Megint legyőzte a New Yorkot a Celtics, javított a Bucks

Visszatért De'Aaron Fox és Damian Lillard, 20+ pontos hátrányból fordított a Toronto: ez történt hajnalban az NBA alapszakaszában.

Boston Celtics - New York Knicks 114-98

Tatum felpörgött, a negyedik negyed már a Bostoné volt. Az első félidő szorosan alakult, a Celtics pedig meglehetősen sokat hibázott: jó triplahelyzeteket, esetenként ziccereket is kihagyott, egyszerűen nem fogott ki jó napot a hazai alakulat - a kérdés az volt, hogy ez tud megváltozni a folytatásban, vagy a Knicks tudja jobban megbüntetni ezeket a kihagyásokat. Az A terv érvényesült: már a harmadik negyedben is nagyobb lendülettel játszott a vendéglátó és nyolcpontos fórt épített ki, elkezdte pontosabban befejezni a támadásait, majd a záró etapban jött Jayson Tatum és eldöntötte a küzdelmet - a Boston vezére egymaga 17 pontot és 6/8 dobást emelt a gyűrűbe ebben az időszakban, az addigi 1/8 triplája után sorozatban négyet bombázott be, az egyiket ráadásul faulttal együtt. Erre nem érkezett érdemi válasz, Tatum végül 35 ponttal zárt, leszedett 6 lepattanót és kiosztott 7 gólpasszt, Jaylen Brown (22-5-6) és Kristaps Porzingis (21 pont, 3/6 tripla) is jól játszott, de Jrue Holiday és a padról jól beszálló Sam Hauser is kitett magáért - végül a negyedik negyed remeklésének köszönhetően 19 triplát dobtak be 44%-kal, összességében nem panaszkodhattak a dobásaikra. Ezzel a győzelemmel továbbra is őrzik hazai veretlenségüket, már 5-0-ra állnak ebben a csarnokban, összességében pedig 8-2-vel tapossák a Sixers sarkát.

Nem volt elég tűzerő a Knicksben. RJ Barrett kihagyta a back-to-back második felét, és bár összességében jó formában érkezett meg erre a találkozóra a New York, de a második félidőben már nem igazán tudta tartani a lépést - voltak még időszakok, amikor fel tudott kapaszkodni a társaság, de ott már egyértelműen csak futott az eredmény után. Az elcsúszó védekezés mellett főleg a tűzerő hiányzott, alig 42%-kal mezőnyöztek és megálltak 17 gólpassznál csapatszinten, a büntetőket is rosszabbul dobták és bár a kezdők nem játszottak rosszul, de a kispadról szinte csak negatívum érkezett, úgyhogy nem tudták felvenni a kesztyűt. Jalen Brunson (26 pont, 4 gólpassz) és Julius Randle (25-9-5) volt a főkolompos, Josh Hart (16 pont, 9 lepattanó) és Quentin Grimes (4/6 tripla) is próbált hozzátenni, de a Celtics idén másodszor is sok volt nekik - három győzelem után kaptak ki, most pedig mennek tovább Atlantába.

A Celtics legjobb dobói: Tatum 35/15, Brown 22/6, Porzingis 21/9
A Knicks legjobb dobói: Brunson 26/9, Randle 25/6, Hart 16/9

 

Toronto Raptors - Washington Wizards 111-107

Megizzadt a Toronto. Egészen vállalhatatlan első félidőt játszottak a kanadaiak, hiszen a nagyszünetben még 45-64-re, 19 ponttal a Washington vezetett, de volt közte 23 egység is a fővárosiak javára - az óceánba sem tudott volna betalálni kintről a Raptors, az egész meccsen végül összesen négy triplát tudott bedobni az együttes, ez pedig rányomta a bélyegét az este alakulására. A nagyszünetben azonban sikerült rendezni a sorokat és a fordulás után már más fordulatszámon pörögve jött vissza a gárda, amely ugyan továbbra sem tudott triplázni, de az irányítást így is átvette: a 36 pontos harmadik negyeddel visszajött látótávolságon belülre, majd a záró etapot 30-16-ra nyerte meg és a végén fordítani tudott. A kulcs az volt, hogy a Wizards összeomlott: szűk hét és fél perccel a vége előtt dobta az utolsó kosarát a fővárosi alakulat, utána egyetlen büntetőt tudott hozzátenni, az utolsó öt és fél percben pedig egyáltalán nem szerzett pontot, ami egyszerűen nem férhetett bele. 51 másodpercnél Chris Boucher kiegyenlített, majd Jordan Poole kihagyott dobása után Pascal Siakam kettese jelentette a torontói vezetést alig 8 másodperccel az órán, aztán Kyle Kuzma eladta a labdát, végül Dennis Schröder büntetői állították be a végeredményt. A Wizards öt-hat perccel a vége előtt még kézben tartotta az estét, aztán érthetetlen leolvadást produkált - a szétesés után itt-ott felerősödtek a tankolást firtató kérdések...

Siakam és Kuzma említést érdemel. Két kiemelkedő egyéni teljesítményt is láthattunk az összecsapáson, a Washingtonnál Kyle Kuzma állt a sereg élére és dobott 34 pontot 14/25-ös mezőnyözéssel és 4/7 triplával, míg a Raptorsnál a mostanában feljebb kapcsoló Pascal Siakam volt a vezér: ő 39 pontig jutott (ebből 22-t a visszazárkózós harmadik negyedben termelt) 11 lepattanóval és 7 gólpasszal, volt 15/24 jó dobása, bár triplát nem tudott a gyűrűbe küldeni és büntetőből is kihagyott ötöt. Scottie Barnes (19 pont, 9 lepattanó, 4 gólpassz, 5 labdaszerzés) is jól mozgott a kanadaiaknál, Jakob Pöltl 13-6-5-tel zárt, úgyhogy belefért Dennis Schröder 1/12-es mezőnyözése és OG Anunoby hiánya is - 5-5-re javították a mérlegüket, míg a Wizards már csak 2-8-ra áll.

A Raptors legjobb dobói: Siakam 39, Barnes 19, Pöltl 13
A Wizards legjob dobói: Kuzma 34/12, Gafford 14, Poole 14/6

 

Milwaukee Bucks - Chicago Bulls 118-109

Beosztotta előnyét a Milwaukee. Hatalmas elánnal kezdte az összecsapást a Bucks, az első negyedben állva hagyta ellenfelét a hazai csapat és 35-18-ra nyerte a játékrészt, onnantól pedig az itt kiharcolt 17 pontos előnyét menedzselte a végéig. Persze nem volt ez ennyire egyszerű, a Bulls a pocsék kezdés után összeszedte magát és az akadozó Bucks-gépezet fölé tudott nőni, méghozzá annyira, hogy a harmadik negyedben egy futással már a vezetést is át tudta venni, de egy pontnál nagyobb előnyt nem tudott kialakítani - majd egy 12-0-s Milwaukee-roham következett, amellyel visszaállt a korábbi helyzet. Innentől pedig már nem remegett meg igazán a vendéglátó, a záró etapban egyszer sem csökkent a különbség nyolc pont alá, és bár Giannis Antetokounmpótól kellettek fontos játékok a hajrában, de a görög mindent megcsinált, amire szükség volt, úgyhogy nem forgott igazi veszélyben a hazai siker. Antetokounmpo végül 35 ponttal és 11 lepattanóval zárt, volt egy dudaszós triplája, egyébként 13/22-t dobott mezőnyből, rá abszolút nem lehetett panasz, a többiekre viszont igen: a visszatérő Damian Lillard például 3/17-et dobott mezőnyből és 1/9-et távolról, 5 gólpasszára pedig 5 eladott labda jutott, de a kezdő összességében is "mínuszos" lett Giannist leszámítva, kellett a cserék hasznos játéka ahhoz, hogy győzni tudjanak. Jae Crowderre mindenesetre már nem számíthattak, a műtéten áteső veteránt hosszú hetekre, körülbelül két hónapra elveszítette a csapat.

Gyengén dobott a Bulls. A vendégek back-to-back érkeztek, vasárnap este még a Detroitot győzték le, onnan utaztak át Milwaukee-ba, ahol borzasztóan kezdtek: 3/19-cel nyitottak mezőnyből, körbelőtték a gyűrűt, ezzel a támadójátékkal pedig nem igazán lehetett esélyük. Utána azért felszívták magukat, kicsit javultak, de főleg inkább védekezésben tudtak feljebb kapcsolni, ez azonban csak arra volt elég, hogy a korai hátrányukat eltüntessék, többre nem futotta, úgyhogy amikor a Bucks is felgyorsított, arra komoly választ már nem tudtak adni. Végül alig 38%-os mezőnymutatóval zártak, DeMar DeRozan 3/14-et, Zach LaVine 5/19-et dobott, úgyhogy hiába büntetőzött ez a páros 13/13-mal, és hiába hozott 26-12-5-öt 6 támadópattanóval Nik Vucevic, ez sem volt elég. Jelenleg csak 4-7-re állnak, idegenben egyetlen győzelmük van, a következő egy hétben viszont négy hazait játszanak: kettőt az Orlando és kettőt a Miami ellen.

A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 35/3, Portis 19/9, Middleton 13/3
A Bulls legjobb dobói: Vucevic 26/6, LaVine 20/6, White 16/9

 

Sacramento Kings - Cleveland Cavaliers 132-120

Tovább robog a Sacramento. A korábbi rossz forma és mély gödör már a múlté, sorozatban harmadik győzelmét aratta a Kings, méghozzá könnyed, látványos és szórakoztató támadójátékkal. A hazaiak már az első negyedet is megnyerték nyolc ponttal, de igazából a harmadik etapban tudtak meglépni, amit 42-29-re húztak be, és három játékrész alatt 110 pontot tettek fel a táblára, egyszerűen ellenállhatatlanul támadtak - az utolsó felvonásban aztán kicsit visszavettek és beosztották a különbséget, ami volt 21 pont is az este folyamán. Összesen négy játékosuk érte el a húszas határt, A két hét kihagyás után visszatérő De'Aaron Fox (28 pont, 6 gólpassz), Keegan Murray (25 pont, 8 lepattanó, 5/8 tripla), Kevin Huerter (20 pont, 6/9 tripla), valamint a parádézó Domantas Sabonis, aki a 23 pontja mellett 9 lepattanót és 10 gólpasszt is betett a közösbe, ráadásul 8/10 jó dobással érte el mindezt. Velük nem tudott mit kezdeni a Cleveland, végül 59%-os mezőnymutatóval és 20/42 bedobott triplával zárták a mérkőzést, kiosztottak 32 gólpasszt és nagyon simán hozták Mike Brown vezetőedző karrierjének 400. győzelmét, amelynek köszönhetően újra 50% felett állnak 5-4-gyel. A Cavsben viszont nem volt most sok fantázia, sorozatban harmadik vereségük során kaptak legalább 120 pontot, a védekezésükben most sem látszott semmi keménység vagy akarat, és amíg ez így van, addig nehéz lesz stabilabbá tenni a játékukat.

A Kings legjobb dobói: Fox 28/6, Murray 25/15, Sabonis 23/3
A Cavaliers legjobb dobói: Mitchell 22/12, LeVert 21/6, Strus 19/15

 

A tabella ide kattintva megtekinthető!

 

Kérjük, hogy látogass el a Kezdő5 támogatói felületére, ahol plusz tartalmak várnak! Részletek ide kattintva!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus