Playoff-percek: a munkás meccsek a Milwaukee-nak fekszenek

Most először nem működött igazán jól Lopezzel a Bucks, de megoldották

A nagydöntő első három meccsén a Milwaukee-nál a kezdőötös töltötte a legtöbbet a pályán, ez idő alatt 100 támadásra vetítve +34.2 pontot szereztek, a defensive ratingjük 97.2 volt, ami egészen brutális adat. A második leghatékonyabb ötösük a Giannis helyére beszálló Connaughtonnal játszó kezdőötös volt – a védekezés itt már nem volt túl jó (116.7 pont), viszont támadásban tartották magukat (127.8). Az érem másik oldala, hogy amikor viszont Lopez leült és Connaughton játszott a helyén, akkor mindkét oldalon katasztrofálisan játszott a Bucks, 18.9 ponttal kaptak ki 100 támadásra vetítve, vagyis a small-ball nem működött a Suns ellen, pedig a playoff korábbi szakaszaiban sikerrel alkalmazták. 

Ma viszont Lopez egyáltalán nem játszott jól, rendszeresen rosszul jött ki a kettő-kettőkből, nem igazán tudta „megszállni” a büntetővonal környékét, Booker pedig folyamatosan kihasználta ezt és dobálta a középtávoliakat – cserébe előjött a „régi” Lopez is, egyetlen lepattanóval zárt. 

Támadásban próbálták megdobatni, ebből kiesett egy 0/5 tripla, így aztán a Bucksnál nem nézték túl sokáig a szenvedését, összesen 19 percet kapott. A Bucks próbálkozott a small-ballal, ami nem működött rosszul, de Portisszal sikerült igazán stabilizálni a játékukat. Neki az első meccsen még nem találták a helyét, a másodikon alig öt percet kapott, a harmadikon viszont +19-ben zárt, és ma is nagyon hasznosan játszott annak ellenére, hogy a dobásai nem sikerültek. Akadt blokkja, labdaszerzése, lekapkodta a lepattanókat elöl-hátul, védekezésben sokkal inkább odaért, mint Lopez. 

 

A kiegészítőkön nem múlt

Akiről még szót kell ejtenünk Portis mellett, az Pat Connaughton, akit már a harmadik meccs után is dicsértünk, most is megtesszük. Az már megszokott, hogy 50% körül triplázik, ma 3/7-tel zárt, és fontos pillanatban is betalált kintről. Emellett viszont 9 lepattanót szedett le, amikor PJ Tuckernek le kellett ülnie faultok miatt, akkor nagyszerűen lépett elő. A harmadik-negyedik negyed fordulóján sokszor megverték egy-egyben, itt a biológia és a fizika törvényszerűségei nem vele voltak (nagyobb/gyorsabb/erősebb játékosokkal került szembe), de összességében a gyors lába nagyon kellett a Milwaukee-nak, hogy ne csússzanak el védekezésben, összeszedegessék a könnyelmű passzokat és gyorsan induljanak. Megint elérte a 30 percet, ami idő alatt +21-ben állt a Bucks, a néha becsapós plusz-mínusz adat most nem hazudik. 

Ha már kiegészítők, a phoenixiekkel sem volt gond. Jae Crowder egészen extrát játszott a 3/9 triplája és 3 eladott labdája ellenére is, kiharcolt 7 büntetőt, szedett 8 pattanót, akadt 3-3 asszisztja, szerzett labdája és blokkja. Ő és Bridges óriási munkát végzett Giannison, leszűkítették a betöréses területeit, mindössze 26 pontig jutott a korábbi 40-ek után. A padról Cam Payne dobásban és védekezésben is rendben volt, Torrey Craig is jól dolgozott, talán Cam Johnson nem tudta felvenni a ritmust védekezésben, viszont ismét bevert 2/4 triplát, elöl hozzá tudott tenni. 

 

A gyorsindításokkal, az eladott labdákkal és a lepattanókkal tennie kell valamit a Sunsnak

Mindkét csapat kiemelkedően védekezett a leindítások ellen a szezon során, a döntő felvezetőjében ki is emeltük ezt a faktort, viszont ebben a párharcban egyértelműen a Bucks uralja a fastbreakeket. Az első meccsen még 20-17-re megnyerte ezt a Phoenix, akkor volt a legnagyobb fölénye összességében is a gárdának, a második meccsen már 17-7-re a Milwaukee volt jobb, majd a harmadikon 16-6-ra, most pedig 15-0-ra (!) maradt alul Monty Williams legénysége. Összességében tehát az első mérkőzés óta képtelen futni a Suns, az ott dobott húsz ponthoz összesen 13-at (!) tett hozzá három meccs alatt, míg a Milwaukee stabilan hozza a pontjait, úgyhogy jelenleg 65-33-ra vezet ezen a téren, a hajnali "lenullázás" pedig nagyon csúnyára sikerült.. 

Az eladott labdák tekintetében ugyanez a helyzet, az első mérkőzésen még csak kilencszer veszített játékszert a Suns, míg a Bucks 14-szer, azóta viszont fordult a kocka és a következő három derbin 45-23 (!) lett ez az arány a Milwaukee javára - ezek egyszerűen nem férnek bele, egyszer az extra triplázás még ellensúlyozta a gondokat, azóta viszont kétszer nem sikerült mivel "kiváltani". 

Nagyon szépen mutat, hogy a Suns 40.2%-os mezőnymutatón és 24.1%-os triplázáson tartotta a Bucksot, majdnem kihozták egálra a festékben szerzett pontokat (48-40), ezért elismerés illeti a csapatot, de közben támadásban rengeteg hibát vétettek, hátul pedig 17 támadópattanót engedtek, mindkettő öngyilkosság a Milwaukee ellen.

A következő meccsre adott a feladat, oda kell figyelniük az eladott labdákra és/vagy a visszarendeződésre, oda kell figyelni hátul a kizárásokra, mert ha megint egy „csúnya meccs” következik rossz dobásokkal, erőlködéssel, rossz lepattanózással, akkor a Milwaukee jó helyzetbe kerül. Erről beszélt Monty Williams is a csapatnak a meccs után: a hibák javíthatók, ne tegyék maguknak nehézzé ezt a szériát, kapják össze magukat fejben és védjék meg a hazai pályájukat. 

Lábjegyzetben érdemes megjegyezni, hogy Williams arról is beszélt a meccs után, hogy a Bucks máshogyan kezdett el menni a támadópattanókért a 3. és 4. meccsen, mint általában szoktak. Sokkal nagyobb lendülettel-erővel robbannak be a festékbe a lepattanókért, ezért a Suns játékosainak már a festéken kívül le kellene ütköznie őket, de ez egyelőre nem működik. 

 

Chris Paultól ez kevés lesz

CP3 is azt nyilatkozta a meccs után, hogy a Suns jobban fog játszani az ötödik meccsen, nos remélhetőleg elsősorban magára gondolt, mert amit ma nyújtott, az biztosan nem lesz elég. Devin Booker elképesztő formában kezdte a meccset, de Paul egyszerűen nem érkezett meg mellé. Booker három negyeden keresztül extrát játszott, bevert 38 pontot (ez az elmúlt 25 évben holtversenyben a második legtöbb ennyi idő alatt), ebben az időszakban talán pár percig láthattuk az igazi CP3-t, amikor a harmadik negyedben Bookernek faultok miatt le kellett ülnie. Aztán megint eltűnt, a negyedik játékrészben sem igazán tudott hozzátenni, a végén pedig az eladott labdája „meg is koronázta” a teljesítményét. 

Nem is elsősorban a dobásokkal volt a gond (bár az 5/13 gyengécske), sokkal inkább, hogy sokszor túlvállalta magát, nem jó ütemben szabadult a labdától, nem érezte a kettő-kettőket – hiába adott 7 gólpasszt, elszórt mellette 5 labdát. Holiday-ék jó munkát végeztek rajta, de messze nem tökéleteset, egy kicsit jobb Paullal ez a meccs meglehetett volna a Sunsnak. Azt természetesen ne vegyük el tőle, hogy a túloldalon vastagon benne volt Holiday borzalmas dobóformájában, nem arról volt szó, hogy lézengett a pályán. 

Persze Paul van annyira rutinos, hogy összeszedje magát 2-3 nap alatt, a gond inkább az, hogy nem az első ilyen meccse volt a döntőben. 

A Lakers ellen átlagban 1.5 labdát adott el (hat meccsen összesen kilencet), pedig itt sérült vállal nyomta végig, a Nuggets ellen 1.3-at átlagolt (négy meccsen összesen öt labdát adott el), míg a Clippers ellen 2-t (négy meccsen nyolcszor hibázott). Ehhez képest a Bucks ellen 4.3 labdát adott el eddig, négy meccsen összesen 17-et, ráadásul a tendencia sem néz ki jól: elsőre két labdát szórt el, amivel semmi probléma, utána viszont a számai: 6, 4 (ezt kevesebb, 34 perc alatt hozta össze), végül ma 5. 

Fentebb említettük, hogy a Bucks uralja a gyorsindításokat, és a mai győzelemben a könnyű kosarak bizonyultak az egyik kulcsfaktornak, emiatt is fontos lenne Paultól egy jó meccs.

 

Middleton szokásos megőrülése, Ayton újabb gyenge meccse

Khris Middleton dobáshatékonysága a playoffban rendre visszaesik, de minden párharcban akad 1-2 olyan meccs, amikor „zónába” kerül, ilyenkor bárki bármit csinálhat ellene, mindent bedobál. A döntőben ez volt az a meccs, különösen a negyedik negyedben verte be a nehezebbnél nehezebb kosarakat, mindegy volt neki, ki hogyan próbál ellene védekezni. 

Az ellenpólus Deandre Ayton, aki playoff-újonc létére elképesztő hatékonysággal dolgozik a palánkok közelében, eddig 70% feletti TS%-kal dobott, ami már alapszakaszban is nehezen értelmezhető adat, hát még a rájátszásban. Ma viszont nagyon nem érezte, talán az egész playoffban először: a kilenc mezőnykísérlet is kevés, a 3 mezőnykosár és a nulla büntető pedig kifejezetten gyenge. Benne volt ebben, hogy Chris Paul nem igazán tudta megjátszani, Booker pedig most inkább a dobásokkal törődött, de a centernek is magába kell néznie, nem volt annyira agresszív, mint kellett volna. Többször kiszorították és passzolásra kényszerítették (amit egyébként kifejezetten jól csinált), és az a clutch Giannis-blokk lehet, hogy még sokáig fogja kísérteni. Ayton az előző meccsen parádésan dobott, de faultgondok miatt le kellett ülnie. Ma mintha próbált volna óvatosabban mozogni támadásban, hogy ez még egyszer ne forduljon elő, de ez sokszor inkább volt már passzivitás, mint óvatosság, jobban meg kell találnia az egyensúlyt. 

 

Devin Booker rekordot döntött

Booker, a csapattársai, sőt az ellenfél edzője is elmondta a harmadik meccs után, hogy nem von le komolyabb következtetéseket a Suns hátvédjének gyenge napjából, és igazuk is lett. Ma azonnal kézbe vette az irányítást, sorra büntetett középtávolról (tripla nélkül dobott 42 pontot!), három negyed után 38 ponttal állt, és ha nem keveredik faultgondokba, lehetett volna ez még több is, mert a Bucksnak semmi válasza nem volt a középtávolijaira. 

Jelenleg 524 pontnál áll élete első playoffjában, amivel NBA-rekordot döntött, bár azért ezzel csínján kell bánni. Eddig Rick Barry tartotta a rekordot 521 egységgel, aki másodévesen, 1967-ben vitte el nagydöntőig a Warriorst és 34.7 pontot átlagolt 15 meccsen, a második helyen pedig az újonc Julius Erving állt 518 egységgel, aki szintén döntőig jutott 1977-ben, 19 meccsen 27.3 pontot átlagolva. 

Barry playoffja más dimenzió, ráadásul a kiscsatár másodévesen már az alapszakaszban is gólkirály lett, megszakítva Wilt Chamberlain hét szezonos sorozatát, eget rengető durranásnak számított akkoriban a játéka. Erving csak technikailag volt újonc, hiszen korábban öt szezont játszott az ABA-ben, ahol kétszer bajnoki címet is szerzett – Booker így igazából „csak” Dr. J-vel került egy lapra, mondjuk az sem kevés…