Playoff-percek: Sokat tanulhatott ebből a párharcból a Kings

Ez más párharc lesz

A Knicks és a Heat is megmutatta, hogy képes nagyon határozottan, fojtogatóan védekezni, amin az is segít, hogy egyik csapat sem ligaelit támadógépezet ebben a formában - a New Yorknál Randle, a Miaminál Herro és Oladipo tudása hiányzik, bár Randle elvileg visszatérhet. A Knicks nagyon határozottan védte Jimmy Butlert, nem küldött direkt duplázásokat felé, inkább szűkítette a területet, és legtöbbször a védője mellett még két másik játékos "csúszott" az irányába, amikor elindult valamerre – sikerült elég sokszor kivenni a kezéből a labdát, és leginkább akkor tudott alkotni, ha más kreált neki, és labda nélkül tudott mozogni, vagy pozíciót fogni.

A Knicks védekezése egyébként is arra épült, hogy a festéket tölti túl, Butler kezéből kerüljön ki a labda, plusz Adebayo se fogjon ritmust, inkább dobáljanak a többiek kintről – ami remekül működött, mert Vincent egy-két korai hármasa után abszolút lefagyott a Miami távolról akkor is, amikor jó helyzeteket vállalhatott el. Mitchell Robinson sokkal agresszívebben mozgott a pick-and-rollok védésénél, mint például a Bucksnál Brook Lopez, ő is dropbacket játszott, de más ritmusban, őt nem tudták igazán megverni a Heat labdás emberei – Tom Thibodeau jól kitalálta a szögeket és távolságokat, a védekezés működött is gyakorlatilag végig.

Azonban a túloldalon Spoelstra sem bliccelte el a melót: az első félidőben még szétszedte őket a New York benti játéka, a hazaiak 40-20-ra vezettek a nagyszünetben a festékből szerzett pontokból. Spoelstra azonban kicsit átfaragta a játékot, Adebayo extra munkát végzett a gyűrű környékén az elváltásokkal, kilépegetésekkel, míg a Lowry-Vincent páros hatalmas lábmunkával tudott odaérni mindenhova - a második félidőben már csak 22 pontot kaptak a festékből, és gyakorlatilag ezzel nyerték meg a meccset, mert távolról a Knicks még rosszabbul dobott, mint ők, és a közeli dobások elvétele után nem maradt eszközük Barrettéknek.

Az már az első meccsen is világossá vált, hogy itt két jól kitalált, a másikhoz igazított védekezés találkozik, és mindkét csapat jól limitálni tudja a másikat – persze egy-egy extra kinti dobóforma mindig ütheti a kitaláltakat, de ezúttal egyik fél sem dobta le a csillagokat, sőt. Alapvetően egyik csapat sem rohan, de mindkettőnek volt olyan periódusa a meccsen, amikor úgy érezte, hogy sietnie kell, gyorsított a támadásain, próbált leindítani akár kapott kosarak után is - izgalmas, taktikailag is érdekes szériát vetít előre ez az első összecsapás.

 

A végjáték

A párharcfelvezetőben is írtuk, hogy valószínűleg a szoros végjátékok játsszák majd a legfontosabb szerepet, mert annyira kicsi a különbség a csapatok között, hogy egyszerűen az a realitás, hogy szoros eredménnyel mennek bele a hajrába. Most is ez történt, és ott egyértelműen a Miami vizsgázott jobban: a Knicks az utolsó négy és fél percben belefutott három (!) blokkba, eladott három labdát és kihagyott három büntetőt, miközben a Heatnél a clutch védekezések mellett győzelmet jelentő dobásokat süllyesztett el Vincent, Adebayo és Lowry is. A 97-94 után futott 7-0 döntőnek bizonyult, és az első szoros végjáték egyértelműen a Miamié lett – ezzel 1-0-ra vezet is...

 

Lowryt dicsérjük meg

A veterán irányító már csak széles árnyéka korábbi önmagának, de a Bucks ellen is volt olyan mérkőzése, amikor komoly hatása volt az este alakulására, most pedig egyenesen kulcsszereplővé vált: az említett végjátékban elő kellett lépnie vezérré, miután Butler bokája megsérült, és láthatóan sántított. Lowry pedig kiosztott két blokkot, egy gólpasszt, és maga is bevert egy döntő fontosságú tempót – öreg, de nem vén ugyebár...

A 18 pontja, a 3/6 triplája és a 6 gólpassza mellett a 4 blokkjára kell felhívni a figyelmet, a második félidőben feljavuló Heat-védekezés egyik alappillére volt az ő lábmunkája, és az, hogy odaért a dobásokra – nagy kérdés persze, hogy tudja-e így folytatni, de elsőre le a kalappal előtte.

 

Mit változtathat a Knicks?

A rotációval túl sok lehetősége Tom Thibodeau-nak nincs, a kispadról nem igazán hozhat be olyan embereket, akik megoldják a támadásbeli gondokat – a védekezés rendben van, elöl kellene plusz tűzerőt találni. Leginkább az egyéni javulásban bízhat: főleg Brunson játszhat pontosabban, mert az öt eladott labda és a 0/7 tripla sem az igazi tőle, ráadásul az első félidőben sem elsősorban az ő, hanem RJ Barrett remeklése miatt működött (jobban) a gépezet. Barrettben ennél több nem igazán van, a kiosztásokat nyilván dobhatják sokkal jobban, de igazából úgy kapott ki a New York otthon, hogy a pocsék kinti dobóformán és Julius Randle hiányán kívül mást nem igazán okolhat érte, nem voltak fundamentális problémák – Randle vagy játszik, vagy nem, a triplákat pedig vagy jobban dobják majd, vagy nem...

 

Curry rekordjai

A rájátszások történetében soha korábban nem fordult elő, hogy egy játékos 50 pontot dobjon egy hetedik meccsen, Stephen Curry viszont pontosan eddig jutott a Kings ellen. Curry 20/38 dobása ért célba, közte 7/18 triplája, illetve bedobott 3/5 büntetőt is, és szükség is volt erre, mert közben Klay Thompson 4/19, Andrew Wiggins 5/16, Jordan Poole pedig 3/9 jó dobással zárt – Curry 20 mezőnykosara mellett a többi Warriors-játékos összesen 23-ig jutott.

Az eddigi rekordot Kevin Durant tartotta, aki a 2021-es rájátszásban 48 pontot ért el a Bucks elleni hetedik meccsen, viszont akkor az nem ért továbbjutást a Nets számára. Ez volt az a meccs, amin millimétereken múlt, hogy Durant csak a hosszabbítást harcolta ki a rendes játékidő végén, és nem a meccset nyerte meg, és a ráadásra annyira elfáradt Durant, hogy 0/6-tal zárt mezőnyből, nem tudott hozzátenni a rendes játékidőben szerzett 48 pontjához. Előtte ketten értek el 47 pontot hetedik meccsen: 1963-ban Sam Jones, 1988-ban Dominique Wilkins.

Curry egy másik rekordot beállított, Karl Malone után ő lett a második játékos, aki 35 évesen vagy annál idősebben 50 pontig jutott egy meccsen a rájátszásban. Emellett Curry lett a második játékos, aki ilyen idősen legalább 200 pontot dobott egy párharc során, 1998-ban Michael Jordan a keleti döntőben és a nagydöntőben is megcsinálta ezt.

A rájátszásban egyébként sem szerzett még egy meccsen 50 pontot Curry, a 38 dobás karriercsúcs az alapszakaszt is figyelembe véve, emellett azzal is egyéni rekordot állított fel, hogy 22 pontot szerzett a festékből, nagyban neki köszönhető, hogy a Warriors innen is nyerni tudott 42-36-ra.

 

A Warriors emlékezetes hetedik meccsei

A Curry-érában ez volt az ötödik alkalom, hogy a Warriors hetedik meccset játszott, és eddig felemás volt a kép ezeken a találkozókon. 2014-ben a Clippers ellen elvéreztek az első körben, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy Mark Jackson helyét átvegye Steve Kerr. 2016-ban 3-1-es hátrányból fordítottak a Thunder ellen, majd a nagydöntőben 3-1-es előnyről kikaptak hét meccsen, legutóbb pedig 2018-ban játszottak hetedik meccset, akkor úgy tudták megverni a Rockets csapatát, hogy ellenfelük zsinórban 27 triplát rontott el.

 

Brown nem hozott jó döntést

A hatodik meccs nagy találmánya volt Terence Davis, és Mike Brown úgy döntött, hogy a hetedik összecsapáson is őt fogja erőltetni Davion Mitchell kárára, ugyanakkor Stephen Curry lőlapja eléggé árulkodó, hogy mennyire volt ez jó döntés. Davis támadásban ugyan hasznosan játszott, főleg az első félidőben tudott veszélyes lenni, de Curry ellen nem volt hatékony, nem úgy Mitchell, akivel szemben csak 13/29 dobását süllyesztette el a Warriors sztárja a párharc során. Itt jegyeznénk meg, hogy Jordan Poole 0/7, míg Andrew Wiggins 2/6 dobását süllyesztette el Mitchell mellől, egyedül Klay Thompson (4/8) tudott hatékonyan dolgozni ellene a párharc során – összességében 19/56-tal célzott a Warriors olyankor, amikor Mitchell volt a legközelebbi védő a dobást eleresztő játékoshoz képest, a hetedik meccsen mégis csupán 8 percet játszott.

Mitchell szerepét érdemes párhuzamba állítani azzal, hogy a túloldalon miként alakult Moses Moody helyzete: a Warriors fiatal hátvédje az első meccsen pályára sem került, és emellett is volt három olyan meccse, ahol epizódszerep jutott neki, ugyanakkor másik három meccsen komolyabban használta őt Steve Kerr, és ilyenkor ő is tudott bizonyítani. Moody mellől 9/29 dobást süllyesztettek el a Kings játékosai, Murray 2/6, Huerter 1/5, Fox 1/4, Monk 1/3, Lyles 0/3 dobással zárt mellőle, és különösen az utolsó két meccsre került előtérbe, ezen a két találkozón összesen 31 percet töltött a pályán, míg Mitchell csak 19-et.

 

Sok dolgot megtanulhatott a Kings

Noha 2-0-ról esett ki a Kings, összességében mégis félig teli lehet a pohár, elvégre 16 év után jutottak ismét rájátszásba, és ott megszorongatták a címvédőt is. Kiderült továbbá, hogy De’Aaron Fox a rájátszásban is képes megállni a helyét, a sérüléséig hasonlóan fontos volt a csapata számára, mint a túloldalon Curry, az első négy meccsen mindkét játékos ugyanannyi pontot szerzett, és így álltak 2-2-re. Fox azért a sérülésén túl sem zárt tökéletes párharcot, egyetlen meccsen érte el az 50 százalékos határt mezőnyből, a hetedik meccsen pedig mindössze 4/19 dobását süllyesztette el, és a 6 gólpasszára jutott 5 eladott labda is. Azt csak feltételezni lehet, hogy egészségesen jobb lett volna az utolsó összecsapáson, de azt ezzel együtt is ki lehet tán jelenteni, hogy nem rajta ment el a Kings továbbjutása, legalábbis nem egyedül rajta.

Sokkal nagyobb tanulság, hogy Kevin Huerter ismét csődöt mondott a rájátszásban, hiába hozta pályafutása legjobb alapszakaszát, nem tudta megismételni a 15,2 pontos átlagát, a 40,2 százalékos triplázástól pedig végképp elmaradt. Huerter a párharc során 9,1 pontot átlagolt 20,5 százalékos triplázással, ami kiválóan illik a sormintába, az előző rájátszásban is csak 9,2 pontot átlagolt 29 százalékos triplázással. Pályafutása során 30 meccset játszott a rájátszásban, ezeken 10,3 pontot átlagol 30,3 százalékos triplázással, és az egyetlen kiemelkedő párharcát 2021-ben a 76ers ellen futotta, ahol a hétből négyszer elérte a 15 pontos határt, a hetedik meccsen pedig rájátszásbeli karriercsúcsot jelentő 27 pontot dobott, de ezen a párharcon kívül csak kétszer ért el 15 pontot pályafutása során, úgy tűnik, hogy nála alacsonyabban kell meghúzni az elvárásokat a szezon ezen szakaszában.

Domantas Sabonisról is sokat tanulhattak, aki minden mutatóban visszaesett kicsit a rájátszásra, és hiába zárta az alapszakaszt a liga legjobb lepattanózójaként, Kevon Looney túl nagy falatnak bizonyult a számára. A legnagyobb problémát viszont nem is ez jelentette, hanem az, hogy támadásban a Warriors megtehette, hogy szabadon hagyja őt, engedték neki, hogy dobjon középtávolikat vagy triplákat, ha akar, viszont ő általában nem akarta ezeket elengedni, vagy ha meg is tette, nem olyan hatékonysággal, amivel ne tudott volna együtt élni a Warriors. Ez egy olyan pont lehet, amire utazhatnak majd az ellenfeleik a jövőben is, úgyhogy a Kingsnek az lenne az érdeke, ha Sabonis ismét nagyobb hangsúlyt fektetne a kinti dobása fejlesztésére. Azt mi is sokszor leírtuk már, hogy Sabonis idei szerepét részben arról mintázták, hogy a Nuggets miként használja Nikola Jokicsot, viszont a párharc során kiderült, hogy sokkal közelebb áll ebből a szempontból Draymond Greenhez, hozzá hasonlóan sokszor rá sem nézett a gyűrűre, és ez főleg azt követően nem fért bele, hogy Fox megsérült.

Harrison Barnesról is sokat tanulhattak, egyáltalán nem tudott faktor lenni a párharc során, az utolsó két meccsen már a játékideje is rendesen megcsappant, mert jobban néztek ki olyankor, amikor három hátvéd játszott, és a magas wingjeik közül Keegan Murray sokkal hasznosabb és agresszívabb volt mindkét oldalon. Ez azért is lehet érdekes, mert Barnes a nyáron szabadügynök lesz, és el kell dönteni Sacramentóban, hogy mit kezdenek vele. Az alapszakaszban hasznos eleme volt Mike Brown csapatának, és a rájátszásban is hős lehetett volna a negyedik meccs végén, de nem lett az. A hónap végén már a 31. születésnapját ünnepli, és valószínűleg úgy gondolkodik majd, hogy most írhatja alá az utolsó nagy szerződését, viszont ezzel financiálisan meg is kötné a maga kezét a Kings.

Barnes mellett Terence Davis és Trey Lyles is szabadügynök lesz azon játékosok közül, akik a rájátszásban is a rotáció tagjai voltak, róluk is dönteni kell, ahogyan az erősítési lehetőségeiket nagyban segítené az is, ha meg tudnának szabadulni Richaun Holmes szerződésétől is – a center 12 milliót foglal a következő szezonra a fizetési listából, míg a 2024/25-ös idényre 12,9 milliós opciója van. Amennyiben lemondanak Barnes jogairól, illetve meg tudnak szabadulni úgy Holmes szerződésétől, hogy nem kapnak vissza érdemi fizetést, akkor egész jelentős helyük lehet a sapka alatt, megpróbálhatják a piacról is tovább erősíteni a keretet, de az sem okozna nagy meglepetést, ha ehelyett visszaigazolnák az összes fontosabb szabadügynöküket, és bíznának abban, hogy Fox, Murray és Mitchell is fejlődik eleget ahhoz, hogy a következő szezonra vérmesebb céljaik is lehessenek.