Playoff-percek: A rájátszás a nagyfiúk játszótere

A mai három meccs közös száma: 93.4%

Az NBA történetében ha egy csapat 2-0-ra vezetett egy négy győzelemig tartó párharcban, akkor az esetek 93.4%-ában tovább is jutott. Ha ott még nem is tartunk, hogy a három párharcban felesleges lejátszani a hátralévő meccseket, de nagy pálfordulásokra lenne szükség, hogy a Celtics-Rockets-Bucks trió ne javítsa tovább ezt a statisztikát.

Harden jó társaságba került

A Rockets regnáló és leendő (?) MVP-je 30 pontos tripla-duplát csinált, playoff-karrierje során a másodikat - erre eddig nem sokan voltak képesek az NBA rájátszásában, íme a rövid lista:

LeBron James 12
Oscar Robertson  8
Russell Westbrook  6
Wilt Chamberlain  2
Charles Barkley  2
James Harden  2

Most nagyon harap a Houston

A zaklatott, sérülésektől jelentősen sújtott alapszakasz végére kiegyenesedett a Rockets és ha kicsit radar alatt is, de a liga gyakorlatilag legjobb csapatává javult, köszönhetően persze annak is, hogy például a Bucksnál akkor jöttek elő a sérülések és az utolsó meccseken már motiváció sem nagyon akadt. Ennek ellenére említsük meg, hogy az All-Star után a Houstoné volt a legjobb mérleg (20-5) és a legjobb netrating (+10,7 száz labdabirtoklásra vetítve) a ligában, ami elsősorban a ligamásodikká fejlődő védekezésnek köszönhető és ez utóbbi jelenti a kulcspontot - Trevor Ariza és Luc Mbah a Moute távozása után sokan azt várták, hogy összeesnek hátul, de Jeff Bzdelik még jobb védekezést rakott össze jelen állás szerint.

A Jazz elleni sikerük titka is ez egyelőre, a mostani meccs első két védekezéséből rögtön két labdát szereztek és később sem engedtek gyakorlatilag veszélyes passzt sem ellenfelüknek - jó, végül a festékből szerzett pontokat tekintve simán kikaptak, de ez nem osztott, nem szorzott. Az elváltásaikkal nem tud mit kezdeni a Utah, amelynek nincs elég playmakere ehhez, Donovan Mitchellt megint egy átlag alatti játékossá minősítették vissza (eddig 32,4%-kal dobott a két mérkőzésen és több eladott labdája van, mint gólpassza), Joe Ingles minden hiányosságát feltárják és továbbra is az az egyetlen gondjuk, hogy a Gobert-Favors páros magassága bizonyos helyzetekben megoldhatatlan - ezzel pedig együtt tudnak élni, amíg 20-30 pontokkal nyernek.

Az egyértelmű, hogy Hardenék most nagyon élesek, a nyilatkozataik és a testbeszédük is arra utal, hogy nagyon koncentráltak, élvezik, hogy ilyen jól megy a védekezés, olyan önbizalommal játszanak, amivel szemben nagyon nehéz lesz bárkinek felvenni a versenyt - ha azt még nem is mondjuk ki, hogy a Golden State-nek van mitől tartani, de hogy a két csapat közül melyik van jobban egyben jelenleg, az nem lehet kérdés.

Ez nem terv, hanem öngyilkosság

Szóval az a találmány James Hardenre, hogy tereljük a jobb keze felé, úgy nem lesz hatékony? Hogy egy népszerű mondással éljünk, a regnáló MVP egy "Fogd meg a söröm" felkiáltással válaszolt minderre. Az első meccsen is kényelmesen, kocogva szedte ízekre a Jazz védekezését és vezette kiütéses győzelemre csapatát, most pedig szintén köszönte szépen, hogy még csak gondolkodnia sem kell azon, hogy merre induljon - annyira belejött a jobbra indulásba, hogy öt stepback triplát dobott onnan, egyet pedig (faulttal együtt) nagyjából középre visszaugorva, de azt sem a bal keze felé. Egyébként felállt védelem ellen az összes pontját a jobb keze felé szerezte, elindult, aztán tükörsimán átdobta Gobert-t egy floaterrel, amit szinte tökéletesen művel már - egyébként a meccs után ezt megint külön gyakorolta, óriási munkát fektet ebbe és a stepback hármasaiba is még mindig.

A Jazz annyit változtatott az előző mérkőzéshez képest, hogy most Capelát nem engedte annyiszor üresen zsákolni, a center megállt négy mezőnykísérletnél és hét pontnál, de ezzel sem mentek semmire, mert Harden már az első negyedben beszórt 17 pontot 4 gólpasszal, folyamatosan kilövöldözte a labdát az üresen álló társainak és ahogy említettük, most már a saját tripláit sem tudta elvenni tőle a Utah. Ez így nem életképes terv, hanem öngyilkosság Quin Snyderék részéről - továbbra is jóval agresszívebben, akár két emberrel is meg kéne támadni Hardent, hadd alkosson Paul, Gordon vagy valaki más akár üres helyzetekből is, mert ennek így a világon semmi értelme, csak arra várhatnak, hogy Harden majd egyszer rossz napot fog ki.

Itt már nem férnek bele a leolvadások

Az első meccsen is volt egy jó félideje a Pacersnek, a második meccsen pedig nagyjából három jó negyede, sőt, igazából éppen a harmadik sikerült a legjobban, hiszen tíz pont feletti előnyt épített ki. Azonban a rájátszásban nem lehetnek olyan kihagyásai egy csapatnak, mint amiket az Indy bemutat eddig, főleg idegenben és főleg akkor, ha egyébként is ennyire nehezen szerez pontot. Egy-egy elrontott negyeden elúszik egy-egy meccs, azon pedig a párharc is, hiszen ezt a találkozót minden további nélkül elvihette volna a vendégcsapat, de...

Az első meccs harmadik negyede, Pacers: 2/11 dupla, 0/8 tripla, jó nyolc perc kosár nélkül, -18
A második meccs negyedik negyede, Pacers: 0/9 dupla, 4/8 tripla, jó nyolc perc kosár nélkül, -19.

Így nem lehet, főleg hogy a mostani meccs legvégén érthetetlenül szörnyű eladott labdákat gyártottak az utolsó percben, pedig még vezettek is, hátul pedig szintén olyan hibákat követtek el, amikkel egyszerűen nem lehet playoff-meccset nyerni.

Jól reagált a nyomásra a Celtics

Általában az idősebb, rutinosabb csapatokra jellemző, hogy az alapszakaszt sokszor kötelező nyűgnek érzik és nehezen pörögnek fel, majd a rájátszásban mutatkozik meg a valódi erejük. A Boston még messze van ettől az „öregemberes” állapottól, és az alapszakasz utolsó napjait és a párharc első két meccsét elnézve kicsit megnyugodhattak a drukkereik. Különösen a második meccs hajrája volt nagyon biztató, mert nem arról szólt a történet, hogy megőrült Irving és/vagy Tatum, hanem a többiek is jó döntéseket hoztak: Horford kulcsfontosságú blokkot mutatott be az utolsó percre fordulva, a lerohanást Jaylen Brown vezényelte le és passzolta meg Tatumot, amikor pedig Tatum találta meg Haywardot, akkor a kiscsatár is kíméletlenül bevágta a nagyon fontos középtávolit. Az alapszakaszban sokszor teljesen szétesett gárda benyomását keltő Celtics eddig a playoffban az egyik fontos láncszem, Marcus Smart nélkül is más szintet képvisel a kulcspillanatokban – úgy tűnik, valódi nyomásra volt szükségük, hogy ez (újra) kijöjjön. 

Ez volt a realitás a Pistonstól, most kéne jönnie az extrának

Az első meccset majdhogynem láblógatva hozta le a Bucks, a másodikon viszont a Detroit úgy játszott, ahogy a playoffban elvárható: a nyilvánvaló hendikepeket igyekeztek eltüntetni küzdéssel, futással, okosabb játékkal. Támadásban továbbra sincs sok esélyük Blake Griffin nélkül, hogy 48 percen keresztül a Milwaukee szintjén játszanak, de az első félidőben, sőt a harmadik negyed elején is okosan járatták a labdát és folyamatosan megtalálták a jó opciókat, és kintről is jóval határozottabban vállalkoztak, ráadásul Antetokounmpót faultgondokba kergették, és az most is látszott, hogy nélküle azért más ez a Bucks, mint vele. A Bucks nyilvánvalóan továbbra is jobb csapat, ezt igazolták az utolsó másfél negyedben, de erre a mentalitásra és játékra már építkezhetnek, és talán a hazai közönséggel a hátuk mögött elmaradnak azok a párperces áramszünetek, amelyek miatt végül esélytelennek bizonyultak a győzelemre. 

Azért még mindig a söprés a legvalószínűbb a párharcban

A Detroit fentebb taglalt fejlődése és érdemei mellett azért nem szabad átesnünk a ló túloldalára: valami rendkívülinek kell történnie, hogy a következő meccsen ne legyen 3-0. A Pistons komolyan építkezett Antetokounmpo faultgondjaiból, de aztán a második félidőben hamar kiderült, hogy ezt a Bucksot a Pistonsnál jóval komolyabb támadópotenciálok ellen építették. Amint hátul felpörögtek Bledsoe-ék, jöttek a labdaszerzések és a rossz detroiti dobások, máris tudott futni a Milwaukee és a Casey-ék ott álltak letolt gatyával. Az megint látszott, hogy a Pistonsnak jelen pillanatban semmi eszköze nincs arra, hogy fordítson, ha hátrányba kerül, az egyetlen esélyük, ha nem hagyják ellépni 10-15 ponttal Middletonékat – és az is látszott, hogy ezt mennyire nem tudják megvalósítani. A harmadik és negyedik negyedben is volt egy-egy rövidebb időszak, amikor támadásban gondba kerültek, és a Bucks ezeket a megingásokat tűéles pontossággal használta ki. 

Eric Bledsoe eddig minden pénzt megér

A tavalyi emlékezetes Drew Bledsoe-vicc tárgyává vált hátvéd (is) motivációt merített a 2018-as elsőkörös kiesésből, ez már az alapszakaszban is látszott, nem véletlenül kötött vele a Bucks már márciusban egy új négyéves, 70 millió dolláros szerződést. Az első két playoff-meccsen aztán még egy szintet lépett, 21 pontot átlagol eddig 57.1%-os mezőnymutatóval, közte közel 42%-os triplázással, emellett játékszervezésben (5.5 gólpassz) és védekezésben (2.0 szerzett labda) is extrát játszik – tudásban, fizikalitásban és akaratban is dominálja az ellenfél hátvédjeit. 

Majdnem ugyanilyen fontos, hogy Brogdon és Snell sérülése miatt komoly perceket kapó Pat Connaughton (átlagban majdnem 30 perc) eddig extrát nyújt a kispadról. Az alapszakaszban 6.9 pontot és 4.2 lepattanót szállító hátvéd félelmetes számokat hoz: 14 pontot átlagol 75 (!) százalékos mezőnymutatóval, 60 százalékos triplázással, emellett 8.5 (!) lepattanót, 2 gólpasszt és 2.5 blokkot (!) szállít. Egyébként a mindössze 192 centis, negyedéves játékosról érdemes tudni, hogy az előző három szezonban a Portland színeiben már belekóstolt a playoffba, illetve 2019-20-ra nem garantált a szerződése. A látottak alapján ez az állapot nem fog sokáig tartani. 

A playoff a nagyfiúk játéktere

Még csak két-két mérkőzést rendeztek meg minden párharcból, de a legtöbb csapat vezére már bejelentkezett egy-egy olyan meccsel, amelyet elvárhatunk az igazi szupersztároktól.

Steph Curry 38 pont, 15 lepattanó, 7 gólpassz, 8/12 tripla
James Harden 32 pont, 13 lepattanó, 10 gólpassz
Giannis Antetokounmpo 24 pont, 17 lepattanó, 4 gólpassz, 12 kiharcolt büntető alig 23 perc alatt
Kawhi Leonard 37 pont, 15/22 mezőnyből, 4/8 tripla
Kyrie Irving 37 pont, 15/26 mezőnyből, 7 gólpassz
Jimmy Butler 36 pont, 11/22 mezőnyből, 13/15 büntető, 9 lepattanó
Lou Williams 36 pont, 13/22 mezőnyből, 11 gólpassz
DeMar DeRozan 31 pont, 11/19 mezőnyből, 9/9 büntető (bár ez nem volt elég a győzelemhez)
Damian Lillard 29 pont, 4/8 tripla, 6 gólpassz, 3 labdaszerzés, 2 blokk
CJ McCollum 33 pont, 8 lepattanó, 5 gólpassz

Vannak még persze sztárok, akik adósak ezzel, vagy olyanok, akik ennek határán billegnek (Joel Embiid, vagy Nikola Jokics például), de akitől mindenképpen kellene és még várat magára, az például D'Angelo Russell, Donovan Mitchell, Nik Vucsevics és az OKC két nyerőembere, Russell Westbrook, valamint Paul George - főleg utóbbi kettőnél lesz elengedhetetlen, ha nem akarnak csalódást okozni. Az mindenesetre lászik, hogy akinél ez nem érkezik (Magic, Jazz), vagy nincs is reális esély rá, hogy érkezzen (khm, Pacers, Pistons), annak a továbbjutáshoz sem nagyon lehet köze.