Tactical Corner: A hibátlan Pistons

Három meccs után még nagyobb következtetéseket nem érdemes levonni egyik csapattal kapcsolatban sem, inkább csak a pozitív és a negatív jeleket lehet leszűrni az eddigi játékból és gondolkodni azon, vajon lesz-e ezekben változás az év folyamán. A Detroit Pistons komoly meglepetést ért el azzal, hogy három győzelemmel nyitotta az idényt az Atlanta Hawks, a Utah Jazz és a Chicago Bulls ellen, így elsőként azt nézzük meg, hogyan alakult át az autóvárosiak játéka a nyár folyamán, mi az, amiben eddig talán szerencséjük is volt és mik azok a pontok, ahol még fejlődést várhatnak.

A Stan Van Gundy által óhajtott játék az Atlanta elleni első negyedben mutatkozott meg szerintem a leginkább, nem is a harmadikban, ahol megnyerték az első találkozót. Az első 12 percben a Pistons kitűnő kosárlabdát játszott, járt a labda folyamatosan, nagyon szépen építettek arra, hogy Marcus Morris "egy számmal nagyobb" volt, mint ellenfele, Kent Bazemore, illetve arra is, hogy Ersan Ilyasovával egy új taktikai elemet hozhattak be, Reggie Jackson pedig korábban soha nem látott türelemmel osztogatott csapattársai között, saját magát háttérbe szorítva.

Természetesen az új érkezőkre helyezzük a hangsúlyt először, hiszen alapvető szerkezeti váltás történt például négyes poszton, ahol Greg Monroe helyett az inkább a triplavonalról operáló Ilyasova játszik már Andre Drummond mellett. Ahogy arra számítani lehetett, a török sokkal jobban nyitja a pályát a többiek számára, és nemcsak hármasokkal, középtávoli tempókkal tud segíteni társainak, hanem jó passzokkal és azzal is, hogy egyszerűen őt nem lehet ott hagyni - vagy ha valaki megteszi, büntet. Ez az a játék, amelyet nagyon sok sikeres csapattól láthattunk a közelmúltban is, és ez az, amit szerintem SVG a nyáron elképzelt, mint lehetséges forgatókönyvet a felemelkedésre.

Hozzá kell tenni, hogy Ilyasova a továbbiakban nagyon komoly probléma is lehet, kiveheti magát a játékból, ugyanis egészen pocsékul védekezik egyelőre. Paul Millsap ugyan "csak" 19 pontig jutott, de ez nagyrészt Marcus Morrisnak volt köszönhető, Ilyasováról hibátlanul szórt a Hawks erőcsatára - erőlködés nélkül jutott el 10 pontig a nyitó negyedben -, Derrick Favors pedig 26 egységig jutott róla, nem véletlen, hogy a Jazz ellen már csak 22 percet játszott. Azt is hozzá kell tenni, hogy az első két mérkőzésen 5 támadóhibát is kiharcolt a betörő játékosokon, ezt már-már Derek Fisher és Shane Battier szintjén űzte, de a posztján lévő embereket képtelen volt megfogni, és Nikola Mirotic is megszórta magát róla, pedig ő teljesen más típusú PF, mint akár Millsap, akár Favors - itt sem játszott 22 percet, pedig ez egy hosszabbításos találkozó volt.

Nagyjából azt kaphattuk tehát a töröktől, amire számítani lehetett, nem úgy Marcus Morristól, aki eddig a szezon legnagyobb pozitív meglepetése számomra. Egyáltalán nem önző, nagyon türelmesen várja meg a helyzeteit, és mivel Drummond egyelőre minden, csak nem kész támadójátékos, Jacksonra pedig folyamatosan nem lehet rábízni a támadóidők végén a befejezést, így meg is vannak a lehetőségei szép számmal - amennyire nem tetszett neki és testvérének, hogy a Phoenix Sunstól elcserélték, annyira bejött neki szerintem a váltás, mert hosszútávon is komolyabb szerepe lehet a Pistonsnál, mint bármikor volt vagy lett volna a jövőben a Sunsnál. Kiválóan használta ki eddig testi erejét és magasságát, a posztján nem nagyon tudta fogni senki - azt is hozzá kell tenni, hogy Kent Bazemore, Gordon Hayward és Tony Snell voltak eddig rajta leginkább.

Ami még feltűnőbb, hogy védekezésben is odateszi magát, úgyhogy nemcsak a pontjait szórja kitűnő százalékkal (19.3 pont, 55.9% TS), hanem hátul is megfelelően limitálja ellenfeleit, Hayward sem róla dobta a pontjait leginkább, Bazemore-t és Snellt pedig kivette szinte a játékból - az is igaz, hogy nem ők lesznek a legnehezebb ellenfelei, hármas poszton ennél csak komolyabb feladatokat fog kapni. Érdemes megemlíteni, hogy az első találkozón Anthony Tolliver nem játszott gyermeke születése miatt, így amikor Ilyasova ült, Morris volt a négyes, Millsapen pedig kategóriával jobb munkát végzett, mint Ilyasova - összességében nézve minden téren pozitív csalódás az eddigi produkciója. 

Nem maradhat ki természetesen Andre Drummond sem, hiszen már az előző idényben is próbáltak minél inkább rá építeni, a Hawks elleni első meccsen azonban láthattuk, hogy annyira azért nem képzett ő sem (egyelőre), hogy ez egy Dwight Howard-féle rendszer legyen, legalábbis a jelen állás szerint. Ha 3 méterre a gyűrűtől vagy ennél is messzebb kapja meg a labdát Drummond, teljesen esélytelen a pontszerzésre, az Atlanta ellen például ezt Al Horford nagyon jól meg is oldotta, ő leginkább erre helyezte a hangsúlyt a Drummond elleni védekezésnél. Akkor volt hatékony támadó a középjátékos, ha maximum 2 méterre a gyűrűtől kapott passzt, és ezt leginkább a Jazz elleni második félidőben láthattuk - addig saját magától nem tudott pontokat a táblára pakolni, Rudy Gobert-t viszont többször is megverte, aminek duplák, 2+1-ek, büntetők lettek az eredményei.

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha nem is lesz belátható időn belül tökéletes egyszemélyes támadógépezet Drummond, akkor is van egy borzasztóan nagy előnye, ez pedig a támadópattanózás, pontjainak jelentős részét ugyanis ebből szerezte korábban és ebben a szezonban is. Nehéz lenne például azt mondani, hogy ment neki a játék a nyitónapon Atlantában, de így is eljutott 19 pattanóig (közte 8 támadóval) és ennek köszönhetően 18 pontig.

Amiben érződik némi bizonytalanság egy kicsit előre tekintve

1. Meddig tudja a jelenlegi játékát hozni Morris és Jackson úgy, hogy 1-1 extra szinte mindig érkezik valakitől? 

Morrisnak a Bulls ellen ment nagyon, Kentavious Caldwell-Pope a Hawks ellen dobott be mindent, azt is, amit nem akart (1-2 tiszta helyzet mellett olyan kosarai is voltak, amik hosszútávon egészen biztosan nem fognak beesni), a Jazz ellen pedig Jackson váltott ebbe az üzemmódba leginkább a második negyedben. Azt pozitívumként lehet emlegetni, hogy itt nem egy emberről van szó, de meglepő lenne, ha ezek a játékosok a továbbiakban is képesek lennének folyamatosan, minden 2-3. meccsen extrát szállítani, márpedig a három győzelemben ezeknek is óriási szerepe volt.

Morris és Jackson erősen iso-játékosokként voltak elkönyvelve korábban - előbbi most is így hatékony, utóbbi viszont egy-egy periódusra már képes kombinatív csapatjátékra is. A kérdés szerintem az, hogy ennek az intervallumát ki tudja-e nyújtani, mert a Hawks elleni utolsó negyed például pocsékul festett - ekkor Jackson egy-egyei mentek nagyrészt az addigi csapatjáték helyett -, másrészt a Jazz ellen ugyan beestek a dobásai mindenféle kicsavart helyzetből, az viszont nála is szinte kizárt, hogy azt a hatékonyságot hosszútávon tudja tartani, amit akkor, és ebből láthattunk már ízelítőt a Bulls ellen is.

2. Mi lesz a cserepaddal?

A padon nem sok kreativitás van egyelőre, és ennek a csapat is kárát látja. Anthony Tolliver lassan kezdő is lehet, ha Ilyasova nem állít a védekezésén, de Steve Blake-től láttunk már extra hatékony meccset (Jazz) és olyat is, amin pocsék volt (Hawks). Neki kulcsszerepe van ettől függetlenül így is, ugyanis a pick-and-roll vele jelenleg jobban megy Drummondnak, mint Jacksonnal, így ő akkor is hasznos volt például a Utah ellen, amikor nem a gyűrűbe dobálta a labdákat. Aron Baynes egy halk kiegészítő, Jodie Meekst hónapokig nem látjuk még, Stanley Johnson pedig azt nyújtja, amit lehetett várni: nagyon sok energia van benne, hátul is nagyon odateszi magát, pattanózik is, de támadásban egyelőre többet vállal, mint kellene, és mint amit tud.

Közülük Johnson és Blake a kezdőkkel jól mutatnak, de ha nincs fent legalább Morris és Drummond a pályán velük, akkor a Detroit támadójátéka szinte teljes egészében áll, ad-hoc kosarakat tudnak csak szerezni.

3. Drummond büntetőzése

Az első két meccsen 6/10 és 8/11 volt a vonalról a center, már csettinthettek is az érte és a csapatért szorítók, de egy dekával nem néz ki jobban a mozdulata, mint a korábbiakban, gyakorlatilag csak "körülbelül" pontossággal tud dobni akár az erősséget, akár az irányzékot nézzük. Ma hajnalban már csak 4/10-ig jutott, és szerintem erősen benne van a további esés, pedig 60% környékén már tökéletes lenne a Detroitnak.

Ahol fejlődhetnek

1. Brandon Jennings visszatérése

Úgy kellene a padnak Jennings, mint egy falat kenyér. Blake teljesen más típusú irányító, mint ő, és jelenleg a padon egyetlen kreatív játékos sincs a Pistonsnál - ha az összes kezdőjük ül, vérszegény támadójátékot mutat a csapat, ezt a Hawks elleni második negyedben is lehetett látni. Nem fog megoldódni a gond, amíg Johnson nem fejlődik, de ez nem napok vagy hetek, hanem évek kérdése szerintem, így Jennings visszatérése lehet a kulcs. Egyértelműen nem a kezdőben erőltetném akkor sem, ha visszatérhet, hiszen ott most egészségesen vannak elosztva a szerepek, a cserék között pedig óriási szükség lenne rá, ott szabad kezet is kaphatna.

2. Drummond post-up játéka

Ezt már említettem korábban: nem túl képzett egyelőre a center, nagyon sokszor látszik rajta, hogy a mozdulatot ismeri, de vagy meccsen nem alkalmazta még elégszer, vagy edzésen sem gyakorolta be még őket eléggé. Megvan a lehetőség benne, hogy nem csak a támadópattanókból és elzárás-leválás után legyen eredményes, de ahhoz szerintem idén nem is a képzettségen kell dolgoznia, hanem a pozíciófogáson - ha ez jó helyen történik, akkor el lehet kezdeni építeni a "következő Dwight Howard" kultuszt és taktikát köré. Ha viszont nem tud jó helyen labdát kapni, el is lehet felejteni egyelőre, hogy pontszerzés lesz a támadás vége, mert se tempója nincs, se a gyűrű alá nem tud bejutni, ha nem kapja meg elég közel ahhoz a labdát.

Összességében nézve a Pistonsban a 3-0 ellenére is van bőven kérdőjel, de sem túlmisztifikálni nem kell ezt a mérleget, sem lebecsülni, hiszen három nem éppen gyenge csapat ellen szerezték a három sikert. Az új, csapatjátékra épülő offense-t talán egy-két negyedig láthattuk mindössze, Ilyasova védekezése miatt pedig kérdéses, hogy mennyit fogjuk a továbbiakban - pedig a törökkel a pályán kifejezetten potens és élvezhető elöl is, amit az autóvárosiak nyújtanak eddig, az az a játék, amiben hosszútávon is ott van a jó eredmény lehetősége. Drummond támadóoldalon a pattanóknál még jobb is, mint várhattuk, de a post-up játéka sokat nem fejlődött a nyár folyamán. Morris egyelőre tökéletesen érzi, mikor és hogyan kell a csapat eredményességéhez hozzátenni, Jackson viszont Ilyasova kikopásával egyre többször megy át abba az üzemmódba, ami szerintem hosszútávon nem vezethet sok jóra.

Jenningsszel azonban megkaphatják azt a pluszt támadásban, ami az előző két meccsen nagyon hiányzott tőlük, a védekezésük pedig eddig több mint jó - ma hajnalban úgy nyertek, hogy 37.5%-os mezőny-, 21.4%-os tripla-, valamint 50%-os büntetőmutatójuk volt, nem sűrűn fordul ez elő. Ez a 3-0 egy éve még szinte teljesen biztosan 1-2 lett volna, de az utóbbi 5 év Detroitja jó eséllyel a 20 pontos előnyt is leadta volna Atlantában. Nagyon sokat fejlődtek fejben SVG irányítása alatt, tartás van bennük jelenleg és hisznek abban, hogy a szoros végjátékokat is meg tudják nyerni. Bajnoki címet fölösleges vizionálni egyelőre, de a keleti rájátszásért folytatott küzdelemben hatalmas jelentősége lehet ezeknek az egypontos vagy hosszabbításban kiharcolt győzelmeknek még, amikből a Pistonsnál már kettő a zsákban van, nem is a resztli ellen.

Érdemes összehasonlítani az Orlando jó két meccsével, ennek ellenére 0-2-es mérlegével, a Magic sem kezdett ugyanis rosszul, de már 2 vereséggel többjük van, mint a Detroitnak, a PO-ért küzdő csapatokra pedig nem igaz, ami a bajnokesélyesekre: nemcsak a játék számít az idény elején, közepén, hanem az eredmények is, márpedig eddig a Pistons hibátlan. A Pacers elleni összecsapás után jön egy 6 meccses idegenbeli túrájuk, újabb jó értékmerő lesz az, hol is tartanak Van Gundyék pontosan.