Forró Kézzel: Jimmy Butler gatyába rázta a Miamit

LeBron James, mint az Év Védője?

Egészen hihetetlen, hogy a Lakers vezére még ennyi idősen is reális résztvevője az MVP-beszélgetéseknek és az Év Védője-spekulációknak is, mi most az utóbbival kapcsolatban hozunk egy-két érdekességet. A díj legnagyobb favoritja alapvetően azért Rudy Gobert, akinek a legjobb az egyéni defensive ratingje és bár a kiosztott blokkokban megelőzi Myles Turner, de Gobert 35-tel (!) kevesebb faultot ütött be, mint a Pacers centere - ő az egyetlen játékos a ligában a minimum 70 blokkot kiosztók között, akinek több a blokkja, mint a faultja, ami félelmetes adat.

James viszont szorosan ott van a nyomában, ő a második (!) az egyéni defensive ratinget tekintve (Gobert 7,3, James 5,8), de a Los Angeles csapatszinten a legjobb védekezést produkálja, méghozzá nagyon magasan - 103,3-as ratinggel vezetnek, a Gobert által húzott Jazz pedig 106,3-mal a harmadik a listán (a Philly fér be közéjük). Reális lehet, hogy ha James nem lesz MVP, akkor ilyen csapatvédekezéssel és ilyen szenzációs egyéni védekezéssel ennyi idősen megnyerje a díjat?

A "címvédő" Giannis Antetokounmpo egyébként harmadik a védekező hatékonyság tekintetében 4,2-es értékkel, csapata viszont épphogy befér a top tízbe - vele van egálban Rob Covington, de a Portland 29. csak csapatszinten, a top ötbe pedig még az említett Turner furakodik be, de az Indianából sem nagyon illik Év Védőjét választani. Érdekesség, hogy a ligamásodik védekezést bemutató Sixersnél Ben Simmonst sokan tartják a díj egyik nagy favoritjának, de az egyéni védekezése -1,8-as értéket mutat eddig, vagyis vele a pályán több pontot kap a Sixers, mint nélküle.

Viszont ha már Philly és védekezés, említsük meg Matisse Thybulle-t, aki úgy ötödik a komplett ligában a labdaszerzések tekintetében, hogy alig 18 percet (!) átlagol meccsenként - utoljára hozzá fogható (3,1-et tud eddig) 36 perces átlagot még Tony Allen produkált 2011-ben...

 

A Bucks próbálkozik, egyelőre több-kevesebb sikerrel

Milwaukee-ban a tavalyi kiesés után eldöntötték, hogy a két megnyert alapszakasz és "üres" playoff elég indokot jelent ahhoz, hogy elinduljanak egy másik irányba és a csapatukat, a játékukat igyekeznek playoff-kompatibilissá tenni. A Bledsoe-Holiday csere is ezt szolgálta, illetve már a szezon elejétől láthattuk, hogy támadásban igyekeznek sokkal kevésbé Giannis-központúak lenni - már-már többet alkotott Khris Middleton, mint a görög, akinél magához képest kevesebbet volt a labda és főleg nem kreálhatott a periméteren teljesen szabadon. Az utóbbi időszakban viszont ez megint változott, Giannis az utóbbi húsz meccsén ismét MVP-formában van, 30,1 pontot, 12 lepattanót és 6,7 gólpasszt átlagol, az elmúlt tíz találkozóból kilencet meg is nyertek, Middleton szerepe pedig visszaesett: a szezonkezdethez képest bő három ponttal, bő két gólpasszal és ugyanennyi mezőnykísérlettel átlagol kevesebbet márciusban, sokkal kevésbé kap szabad kezdet és a végjátékokban sem ő a vezér. Hogy ez miért van így, arról csak találgathatunk - lehet, hogy Mike Budenholzerék egyszerűen rámentek a kiegyensúlyozottságra és az eredményekre az addigi hullámzáshoz képest, hogy ne maradjanak le jobban a Sixers-Nets párostól, mert mióta ismét "tavalyiasabb" a játékuk, azóta jönnek a győzelmek.

A playoffosodást persze nem adták fel, mostanában a védekezésüket próbálják igazítani az ott elvártakhoz. Az alap rendszerük ugyanis abszolút alapszakasz-specifikus, a festéket teletöltős, behúzódós, kinti dobásokat sokszor feladós, de cserébe a ziccereket és támadópattanókat elvevős hozzáállás a sorozatterhelés alatt kifizetődik, de amikor a rájátszásban az ellenfelek minden apró mozdulatot kielemeznek és megtanulnak, már kevésbé hasznos. A tavalyi, Heat elleni szériában sokan fogták a fejüket, hogy miért ragaszkodnak ehhez, miért nem váltanak többet hátul, hogy a labda nélküli mozgásokat levédjék, úgyhogy Budenholzer most már inkább ezt erőlteti, igaz, változó eredménnyel. Vannak meccseik, amikor a régi rendszert játsszák "automatikusan" (és általában jól), vannak esték, amikor teljesen indokolatlanul erőltetik a váltásokat, mintha tényleg csak gyakorolnának és vannak meccsek, amikor valóban szükségük van erre és élesben próbálnak felkészülni a későbbi feladatokra. A gond az, hogy ezt Brook Lopezzel csak úgy lehet megtenni, ha egy jól időzített váltással még a pick-and-roll előtt leszedik őt a zárni induló játékosról és valamelyik csapattárs (sokszor Giannis) átveszi az emberét, így Lopez bent maradhat a festék környékén, védheti a gyűrűt, illetve szedheti a lepattanót - ha őt kihúzzák lábmunkázni, akkor annak a védekezésnek annyi, plusz az említett lepattanózás is jelentősen csorbul. Ilyenkor Lopez általában egy "nonshootert" fog (ide is idézőjel kellene) átmenetileg, alapesetben a gyenge oldalra figyel - a gond az, hogy ezt egy playoff-csapat továbbra is elég egyszerűen ki tudja használni, meg tudja bontani, illetve ilyen csapatok egyszerűen felraknak majd egy olyan ötöst, ahol nincs nonshooter, hanem mindkét sarokban triplavető áll, ezzel meg is bontották a Bucks tervét. 

A kérdés tehát az, hogy mit tud tenni a Milwaukee - a mérkőzések alakulása közben még elférhet Lopez, nem is muszáj mindig mindent váltani, lehet használni a festékvédős rendszert és csak bizonyos időszakokban switchelni, lehet kicsit bonyolítani az ügyet. Az viszont még nem derült ki, hogy a meccszáró ötösük hogyan fog kinézni - a Giannis-Middleton-Holiday trió helye fix, negyediknek az idén remek szezont futó Donte DiVincenzo is jó eséllyel indul, de hogy ki lesz az ötödik... arra van még pár hét, hogy kitalálják.

 

Jimmy Butler gatyába rázta a Miamit

7-13-mal kezdte a szezont a koronavírussal, nagyon komoly sérüléshullámmal és a rövid szünet miatti fáradtsággal is sújtott Heat, volt olyan időszak, amikor tényleg ott tartott a csapat, hogy "ma-holnap" el kell indulni felfelé, különben baj lesz. Jimmy Butler tíz meccset hagyott ki a COVID miatt, abból sikerült egy 2-8-at kihozni és minden téren nagyon mélyen voltak akkor a floridaiak - aztán visszatért Butler, eltelt egy-két meccs, mire belendült és azóta megállíthatatlan a gárda.

A Miami Butler visszatérése óta 16-6-ban van, ami a liga harmadik legjobb mérlege ebben az időszakban a Suns és a Nets mögött (de már a Sixers és a Jazz előtt), az akkoriban 22. helyre jó védekezésük pedig ebben a sávban a második helyre jött fel. Butler amellett, hogy egyénileg egészen extra idényt fut (karriercsúcs gólpassz-százalék, meccsnyerő negyedik negyed sorozata), igazából a hierarchiát és a fejeket tette rendbe a csapatnál - mióta visszatért, ő a fő labdakezelő a pick-and-rolloknál, így Dragic, Nunn, Herro is már egy félig megbontott védekezés ellen alkothat, ami sokkal jobban áll nekik (főleg hogy Dragic elég rosszul néz ki idén...), így mindannyian hatékonyabbak tudnak lenni. Emiatt az addig botrányosan sok eladott labdát is sikerült jelentősen visszaszorítani, ami a védekezés feljavulásában is jelentős szerepet játszik - hirtelen a helyére billent a világ, kiegyenesedtek a dolgok és jelenleg éppen egy 11-1-et fut a Miami a ma hajnali győzelmével együtt.

Persze túlreagálni sem kell a dolgot, mert egy-két bravúrt (Lakers, Jazz) leszámítva főleg nyerhető meccseket húzott be Erik Spoelstra csapata, de ebben a zaklatot szezonban ez is elég a keleti negyedik helyre jelen pillanatban - már visszatért Bam Adebayo is, ha még Dragic és Herro formáján tudnak javítani és támadásban kicsit könnyedebben tudnak játszani, akkor utol is érhetik a tavalyi önmagukat.

 

Mi a helyzet Houstonban?

Nehéz pozitívumokat keresni egy olyan csapatnál, amelyik sorozatban 17 mérkőzést veszített el, ráadásul ebből 14 alkalommal kétszámjegyű különbséggel kapnak ki. Ehhez jött hozzá P.J. Tucker döntése, miszerint nem kíván a továbbiakban a csapatnál maradni, mert szeretne bajnoki címért küzdeni. Nehéz belőni, hogy mi lehet az értéke, mert az elmúlt években kiváló védekezéssel, illetve nagyszerű saroktriplázással segítette csapatát, ráadásul a szerződése is baráti (szűk 8 milliós lejáró), de az idei teljesítménye közel sem tűnik már annyira elitnek, és sok csapatban felmerülhet a kérdés, hogy ez annak a jele, hogy nem motiválja őt a Rockets jelenlegi környezete, vagy esetleg annak, hogy hamarosan betölti a 36-ot.

Tucker egyik fő fegyvere, a saroktripla inkább csak besült, mintsem sült volna idén, ezeket ugyanis 2,3 kísérletből 34,8%-kal dobja, míg tavaly 3,3 kísérletből 36,4%-ot, tavalyelőtt pedig 3,4 kísérletből 41,2%-ot tudott felmutatni, vagyis romló tendencia figyelhető meg nála. A legtöbb szezonjában a bal sarokból célzott pontosabban, és ez így van most is, 1,3 kísérletének 35,9%-a talál, míg a túloldalról meccsenkénti 1 kísérletének 30,3%-a. Ehhez jön hozzá, hogy 36 percre vetítve az 5,3 pontja és az 5,6 lepattanója is pályafutása leggyengébbje. Védekezési mutatóiba is bele lehet kötni, bár ehhez hozzá kell tenni, hogy nem a legacélosabb csapat vette őt körül. -0,27-os DRPM mutatójával a ligában a 281., az erőcsatárok között az 53. helyet foglalja el, -1-es Defensive RAPTOR mutatójával a 245. a 250 rangsorolt játékos közül, viszont a LEBRON Index pozitív, 0,6-es mutatót rendel a neve mellé védekezésben, amivel a 112. helyet foglalja el a teljes mezőnyt nézve, ami jelezheti azt, hogy van még benne kakaó.

Tucker ugyanakkor a múltat képviseli Houstonban, viszont az elmúlt meccseken előkerült a problémás időszakot a háta mögött tudó Kevin Porter Jr., aki nagyszerűen használta ki, hogy többen is hiányoztak az alapcsapatból. Porter eddig 4 meccsen lépett pályára, ezeken 34,5 perc lehetőséget kapott, ami alatt 18,3 pontot és 8,3 gólpasszt tett hozzá, bár az is igaz, hogy gyakorlatilag teljesen szabad kezet kapott. Ezen a 4 meccsen 30 triplába állt bele, ebből viszont mindössze 6 ért célba, vagyis szerény 20%-út tud felmutatni, az viszont biztató, hogy a kétpontos kísérleteit 59%-os pontossággal értékesítette. Ebben a rövid időszakban John Wall egyáltalán nem játszott, Eric Gordon is csak egy meccsen, ráadásul Victor Oladipo is hiányzott egyszer, így rengeteg figyelem hárult Porterre, viszont a többiek visszatérésével nem lenne meglepő, ha javulna a triplázása, elvégre tavaly újoncként 33,5%-kal célzott 3,2 próbálkozásból, és ez optimizmusra adhat okot.

 

Átalakulóban a denveri hierarchia?

A Nuggetsnél sok gondot okozott az idény jelentős részében, hogy egyedül Nikola Jokics képes kiegyensúlyozott szinten teljesíteni, ő ráadásul elképesztően magas színvonalon tette ezt. A legtöbben – már csak a szerződése miatt is – Jamal Murraytől várták azt, hogy fellépjen Jokics mellé, ugyanakkor ő maga a megtestesült kiegyensúlyozatlanság, bármikor benne van, hogy az egyik meccsen 30 pontot szerez, majd a következőn megáll 5 egységnél. Murray az All-Star szünet óta 3 gyengébb meccset tudott le, sorozatban 3, 10 és 16 pontot szerzett, míg a szünet előtti 4 találkozón 24,3 pontot átlagolt. Az utolsó 7 meccsen mégis 6-1-re áll a Nuggets, és ez annak köszönhető, hogy Will Barton és Michael Porter Jr. is előlépett, az AS óta mindketten 20 pont fölött termeltek a Grizzlies, a Mavericks és a Pacers ellen is, de már a szünet előtt is az kezdett megmutatkozni, hogy ők, illetve Murray egyre inkább hasonló nagyságú szerepet betölteni a Nuggets támadójátékában.

Murray az elmúlt 7 meccsén 14,4 rádobásból 18 pontot átlagol, Barton 13,4 rádobásból 17,6 pontot, míg Porter 11,6 rádobásból 19,4 pontot, utóbbi duó ráadásul eszeveszett módon dobja a triplát is. Barton ebben az időszakban 5,9 kísérletből 51,2%-kal céloz távolról, Porter 5,7 próbálkozásból 52,5%-kal, ami egyrészt elképesztő, másrészt pedig magyarázza, hogy miért is futják most a szezonbéli egyik legjobb periódusukat csapatként. Üdvös a Nuggets jövőjét nézve, hogy Barton és Porter is komolyabb szerepet tud vállalni támadásban, ugyanakkor egyiküktől sem elvárható (meg mástól sem a ligában), hogy ezt a dobóformát kihúzzák a szezon végéig, és amint elkezd többször kifelé jönni a labda a gyűrűről, úgy kerülhet ismét előtérbe Murray teljesítménye, illetve a csapatban betöltött szerepe. Egyelőre viszont minden szép és jó Denverben, úgyhogy ez a jövő gondja.

 

Még bírja a Spurs

Az idény egyik legkellemesebb meglepetése Spurs jó teljesítménye, különösen annak fényében, hogy a másodvirágzását élő DeMar DeRozan mellett nagyrészt olyan fiatalok tesznek a csapat sikeréért, akik a Spurs jövőjét is jelenthetik. (Nem megfeledkezve a kispadról jó teljesítményt nyújtó Patty Mills és Rudy Gay kettőséről sem.) Az idény folyamán nem nagyon sikerült győzelmi sorozatokat építeniük, de a vereségeket is ritkán követik újabb vereségek, így stabilan pár meccsel 50% fölött állnak. Amennyiben ezt tudják tartani, meglehet akár csont nélkül is a rájátszás, ugyanakkor a Tankathon számításai alapján az övék a legnehezebb sorsolás a hátralévő időszakot nézve, ellenfeleik átlagosan a meccseik 52,8%-át húzták be eddig, míg a közvetlenül mögöttük álló Mavericks és Warriors a 2., illetve a 3. legkönnyebb programra számíthat, így könnyedén a play-in kevésbé kedvező oldalára kerülhetnek.

A jó teljesítményből komolyan kiveszi a részét a 24 éves Dejounte Murray, aki karriercsúcsot jelentő 30,9 percet átlagol, és a megnövekedett játékidő eredményeként szintén a legjobbját hozza a 15,7 pontos, 7 lepattanós, 5,3 gólpasszos átlagaival is. A 21 éves Keldon Johnson is jól teljesít összeségében (13,7 pont, 6,3 lepattanó), bár azért kicsit hullámzóbb, mint csapattársa, és ezt jól szemlélteti, hogy az elmúlt 12 meccsen 11,3 pontot és 4,1 lepattanót átlagolt, míg az azelőtti 11 találkozóján 16,7 pontot és 7,6 lepattanót. A 22 éves Lonnie Walker (11,2 pont) számaira sem lehet panasz, ő ráadásul sokkal kiegyensúlyozottabban teljesít mostanában, ugyanis az előző 11 meccséből 10 alkalommal is kétszámjegyű termést ért el, míg korábban azért előfordult vele olyan, hogy 3 meccsen 21,7 pontot átlagolt, majd a következő 4 alkalommal összesen szenvedett ki magából 25 egységet.

LaMarcus Aldridge ugyanakkor már nem tehet azért, hogy a Spurs tényleg odaérjen a rájátszásra, bár a 25,9 perc alatt hozott 13,7 pontos, 4,5 lepattanós átlagok nem éppen azok, amiket ne lehetne pótolni, és talán a leginkább a 36%-os triplázása hiányozhat, de azt is „csak” 3,6 rádobásból hozta. A csapat kinti dobóteljesítménye visszaeshet nélküle valamelyest, mert a szezon eddigi részében 37,2%-kal tripláztak olyankor, amikor ő pályán volt, míg nélküle 36%-kal. A mellőzése viszont jót tehet a Spurs lepattanózásának is, mivel csapatszinten a lecsorgók 48,5%-át gyűjtik be, amivel a 23. helyet foglalják el a ligában – ez a mutató olyankor, amikor LMA pályán van, 46,3%, míg amikor Pöltl játszik, 51,1%.