Playoff-percek: Miért történt ez a Milwaukee-val?

Playoff Bledsoe vállalhatatlan

Eric Bledsoe egyébként sem szupersztár-játékos, de azért az alapszakaszban hozza, amit kell: 15-16 pontot és 5,5 gólpasszt átlagolt az előző két szezonban a Bucksnál, emellett sokszor volt igazi kullancs védő, nem véletlenül került be most a szezon második legjobb védőötösébe. A playoff azonban más: a triplája minden évben visszaesik, úgy egyébként a dobása is teljességgel kiegyensúlyozatlan és megbízhatatlan, sosem lehet tudni, hogy mikor mi történik vele, az viszont biztos, hogy képtelen előlépni és húzóemberré válni, amikor kell.

A tavalyi rájátszásban is összeomlott, amíg a csapatnak ment, addig ő is jobban játszott és belefért az is, amikor megállt mondjuk hat pontnál, de ahogy nő a tét és emelni kellene a szinten, ő úgy esik vissza - az előző PO első körében még 19 pontot átlagolt 50% feletti hatékonysággal, a Boston elleni már csak 13-at 41%-kal, majd jött a Raptors elleni széria, ahol kétszer érte el a 10 pontos határt és 10 pontos átlagot hozott 29%-os mezőnymutatóval, valamint 16%-os triplázással.

Ezt fejelte meg most: a Magic ellen sem játszott jól, egy kiegészítő szintjét hozta, a Miami ellen pedig ismét jött a teljes csőd, 11,8 pontot átlagolt 33,3%-os mezőnymutatóval, valamint 21,4%-os triplával, az utolsó két meccsén 1/10-et dobott kintről és ma hajnalban, amikor minden pontra nagy szükségük volt Giannis nélkül, 2/12-t tudott hozzátenni mezőnyből.

Kollektív kudarc a Milwaukee kiesése

Nehéz összegezni azt, hogy miért is történt mindez a Bucksszal, hiszen back-to-back ligaelsőként a back-to-back MVP-vel kiesni az ötödik kiemelt ellen úgy, hogy 4-1 a vége és az 1 csak egy hosszabbításos siker 3-0 után, az elég méltatlan fordulat. Az okok viszont természetesen itt is megvannak és igazából mind odáig vezethető vissza, hogy ez a keret, ez a csapat minden része sokkal jobb tud lenni az alapszakaszban, mint a playoffban.

Alapvetően megvan a kellő mélység ahhoz, hogy egy-két sérülés ne borítson mindent, Giannis köré fel lehet húzni egy olyan támadójátékot, amely úgy tud dominálni a festékben és rohanni, hogy közben tele vannak shooterrel és remekül tripláznak, ráadásul az Év Védője körül a védekezést is össze lehetett úgy rakni, hogy az ligaelső, de legalább ligaelit legyen. Mindez pont elég ahhoz, hogy az alapszakaszt ledarálja egy csapat - ott az kell, hogy "automatikusan", erőlködés nélkül sikerüljön pontot szerezni (ez Giannis egyedi benti játékával és a sok triplával megvan), legyen mellé egy olyan védekezés, ami kellő stabilitást ad, majd mindezt sikerüljön hosszabb távon, a lehető legkevesebb hullámvölggyel fenntartani. Ehhez megvan a megfelelő motiváció, Giannis mindig minden meccsen nyerni akar, megvan ez a kultúra és a kellő mélység is, ahogy írtuk - ha nem jön egy nagyobb sérüléshullám, akkor ez a load management ligájában bizony elég. Erre a csapatra nem tudnak úgy rákészülni az ellenfelek akkor, amikor két-három naponta vannak meccsek, mindenki pihentet és a saját játékával foglalkozik, azt építi, nem pedig az ellenfélét akarja lebontani - pl. Giannis ellen nagyon pontosan kell megtalálni a távolságokat, ezeket egyszerűen ilyen hajtásban nem lehet megtenni, vagy ha valakinek sikerül is, a 82 meccs túlnyomó részén lehetetlen.

Csak aztán eljön a playoff, ahol az addigi erősségek halványulnak, a jó csapatok pedig már feltárják a gyengeségeiket. Giannis önmagában a megfelelő védekezéssel igenis limitálható, ezt megmutatta a Toronto, most megmutatta a Miami is, ilyen szinten ő már nem elég jó labdakezelő, nem elég jó passzoló, nem elég "játékintelligens" ahhoz, hogy a rá kitalált védelmeket szétszedje - talán a rutinja sincs még meg ehhez, mindenesetre a betöréseit el tudják venni, a lendületét eltüntetik, az izmozásból vagy lesz valami, vagy nem, de érdemes büntetőkre kényszeríteni, érdemes kizavarni a triplavonalra, ezt pedig a Heat is megcsinálta. Itt jön az, hogy neki személyesen is javulnia kell ahhoz, hogy igazán jó PO-játékos legyen: a Magic ellen még megoldotta tehetségből, nekik matchup-szinten sem volt megoldásuk, de egy komolyabb csapat már rendelkezik olyan fegyverekkel, amelyekkel őt le lehet lassítani.

Ekkor jönne az, hogy érkezik a csapat második számú játékosa, kézbe veszi a labdát, Giannist pedig arra használják, amire ilyenkor lehet: adjon zárást, aztán menjen a palánk alá, ahol nem nagyon lehet megfogni, ha belépésből kapja a labdát és nem ő maga vezeti. A nagy baj az, hogy nincs ilyen játékosuk: Khris Middleton rengeteget fejlődött ebben, de még mindig nem képes arra, hogy ő irányítson, szervezzen, más pedig egyszerűen meg sem közelíti az All-Star szintet. Nem Middletonnal van gond, ő hozza, amit tud, csak egyszerűen másra lenne szüksége ennek a csapatnak akkor, amikor Giannist megfogják, vagy megsérül - egy irányítóra, vagy egy olyan kettesre, aki szervez, osztogat, megtalálja a görögöt, de közben dobálja a 20 pontjait is, olvassa a játékot. Mondhatnánk, hogy Malcolm Brogdon személyében volt már egy ilyen játékosuk és biztos, hogy vele előrébb lennének, mint Bledsoe-val, de tény, hogy Bledsoe túl korai szerződése miatt itt már kicsit kényszerpályán voltak - azt nem mondjuk, hogy kicsit olyan helyzet ez, mint amit az OKC csinált James Hardennel, mert azért ne tegyük egy polcra a kettőt, hiszen ott egy potenciális többszörös MVP-t engedtek el.

Mindenesetre ez a Bucks-keret egyszerűen nem elég a playoff-szerepléshez, amiben benne van a vezetőség, benne vannak maguk a játékosok (Giannis büntetője legalább, Middleton el-eltűnése, Bledsoe borzalma mindenképp), de benne van Mike Budenholzer is. A tréner tavaly óriási elismerést kapott azért, hogy a "semmiből" ligaelsőt csinált, de a PO-ban ő sem tudott mit tenni, amikor a Raptors felvázolta a tervét és erre egy év alatt sem talált megoldást - egyszerűen nem változtatott semmit, ugyanazt megcsinálta az alapszakaszban, majd eljött a rájátszás, ahol megint nem volt válasza. Mivel az Atlantánál is nagyon hasonló problémákba ütközött nagyon hasonló sikerek után, ezért joggal merül fel a kérdés, hogy egy bajnoki címre törő csapatnál tényleg ő a legjobb választás? Nagyon ért a folyamatos terhelés menedzseléséhez fejben és fizikálisan is, nagyon tudja, hogy hogyan kell 65-70 meccset nyerni egy alapszakaszban, ahhoz milyen játék, milyen keret kell, de biztosan eléggé ért ahhoz, hogy hogyan kell finomhangolni a játékot a PO-ra? Láthatjuk, hogy milyen sakkjátszmát folytat mondjuk a másik keleti párharcban Brad Stevens és Nick Nurse, láthatjuk, hogy egy Michael Malone is tudott variálni, amikor kellett, láthatjuk, hogy Erik Spoelstra is az ellenfélhez igazítja ilyenkor már a csapatát. Ha tavaly Kyrie Irving nem rúgja fel Stevens tervét, nem történt volna meg ugyanaz már akkor, mint most a Heat ellen?

Ezt már sosem tudjuk meg, az viszont biztos, hogy két hasonszőrű csapat ellen 1-8-at hoztak az utóbbi kilenc playoff-meccsükön - hasonszőrű alatt azt értjük, hogy az Orlandót ne számoljuk ebbe bele, hiszen ott nagyon komoly tehetségbeli fölényben voltak. Ezzel valamit tenni kell és az se normális, hogy a 2012-es Chicago óta ők az elsők, akik alapszakaszgyőztesként nem jutnak tovább öt győzelemnél a PO-ban - amúgy az a Chicago ACL-szakadással elvesztette Derrick Rose-t.

Még egy dolog: nyilván ne hallgassuk el azt, hogy a Bucksnak rosszul jött a leállás, rosszul jött a buborék, előtte egy 70 győzelmes szezon is benne volt a pakliban, de Orlandóban már csak 8-10-et hoztak, igazából az újrakezdés óta egyáltalán nem találták a ritmust semmilyen szinten, Elvesztették a pályaelőnyt, erre rátett a wisconsini lövöldözés és az újabb leállás, majd 0-3-nál (illetve már a harmadik meccsen is) jött Antetokounmpo sérülése, úgyhogy tényleg minden ellenük szólt, de ettől függetlenül most valamit fel kell mutatniuk a következő szezonig - Giannis maradása és a franchise jövője lehet a tét, ha sikerül megtalálni és orvosolni a problémákat (megfelelő hátvéd igazolása, akár edzőcsere, de mindenképpen felfogásmódosítás), ezzel jövőre közelebb kerülnek a céljaik eléréséhez, akkor talán megtarthatják a görögöt hosszabb távra, de ha nem és megint így (zsákutcába futva) esnek ki, azzal saját sorsukat is megpecsételhetik.

Egészen extra volt a Miami kispadja

Azt eddig is tudtuk, hogy nagyon mély (tud lenni) a Heat kerete, de ezen az estén ténylegesen is szükségük volt arra, hogy a cseresor változtasson a mérkőzés menetén - az első percekben nagyon dadogott a labda, Jimmy Butler villámgyorsan el is szórta háromszor és tíz pont feletti hátrányba kerültek. Azonban a kispad meghozta a szükséges változást: Kelly Olynyk extra játékokkal jelentkezett védekezésben és végül 12 ponttal, 6 lepattanóval, valamint 2 blokkal zárt, Kendrick Nunn eddigi talán legjobb PO-meccsét hozta eddig fontos dobásokkal, jó döntésekkel, Tyler Herro és Andre Iguodala pedig abszolút kulcsfaktorrá vált. Az újonc már az előző meccsen is bizonyította, hogy nem újoncként játszik, most is sorra hozta a fontos dobásokat, a nyugodt, higgadt megoldásokat, parádésan találta meg társait és szinte csapata legjobbjává lépett elő, míg Iguodala olyan vezérré vált, amilyenné kellett akkor, amikor Butler kicsit szenvedett: volt több rá nem jellemző tempója, védekezésben "kezelésbe vette" Middletont, de a legtöbbet azzal tett hozzá, hogy megnyugtatta a csapatát és az egész meccs ritmusát megváltoztatta. Az ő beállásával lassabb lett a játék, megfontoltabbak lettek a figurák, szilárdabb a védekezés, ő egyenesítette ki a Miamit és bár csak 18 percet játszott, illetve hat pontot dobott, de mégis ő volt az egyik kulcsfigura. Jól jelzi egyébként a cseresor produkcióját, hogy vele +9-ben, Nunn-nal +14-ben, Olynykkel +22-ben, míg Herróval +23-ban voltak most, pedig a kezdőben csak Dragicnak lett pozitív a +/- mutatója.

Jae Crowder nem hűlt ki

A kiscsatár/erőcsatár extra formában van kintről, mióta a Heat meze van rajta, 20 alapszakasz-meccsen 44,5%-kal dobott be átlagosan három triplát, a buborék alapszakasz-részében is remekelt kintről, majd a Pacers ellen minden meccsen pontosan kétszer talált be a vonalon túlról. Ezt megfejelte a Bucks ellen, ahol öt meccsen 43,2%-kal süllyesztt el átlagosan 4,4 (!) jó triplát - minden mérkőzésen bedobott legalább hármat és csak egyszer csúszott be 42%-os hatékonyság alá, volt 5/11-e, 6/12-je, vagy 4/9-e is. Az egész párharcban összesen két olyan mezőnykísérlete volt, ami nem a triplavonal mögül érkezett, a harmadik-negyedik-ötödik meccsen csak hármast emelt rá és 15,2 pontot átlagolt a széria során - egészen extra formában várja a keleti döntőt.

Felborult a patikamérlegen mért houstoni rotáció

Danuel House Jr. személyes okok miatt maradt távol a harmadik mérkőzéstől, és bár nyolc játékos lépett pályára a Rocketsban, igazából Mike D’Antoni csak tessék-lássék pótolta House-t– a kezdőben mindenki 36-38 percet kapott, Jeff Green pedig 35-öt. Már az előző meccs után is pedzegettük, hogy Austin Rivers lassan kikerül a rotációból, ma is 11 percet kapott House távolléte ellenére is. Mondjuk sok köszönet nem volt benne: írd és mondd két elrontott dobást és két faultot jegyzett. Ben McLemore kapott még 10 percet, hátha kiesik valami a kezéből, de ő is elrontott két dobást, viszont legalább szerzett egy labdát - ezt már fel kell jegyezni a Rockets mai cseresoránál… 

Innentől kezdve nem nagyon csodálkozhatunk azon, hogy hiába játszott jól Westbrook és Harden egyszerre, a negyedik negyedre kifulladt a gárda és a Lakers simán megnyerte a meccset. A Rockets rotációja drámain beszűkült House kiesésével, és ha vissza is tér, máris itt a következő probléma: Robert Covington arc-fejsérülése, amivel vagy játszhat pénteken hajnalban, vagy nem. Ha játszik, akkor sem lesz 110 százalékos, márpedig tőle ennyi kell most már ebben a szériában. 

A nagyobb terhet nem bírta el Eric Gordon (2/9 mezőny, 2/6 tripla), PJ Tuckert teljesen leszedték támadásban (1/2 tripla, 3 pont), House-zal együtt ez már olyan hendikep, ami a Lakers ellen nem fér bele. Jeff Greent érdemes dicsérni, ő a második meccs betlije után nagyon odatette magát, de ez így összességében kevésnek tűnik már. 

Pedig Westbrook ma azt csinálta, amit kell

Az első percekben jól dobált Russell Westbrook, és alapvetően végig kitartott ez a dobóforma – talán a negyedik negyedben volt haloványabb. Ott már pár rossz megoldás is becsúszott, de ez most egyáltalán nem Bad Russ volt, egyszerűen elfáradt fejben Hardennel együtt, hogy addig víz felett tartsa csapatát.  A 13/24-es mezőny, azon belül a 2/4 tripla, illetve a 2/2 büntető jelzi, hogy nagyon koncentrált, ahogy neki ment a játék, feljavultak a festékből is (az előző 26 pont után most 46-ot szereztek a büntetőterületről).  6 gólpasszára 3 eladott labda jutott, ami playoffban nem annyira vészes, pláne hogy a komplett Houston összesen kilenc labdát adott el és egyébként 14/14-gyel büntetőztek. 

A probléma alapvetően az volt a támadásaikkal, hogy alig bírtak rohanni (talán nem is nagyon akartak szűk rotációval), gyorsindításból nyolc pontot szedtek össze, innentől kezdve felállt védelem ellen kellett volna alkotni, ami nem az erőssége ennek a Houstonnak. A 40 százalékos triplázás ezzel együtt jól mutat, csak éppen a 12 bedobott hármassal a Los Angeles köszönte szépen és vitte a győzelmet. 

Hogy mit lehet változtatni? Ez a millió dolláros kérdés, és Mike D’Antoni is csak annyit tudott mondani, hogy túl sok 50-50-es labdát vitt el a Los Angeles, sokszor egy gondolattal lemaradtak védekezésben és onnantól csak utasok voltak. Ha végignézünk a kereten, akkor nem nagyon látunk opciókat, szóval továbbra is menni kell védekezésben, és reménykedni, hogy Covington és House is lesz a következő meccsen, illetve Rondót nagyon gyorsan el kellene kezdeni leépíteni támadásban…

Apropó D’Antoni: houstoni regnálása alatt negyedik alkalommal fordul elő, hogy egy párharcuk 1-1-re állt – az előző három alkalommal az a gárda jutott tovább, amely elvitte a harmadik összecsapást. 

Rajon Rondo őrült negyedik negyede

Az első három negyedben is jól játszott a veterán játékmester, de igazán a negyedik negyedben szabadult el, ahol 12 pontot és 5 gólpasszt jegyzett – csak hogy érezzük, ez mennyire ritka statisztika, ilyenre legutóbb LeBron James volt képes. Nem mostanában, a 2010-es rájátszásban… Az előző körben a rutinos, inkább régivágású(bb) irányító Chris Paul is nagyon sok gondot okozott a Houstonnak, de azt tudták kezelni, most viszont nem a Gallinari-Adams, hanem a James-Davis páros áll a túloldalon, erre jön egy alacsony súlypontú, jól cselező, jól passzoló rutinróka, aki röhögve elziccerezget és pluszban bedobálgatja az üres triplákat. Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy már az OKC ellen is komoly gondokat okozott, ha az ellenfél „pápább volt a pápánál”, amikor Paul és a háromhátvédes felállás jobban pörgött, mint a sebességre építő Rockets. Egyelőre úgy néz ki, hogy megvan a „harmadik sztár”, aki fellép Jamesék mellé, ráadásul az eredetileg erre a szerepre szánt Kyle Kuzma szintén remek formában dobál (7/10 mezőnyből), szóval Frank Vogelnek nincs túl sok aggódni valója. 

LeBron James stílusosan ünnepelt

Jamesről és Davisről kevés szó esett eddig, pedig óriási munkát végeznek: támadásban már ugyanott tartanak, mint a Portland ellen, remek százalékokkal termelnek, harcolják ki a büntetőket (amiket ugyanúgy rosszul is dobnak…), James pedig nagyon ráérzett, mit kell csinálnia besegítő védőként a palánk alatt, akadt pár látványos blokkja. A mai győzelem a 162. playoff-sikere, amivel most már egyedül vezeti az NBA vonatkozó örökrangsorát – házon belül előzött, a Lakers-legenda Derek Fishert rakta eggyel hátrébb.