Doc Rivers tabuk nélkül beszélt karrierjéről és edzői munkájáról

A Los Angeles Clippers mesterének monológját Marc J. Spears jegyezte le. Rivers azzal kezdte, hogy elképesztő, hogy mennyire megváltozott a liga 20 évvel ezelőtthöz képest, amikor ő edzősködni kezdett. Akkoriban az, hogy valaki edző, alapból tiszteletet ébresztett, manapság viszont lehet akármekkora múltad, ki kell érdemelned a tiszteletet a munkáddal. Egy edzői továbbképzőn mondta valaki neki, hogy ez nagyon nincs jól így, de Rivers szerint ezzel nincs gond, mert csak annyi a különbség, hogy az első perctől kezdve meg kell dolgoznod ezért - korábban is hamar el lehetett veszteni a játékosok, vezetők, szurkolók bizalmát, ebben nincs változás. Az, hogy egy bizonyos Doc Rivers valaha 13 évet lehúzott a ligában játékosként, semmit nem jelent a mostani spílereknek - az a fontos, hogy lássák, tudod, hogy miről beszélsz. 

Amikor abbahagyta a játékot, segédedzői és tévékommentátori ajánlatot is kapott, korábbi mestere, Wayne Embry pedig azt mondta neki, hogy a kommentátori állást fogadja el, dolgozzon ott három évet, kicsit távolodjon el a mindennapi, csapatnál végzett munkától. A tévés munka során tűélesen látni fogja, hogy hol tart az NBA, milyen rendszerben játszanak a csapatok, mik lehetnek a trendek. Rivers így is tett, de elárulta, hogy 1998-ban a lockout idején három hétig a Continental Basketball Association egyik csapatánál, a Grand Rapidsnál vállalt segédedzői munkát. Ekkor sem érezte még úgy, hogy neki edzőnek kellene állnia, de mások igen, Pat Riley például minden Miami-meccs után azt mondta neki, hogy most már tényleg nyergeljen át a edzői szakmára.

Amikor munkát kapott az Orlandónál, pontosan tudta mit akar csinálni, és már ekkor az volt a hozzáállása, hogy mindenhol lehet tanulni. Egyszer egy középiskolás meccsen látott egy olyan játékot, amit később sikeresen dobott be egy Cavaliers elleni főcsoportdöntős mérkőzésen. A játékosok egyéniségek, és lehetnek akármilyen tehetségesek, ha nem idomulnak egymáshoz, abból sosem lesz csapat. A bostoni korszakban azt szerette igazán, ahogyan megvolt a kémia a kosarasok között. 

Amikor elment a Clippersbe 2013-ban, úgy érezte, hogy a Celtics, a drukkerek, a Clippers és természetesen saját maga szempontjából is ez az ideális döntés. Az első időszakban aztán hamar rájött, a Clippers irányítása sokkal nehezebb Donald Sterling tulajdonos miatt, mint gondolta, és szakmai szempontból is egy félkész gárdát vett át. 

Ami nagyon nehéz volt, hogy a Clippers egy olyan franchise, ahová egyetlen jó szabadügynök sem akart igazolni - ezt akarta leginkább megváltoztatni. Erre talán a legbüszkébb, hogy manapság már nem arról szól a történet, hogy a játékosok azt mondják: a Lakersnél jó lenne játszani, hanem hogy Los Angelesben jó lenne játszani. A következő lépés az lesz majd, hogy leigazolják őket, majd elkezdjenek nyerni - nagyon bízik Steve Ballmerben, akivel folyamatosan beszélnek. 

Arról nem nagyon tudnak, de nem véletlenül vesztette el elnöki pozícióját a nyáron, Lawrence Franket, a korábbi kiváló edzőt már egy évvel korábban felkérte, hogy végezze el ezt a munkát. Azt nem tudta, hogy ez azzal fog-e járni, hogy elveszti az elnöki pozíciót, de azt tudta, hogy azt a munkát soha többé nem akarja végezni. Imád edzősködni, és korábban úgy érezte, bírja a két feladatot, de tévedett, és Frank remek döntésnek bizonyult, mert teljesen egy hullámhosszon vannak (ugyanúgy, mint anno Danny Ainge-dzsel Bostonban), hogy hogyan is csináljanak valódi nagycsapatot a Clippersből. 

Rivers szerint azt nagyon nehéz elfogadni, hogy ebben a munkában a csúcsokat óhatatlanul mélységek követik, azt kell elérni, hogy összességében olyan helyzetet teremts a csapatoddal, hogy mindig esélyes legyél a győzelemre. Ha végül van nálad jobb, azzal sokkal könnyebb együtt élni, mint azzal, hogy tudod: semmi esélyed nincs a győzelemre. A növekedés, erősödés folyamatára kell koncentrálni, mert bár az emberek azt gondolják, hogy győztes típus vagy és egyszerűen csak nyersz, valójában győzni nagyon nehéz. Neki is csak egyszer, 2008-ban sikerült, és azóta egyre éhesebb, újra és újra oda akar érni, ugyanakkor látni kell, hogy ha csak egyszer nyersz, az is különleges - ott van példának a 2012-es OKC három későbbi MVP-vel, mindenki azt hitte, hogy visszatérnek még a nagydöntőbe, de egyszer sem sikerült újra. A Bostonnak sem sikerült 2009-ben duplázni, 2010-ben sikerült csak visszakerülniük a döntőbe, és utána soha többször. 

A stressz természetes velejárója az edzősködésnek, hiszen elég egy rossz eredmény, és könnyen lapátra tehetnek. A kezdeti bostoni időszakban borzasztó rossz csapata volt, a playoffról sem nagyon álmodhattak, vagy ott volt a Thunder ellen 3-1-es előnyről elvesztett párharc, amikor a tulajdonos pályán kívüli dolgai zavarták össze a Clipperst. Szintén stresszes a játékosokkal való kapcsolat, mert van, aki többet akar belőled, van, aki kevesebbet - néhány afro-amerikai játékosnak te vagy az apafigura, ami különösen nehézzé teszi egy afro-amerikai edző életét. 

Arra nagyon büszke, hogy az ő példája talán megnyitott néhány kaput az afro-amerikai edzők előtt, és személy szerint ő is sok kezdő társának segített tanácsokkal, munkával, lehetőségek adásával - utóbbit érzi a legproblémásabbnak, mert hiába tehetséges valaki, kisebb eséllyel kapja meg az első lehetőséget. Tyronn Lue 2016-os bajnoki győzelmét konkrétan megsiratta, mert néhány meccsen még edzette őt Orlandóban, majd később Bostonban kijárta, hogy megkapja az első lehetőséget - Lue mellette tanulta ki a szakmát Bostonban és Los Angelesben. Rivers emellett úgy gondolja, hogy sokkal több afro-amerikai edző, vezető, elemző lehetne a ligában, de az irányt jónak tartja, mert egyre többen vannak és jó munkát végeznek. 

Egyébként a statisztika az, ami hidegen hagyja. Egyszer a Boston ellen 37 pontot szórt, de megkérte Bob Weiss vezetőedzőt, hogy cserélje le, mert 20 ponttal vezetnek, mire azt mondták neki, hogy maradhatna, mert közel van a karriercsúcsához. Ő viszont nem akart maradni, nem érdeklik a rekordok, most sem tudja, hogy edzőként mennyi győzelme van, hol áll az örökranglistán, ez érhet-e neki Hall of Fame-et. Azt tartja számon, hogy Keleten utoljára az ő csapata győzte le LeBron James csapatát, Nyugaton pedig az ő csapata győzte le a Golden State-et.