Playoff-percek: Williams taktikázott, de Malone rendszere meg sem érezte

Williams látványosat húzott, de Malone rendszere működött jobban

A párharc-beharangozóban is kiemeltem, hogy Monty Williams Josh Okogie kezdőbe állításával tudja megkavarni a lapokat, a Suns mestere pedig bátran bele is nyúlt a kezdőötösbe, és betette a magasabb, de statikusabb Torrey Craig helyére a kisebb, de gyorsabb Okogie-t. Nem tudni, hogy Williams-nél mi számít sikeres változtatásnak, mindenesetre amíg az első negyedben fent volt Okogie, addig sokat nem tudott hozzátenni, Jamal Murray szinte akadálytalanul száguldozott és dobott, viszont Nikola Jokics egyáltalán nem villogott, így összességében volt hatása a változtatásnak, de nem teljesen ott, ahol várni lehetett. 

Az Okogie-Craig váltást aztán hamar zárójelbe tette a második negyed, ahol Williams igyekezett pihentetni Kevin Durantet, és logikusan úgy gondolta, hogy Devin Booker és Chris Paul, megspékelve Deandre Aytonnal olyan erős ütőkártya a Jokics és Murray nélküli “másfeledik” Nuggets-sor ellen, amivel nem csak hatástalanítják a Denver cseréit, hanem még az előnyükre is fordíthatják ezeket a perceket. Michael Malone rendszere viszont hamar elkezdett működni. Védekezésben kiváltottak a labdás emberekre, amivel kihúzták a hátvédek jelentette méregfogat és arra terelték a Suns játékát, hogy a sokszor kisemberrel (KCP, Brown) otthagyott Aytont játsszák meg pozícióban. A Phoenix elméleti sebességi fölénye eltűnt és Aytonról ismét kiderült, hogy támadásban komoly limitációkkal küzd. 

A Denver támadásban viszont érvényesíteni tudta a saját sebességi fölényét, Aytont itt is folyamatosan zavarba hozták. Michael Porter Jr. és Aaron Gordon aktívan és eredményesen játszott, Bruce Brown ugyanott folytatta, ahol a Wolves ellen abbahagyta, Jeff Green pedig mindkét oldalon keményen dolgozott. 

A vége az lett, hogy a Suns három kezdőjátékosa elfáradt a második negyed elején, és amikor a játékrész derekán visszajött Jokics és Murray, a Denver be tudott vinni még egy komoly ütést, amivel 17 pontos előnyt harcoltak ki a nagyszünetre és onnantól kezdve azért alapvetően kézben tudták tartani a mérkőzést. 

Sokszor joggal ekézzük mi is Michael Malone-t, de most minden taktikai húzása ült, láthatóan remekül felkészült a Suns opcióiból és a csapatát is felkészítette rá, mi várható és mit kell csinálniuk. 

Kevin Durantet kicsit sikerült lebontani fejben

A Clippers-szel ellentétben Malone nem igyekezett kiemelni KD-t a Suns játékából egy szoros emberfogással, inkább a csapat védekezésében bízott, és jó lóra tett. Durant ugyan 12/19-cel zárt mezőnyből, de a dobásainak túlnyomó részénél lógtak rajta a védők, mindössze 1/3-mal dobta a hármast és csak 4 büntetőt harcolt ki. Malone úgy döntött, hogy Durant “közös projekt” lesz, folyamatosan változtak rajta a védők, ez pedig a végén kifizetődött, 36 perc alatt 1 gólpasszára 7 (!) eladott labda jutott - végül csak sikerült kiemelni a Phoenix játékából, de úgy, hogy Bookert is sikerült emberi számokon tartani (27 pont, 10/19 mezőnyből, 8 gólpassz). 

Beszédes a mérkőzés lőlapja

Az első negyedben a Suns teljesen karakteridegen módon 14/21-gyel dobott a festékből és kifejezetten sok jó befejezésük akadt a gyűrű közvetlen közelében, miközben 1/1 triplát dobtak - a százalékok és a volumenek is meglepőek. Eközben a Denver 7/15-tel dobott a palánk közelében és majdnem tíz alkalommal próbálkozott a triplavonalról. 

A második negyedben a Suns festékbeli mutatója 5/10-re esett vissza és szinte teljesen kiszorultak a gyűrű 2-3 méteres körzetéből. Elméletileg itt kellett volna középtávolról szétlőniük a denveri védekezést, de sorra rontották el a dobásokat, mivel a hazaiak védekezése szinte alig engedett üres dobóhelyzetet, a felboruló rendszer pedig magával rántotta a kinti dobásokat is (1/4). Eközben a Denver is mindössze 4/9 dobását értékesítette a gyűrű közvetlen közelében, ellenben tényleges középtávolikból 5/6-tal, a triplavonalról 5/7-tel tüzeltek - egyszerűen jól járt a labda, működtek az elzárások. Nagyon érdekes megfigyelni, hogy a Denver dobásainak túlnyomó része balról érkezett ebben a játékrészben. 

A harmadik negyedben a Suns megint jól támadta a gyűrűt (7/9), viszont nem erőltették tovább a középtávolikat, inkább rámentek a hármasokra, amiket viszont rosszul dobtak (2/6). Ebben a negyedben már próbálták megtalálni a saroktriplákat is, de mindössze 1/4-gyel értékesítették ezeket a helyzeteket. A Denver kicsit lassan indult a második félidő elején, festékből alig dobtak rá (2/6), középtávolról szintén (2/4), viszont a jó triplázás (4/9) kihúzta őket a csávából. 

A negyedik negyedre aztán a Suns átment kétségbeesettbe. Hiába dobtak hibátlanul a festékben (6/6), a tíz pont feletti hátrányt ezekkel nem tudták eltüntetni, mert a Nuggets is magára talált és a gyűrű közvetlen közelében 7/8-cal célzott, így aztán maradtak a Suns-hármasok, amiket egész meccsen rosszul dobtak. A tendencia itt sem változott, 3/11-gyel zártak, amit a Denver simán ellensúlyozott (3/10). 

A kispadok különbsége nem tűnt el, sőt

Bruce Brownról már szót ejtettünk, lássuk kicsit bővebben. A Nuggets hatodik embere 25 perc alatt 7/11-es mezőnymutatóval jutott el 14 pontig, mellette 2 lepattanója, 3 gólpassza és 3 szerzett labdája is akadt, mindkét oldalon hozta a szokásos extráját. Jeff Green ezúttal kicsit haloványabb volt, de így is 5 pontot és 4 lepattanót jegyzett (2 támadó), végig hajtott, küzdött és igyekezett megnehezíteni Ayton és Durant dolgát - a Jokics nélküli percekben ő a magasember a Denverben, ezt a szerepet ma is megoldotta. Christian Braun 14 percet kapott, és bár mindössze egyetlen pontot szerzett, leszedett 5 pattanót (közte két támadót), és szerzett 4 (!) labdát. Ez a trió megint jól szállt be, tette a dolgát, maximálisan hozta magát védekezésben és támadópattanózásban, Brown szállította a szükséges dobásokat - a Suns-nak megrepesztenie sem sikerült a Nuggets rotációját, nem hogy megbontania. 

A Phoenixet alapvetően megkavarta Okogie kezdőbe állítása, vele nagyjából elveszett az a minimális lendület is, ami várható volt a kispadtól. Landry Shamet hatalmas lyuknak bizonyult védekezésben, Bismack Biyombo elveszett Jokics mellett, és Torrey Craignek nagyon nem jött be az, hogy letették a kispadra. Damion Lee és Jock Landale legalább ígéretesen mozgott, és ami a legjobb hír a Suns-nak: a sérülésből visszajövő Cameron Payne megint kapott 5 percet. Rá hatalmas szüksége lenne a csapatnak, talán a következő meccsen már érdemi perceket is játszhat. 

Mit tehet a Suns?

A képlet elsőre elég egyszerűnek tűnik, sokkal keményebben kell játszaniuk - ezt egyébként szinte mindenki kiemelte náluk a meccs után. Bookeréknek igencsak fel kellene szívniuk magukat, mert Jamal Murray az egész meccsen játszadozott a védekezésükkel, tőle szokatlan módon 6/10 hármast szórt be, mert egész egyszerűen nem értek oda rá, 9 gólpasszára jutott 3 eladott labda, és hátul is keményen odatette magát. Deandre Aytonnak a fejjel kisebb védőket egyszerűen be kell tolnia támadásban és ilyen csúnyán nem veszítheti el a lepattanócsatát Nikola Jokiccsal szemben (19-7, ebből támadópattanók: 8-2!). 

A Denver nagyon kemény kihívás elé állította a Suns támadójátékát, sikerült elérniük, hogy Durant és Booker dobjon 56 pontot, de ne tudjon elszabadulni, Chris Paul megálljon 11 pontnál és 5 gólpassznál. Durantet felváltva gyötörték, amikor Durant és Booker indította a kettő-kettőt, azonnal letámadták őket és nem foglalkoztak a befelé váló Aytonnal, Paul pedig látványosan szenvedett, mert folyamatosan nagyobb és erősebb védők fogták. A három labdás ember nem tudott izolációs játékokat összerakni, a Denver rájuk erőltette az akaratát és passzolásra kényszerítette őket, ahhoz viszont nem volt elég labda nélküli mozgás, hogy ebből jó támadójáték süljön ki. A trió kordában tartása hozta magával, hogy Ayton a 7/11-es mezőnymutatója ellenére akkor ne legyen hatékony, amikor igazán kellett volna, alig 7/23 triplájuk akadjon be és a Suns kezdőötösének szerkezeti váltása se durranjon akkorát, mint azt várták. 

Nehéz feladat áll Williams előtt, hiszen rögtön a párharc elején elsütött egy taktikai ágyút, ami nem igazán működött. Most vagy ragaszkodik az elképzeléséhez kisebb változtatásokkal, vagy visszacseréli Torrey Craiget a kezdőbe, a Clippers ellen már jobban működő ötöst kezdi el használni és reménykedik, hogy Okogie nem zavarodik össze a visszacserétől, illetve a többi cserejátékostól kap valami érdemi segítséget. 

Megint vissza kell kanyarodni a kiindulóponthoz, Cameron Payne több területen megoldást hozhat, de kérdéses, hogy készen áll-e erre már a második meccsen. Annyi már kiderült, hogy Biyombo nehezen lesz pályán tartható, viszont Jock Landale még előléphet, vele akár egy kis spacing is jöhet magas posztokon, ami egy érdekes irány lehet, ha Ayton teljesítménye a következő meccsen nem felfelé, hanem lefelé mozdul el. 

Persze ezek után még mindig ott van a legnagyobb kérdőjel: ki fogja limitálni Jamal Murray-t? A Denver talált megoldást Durantre és ezzel együtt Bookerre, a Suns viszont egyelőre még csak kapargatja a felszínt, hogy mit is kellene csinálni Murray-vel. Az első meccsen nem tudták kizökkenteni a komfortzónájából, gyakorlatilag azt csinált, amit akart, ráadásul többször is egészen alapszintű játékokból (Jokics megpasszolta, miközben befelé vált) volt eredményes. Nem állítom, hogy meg sem kellett feszülnie a kosarakért, de a Wolves kemény fizikális védekezéséhez képest a Suns elleni első meccs tengerparti vakáció volt a számára - és ha ő pörög, az egész Nuggets üzemi hőfokon zakatol, nincs szükség Jokics-extrára vagy nagyobb változtatásokra.