Playoff-percek: sosem jó ötlet felhúzni az ellenfél legjobbját

Ben Simmons válaszolt a kritikusoknak

Már a tavalyi playoff-kiesés idején is sokan támadták Ben Simmonst amiatt, hogy egyáltalán nincs dobása, ezzel nagy kárt okoz csapatának és az idei alapszakaszban is sokszor előkerült a téma - hogy aztán az első playoff-meccsen igazán kicsúcsosodjon mindez, amikor alig volt jó megoldása, a Nets játszi könnyedséggel védekezett rajta és szedte szét így a Sixers támadójátékát. A második találkozóra aztán már felszívta magát az irányító, óriási sebességgel és agresszivitással játszva hozott egy tripla-duplát, de Jared Dudley szavai, valamint a Brooklynban megjelenő, őt gúnyoló plakátok még egy szinttel feljebb emelték a játékát.

A harmadik találkozón teljességgel foghatatlan volt Simmons Joel Embiid nélkül, 11/13-at dobott mezőnyből, 31 pontos playoff-karriercsúcsot szórt és volt 9 gólpassza is. Mindebben pedig az igazán extra az, hogy nem is volt szüksége arra, hogy leindításból rohanjon át ellenfelén, ugyanis a félpályás játékokból dobott 9/11-et (!) és ilyen helyzetből osztott ki négy gólpasszt - amikor ilyen felfogásban játszik, akkor nem nagyon lehet megállítani még akkor sem, ha nem egész pályán robog. 

További adalék a teljesítményéhez a védekezése, hiszen egyrészt ellopott két labdát, másrészt kiosztott három blokkot is és amikor ő volt az első számú védő, akkor 8/24-et dobtak róla a Nets játékosai - bőven támadták őt Russellék, de ebben ezúttal nem volt sok köszönet. Mindemellett pedig a büntetőzése is összeállt: Brett Brown is azt emelte ki, hogy mennyire magabiztosan állt oda a vonalra, pedig csak 60%-os dobónak számít onnan, de összesen kétszer rontott, amikor a Brooklyn szándékosan őt faultolta - ott volt egy 0/2-je, egyébként 9/9-et hajított a vonalról.

Már olyan pletykák is felröppentek, hogy Elton Brandék elcserélhetik, de ha hasonló meccseket hoz, akkor erre aligha kerül sor...

Center nélkül még mindig nem lehet játszani ezt a játékot, de Embiid nélkül néha igen

Tény, hogy az alapszakaszban Joel Embiid nélkül időnként borzasztóan nézett ki a Philadelphia, a liga talán legsokoldalúbb centere azonban a Nets elleni harmadik meccsen nem igazán hiányzott. Előzetesen lehetett arra számítani, hogy small-ballozni fog a Philadelphia, de Brett Brown nem nyúlt bele drasztikusan a rotációba, és a harmadik számú centert, Greg Monroe-t kezdette, Boban Marjanovics pedig annak rendje és módja szerint jött a padról. A játékban viszont változtatott, hiszen bár Monroe végül 13 mezőnykísérletet használt el gyenge hatásfokkal, de teljesen más helyzetekből dobált, mint Embiid, akinél sokszor megáll a labda, automatikusan húzódnak le róla a csapattársak, hogy tudjon egy-egyezni. Ezen a meccsen viszont mintha kicsit felszabadult volna a mezőnysor attól, hogy nincs az a “passzkényszer”, amiben a kameruni centert folyamatosan be kell vonni a játékba: Simmons, Redick, Butler és Harris is hezitálás nélkül elvállalt nehezebb helyzeteket, Monroe és Marjanovics pedig remek elzárásokkal könnyítette meg a dolgát a mezőnysornak, és szó szerint, illetve a szó átvitt értelmében is a “lepattanókból” élt meg. Azt azért nem jelentenénk ki, hogy Embiidre semmi szükség ebben a párharcban, nyugodtan pihengessen, de a pedigrés mezőnysor fontos pillanatban bizonyított, ami azt jelenti, hogy a Philly tette fel a kérdést, amire legközelebb a Brooklynnak kell válaszolnia.

Mi történik Joe Harrisszel?

Idén többek között a hátvéd-kiscsatár remeklésének is köszönheti a Nets, hogy bejutott a rájátszásba, hiszen D’Angelo Russell mögött a gárda második legjobb hárompontos-dobójáról beszélünk, aki nem csak mennyiségben (183 triplája a ligában a 18. legtöbb), hanem minőségben (47.4%-os triplázása az NBA legjobbja!) is parádés alapszakaszt futott. Az első, győztes meccsen sem volt probléma, hiszen 3/4 triplát szórt (igazából mindet az első negyedben), ellenben a második-harmadik meccsen 4, illetve 8 pontot szerzett, 3/11-es mezőnnyel, azon belül 0/6-os hármasozással. Nem is a rossz dobás a fő gond, mert az a legjobbakkal is előfordul, hanem a mennyiség: az alapszakaszban meccsenként átlagban több, mint ötször emelte rá kintről, most két meccsen összesen hatszor. Kenny Atkinsonnak valamit ki kell találnia, mert egyelőre nagyon nem ízlik Harrisnek a Philadephia mezőnysorának játéka, az pedig óriási luxus, ha egy ilyen fegyvert nem használnak és/vagy hagynak kihűlni. 

Játékosfejlesztés > Draftpozíció

Derrick White 2017-ben az első kör 29. helyén kelt el, sem képzettsége, sem kosárintelligenciája, sem adottságai nem emelték ki a nagy tömegből. Kiemelte viszont a San Antonio Spurs, amely gyakorlatilag a semmiből csiszolt magának egy újabb gyémántot: eddigi három PO-meccsén 7/10, 7/11 és ma hajnalban 15/21 volt a mezőnymutatója, egészen embertelen hatásfokkal dolgozik - mutatkoztak erre utaló jelek már az alapszakaszban is, de White minden várakozást messze felülmúl eddig. Nyilván nem lehet ezt végig tartani, és kap majd magára jobb védőket is a jövőben, de a Spurs nem először (és remélhetőleg nem utoljára) mutatja be annak a magasiskoláját, hogy egy játékos teljes karrierjét tekintve sokkal fontosabb az NBA csapatnál elvégzett játékosfejlesztés, a bizalom megadása és a helyes szerepkör megtalálása, mint az, hogy valakit hol draftolnak.

White egyébként főleg a festékben szedte ízekre a Denvert, 12/14 mezőnykosara, 24 pontja érkezett erről a területről, ennél többet pedig kezdő irányító csak háromszor szerzett innen az elmúlt húsz év NBA-rájátszásai során. De akkor már tegyük ide azt is, hogy hogyan teljesített akkor, amikor Jamal Murray fogta: 6/8 mezőnyből, 13 pont, nem volt számára ellenfél.

Derrick White átment a teszten

A második mérkőzésen a hátvéd volt az egyetlen, aki fel tudott nőni DeRozan és Aldridge mellé, így Gregg Popovich úgy döntött, hogy a jó formában lévő White kezébe adja a labdát - mondjuk látva a második mérkőzést, sok más lehetősége nem is akadt. Volt ebben nem kevés kockázat, mert bár az első két meccsen 16, illetve 17 pontot szerzett, az alapszakaszban összesen 8.3 pontot átlagolt a Nuggets ellen, de Pops tudta mit csinál (nem ez az első eset...), White pedig elöl-hátul vezérnek bizonyult. A győzelem másik kulcsa a javuló triplázás volt, picit pontosabban céloztak, a 7/18-as, 39%-os triplázás már elfogadható, a kezdőben Forbes, a cseresorban Belinelli volt az, aki szét tudta húzni annyira a mezőnyt, hogy DeRozan és Aldridge is nyugodtan játszhatta azt, amiben a legjobb. 

Nyilván Popovich van annyira rutinos, hogy White ezek után nem fog elszállni, és egyébként amiatt továbbra is főhet a feje, hogy ha a Denver esetleg megpróbálná kivenni a játékból Aldridge-ot, akkor a továbbra sem túl acélos Rudy Gayjel kellene small-ballozni (Donatas Motiejunas 4 percet játszott ma, 12 pontot kapott ebben az időszakban a Spurs...), ami a Denver alapjátéka ellen nem annyira jó opció. Az sem túl jó jel, hogy bár nyolc csere került pályára, de összesen hármójukat (Gay, Mills, Belinelli) tudott érdemben forgatni, és az látszik, hogy jelenleg egyikük sem képes stabil, jó teljesítményre, eléggé hullámzóak - összefoglalva, a San Antonio rotációja továbbra is vékony jégen táncol, könnyen beszakadhat, látva a Nuggets mélységét. 

A Denver idén megfizeti a tanulópénzt

Ahogyan azt mi is fejtegettük a második meccs után, közel sem oldották még meg Malone-ék a Popovich-feladványt, mindössze annyi történt, hogy Jamal Murray belenyúlt abba a bizonyosba, és a harmadik összecsapás után a Denver továbbra is egy helyben topog. A Nuggets vezetőedzője elmondta múltkor, hogy egy folyamat részei, és fiatal játékosainak meg kell szerezniük a rutint, ennek során hibázhatnak, de neki az a dolga, hogy bízzon a húzóembereiben és abban a játékban, amivel az alapszakaszban már sikeresnek bizonyultak. Ez az alapjáték viszont a Spurs ellen egész egyszerűen nem működik eddig, a harmadik meccsen gyakorlatilag végig az történt, amit a San Antonio akart: megint szétszedték a denveri kezdőötös periméterét, Murray és Barton már szinte nem is próbálkozott (ketten együtt 4/12 mezőnyből), az eddig megbízható Gary Harris is gyengélkedett (4/13), és akkor nem is beszéltünk arról, hogy Derrick White konkrétan bohócot csinált belőlük a pálya másik oldalán. Jokicsról és Millsapről nem érdemes lehúzni a keresztvizet, ebben a rendszerben akkor jók, ha a mezőnysor működik, ők pedig ezúttal is megtették a magukét támadásban. Millsap például egy lepattanót kapart össze 5 fault mellett, ismét sikerült kimozgatni őt a palánk környékéről, kísértetiesen hasonlóan nem találta a helyét, mint az első meccsen. 

A coloradói alakulatot azért ne temessük még, mert a kispadjuk extrát játszott, gyakorlatilag Plumlee, Craig, Morris és Beasley is nagyszerűen teljesített, vagyis ha Mike Malone akar valamit változtatni (Will Barton összesen 20 játékperce már beszédes, lehet hogy helyette más fog kezdeni), akkor játékosai formája miatt nem kell aggódnia. 

Ilyen az, ha felbosszantják Durantet

Ez már az a szezon Kevin Durant és a GSW házasságában, amikor a kiscsatárnak két bajnoki cím és két döntő-MVP cím után egyáltalán nincs mit bizonyítania, ez pedig meglátszott rajta az alapszakaszban - sokkal többször tűnt el, mint az elmúlt két évben, sokkal kevesebb "úristen, ez mi volt" produkciót tett le az asztalra, kevésbé pörgött. Ez mind teljesen érthető, viszont hasonló üzemmódban kezdte el az idei rájátszást is, mielőtt legutóbb Pat Beverley, valamint a média túltolt "hú de bemásztak Durant fejébe" mantrája kizökkentette ebből.

Durant az utóbbi 12 mérkőzésén hatszor is tíz mezőnykísérlet alatt maradt, ami azért elég nagy luxus nála és az előző két összecsapáson is visszafogottan játszott, nem volt agresszív, nem kereste a helyzeteit, kicsit rutinból kosárlabdázott. Most viszont megmutatta, hogy nincs itt semmi látnivaló, alig 30 perc alatt egy híján annyi mezőnykísérlettel és annyi gólpasszal zárt, mint az előző két találkozón összesen, dobott 38 pontot és előkapta azt a formát, amivel az elmúlt két év szorosabb playoff-párharcaiban (nem sok ilyen volt) operált - az első félidőben a GSW 73 pontjának több mint a felét vagy ő dobta, vagy ő készítette elő. És Beverley védekezéséről beszélni sem érdemes, ma Doc Rivers nem is erőltette ezt a matchupot, mert Durant gyorsan bevert róla 3/4-et és összességében is 9/13-at hintett róla eddig a szériában. Ilyen az, amikor KD keresi a helyzeteit, követeli a labdát és eltökéli, hogy ő most büntetni fog...

Felpiszkálták az alvó oroszlánt, ami a Clippers szempontjából könnyen lehet, hogy mindegy, a Rockets viszont valószínűleg nem örül neki...

Szép csendben Andrew Bogut lehet a GSW nagy igazolása?

Nem sokan tulajdonítottak nagy jelentőséget annak, hogy a szezon hajrájára visszaigazolta korábbi bajnok centerét a GSW, hiszen Andrew Bogut nem véletlenül került el anno a csapattól és nem véletlenül nem volt már az NBA-ben sem, az első meccsein pedig leginkább csak azt bizonyította, hogy már csak árnyéka annak az önmagának, aki a bajnokcsapat korábbi alapját jelentette. Nos, DeMarcus Cousins kidőlésével azért felértékelődik az ő szerepe, hiszen így biztosan komoly szükségük lesz rá és Bogut szép lassan kezd is belerázódni - már múltkor is hozta a lepattanóit, most pedig a palánk alatti munkáját és a nagyon hasznos zárásait kiegészítette a korábban nagy előnyének számító passzjátékával is. 

A hajnali számai (25 perc, 4/5 mezőnyből, 14 lepattanó, 5 gólpassz, 1 blokk) már erősen emlékeztetnek arra, hogy miért is volt ő régebben rendkívül értékes a Golden State-nél és ha valamennyire kényszerből is, de ez a playoff lehet számára a másodvirágzás - egyre otthonosabban mozog és ha valószínűleg már nem is lesz olyan jó védő, mint korábban, de a szerkezetet és a rotációt tekintve is kulcsfontosságú lehet, hogy állandósítani tudja-e a hajnali formáját.

Ez valójában egy tükörsima sorozat

Nagyon elvitte a hype-ot a Clippers történelmien nagy bravúrja a második meccsen, de tegyük tisztába azt, ami eddig történt: mindhárom meccsen közte 30 volt a Warriors javára, csak a háromból egyszer megtörtént az, ami előfordulhat hasonló helyzetben - az ellenfelével játszadozó csapat belealszik, a leírt kiscsapatnak pedig beesik minden, óriási mentális löketet kap és nagyjából negyedóra jó játékkal csodát tesz. De sem taktikailag, sem máshogy nem tudott semmi olyat húzni Doc Rivers (és nincs is a kezében ehhez eszköz), amivel kicsit is problémák elé állította volna a GSW-t, ráadásul az sem szól a Clippers mellett, hogy a Steve Kerr-érában még otthon is csak 2-9 a mérlegük Curryék ellen - szép volt, jó volt a második meccs, eltehetik emlékbe, de ha a Warriors nem szórakozik, akkor sima 4-1-gyel, erőlködés nélkül jut be a bajnok a második körbe.