Playoff-percek: ez a korábbi Heat volt, válaszolnia kell a Nuggetsnek

Visszatért a Heat dobóformája

Az első meccsen 40%-os mezőnymutatóval, a negyedik negyed előtt botrányos triplázással, és összesen két kiharcolt büntetővel zárt a Miami, a kiegészítők az egész rájátszás legrosszabb teljesítményét hozták, most viszont visszatért a gárda a playoffban megszokottnak számító ügymenethez.

18/20 büntető, 49%-os mezőnymutató és 48,6%-kal bedobott 17 tripla - ez volt a mai mérleg. A 17 hármas és a hatékonyság kiemelkedő, tegyük hozzá, hogy volt benne négy-öt extra dobás, amikor már "mentő" helyzetben érkezett egy bravúros hármas, de a nagyobb része üres, kijátszott, ritmusból érkező helyzet volt, amit egy jól dobó csapat meg tud csinálni - még akkor is, ha Robinsonnak vagy Love-nak egy dobócselt azért el kellett ereszteni a tiszta lehetőséghez. 

Beszédes, hogy a legutóbb 0/10-zel záró Max Strus már az első negyedben ugyanolyan agresszív volt, mintha 8/10-et dobott volna három napja, övé volt a meccs első kosara, három perc alatt két triplát szórt be, az első negyed végén pedig 4/7-tel állt távolról, majd elkezdett passzolgatni, és végül hat assziszttal zárt - az ő szokatlan katasztrófája most nagyon hasznos támadójátékká alakult, Duncan Robinson az 1/6-ból 4/5-öt csinált, Jimmy Butler is agresszívebb volt egy fokkal, úgyhogy összességében ez most újra a megszokott floridai támadógépezet volt, nem a legutóbb látott "karakteridegen" szenvedés.

Azért egy adalék ahhoz, hogy ez a "megszokott" mennyire extra: a negyedik negyedben 68,8%-kal mezőnyöztek Butlerék, ami az utóbbi 25 év nagydöntőinek harmadik legjobb adata a záró etapokban. Mondjuk a negyedik negyedben az első meccsen is 60%-kal dobtak...

 

De csak így van esélye a Miaminak

A második negyedben annyira elfogyott a Miami tudása támadásban a Denver felkeményedő periméterével szemben, hogy folyamatosan jöttek a lerohanások, félpályán nem működött a zónázás, és csak azért nem ment el a meccs a vendégek számára ezekben a percekben, mert éppen akkor esett be két-három extra, nagyon extra tripla. Ismerős lehet ez a helyzet a Boston és a Milwaukee számára: amikor úgy tűnik, hogy kényelmessé tehető a meccs, mindig érkeznek a Heat triplái. A harmadik negyed elején is pillanatok alatt bevágtak hármat Vincenték, a 8-10 pontos meccsből rögtön egált csináltak, és a záró etapban is megvolt a kiemelkedő shooting.

Pedig a Heat az egész meccsen csak tíz dobást vállalt közvetlenül a gyűrű alól, és maga a festék is csak azért nyílt ki, mert ültek a triplák, és a Denvernek muszáj volt agresszívebben fellépnie a periméteren a handoffoknál, illetve ott maradni a dobókon. Így is csak 34 pont érkezett a festékből a floridaiaktól, nem ez volt a fő profil, a Nuggets magasabb játékosai a Buckshoz hasonló védekezést próbáltak meg: a labda előtt maradni, inkább dropbackelni, dobjanak csak tempót a vendégek. Dobtak, de nem olyan könnyen, mint a Milwaukee kissé lusta és passzív védekezése ellen, itt a Denverben megvolt az élesség ahhoz, hogy így is megnehezítse ezeket a kísérleteket, és ennek megveréséhez kellett az, hogy ilyen jó ütemben, illetve ilyen százalékkal érkezzenek a Miami triplái.

Azt is tegyük hozzá, hogy bár összességében Jokics körül sikerült megbontani a denveri támadójátékot, de a kétszeres MVP olyan szintű megoldást jelent a problémákra, hogy így is 125,6 volt a hazaiak offensive ratingje - ezt dobta túl kintről a Heat. 

Akik viszont abban bíznak, hogy ez a Miami-dobóforma egyszeri és megismételhetetlen, azok valószínűleg nem látták az elmúlt másfél-két hónapot - inkább az első meccs volt outlier az utóbbi hetek alapján...

 

Spoelstra nem volt szívbajos: Martin helyett Love

Caleb Martin a Heat eddigi playoff-menetelésének egyik legnagyobb hőse, aki kis híján a keleti döntő MVP-je lett a parádés teljesítménye okán, a nagydöntőt viszont borzasztóan kezdte: védekezésben kicsinek bizonyult, támadásban nem ültek a betörései, nem voltak meg a dobásai az első meccsen. Erik Spoelstra nem gondolkodta túl a dolgot és főleg nem várt a változtatással, a második meccsre azonnal kidobta őt a kezdőből, és visszarakta a helyére a korábban ezt a pozíciót elfoglaló Kevin Love-ot.

Ez a húzás telitalálatnak bizonyult: Love-val rendben voltak a matchupok hátul, kihúzták Aaron Gordon méregfogát, aki alig jutott dobáshoz, közben pedig Love 10 lepattanót szedett le, abból hármat a támadó oldalon, ellopott két labdát, és amikor nagyon kellett, akkor két triplát is bevágott - 22 perce alatt +18-ban volt vele a Miami, ugyan támadásban nem tudott alkotni, de összességében nagyon hasznos meccset játszott.

Martin most sem találta a helyét, 21 percet kapott csereként, de csak egyetlen egy dobást tudott a gyűrűbe küldeni, igaz azt három és fél perccel a vége előtt, clutch helyzetben egy saroktripla formájában - ezzel végül hozzátette a magáét, de az idei playoffja két leggyengébb meccsén van túl eddig a döntőben, nagy kérdés, hogy őt sikerül-e még visszahozni arra a szintre, ahol a Boston ellen teljesített.

 

Nem brillírozott a cseresor, mégis kulcsszerepe volt a sikerben

A Miami kispadja csúnyán összeomlott az első bevetés során, elsősorban a cserék hozták össze azt a 14-40-es futást az első-második negyedben, illetve az ő széthullásuk sodorta bele a bajba a csapat egészét - az első negyed végén és a második elején annyira nem találták a ritmust, főleg támadásban, hogy foiyamatosan átrohant rajtuk a Denver. Haywood Highsmith, az utóbbi meccseken "feltalált" cseremindenes 6 perc alatt -17-et produkált dobáskísérlet nélkül, Cody Zeller két jó duplával együtt is -14-ben volt 8 perc alatt, Martin szenvedését már említettük, Kyle Lowrynak beakadt két bravúrtripla, de egyébként ő sem hozott hasznot, és a negyedik negyedig Duncan Robinson is a láthatatlan ember szerepét játszotta.

Amikor nagyon kellett, akkor viszont megjöttek a cserék, Lowry egy-két fontos játéka még hagyján, de az említett Martin-tripla a legjobbkor esett be, Robinson pedig az X-faktort jelentette, amikor a negyedik negyed elején két perc alatt tíz pontot szórt - volt két triplája, valamint két elszakadásból szerzett duplája, amelyből az egyik ráadásul faulttal együtt érkezett. Ezzel feltüzelte csapatát, és pillanatok alatt megfordította a meccset egymaga.

Ugyan összességében gyenge estét hozott a floridai pad, de a legfontosabb pillanatban győztes játékokat mutattak be, a meccszáró ötösben ott volt Lowry, Martin és sokáig Robinson is, a helyére az utolsó másfél percben jött vissza a Miami legjobb dobójaként záró Gabe Vincent - előtte hat és fél percig a Lowry-Robinson-Butler-Martin-Adebayo sor tudta felülmúlni a Denvert, a negyedik negyed első négy percében pedig a Lowry-Vincent-Robinson-Martin-Adebayo ötös fordította meg a mérkőzést. Vagyis Lowry és Martin végigjátszotta a sorsdöntő játékrészt Adebayo mellett, és majdnem így tett Robinson is - tehát a Love-faktorhoz tegyük hozzá, hogy a sorsdöntő időszakot mégis a kispadon töltötte.

 

Jokics parádés, de nem ez a recept a Nuggetsnél

Foghatatlannak bizonyult Nikola Jokics, hiszen a center 41 pontot dobott, és folyamatosan betolta, átdobta, megbolondította a védőit. 16 mezőnykosarából összesen kettő érkezett üres helyzetből, mert kétszer nem ért oda rá a triplavonalon Bam Adebayo, az összes többit védőn át kellett felbirkóznia, túlnyomó részét pozícióból, de négy-öt olyan helyzete is akadt, amit konkrétan leütésből vitt el védővel együtt, majd oldotta meg egy, de sokszor két emberrel a nyakában. Egyetlen pick-and-pop középtávolja sem volt, a két triplán kívül egyetlen mások által kreált catch-and-shoot lehetőséget sem vállalhatott el, minden egyes dobásáért négy-öt ütközést, birkózást, kisebb-nagyobb odaütéseket kellett benyelnie már labdával a kézben, és ugyanez játszódott le azelőtt is, hogy megkapta volna a játékszert.

A Heat összességében nem igazán (bár néha azért mégis) duplázta, ott hagyták vele Adebayót, Zellert, sőt néha Butlert vagy Vincentet izmozni, faulthatáron verekedni, aztán lesz ami lesz - ez bejött, a passzait a második félidőben már el tudták venni, egyetlen asszisztja volt a centernek a nagyszünet után, egy perccel a vége előtt ő dobatta a triplát Murray-vel. Az a passz mondjuk megmutatta, hogy ő nem fog "kihűlni" a passzok terén, gyönyörű labda volt gyors felismerésből, tökéletesen megpasszolva, a társakat viszont jól ki lehet venni a játékból azzal, ha őt egy-egyben birkózásra késztetik, és elveszik a csapatjáték ritmusát, lelassítják őket. Spoelstra húzása bejött, KCP egy, Porter Jr. két kosárral zárt, Murray-nek héttel kevesebb mezőnykísérlet jutott, mint legutóbb, és Gordon hatása is jelentősen lecsökkent támadásban - de azért tegyük hozzá, hogy Jokics sok mindent el tud fedni, a limitált csapatjáték ellenére 52%-os mezőnyözést és 39%-os triplázást hoztak össze. 

Viszont nagyon érdekes, hogy az ő 40+ pontos estéi egyelőre nem hoznak sikert a Denvernek: az első körben éppen az egyetlen vesztes meccsükön dobott 43-at Minnesotában, Phoenixben 53-at dobott, amikor másodjára kaptak ki, és most harmadszor érte el a 40-es határt, ami megint nem hozott sikert. Egyelőre csak 2-2 a mérlegük, amikor legalább 28 mezőnydobást vállal, viszont 6-1 akkor, amikor Jamal Murray eléri a 30 pontot - amikor Jokics viszi a hátán a csapatot, az már inkább csak (kiváló) reakció a nem jól alakuló helyzetre, és nem maga az A terv, ez most is így volt.

 

A gyorsindítások életveszélyesek

Félpályán a fent taglalt szokatlanabb játékot láthattuk a Nuggetstől, de amint összeállt a védekezés, és nem kapták meg az extra dobásokat a Heattől, azonnal büntettek: a legutóbbi kilenc után most tizennyolc pontot szereztek gyorsindításból, és 23 egységre váltották a Miami alig 11 eladott labdáját  A Heat viszont egyáltalán nem tudott rohanni, alig öt pontot szerzett futásból, és a Denver több eladott labdáját sem tudta igazán kihasználni - a dobóforma és a játék most összességében sokkal inkább a Miami mellett szólt, de nagyon kidomborodott, hogy ha egy csapat úgy tud rohanni, mint a Nuggets, akkor egy-két hiba is végzetes lehet vele szemben.

 

Egy-két statisztika

Március óta először kapott ki otthon a Denver, ebben a playoffban így értelemszerűen veretlen volt eddig hazai pályán, és a 2020-as buborék óta először győzte le ellenfelét a Miami.

A Heat hetedszer nyert már ebben a rájátszásban 10+ pontos hátrányból, amivel beállította az eddigi rekordot: éppen a Miami csinált ugyanígy hetet-hetet 2011-ben és 2012-ben, illetve a Warriors pont tavaly. 

 

Fel kell gyorsítania a Denvernek

A gyorsindításokról már írtunk, és ez lesz az a kulcs, amit taktikailag meg kell oldania a Nuggetsnek. A társaság csak 50%-os csapat eddig idén, amikor a támadó labdabirtoklásainak kevesebb, mint 12%-a leindítás, és értelemszerűen közel verhetetlen, amikor ennél több - az első meccs mondjuk kivétel volt ez alól, mert 11% volt, és nyert a gárda, most pedig kétszer annyi pontot dobott transitionből, mint legutóbb, mégis kikapott.

De ezzel együtt is a sebesség emelése, a gyorsítás a kulcs a labda mindkét oldalán: akkor tudott működni most a Denver játéka, abban a pár percben, amíg védekezésben sikerült olyan nyomást helyezni a Heat labdásaira, hogy nekik kellett felgyorsulniuk, és ritmuson kívül játszani, azokból jöttek a hibák, majd a denveri lerohanások. A Miami szereti lassabban játszani a játékot, és összességében a mérkőzés nagy részében ez a stílus érvényesült, ezt Jokics is kimondta - olyan ritmusban zajlott a találkozó, amilyet a Heat akart, de az most is látszott pár perc alatt, hogy ha a Denver szabja ezt a ritmust, akkor rögtön előnyben vannak Murray-ék.

Kérdés, hogy ezt idegenben mennyire tudja kontrollálni Michael Malone csapata, mindenesetre a tréner nem fukarkodott a kritikákkal, és igazából ki is mondta a lényeget: sokkal agresszívebb, keményebb, motiváltabb játékra van szükség egy nagydöntőben. Sok apró hibát vétettek védekezésben, lusta faultokat ütöttek be, elméláztak hátul, és úgy fogalmazott, hogy ez volt az egész playoffjuk legkevésbé fegyelmezett teljesítménye, ami egyszerűen nem férhet bele - itt nincs on/off gomb, végig magas színvonalon kell játszani, különben ez lesz belőle.

Ha fejben rendezik a sorokat, akkor nagyobb eséllyel tudják gyorsítani a játékot mindkét oldalon, és ha ők diktálják a tempót, akkor az ő szájízük szerint alakulhat a meccs - ez lesz a kulcs.

Záró gondolatként annyi, hogy éppen ez volt a kérdés a Denverrel kapcsolatban a párharc előtt: hogy mennyire lesznek kemények fejben, mert a Heat rutinosabb ilyen helyzetekben, főleg ezen a szinten, a Nuggets nem nagyon járt még ilyen párharcokban. Ebben a PO-ban minden feladatot megoldott, koncentrált volt mindig, de még egyszer sem került bajba, nem volt olyan szituációban, hogy neki kellett igazán válaszolni - a Suns ellen 2-2-nél volt hasonló helyzet, de ott egy hazai meccs következett, most viszont idegenben kell javítani, meglátjuk, hogy hogyan sikerül a reakció.