Ki-ki meccs Salt Lake City-ben, Bostonban és Clevelandben

A Dallast fogadja a Jazz, a Charlotte-ot a Celtics, az Atlantát a Cavs - pályán az OKC, nyernie kell a Houstonnak Minnesotában

 

Cleveland Cavaliers – Atlanta Hawks 01:00

A tavalyi keleti döntő két résztvevője csap össze, és most már az Atlanta is jó formában, így valós rangadónak is nevezhetjük – főleg akkor, ha otthon nem pihentet majd senkit Tyronn Lue. A Cavs idegenben hajlamos volt hibázni, és összességében nem játszik jobban a Hawksnál, de saját pályáján mindenképpen esélyesnek számít – ráadásul nyerniük sem ártana Jameséknek, egy vereséggel még mindig nem biztosítják be keleti első helyüket. Tíz napja szoros meccsen nyert a Cavs Atlantában, akkor mindkét csapat elég pontatlanul játszott, kérdés, hogy ki tud ezen javítani – Jamesszel valamit kezdeniük kell Millsapéknek, de az erőcsatár vonatkozásában ez a túloldalra is igaz.

Orlando Magic – Milwaukee Bucks 01:00

A Bucks tegnap hosszabbítást játszott Philadelphiában, és bár visszatért Khris Middleton, továbbra sem meggyőző az együttes. A Magic is back-to-backből érkezik, de még Oladipo és Gordon nélkül is jobban festett a gárda, tűzerőben így sem maradnak el a Milwaukee-tól – a kérdés a védekezés, ez egyik félnek sem erőssége. Összességében túl magas színvonalra nem számíthatunk (Oladipóék most sem játszanak majd), ráadásul tétje sincs már az összecsapásnak.

Boston Celtics – Charlotte Hornets 01:30

Ez egy igazi ki-ki meccs lesz, a tegnap elbukó Hornets most azonnal javíthat – egy győzelemmel utoléri a Bostont, bár a tiebreaker akkor is Walkerék ellen szól majd. Kulcskérdés lesz a periméter-játékosok hatékonysága, a Thomas-Walker csata, Bradley és Batum játéka, de Smart, valamint Lin lendülete is döntő lehet. Mindkét csapat szeret gyorsan játszani, sok hármast ráemelni, kérdés, hogy ki dob majd pontosabban, és ki tud jobban vigyázni a labdára. Hazai pályán borzasztóan erős a Celtics (január óta övék a legjobb hazai keleti mérleg) és pihentebbek is, mint a Charlotte, az ő győzelmük esetén viszont Batumék lemondhatnak a pályaelőnyről. Érdekesség: az idei két találkozásuk alkalmával Kemba Walker csak 33%-kal dobott mezőnyből.

Brooklyn Nets – Washington Wizards 01:30

A Washington tegnap meglepően jól játszott John Wall és Bradley Beal nélkül úgy, hogy a többi kezdőjátékost sem erőltették túl, a Charlotte legyőzése pedig komoly fegyverténynek számít. A Netsnél most egyértelműen jobbak a vendégek még ilyen felállásban is, hiszen a hazaiak két legjobbja (Lopez és Young) nem fog pályára lépni, nélkülük pedig úgy fest, hogy atomjaira hullott a gárda. Ők is back-to-backből jönnek, a Pacers ellen mintha pályán sem lettek volna védekezésben, ha nem javulnak drasztikusan, újabb pofonba szaladhatnak bele.

Minnesota Timberwolves – Houston Rockets 02:00

A Houston számára itt az esély, hiszen két riválisa, a Dallas és a Utah egymás ellen küzd – szerencsés esetben utol is érheti egyik ellenfelét a texasi alakulat. A Minnesotát azonban nem lesz könnyű legyőzni, védekezésben továbbra is nagyon harmatosak Hardenék, és bár a dobóhátvéd mindent megtesz, ő sem dolgozik mindig hatékonyan – ráadásul back-to-backből érkeznek. A Minnesota sokat javult tavasszal, és bárkire veszélyes lehet, fontos lesz Wiggins védekezése Hardenen, és Towns formája Howarddal szemben. Jóval motiváltabb(nak kellene lennie) a Houston(nak), de kérdés, hogy ez a pályán is megmutatkozik-e – a Minny nem fogja magát könnyen adni, sőt.

New Orleans Pelicans – Chicago Bulls 02:00

Két csalódott csapat, de játékerőben nehéz összehasonlítani őket, mert kategóriákkal jobb jelenleg a Chicago. Ennek megfelelően papíron jóval esélyesebbek is Butlerék, de kérdés, hogy milyen hatással lesz rájuk az, hogy már matematikailag is biztos, hogy lemaradnak a playoffról – illetve lehet, hogy Hoiberg kiülteti egy-két játékosát. Ezzel együtt a hazaiak jóval gyengébbek, kevés használható játékosuk van, és bár egy-egy alkalommal ezt a szívükkel próbálják ellensúlyozni, ha komolyan veszi a meccset a Bulls, nem kérdés, hogy melyik a jobb csapat.

Oklahoma City Thunder – Los Angeles Lakers 02:00

Kobe Bryant tegnap 35 pontos estét produkált Houstonban, és ha bár kiülni biztosan nem fogja ezt a meccset, azt nehéz elképzelni, hogy back-to-back varázsoljon jelen állapotában. Kérdés, hogy a Thunder mennyire veszi komolyan ezt az összecsapást, legutóbb teljes kerettel is kikapott a gárda egy pihenő után, Donovan pedig nem nagyon szereti kiültetni játékosait a ritmus miatt. Az erőviszonyok egyértelműek, Russell Westbrooknak még jól jönne egy tripla-dupla, Durantnek egy húsz pont feletti meccs, és az valószínű, hogy sok kosarat látunk majd – a végeredmény attól függ, hogy a Lakers ebben mennyire tud majd partner lenni elöl.

Utah Jazz – Dallas Mavericks 03:00

A játéknap rangadója mindenképpen ez lesz. A Mavs jelenleg hetedik, a Jazz nyolcadik, köztük a távolság egy meccs, és mögöttük egy meccsel érkezik a Houston – ez a találkozó ráadásul a két csapat közötti tiebreakert is eldönti. Mindkét gárda back-to-backből jön, és mindketten a védekezésre építhetnek, mert mostanában ritkán kapnak kilencven pont felett, ugyanakkor dobni sem tudnak száz körül. Kérdés, hogy a Chander Parsonst és JJ Bareát nélkülöző vendégekben még mennyi erő maradt, illetve hogy a hazaiak triplái mennyire ülnek majd – náluk Derrick Favors játéka kérdéses. Érdekesség, hogy amikor legutóbb találkoztak, Gordon Hayward dudaszóra gyűrűbe vágódó dobásával, hosszabbításban győzött a Jazz…

Phoenix Suns – Sacramento Kings 04:00

Két, védekezni nem tudó, de ponterős csapat játszik majd tét nélküli mérkőzést, ebben talán minden benne van, amit tudni érdemes – sok pontra, látványos játékra, alacsony színvonalra lehet számítani. A vendégeknél DeMarcus Cousins nem fog pályára lépni, de Collisonban és Seth Curry-ben így is bízhatnak, ahogy a túloldalon főleg Bookerben és Teletovicban – gyors játék és sok hárompontos kísérlet várható.

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus