Már all-time Top10 sorozatban a Hawks

Ma hajnalban zsinórban 19. mérkőzését is megnyerte az Atlanta Hawks, ezzel minden idők 10 legjobb streakje közé emelkedtek.

Ma hajnalban az Atlanta Hawks minden idők legjobb hónapját zárta az NBA történetében: 17-0-lal végeztek januárban. Mike Budenholzer együttese ezzel már 19 meccses győzelmi sorozatban van - nem mellesleg egészen félelmetes, 33-2-es szakaszt produkálnak Hálaadás óta -, ami minden idők 10, pontosabban 9 leghosszabb ilyen szakasza közé tartozik. Azt nézzük most végig, milyen illusztris társaságba került ezzel az idei Hawks, és mire köteleznének a "hagyományok".

A rekordot természetesen még mindig az 1971/72-es Los Angeles Lakers tartja, hiszen a Jerry West és Wilt Chamberlain vezette aranysárga-lilák 33 meccses sorozatát még az Atlanta sem veszélyezteti (egyelőre). Ez az a Lakers, amely 1971 decemberében felállította anno a legjobb hónap rekordját is 16-0-s mérlegével, és ez a csúcs került most eggyel lejjebb a listán - egyébként több mint két hónapig, november elejétől január elejéig voltak veretlenek.

A második helyen a 2012/13-as Miami Heat áll zsinórban 27 győztes meccsel. LeBron James, Dwyane Wade és Chris Bosh vezetésével a floridaiak 2013 márciusában végeztek 17-1-gyel, amit a második legjobb hónapként tartottak számon sokáig - a legtöbb győzelemmel -, de a Hawks januárja ezt a teljesítményt is elhomályosítja már kissé. Lebronék február elején kezdték nagy sorozatukat, majd március végén parancsolt álljt nekik a Chicago.

Hogy mi a közös a két említett gárdában? Mindkét csapat bajnoki címet szerzett az idény végén.

A legjobb 9-ben három olyan alakulat van, amely nem nyert a sorozata után aranygyűrűt az adott idényben - az eddigi 8 ilyen együttesből tehát öten értek el a végső sikerig. Az egyik ilyen, aranygyűrűt végül nem nyerő csapat a 2007/08-as Houston Rockets, amely 2008 januárjának végétől március közepéig szerzett 22 győzelmet egymás után Tracy McGrady vezetésével úgy, hogy február 24-én másik ászuk, Yao Ming befejezte az idényt, ezt követően is nyertek azonban még 10 mérkőzést zsinórban.

Egy másik ilyen együttes az egyhuzamban 20 meccset nyerő 1947/48-as és 1948/49-es Washington Capitols, amely abból a szempontból is kuriózum, hogy a legjobb 9-be tartozó csapatok közül az egyetlen, amely nem egy idényben, hanem az egyik szezon végén, illetve a másik elején hozta össze a "streaket". Még egy csapat volt, amely 20 győzelmet számlált sorozatban, ez pedig az 1970/71-es Milwaukee Bucks, a franchise történetének legjobb csapata. Az örökranglista első helyén álló Kareem Abdul-Jabbarra és Oscar Robertsonra épülő gárda február elejétől március elejéig nyert 20-at egyhuzamban, hogy aztán az alapszakaszból hátralévő 6 meccsükből 5-öt elveszítsenek, a PO-ban pedig megint arassanak és tükörsimán legyenek bajnokok.

A sorozatban 19 győzelmet elérő csapatok illusztris táborába lépett ma a Hawks, itt rajtuk kívül még három együttes található. A legfrissebb emlékünk egy szezonnal ezelőttről lehet, ugyanis a 2013/14-es San Antonio Spurs február végétől április elejéig tartott "vérengzést" a ligában, hogy utána a döntőben visszavágjanak a Miaminek az előző évi fájó vereségért. A címvédő, 2008/09-es Boston Celtics 19-es sorozata még az idény elején, november közepétől karácsonyig tartott, de aztán Kevin Garnett sérülése betette nekik a kaput, nem tudták megvédeni bajnoki címüket, még a második körben elvéreztek. Az 1999/2000-es Los Angeles Lakers február elejétől március közepéig gyűjtött be zsinórban 19 sikert - majd lettek később bajnokok, three-peatjük három alkalmából először.

A Hawks egy nappal korábban, a Portland TrailBlazers legyőzésével, illetve a Golden State Warriors Utah Jazz elleni vereségével átvette a vezetést az egész ligában is. A sorminta szerint az alapszakasz első helye és egy ilyen hosszú győzelmi széria bajnoki címet is jelent egyben, az 1970/71-es (69-13) és az 1999/2000-es (67-15) Lakers, a Bucks (66-16), a Heat (66-16) és a Spurs (62-20) is a tabella első helyén végzett, hogy utána bajnok legyen. Ha a "kétszezonos" Capitolst nem nézzük, akkor a konferencia első helye is elég a statok szerint - ők 1948/49-ben megnyerték a keleti divíziót (38-22), de a döntőben kikaptak a Minneapolis Lakerstől.

Ha azonban ennél komolyabb kapaszkodót keresünk, akkor a sérülések elkerülése lehet a kulcs. A Houston 2007/08-ban 55-27-tel csak nyugat ötödik helyén végzett, és talán Yaóval kiegészülve sem lett volna esélyük a végső sikerre, de a kínai óriási kidőlése egészen biztosan nem segítette bajnoki címről szőtt terveik elérését. A 2008/09-es Boston (62-20) számításait egyértelműen Garnett februári sérülése húzta keresztül, egészen addig a liga (egyik) legjobb csapatának számítottak abban a szezonban is.

Az tehát látszik, hogy a szél csak úgy nem hordja össze a 19 győzelmet egymás után. A Rocketset és az ebből a korból nehezen megítélhető Capitolst leszámítva klasszis csapatok jutottak csak el erre a szintre, és ha nem dől ki senki az Atlantánál, ezzel a gárdával a rájátszásban is komolyan kell számolni. Az ugyanis majdnem mindegyik felsorolt csapatra igaz volt, hogy klasszisok egész sorát tudták felvonultatni, míg ilyennel ez a Hawks nem rendelkezik, azt azonban éppen a San Antonio tavalyi példájából láttuk, hogy a csapatjáték, ha igazán működik, legyőzi az individumot, legyen szó akár korunk legjobb játékosáról, LeBron Jamesről.

Hogy meddig tarthat ez a sorozat? Azt nyilván nem tudni, de most egy kifejezetten kemény szakasz következik az Atlanta számára: New Orleans Pelicans idegenben, Washington Wizards otthon, a nyugati első Golden State Warriors szintén hazai pályán, majd a Memphis Grizzlies idegenben. Amennyiben őket is bedarálják Budenholzerék, már a top3-ban vannak, hiszen 23 mérkőzést számlálna streakjük, de ez a szakasz így, "19 meccses" jelzővel is óva inthet mindenkit, aki átnéz még esetleg ezen a csapaton - a mutatott játékuk mellett már a "hagyományok alapján" is komolyan kell majd velük számolni a rájátszásban.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus