Playoff-percek: A Lakers védekezése diktálta a tempót

Ilyen Lakers-dobóformával nem lesz kérdés

Egyetlen dologban lehetett jobbnak érezni a párharc előtt a Miamit, ez pedig a tripladobás és nagy kérdésnek is számított, hogy vajon a Lakersnek lesz-e elég tűzereje. A Heat úgy is kezdte a meccset, hogy teszteli ellenfelét, csak éppen a Los Angeles köszönte szépen a lehetőséget: egy félidő alatt 11 triplát vert be (franchise-rekord beállítás), méghozzá 64,7%-os hatékonysággal úgy, hogy a kilenc pályára lépő játékos közül nyolcan beköszöntek kintről, egyedül Dwight Howard maradt ezzel adós. A harmadik negyedet megint rögtön egy bedobott hármassal kezdte James és bár a folytatásban kihűltek a kaliforniaiak, de onnantól már 25-30 pontos előnyben voltak, nem számított a dobóforma - ha így tüzelnek kintről, akkor sok reménye nem lehet a Heatnek...

Ebbe kicsit Spoelstra is belekeveredett

Jól kezdett a Miami, Spoelstra végül azt választotta, hogy Adebayo fogja Howardot, Crowder pedig Davist és bár ez utóbbi párosból természetesen voltak gondok, de összességében együtt tudtak élni azokkal - az első percekben az történt, amit Spoelstra elképzelt magának. A cseresorok érkezésével viszont kicsit megborult a világmindenség, Herro nem jól szállt be, Dragic leülésével hirtelen elveszett az ész a támadójátékból, majd Adebayo leülésével a festék is kiürült - jött a zóna, ami ellen viszont a Lakers rögtön tudta az ellenszert. Spoelstra ennek ellenére hosszú ideig próbálkozott ezzel, sőt, a rotációba is belekeveredett kicsit, mert egyszerre volt fent Solomon Hill Derrick Jones Jr.-ral, majd sikerült egyszerre játszatni a Dragic-Herro-Robinson triót, ami védekezésben természetesen tarthatatlannak bizonyult. Ehhez jött még Adebayo gyorsan beütött két faultja és már kész is volt a baj - felborult rotáció, elvesztett ritmus, felpörgő Lakers, innentől nem volt megállás...

Egy vékony kapaszkodó a Heat-drukkereknek

LeBron James eddig egyetlen egy alkalommal nyerte meg a nagydöntő első meccsét, pedig most már tizedszer játszhatott ilyet: 2011-ben, a Dallas Mavericks ellen. Azt a finálét végül elvesztette, de az első meccs még megvolt - egyébként minden más esetben elbukta a nyitó találkozót, egészen ma hajnalig. Amúgy pedig a Heat 1-5-re áll a nagydöntők első meccsein, mindhárom bajnoki címüket úgy nyerték, hogy elvesztették a párharcnyitót. Ha hasonló lesz a végkifejlet, akkor Miamiban valószínűleg elfogadják a menetrendet...

A Lakers védekezése diktálta a tempót

A Miami a Pacers és a Bucks elleni párharcokban egyértelműen diktálni tudta a tempót és irányítani a meccs alakulását, a Celtics ellen is nekik jött ez össze többször, ma viszont a nyitópercek után gyakorlatilag nem volt közük a meccshez. Dragic sérülése nyilván nem jött jól, de már ekkor is bajban volt a Heat, a felkeményedő Lakers-védekezés kezdte megbontani a játékkapcsolatokat, egyre jobban megnehezíteni az alapjátékokat, végül hátul egyértelműen domináltak Jamesék. Nem csak az 54-36-ra megnyert pattanózás bizonyult döntőnek, hanem a nyolc blokk és a hét labdaszerzés is. Pedig Howard a 8 lepattanóját mindössze 15 perc alatt szedte le, McGee pályára sem került, viszont Davis és James lekapott 22 lecsorgót, a 8 pattanós Kuzma jól megoldotta azt a védekezési feladatot, amit ma kijelölt neki az edzői stáb – hiába dobott 46 pontot a festékből a Miami, semmire nem ment vele. 

A keménység is fontos faktornak bizonyult: a meccs elején Jae Crowder próbálkozott kibillenteni Jamest a testi és lelki egyensúlyából, de ez visszafelé sült el – a Lakers ébredt fel Csipkerózsika-álmából, és nem túlzás azt mondani, hogy 10-23 után egyszerűen bedózerolták a Heatet. 

Amikor a kiegészítők így játszanak, nincs miről beszélni

A kommentekben rendre előkerül, hogy Danny Green mit keres a Lakers kezdőjében, pláne a harmadik legjobban fizetett játékosként – az ilyen meccsek miatt, amikor a rutin aranyat ér. Egyrészt a felzárkózásnál kíméletlenül bevert két hármast, és végül 3/8 triplával zárt (ez egyébként a második félidőben romlott csak le), másrészt hátul két labdát szerzett és 3 blokkot osztott ki – főleg utóbbi volt a kulcs, hiszen a Lakers mindössze 15 percig játszott klasszikus centerrel, felesleges részletezni, mennyit segített ezzel. 

De nem csak Green, hanem Caldwell-Pope is hasonló előadást nyújtott, ő is beszórt két hármast, szerzett két labdát, adott egy blokkot, Caruso 10 pontot rakott a közösbe, Morris 2/3 triplát vágott be, így igazából Rondótól és Kuzmától hiába jött egy csendes este támadásban, ez a csomag bőven elegendő már Jameséknek. 

Különösen érdemes kiemelni a második negyed egy szakaszát, amikor 43-41-re vezetett a Miami: ekkor kezdtek el betalálni a kiegészítők, ráadásul javarészt két sztár passzaiból. Green két, Morris egy triplát jegyzett, Caruso egy befutásból szerzett könnyű két pontot, ezzel rogyasztották meg először a Heatet. 

Mit tehet Erik Spoelstra?

Elsőre a Lakers tárta fel a Heat hiányosságait, LeBron például megtalálta az új Michael Porterét Tyler Herro személyében, folyamatosan az embere jött elzárást adni Jamesnek, Herrónak pedig egyrészt nincs sok esélye megfogni őt, másrészt kicsit bele is fáradt ebbe a munkába, támadásban kifejezetten gyengén játszott. 

Goran Dragic sérülése után papíron az következne, hogy beugrik játszani Kendrick Nunn, aki a második félidőben próbálta is lerázni magáról a rozsdát, ám ezzel az a probléma, hogy így aztán folyamatosan lenne legalább egy olyan alacsony-vékony védő fent, akit James kedvére támadhat – a playoff a matchupokról szól, a Lakers pedig nem fogja veszni hagyni ezt a remek lehetőséget. 

A legnagyobb probléma azonban Bam Adebayo kiesése lenne – ha ő nem tudja folytatni, vagy legalábbis kihagyja a második meccset, akkor az mindkét oldalon óriási gond. Egyrészt támadásban Dragic kidőlésével eggyel kevesebb playmakerük marad, így még inkább szükség lenne Adebayo labdás elzárásaira, passzaira, gyors beválásaira, hogy ne ölje meg teljesen a ritmusukat a Lakers periméter-védekezése. Másrészt védekezésben ő a legjobb opció Davisre még akkor is, ha az első összecsapáson egyáltalán nem tudta jól megoldani a védőoldali munkát. Már az első negyedben fogta Davist Butler, Crowder, Robinson, Iguodala és Solomon Hill is, sokszor duplázták is, de Davis annyira sokoldalú, hogy ezeket a próbálkozásokat simán hatástalanította. Nem véletlen egyébként, hogy Davist emeljük ki: amikor ő volt a pályán, 23 ponttal nyert a Lakers, amikor nem, öt ponttal kikapott, őt mindenképp le kell lassítania a Heatnek. 

A kulcs tehát Adebayo játéka, mert ha ő nincs, sőt ha csak limitálja a vállsérülése, onnantól kezdve valami gyökeresen más taktikát kell kitalálnia Spoelstrának, különben hasonló lesz a végkifejlet a második összecsapáson is. Valószínűleg egyébként kell készülnie valami meglepetéssel, mert egy vállsérülés „mindössze” a dobásban, a passzolásban, a labdavezetésben, a blokkolásban és a lepattanózásban képes visszavetni egy játékos teljesítményét. 

Szóba jöhet még a zóna, amit elsőre nagyon keveset próbáltak és akkor is minimális hatásfokkal, abban viszont bízhatnak, hogy a Lakers kiegészítői még egyszer nem dobnak így, és egy gyors zónával zavarba hozhatóak – persze itt is kérdőjel, hogy Jimmy Butler bokája mennyire sérült, és mennyire megy bele olyan helyzetekbe, amikbe nem kellene. A negyedik negyed alapján, amikor Butler visszament a pályára és gyakorlatilag ugyanolyan szituációban még egyszer félig aláfordította a bokáját, nem lehetnek nyugodtan a Heat szurkolói. Érdekes lehet egy zónába oltott extra small-ball is, pédául egy Herro-Butler-Robinson-Iguodala-Crowder ötös, de abban is gondolkodhat Spo, hogy a kispadon óriási energiával szurkoló Meyers Leonardöt ráteszi kicsit Davisre, hátha meg tudja zavarni egy kis fizikális-lelkes-pörgős védekezéssel. Kicsi rá az esély, de most ezeket is számba kell venni - talán Udonis Haslem pályára lépésével nem érdemes számolni, bár ki tudja...