Playoff-percek: A 76ers visszatért az alapokhoz, a Denver a mismatch-ekhez

Vissza az alapokhoz

Doc Rivers nem bonyolította túl a meccstaktikát a Celtics elleni ötödik összecsapás előtt, viszont talán őt is meglepte, hogy mennyire hatékonyan kezdtek el működni James Harden és Joel Embiid kettő-kettői, főleg azok után, hogy a párharc korábbi szakaszában akadtak ezzel is problémák. A Celtics védői az első percekben nem igazán tudták eldönteni, hogy miként védjék ezeket a játékokat, többnyire Embiid embere ráduplázott Hardenre, így a center a triplavonal környékén, vagy attól kicsit beljebb üresen kaphatott labdákat, de a hátvédre sem zártak rá mindig agresszívan, így többször is viszonylag tiszta dobóhelyzetet tudott kialakítani magának.

Ezekre a játékokra építve Tobias Harris és Tyrese Maxey is jó helyzetekhez jutott a meccs elején, és az első negyednek több mint a fele eltelt már, mire a Celtics megpróbált kezdeni ezzel valamit. A válasz annyiból állt, hogy Jaylen Brown egészpályás őrizetbe vette Hardent, hogy ne kaphassa meg a labdát, viszont az így Maxey kezébe került, aki elkezdett magának helyzeteket teremteni nagyon hasonló játékokból, mint amiket az elején Harden csinált meg Embiiddel. Amikor Harden leült, Brown megpróbált Maxey ellen is hasonlóan védekezni, ez egy-két támadás erejéig ismét működött, de tartósan nem hozott eredményt.

Ahogy haladt előre a meccs, annyiban változott Harden és Embiid összjátékainak a képe, hogy a center egyre többször kapta meg a labdát, hogy ő dobjon, viszont amikor egynél több védő figyelmét vonta magára, akkor elindította a labdát – noha csak 3 gólpasszig jutott, hatalmas szerepe volt a 76ers labdajáratásában, a párharc során először hasonló hatással volt erre is, mint időnkét a Nets ellen az első körben.

Embiid nem dobott kiemelkedően, de szét tudta húzni a pályát, a 23 dobásából mindössze 5 érkezett a festékből, cserébe beleállt 7 triplába is, és a középtávoli dobásokat is előszeretettel engedte el. A festéket helyette is támadták a többiek, a társak 14/23 jó dobással zártak innen, különösen Tobias Harris (4/5) és a cilinderből előhúzott Danuel House (5/5) élt nagyon erről a területről. House hatalmas találmány volt erre a meccsre, ezt megelőzően összesen négyszer lépett pályára az idei rájátszásban, alig 13 percet játszott csak és mindössze 3 pontot tudott felmutatni, viszont most 15 perc alatt 10 pontot dobott, illetve 5 lepattanóba is belekapaszkodott.

 

Ez kell Maxey-től és Harristől is

Maxey három gyengébb meccs után jelentkezett 30 ponttal és 6/12 bedobott triplával, és messze a leghatékonyabb meccsét hozta össze ebben a párharcban – az ezt megelőző négy meccsen 36,6 százalékkal dobott mezőnyből, illetve 28,6 százalékkal triplázott. Nagy szükség is volt rá, mert Hardent a mérkőzés előrehaladtával le tudta lassítani a Celtics, viszont utóbbit dicséri, hogy nem is erőltette a pontszerzést, amikor látta, hogy Maxey és Harris is jól dob, ehelyett ráfeküdt még jobban a játékszervezésre. Harris is két gyengébb meccs után tudott feljebb kapcsolni, a 11 lepattanója külön extra volt, nagy szerepet játszott abban, hogy 49-36-ra felülmúlták ebben az ellenfelüket.

 

Nem működött a Celtics támadójátéka

Jayson Tatum ismét gyengén kezdte a mérkőzést, a legutóbbi 0/8 után ezúttal 0/5-tel indított. Ezt követően azt csinálta, ami sok szupersztár ismérve, elkezdett eljutni a büntetővonalra, ha már mezőnyből nem ment, és ezzel valamennyire lendületbe is hozta magát, és végül eljutott 36 pontig, bár összességében csak 11/27 dobása ért célba. Tatum agresszivitásának ugyanakkor komoly ára volt, kivette a szelet Jaylen Brown vitorlájából, aki az első negyedben 4/6 dobását elsüllyesztve 9 pontot szerzett, ezt követően viszont a harmadik negyedig kellett várni arra, hogy ismét rádobjon. Ebben persze a játékos keze is vastagon benne van, agresszívnak kellett volna maradnia, ugyanakkor Joe Mazzulla felelőssége is felmerül, mert még a nagyszünet után is több mint 3 perc eltelt, mire ismét dobásig jutott, és a második félidőben nem csupán Tatumnak, de Al Horfordnak és Marcus Smartnak is előbb volt rádobása, mint neki.

Ha már Horfordnál és Smartnál tartunk: előbbi egy veretes 0/7-tel zárt a triplavonalon túlról, azon belül pedig nem is volt vállalása, noha ő lenne abban a kulcs, hogy széthúzza a pályát a Celtics labdás embereinek. Smart sem játszott sokkal jobban, ő szerezte a csapata első két kosarát, többször viszont nem talált be mezőnyből, ugyanakkor ő legalább eljutott a vonalra és bedobott 8/10 büntetőt. Ezúttal nem fért bele, hogy gyengébb estét hoztak támadásban, mert Malcolm Brogdon és Derrick White sem tudott faktor lenni, csapatszinten dobtak nagyon gyengén, és csapatként is messze itt tripláztak a leggyengébben. Noha az első meccsen a kísérletek és a bedobott hármasok számában is elmaradtak a mostani 12/38-tól, de legalább hatékonyabbak voltak a vállalásaikból, míg a közbenső három meccsen kivétel nélkül jelentősen több hármasba álltak bele, mint az ötödiken.

 

Mit tehet a Celtics?

Támadásban nincsenek nagyon nagy megfejtések, Tatumnak hatékonyabbnak, Brownnak agresszívabbnak kell lennie, ezen túl viszont azon áll vagy bukik a Celtics játéka, hogy a többiek milyen volumenben dobják be a kiosztásokat. Az sem ártana, ha a két sztár játékideje bőven 40 perc fölé menne, mert tőlük mostantól minden másodpercre szükség van, és nem fér bele, hogy Brown 34 perceket játsszon – ebben most benne volt, hogy gyűjtögette a faultokat is, de módot kell arra találnia, hogy a pályán tudjon maradni akár 45 percet is, ha az kell.

Ami viszont legalább ilyen fontos, hogy védekezésben nagyobb intenzitásra van szükség, nem szabad félvállról venniük a kettő-kettőket, és azt is ki kell találniuk, hogy miként akarják ezeket védeni. A zárásokat nem kerülhetik alulról, mert akkor Harden és Maxey is bele fog állni a triplákba, de azt sem tehetik meg, hogy Embiidre nem lépnek ki, mert a center azt is meg fogja büntetni. Amiatt trükkös ez a helyzet, mert az ötödik meccsen nem mindig léptek ki rá, a Sixers mégis sokszor szabad utat talált a gyűrűig, amit ha védeni akarnak, akkor el kell gondolkodni azon, hogy Robert Williams III nagyobb szerepet kapjon az eddiginél – ezzel viszont továbbra is az a probléma, hogy vele nem lehet five-out támadójátékot játszani, és vele nem lehet kihúzni Embiid-et a gyűrű közeléből.

 

Megtört egy negatív sorozatot a Sixers

A Sixers a legutóbbi 11 idegenben lejátszott ötödik meccsén kivétel nélkül vereséget szenvedett, a ma hajnalit megelőzően 2000-ben tudtak idegenben behúzni egy ötödik meccset, akkor a Pacerst verték meg a második körben.

Ennek a sikernek azért is különösen nagy a jelentősége, mert 2-2 után az ötödik meccset behúzó csapat az esetek 82 százalékában tovább is jut, 228 esetből csak 41 alkalommal fordult elő a fordítás – ugyanez vonatkozik a Nuggets-Suns párharcra is.

A Celtics amiatt viszont reménykedhet, hogy tavaly nagyon hasonló helyzetbe kerültek a második körben a Bucks ellen, akkor is 3-2-re vezetett az ellenfelük, miután elvitte az ötödik meccset Bostonból, viszont utána nyerni tudtak kétszer is, és meg sem álltak a nagydöntőig.

 

A Denver meg akarta törni a Suns vezéreit, és kicsit sikerült is

Kevin Durant és Devin Booker két történelmi meccset hozott le, sőt Booker a maival együtt 359 pontnál jár az idei playoffban – az első 10 meccs után ennél többet (396 pontot) utoljára Michael Jordan dobott egy rájátszáson belül, még 1990-ben. 

Erre most már muszáj volt valamit lépnie Michael Malone-nak, és az első perctől látszott is, hogy a Denver védői kiemelt figyelmet szentelnek a Suns két sztárjának. A munka Bookeren kezdődött, akire időnként rádobtak egy duplázást, próbálták passzolásra kényszeríteni, mindez kifizetődött, mert Durant álmosan kezdett és sok dolga volt védekezésben, támadásban nem sok hasznát látták. A negyed végefelé Booker kiszabadult ugyan a szorításból, de a Denver elérte, amit akart: tíz pont körüli előnyt harcoltak ki és nyugodtabban várhatták a kritikus perceket, amikor Jokics pihent. 

A második negyedben jól dolgozott a Denver padja, de aztán egyrészt előkerült TJ Warren, másrészt kicsit tudott futni a Suns, harmadrészt Kevin Durant megvillantotta klasszisát. KD-n embertelen munkát végzett Gordon, Braun meg aki éppen arra járt, de sorozatban verte be a nehéz tempókat, amivel szépen lassan vissza is jött egálra a Phoenix. Azért a Denver sem esett össze fejben, ezt jól mutatja a félidő végén egy jelenet, amikor Jokics és Gordon duplázott rá Bookerre, akinek Ayton felé lőtt mélységi passzát lehalászta Michael Porter Jr. 

A nagyszünetben a Denver védekezésével nem kellett sokat foglalkoznia Malone-nak, mert 49 ponton tartották a Phoenixet és ennél jobban aligha tudtak volna védekezni Booker és Durant ellen. Bookert a harmadik negyedben teljesen leszívták, folyamatosan szorosan őrizetet kapott, amiben egyszerűen elfáradt, Gordon simán betakarta egy középtávoliját, majd homályt dobott olyan helyzetből, amit az előző két meccsen szinte csukott szemmel dobált be. A negyedik negyedre sikerült újra megtalálnia a játékát, csak közben a Denver eldöntötte a meccset, illetve akkorra már Durantnek is kifelé perdültek a kabinet dobásai, ő is elfáradt. 

Azzal már vidáman együtt élt a Denver, hogy Terrence Ross bevert pár hármast a második félidőben, ugyanis a harmadik negyedben Malone meghúzta azt a változtatást, amivel támadásban megnyerték a meccset. 

 

Monty Williams kezéből csak a popcorn hiányzott

A Suns vezetőedzője az első félidőben még valamelyest tudott válaszolni a Denver húzásaira, TJ Warrent jó érzékkel dobta be, de itt is már csak Durant nagyon nehéz kosarai miatt nem szakadt le a Phoenix. 

A harmadik negyedben viszont teljesen érthetetlen módon nézte végig, ahogy a Denver egyetlen apró taktikai elemmel közel 20 pontos előnyt harcol ki. A Nuggets játéka pofonegyszerűvé vált: szinte folyamatosan Landry Shamet védekezését támadták. Shamet az előző meccseken viszonylag jól nézett ki védekezésben, még időnként az 1-1-eket is jól védte, most viszont a Denver egy valamit csinált: Jamal Murray kezébe adta a labdát, aki kapott néhány picket, amiből lendületből támadhatta egy-egyben Shametet, ami egy Murray-szintű támadójátékosnak roppant hálás feladat. 

Williams úgy döntött, hogy fent hagyja Shametet a spacing miatt, és inkább besegítő védekezést vezényelt – ezeket Murray köszönte szépen, előbb Jokiccsal, majd MPJ-vel dobatott üres hármast. Ha Shamet próbált agresszívebben védekezni és áttörni az elzárást, akkor védőhibát fújtak rá, amiből Jokics büntetőzhetett. 

Williams túl későn változtatott és hozta be helyette Terrence Rosst, aki támadásban és védekezésben is sokkal jobban nézett ki, mint Shamet – addigra már kialakult az a 20 pontos differencia, ami borzasztó kényelmessé tette a Denver számára a negyedik negyedet. 

A záró játékrészt 7-0-val nyitotta a Nuggets, Bruce Brown folyamatosan villogott, később Christian Braun vadászott le egy gyenge Durant-keresztpasszt, majd amikor visszajöttek kezdők, érkeztek a szokásos Jokics-Murray kettő-kettők, amivel most sem igazán tudtak mit kezdeni. Williams itt is hibázott egy kicsit, mert láthatóan a denveri kispad most sokkal jobban játszott, mint a phoenixi, innentől kezdve esélytelennek tűnt, hogy ebből még szoros meccset csináljanak. Mégis sokáig fent hagyta Bookert és Durantet, a két húzóember 41, illetve 42 percet játszott egy simán elvesztett meccsen – a most elmulasztott pihenőpercek még lehet, hogy hiányoznak majd a végén. 

 

Deandre Ayton javul, de még mindig megeszi Jokics

A Suns centere támadásban mutatott életjeleket, csinált pár szép dobást Jokics ellen, szedett 4 támadópattanót, de a védekezését ma csak Shameté múlta alul. Az akarattal nem volt probléma, akadt két labdaszerzése és egy blokkja, de a harmadik negyed kritikus időszakában többször is előfordult, hogy Jokics senkitől sem zavartatva fejezett be gyorsindításokat, amikor pedig Aytonnak muszáj volt besegíteni a védekezésben, a szerb center kényelmesen dobálhatta a triplát, adhatta a gólpasszokat. Az mindenesetre jó irány, hogy támadásban bátrabban vállal, többször is szembefordult Jokiccsal és meg is tudta verni – hogy védekezésben mit tehetne, az alighanem a tízmillió dolláros kérdés, amire egyelőre a Suns stábja sem találja a megoldást. 

 

Bruce Brown és MPJ válaszolt a kihívásra

A denveri dicséretek mellett azért érdemes megemlíteni, hogy az első félidőben a Suns is jól lassította Jamal Murray-t, KCP és Aaron Gordon támadásban nem igazán volt faktor (ők a másik oldalon dolgozták ki a belüket), így a Nuggets-nak hatalmas szüksége volt Michael Porter Jr. és Bruce Brown feljavulására támadásban. MPJ most éppen a hullámhegy tetején ült, ugyanúgy megvoltak a dobóhelyzetei, mint korábban, csak ma éppen jobb lábbal kelt fel és be is vert 5/8 hármast, sőt védekezésben is odatette magát. Brown ezúttal azt hozta, amit várnak tőle: az első-második és harmadik-negyedik negyed fordulóján is szállította az energiát mindkét oldalon, különösen a második etapban villogott.

 

Mit tehetnek a csapatok?

Miután a Booker és Durant elleni védekezés elkezdett működni és a harmadik negyedben sikerült kipécézni Shamet védőmunkáját, Malone-nak végül nem volt szüksége arra, hogy bővítse a rotációt. A várakozásomnak megfelelően arra utazott, hogy nagyon nagy erőt fejt ki Bookerre és Durantre, ami működött is, most az a kérdés, hogy mindez mennyit vett ki a játékosokból. Nem is elsősorban Jokicsból és Murray-ből, mert hiába játszottak ma 37-38 percet, jó állapotban maradtak, a munka dandárját hátul Gordon, KCP, Brown, Green és Braun végezte. Ha közülük valaki megrogy (főként KCP vagy Gordon), akkor Booker és/vagy Durant kiszabadulhat. 

Az érem másik oldala, hogy a Suns sztárjai most visszatértek a földre, komoly kihívás elé állította őket a Denver védekezése, azonban itt is érdemes elmondani, amit már a második meccs után is boncolgattam. Ebben a párharcban hazai pályán játszó csapatnak kicsit mintha többet néznének el a játékvezetők védekezésben, az ötödik meccsen sem változott a sorminta, Duranten rendre ott lógtak a védők és elég kevés fújást kapott rá. Ma nem ezen múlt, de a következő meccs várhatóan jóval szorosabb lesz, és ott már döntő faktorrá válhat, hogy az 50-50-es védekezésekből mit fújnak le mindkét oldalon. 

Összességében megint Monty Williams oldalán pattog a labda. Hatalmas kérdőjel, hogy Chris Paul vissza tud-e térni és mennyit tud segíteni – ha a padról beszállva vagy kezdőként 15-20 minőségi percet tud szállítani, már hatalmasat emelhet a Suns játékán. Ugyanakkor benne van a pakliban, hogy a Denver az előző két phoenixi meccsel ellentétben nem segíti fel a Suns-t előzékenyen a padlóról és ha CP3 (vagy Booker, vagy Durant, vagy bárki) könnyűnek találtatik, maximálisan rámennek a hiányosságokra, mint tették azt Shamettel. Ha Shamet megint ekkora lyuk lesz hátul, akkor Terrence Ross-t kell előtérbe tolni, mert az üres triplákat ő is be tudja dobálni.

Védekezésben Jokicsra nem nagyon látszik ellenszer, ugyanakkor Murray-t már sikerült korábban megrogyasztani, elképzelhetőnek tartom, hogy megpróbálnak rá komolyabb nyomást helyezni (főleg ha Paul visszatér és jobban tudnak rotálni rajta). Ayton aktivizálása is fontos lehet, bár a látottak alapján még mindig inkább az a hasznosabb, ha a többiek dobálnak – ennél lényegesebb, hogy a kiegészítőket en bloc fel kellene rázni, mert Shamet mellett Jock Landale, Josh Okogie és TJ Warren is alig tudott hozzátenni, ez pedig nem fér bele.