Playoff-percek: a Portland-Denveren nincsenek győztesek, csak túlélők

X-faktor a Bucks kispadja

Malcolm Brogdon nélkül is nagyon mélynek tűnik a Milwaukee és itt nemcsak arra gondolunk, hogy Nikola Miroticot minden gond nélkül be lehetett tenni a kezdőbe, hanem arra is, hogy olyan teljesítmények érkeznek a kispadról, amelyek döntő faktornak számítanak. Ma hajnalban például George Hill volt az, aki konkrétan több időt töltött végül a pályán, mint a kezdő irányító Eric Bledsoe, mert szenzációsan játszott, dobott 21 pontot 9/12-es mezőnymutatóval, egyszer sem adta el a labdát és abszolút vezére volt a cseresornak - a harmadik negyed végén futott sorsdöntő, meccsfordító roham idején 11 pontot szerzett egymaga, nagyon kritikus hármasokat bombázott be, közben pedig kiválóan mozgatta is csapatát. Mellette ki kell emelnünk Pat Connaughton játékát, aki szintén nem véletlenül kapott most is 28 percet, dobott 14 pontot 4/9 triplával, védekezésben is volt blokkja, voltak labdaszerzései és szokásához hűen ismét nagyszerűen lepattanózott - ők ketten gyakorlatilag felértek a kezdőkkel játékpercben is, ami elengedhetetlen a folyamatossághoz.

Márpedig ez a folyamatosság most is döntő volt, amikor Antetokounmpo leült három percre, azt +6-tal hozták le Hillék, nem hogy nem törtek meg, hanem még jobban is néztek ki - miközben például a másik párharcban Kawhi Leonard vagy Joel Embiid nélkül egészen más szinten van a Toronto, vagy a Philadelphia, itt képesek jól kijönni abból, ha a legjobb játékosuk pihen. Óriási előny, hogy most például Bledsoe és Lopez gyenge napja szinte fel sem tűnt nekik, mert 42-16-ra nyerték a kispadok csatáját - mi lesz, ha még Brogdon is visszatér, illetve azt is említsük meg, hogy a bizonyos szemszögből (az alapszakaszban sokszor parádés volt) nagyon hasznos DJ Wilson nem is tagja a rotációnak, de ha szükség van rá, őt is bármikor elő lehet kapni...

Baynesre és Brownra nincs szükség

Az volt Brad Stevens találmánya a harmadik mérkőzésre, hogy kitette a rotációból a más helyzetben nagyon fontos láncszemnek számító Aron Baynest, aki ezúttal mindössze két percet játszott és inkább a legutóbb már lehetőséget kapó Semi Ojeleyét húzta elő a frontcourtba - a fiatal 11 percet kapott és az volt a feladata, hogy állítsa meg Antetokounmpót. Nos, ez nem igazán jött be, a 11 perce alatt öt faultot fújtak rá és -8-ban volt vele a Celtics annak ellenére, hogy egyébként támadásban bevert 2/3 triplát...

Közben persze Budenholzer is variált, Ilyasova játékperceit csökkentette, Sterling Brownt teljesen kitette a rotációból (elsőre kezdett, legutóbb csereként 13 percet játszott, most semmit) és sokkal inkább playoff-keretet használt, most már 39-39 percet játszatta az Antetokounmpo-Middleton párost - ő is felveszi azért a ritmust ebben a tekintetben, bármilyen mély is a keret, azért túlrotálni itt már ezt sem lehet...

Bajban van a Celtics?

Az első meccsre úgy ment ki a Boston, ahogy kellett, nagyon komoly akarattal, jó mentalitással és tökéletes meccstervvel, stratégiával - azt be is húzták, megvolt az önbizalmuk, elvették a pályaelőnyt, minden az ő szájízük szerint alakult. Aztán a következő meccsen már visszavágott a Milwaukee és érezhető volt, hogy az eredeti terv nem biztos, hogy végig ki fog tartani a szériában, ezúttal pedig hazai pályán gyakorlatilag orrba verték őket - a védekezésük egyáltalán nem működik és bár támadásban ma élesek voltak, ez sem volt elég. A sorozatban másodszor kapott 123 pont, az elvesztett pályaelőny és Antetokounmpo két meccs alatt összehozott 40 büntetője érezhetően frusztrálttá is tette őket, a negyedik negyedben folyamatosak voltak a reklamálások, Jayson Tatum kapott technikait, majd Kyrie Irving is a játékvezetőkkel foglalkozott a nyilatkozatában, az utolsó negyed nagy részében egyszerűen szétesett csapat benyomását keltették.

És hogy ez miért ekkora baj? Mert a Bostonnál erről szólt eddig az egész szezon. Volt egy jobb időszakuk, amikor összetartó, fegyelmezett, fejben erős, koncentrált csapatként működtek, aztán történt valami, ami után hosszabb ideig megint letargikus, rossz együttesről beszélhettünk velük kapcsolatban, amikor "kibeszéltek" a nyilatkozataikkal, amikor úgy tűnt, hogy széthúznak. Azt nem állítjuk, hogy most ez fog következni, de az biztos, hogy az eddigiek alapján benne van mindez a pakliban, mert a pályán úgy tűnt, hogy "megkarcolódott" a bizalom és az önbizalom, előtört a frusztráltság és akár Brad Stevens tervét is megkérdőjelezhetik, ami azért eddig összetarthatta őket, hiszen a tréner szemlátomást nem tudott mit lépni az előző meccs után, most is ugyanúgy szétszedte őket a Milwaukee támadójátéka.

Ráadásul ha a vélt vagy valós mentális gond nem lenne elég, azt sem igazán látni, hogy taktikailag mi lenne a nyerő húzás. Védekezésben egyszerűen nincs válaszuk a Bucks játékára, Horford önmagában egyszerűen nem képes megoldani az agresszív Antetokounmpo levédését, a kiosztásokra túl sok jó dobó érkezik a triplavonalon túl és bár bízhatnak abban, hogy kevesebb fújást kap a görög, vagy hogy Middletonéknak csapatszinten lesz egy rossz napjuk, de most már ott tartunk, hogy a következő meccs élet-halál lesz nekik - ha mindkét hazait elbukják és 1-0 után 1-3-mal mennek vissza Milwaukee-ba, akkor onnan már nem is kisebb, inkább nagyobb csoda lenne a továbbjutásuk. Ha összeszedik magukat és tényleges választ adnak a Bucks által feltett kérdésekre, ezzel pedig megnyerik a negyedik meccset, akkor még lehet keresnivalójuk, de most nem úgy áll a helyzet, hogy tényleg valós válaszuk lenne taktikailag az első kiemeltre.

Persze mindig az hiányzik, aki éppen nincs ott, de talán nem lenne hátrány, hogy ha Marcus Smart stílusa kicsit kizökkentené a Bucks-játékosokat, feltüzelné a sajátjait és hozná azt a fajta keménységet, ami most meglehetősen hiányzik Tatumékból - csak ugye ő egyelőre nem bevethető...

Kyrie Irving két statisztikája

Kyrie Irving az első negyedben: 13 pont (idei legjobb playoff-negyede), 4/7 mezőnyből, 1/1 tripla (a váltások után megverte a magast, ahogy azt hangoztattuk/hangoztatták az előző meccs után).

Kyrie Irving a többi három negyedben: 16 pont, 4/15 mezőnyből, 1/7 tripla (valamiért elhajigálta kintről)...

Az NBA-történelem második négyszeri hosszabbítása volt a Portland-Denver
 
Ezt megelőzően mindössze egyszer, 1953. március 21-én volt ilyen hosszú egy playoff-meccs - akkor a Boston Celtics gyűrte le otthon a Syracuse Nationals (ma Philadelphia 76ers) gárdáját 111-105 arányban. Érdekesség, hogy a Denver még soha nem játszott ilyen hosszú mérkőzést, a Portland viszont az alapszakaszban korábban már kétszer is (1974-ben és 1997-ben).
 
Rekordterhelést kapott Jokics (és McCollum is)
 
Eddig soha senki nem játszott még 65 percet egy playoff-mérkőzésen, Nikola Jokics tehát abszolút NBA-rekordot állított fel. Az eddigi csúcstartó a Phoenix Suns klasszis irányítója, Kevin Johnson volt, aki az 1993-es Bulls elleni nagydöntő harmadik, három ráadásos összecsapásán töltött 62 minutumot a parketten. A (most már “csak”) holtversenyes harmadik helyet eddig két Chicago Bulls-játékos birtokolta 60-60 játékperccel, John Salmons egy 2009-es, Kirk Hinrich egy 2013-as elsőkörös párharc egyik összecsapásán tudta le a dupla műszakot, hozzájuk csatlakozott most a Trail Blazers mai vezére, CJ McCollum. 

Enes Kanter és különösen Rodney Hood bizonyít
 
A török center a Thunder elleni párharcban remekelt, ki is emeltük őt annak idején, és eddig a Denver ellen sem lehet rá panasz: az első meccsen 26 pontot és 7 lepattanót, a másodikon 15 pontot és 9 pattanót, ma pedig 18 pontot és 15 pattanót jegyzett, ráadásul borzasztó megbízhatóan dob: 50 százalék alatti mezőnymutatója még nem volt ebben a sorozatban és hibátlanul (!) büntetőzik. A második-harmadik, győztes meccsen ráadásul 3 blokkot és 5 szerzett labdát hozott össze, ezek nagyon fontos momentumoknak bizonyultak.
 
Rodney Hood tavaly nagyon nem találta a játékát a nagydöntőig jutó Cleveland Cavaliersben, többen le is írták, mint használható játékost, a Portland azonban lehetőséget adott neki - bejött a húzás. A Thunder elleni ötmeccses sorozatban kevés dobással gazdálkodhatott, összesen (!) szerzett 16 pontot, miközben a Denver elleni három meccsen 17, 15, illetve most 18 egységet, közte az utolsó, győztes dobást szórta be. Az ő ponterős, kintről is veszélyes játékára óriási szüksége van a Trail Blazersnek.
 
Egyébként van kettejükben valami közös: 2019. február elsején még egyikük sem volt a Portland játékosa...

Itt nincsenek győztesek, csak túlélők
 
Enes Kanter 56 percet töltött a pályán, és a meccs után azt nyilatkozta, hogy rásérült a korábban is fájós vállára, az ő kidőlése alapjaiban változtatná meg a playoff-széria menetét, de többen is baljódnak már ezzel-azzal. Torrey Craignek szerencsére volt már korábban orrsérülése, csak elő kellett kapni az előző meccsen a régi arcvédőjét, de ez láthatóan zavarja a dobásoknál. Jamal Murray fájós bokával volt fent 55 percet, a túloldalon hasonló gonddal küzdő Maurice Harkless “csak” 45 percet játszott, az orvosok nem ezt szokták felírni a gyógyulni vágyó pácienseknek. A nem az izomzatával arató Jokics 65 perces, McCollum 60 perces bevetéséről már megemlékeztünk, az a csoda, hogy nem rokkantak bele - és két nap múlva, hétfőn hajnalban már jön is a negyedik meccs...

Nagyon egyformának tűnik a két csapat
 
Már a párharc előtt is ezt emeltük ki, hogy brutális közelharc lesz ez a sorozat, az első meccsen jött is a húzóemberek vezette ponteső, aztán elkezdtek védekezni a csapatok, azóta Lillard és Jokics valamennyire emberi számokat hoz, ugyanakkor szépen sorban lépnek elő a Jokerek - ma a két “alvezér”, CJ McCollum és Jamal Murray, a második vonalból pedig Rodney Hood és a negyedik negyednek nulla ponttal nekifutó, végül 22-vel záró Will Barton.
 
A két gárda folyamatosan keresi egymáson a fogást, váltakozó sikerrel, de igazán nagy ütéseket nem tudnak bevinni, apró részsikereket tudnak elkönyvelni a pálya két oldalán. Az első három meccs alapján az elmondható, hogy ez a párharc talán a legizgalmasabb, és nem csak maratoni harmadik meccs miatt: a két fiatal csapat nagyon meg akarja mutatni, minden centiért, minden dobásért harcolnak, és a színvonal nem az egyik csapat bénázása, hanem a másik csapat szívós védekezése miatt esik vissza időnként.
 
A nagy kérdés a negyedik meccs előtt, hogy ki hogyan tud regenerálódni - nézhetnénk matchupokat, kis változtatásokat, de a közeljövő szempontjából gyakorlatilag teljesen felesleges bármit is jósolni, elemezni, mert lehetetlen megmondani, 1-1 húzóember szervezete hogyan reagál ekkora pluszterhelésre és melyik csapatnak kell tüzet oltania.