, és 81 (+10 playoff) meccs is kevés volt ahhoz, hogy bedobja NBA-karrierje első hárompontosát (12 kísérlet, 0 találat), de már most is egy keleti élcsapat meghatározó játékosa. Embiid önhype-ja egy kicsit most jobban kamatozott, de ha a Sixers ilyen iramban fejlődik, senki nem mentheti meg a jövőben Simmonst legalább 8-10 All-NBA csapattagságtól. 

Aki még túl fiatal, és csapata tele van rutinrókákkal

Donovan Mitchell, a Utah újonca szó szerint berobbant a ligába, 20.5 pontja fenomenális egy playoff-csapatban, ugyanakkor a szavazók úgy vélhették, hogy könnyebb dolga lehetett olyan társak mellett, akik rutinosak, illetve egy bizonyítottan jól működő rendszerben kellett játszania. Mint oly sok esetben, a rájátszás első körét látva valószínűleg utólag nagyon sok szavazó őt választotta volna Paul George helyett...

A láthatatlan védőstatisztikák kárvallottjai I-III.

Al Horford az ezer sebből vérző Bostont cipelte be a második helyre Keleten, de messze volt attól, hogy csillogjon, pedig ennek a Celticsnek ő az alapja hátul, ezt az idei rájátszásban is fényesen bizonyította. Egyébként az alapszakaszban is, de nem valószínű, hogy sok ítész nézett meg 82 Boston-meccset október és április között (e sorok írója is bevallja, hogy nem látott többet tíznél, bár hozzáteszi, hogy kis túlzással aki egyet látott, mindet látta...), és ha csak a statisztikára pillantunk (12.9 pont, 7.4 pattanó, 4.7 gólpassz, 1.1 blokk), megérthetjük, hogy a szavazók miért nem tették le a hajukat Horfordtól. Pedig ha összehasonlítjuk mondjuk Horford és Towns rájátszását, zongorázni lehet a játékuk minősége közötti különbséget – ezt külön nem fogjuk leírni, de ugyanez a helyzet Towns, illetve Gobert/Capela összehasonlításában is. 

Rudy Gobert évek óta hajszolja az Év Védője Díjat (idén nagy esélye van rá, de meglepetés lenne, ha nem Anthony Davis kapná, nem érdemtelenül), de valószínűleg jól esett volna neki egy All-NBA tagság is, ez a Jazz legalább 50 százalékban amiatt tart ott, ahol, mert Gobert a centerük. A palánk alatti védekezést manapság már kevésbé mutatják meg a blokkok, sokkal inkább a szemünkre hagyatkozhatunk, és ennek lett áldozata Rudy Gobert is. A 13.5 pont, 10.7 pattanó és 2.3 blokk remek, de önmagában ettől nem dobták el tőle az agyukat a szavazók – amellett, hogy nála bejátszik a Chris Paul-szindróma is, hiszen 26 meccset hagyott ki. 

A kategória legnagyobb áldozata idén mégsem Horford vagy Gobert, hanem a fent említett Clint Capela. 13.9 pont, 10.8 pattanó, 1.9 blokk, ligaelső mezőnykosár-százalék (65.2), mindez kevesebb, mint 28 perc alatt – hasonló, kicsit talán jobb számokkal nem is olyan régen (konkrétan az előző három szezonban...) DeAndre Jordan egyszer az Év első, kétszer a harmadik ötösébe került, de DAJ-nál figyelembe kell venni egyrészt a ramaty büntetőzését, illetve azt, hogy csapata közelében sem volt a nyugati első helynek. Mindenesetre Capela a rájátszásban eddig extraklasszis teljesítményt nyújt, jövőre hasonló vagy jobb számokkal már nem fogják kihagyni. 

Aki a nagyemberek árnyékában élt

Jrue Holiday, a New Orleans korábbi All-Star hátvédje úgy futott neki a szezonnak, hogy a Davis-Cousins párosról fog szólni az évad, és januárig így is volt, illetve őt kissé el is felejtették, hiszen az elmúlt években sérülések és családi nehézségek hátráltatták. Cousins sérülése után viszont Holiday kamatostul fizette vissza, amit a nehéz időkben a klubtól kapott megértésben és figyelemben – összességében 81 meccsen játszott, karrierje legmagasabb pontátlagát szállította (19), mellette 6 gólpassz, 4.5 pattanó és 1.5 szerzett labda került a neve mellé. A playoffban aztán a Lillard-McCollum duó leradírozásával meg is mutatta, hogy ő még mindig ligaelit játékra képes mindkét oldalon, edzője fel is tette a kérdést: hátvéd poszton tud-e valaki jobb two-way játékost mondani a jelenlegi ligában? Holiday azért nem maradt egyéni elismerés nélkül, Gobert-hez hasonlóan az Év első védőötösébe választották. 

Akinek valószínűleg egy meccsen múlt a jelölés

Nikola Jokics, a Denver klasszisa szépen lassan kilépett az unikornisok közül, gyakorlatilag egy új poszt születését láthatjuk, az irányító-centerét. Harmadik szezonjára eljutott oda a szerb magasember, hogy a liga 15. legjobb gólpasszadója (!), már most negyedórás mixeket lehetne csinálni a látványosabbnál látványosabb átadásaiból. 18.5 pont, 10.7 pattanó, 6.1 gólpassz mellett kamatoztatja kiváló csuklóját, hiszen 85 százalékkal büntetőzik, és majdnem 40 százalékkal dobálja a hármasokat (és nem hébe-hóba, szezononként ötször emeli rá, meccsenként 1.5-öt szór be). A Denver viszont az utolsó szalmaszálban felbukott idén, az alapszakasz utolsó mérkőzésen kikaptak és nem jutottak be a rájátszásba, és hogy ez mennyit számít? A „kárukra” bejutó Wolvesból Butler és Towns is bekerült a Top15 játékos közé...

Akik a látvány áldozatai

A Golden State idei szezonja nagyban szólt a sérülésekről, elsősorban Steph Curry sérüléséről, aki mindössze 51 meccsen lépett pályára. Fentebb említettük Chris Pault és Rudy Gobert-t, akik kimaradásában az is közrejátszhatott, hogy 20+ meccset ültek ki. Steph Curryre ez a „szabály” nem érvényes, ő 31 meccsen nem állhatott a csapat rendelkezésére, ennek ellenére simán beválogatták a harmadik ötösbe. Minden tiszteletünk Curryé, ha játszana 68-70 meccset is hozná a számait (26.4 pont, 6.1 gólpassz, 5.1 pattanó, 1.6 szerzett labda), vidáman első ötösbe kellene szavazni, de idén nem sok köze volt ahhoz, hogy a Warriors megcsípje a nyugati második helyet és gond nélkül jusson be a főcsoportdöntőbe. Kevin Duranten kívül ezt a csapat szívének, Draymond Greennek (11 pont, 7.6 pattanó, 7.3 gólpassz, 1.4 szerzett labda, 1.3 blokk), illetve a Splash Bros. másik felének, Klay Thompsonnak köszönhetik Oaklandben (20 pont, karriercsúcs 44%-os triplázás), bármelyikük inkább megérdemelte volna idén a jelölést. Persze azért tisztázzuk, hogy Curry még mindig Curry, rá nem lehet nem figyelni, egészségesen parádézott, nem arról van szó, hogy egy washed up Curryt beszavaztak a neve alapján.