Hírmorzsák 2015-04-19 (10:30)

Knight bokáját megműtötték. Parsons megérti a felé irányuló kritikákat, de szerinte fejlődött. Cuban szerint Rondo eddig csalódás. Saunders szerint a lotteryben az elérhető legjobb játékost kell választani, nem posztra kell draftolni. Embiid több rehabot is kihagyott a szezon folyamán. Spoelstra Denget és Dragicot dicsérte, Casey pedig a Boston újjáépülését. Ujiri a PO alapján dönt, hol kell változtatniuk. Calderon csalódott, de maradni akar a Knicksnél. A Nuggetsnél minden játékos cserélhető, az edzőkeresésre hagynak maguknak időt. Vucsevics szerint a Magic jelenlegi keretének kell fejlődnie, az Orlandónál az új vezetőedző megtalálása a legfontosabb feladat most, PO-ba akarnak kerülni, Tobias Harris pedig tudja, jövője a csapat kezében van.

A Phoenix Suns korlátozott szabadügynökké váló hátvédjét, Brandon Knightot megműtötték - a bal bokája miatt kellett tegnapelőtt kés alá feküdnie.

A Minnesota Timberwolves elnöke, Flip Saunders Joel Binghamnek (Basketball Insiders) elmondta, ha a Top2-ben maradnak a lottery után, akkor egyértelműen csak Karl-Anthony Townsban és Jahlil Okaforban gondolkodnak. Saunders szerint a lotteryben poszttól függetlenül az elérhető legjobb játékost kell választani. Ha valaki ilyen helyzetbe kerül, az valószínűleg azt jelenti, hogy nagyon sok a veresége, és kell még fejlődnie ahhoz, hogy bejusson a PO-ba. Szerinte nincs olyan játékos, akinél azt gondolhatja egy GM, hogy ha konrkétan őt választja erre vagy arra a posztra, akkor biztosan segítségére lesz a gárdának. A legjobb esélye úgy van egy csapatnak, ha az általa felmértek alapján a legtehetségesebb kosarast választja ki.

Ahogyan arra számítani lehetett, a Denver Nuggetsnél készek teljesen szétrobbantani a jelenlegi keretet, Tim Connelly GM ugyanis azt nyilatkozta Chris Dempsey-nek (Denver Post), hogy nincs olyan játékos a keretükben, akit ne cserélnének el megfelelő ajánlat esetén. A szakvezető azt is elmondta, hogy türelmesek lesznek az új vezetőedző kiválasztásával, hagynak maguknak erre időt. Az év közben ideiglenesen kinevezett Melvin Huntot is számításba fogják venni, megérdemli, mert megdolgozott érte. Rajta kívül azonban nagyon sok embert meg fognak még keresni - mindazokat, akikről úgy hiszik, hogy képesek lehetnek a következő szintre emelni a csapatot. Dempsey forrásai szerint a gárda hajlandó pénzt költeni a következő trénerre annak ellenére is, hogy Brian Shaw-nak még a következő idényben is 2 millió dollárt fizetnek majd.

A Nuggetsnél Jameer Nelsonnak el kell majd döntenie, lehívja-e 2.85 millió dolláros játékosopcióját, és ez nagyban függ majd attól, kit választ új vezetőedzőnek a Denver. A hátvéd nagyon jóban van Hunttal, és aggódik, mi lesz, ha új tréner lesz Hunt helyett. Nelson Dempsey-nek elmondta, bárhogyan is dönt, előtte beszélni fog a csapattal, hogy milyen szerepet szánnak neki, mert úgy érzi, egyértelműen több még, mint egy 15-18 perces játékos, ha csak ennyi időt kapna, akkor nem fog maradni.

Az Orlando Magic centere, Nikola Vucsevics már nem a draftban gondolkodik, ő ugyanis John Dentonnak (nba.com) elmondta, itt az ideje, hogy a csapat, a jelenlegi állomány tegye meg a következő lépést. El kell fogadniuk, hogy most nekik kell változtatniuk a dolgokon. Az újjáépülés 2 vagy akár 3 évig is belefért, de meg kell találniuk a megoldást, méghozzá nagyon gyorsan, mert a fiatalság nem lehet kifogás a továbbiakban.

A csapat GM-je, Rob Hennigan egyébként le is nyilatkozta Josh Robbinsnak (Orlando Sentinel), hogy az új vezetőedző megtalálása a legfontosabb feladatuk, minden mást háttérbe szorítanak emiatt, mert kritikus ponton állnak. Hisznek a jelenlegi keret tehetségében, tudják, hogy fiatalok, azt is, hogy még nagyon hosszú út áll előttük, ha a liga legelejébe akarnak tartozni, de meg kell találniuk a megfelelő edzőt, aki a jó irányba tereli az együttest, ez a legsürgetőbb dolog, aminek a végére pontot kell tenniük.

Hennigan Kyle Hightowerrel (Associated Press) is beszélgetett. A szakvezető elmondása szerint az a céljuk, hogy egyre jobbak és jobbak legyenek. PO-ba akarnak jutni, nem akarnak lottery-csapat lenni, ez teljesen ellentétes azzal, amit kitűztek maguk elé. Nagyon frusztráló szezon volt ez mindenkinek, szerinte az edzők és a játékosok is ezt fogják mondani, mert többet vártak maguktól. Azt is tudják azonban, mennyire fiatal a keretük, és úgy gondolja Hennigan, hogy ha a jelenlegi játékosaik fejlődnek és sikerül 1-2 helyen megerősíteni a gárdát, akkor képesek lesznek fordítani a szerencséjükön.

Vucsevics csapattársa, Tobias Harris is az előbb említett Dentonnal beszélgett - a kiscsatár korlátozott szabadügynök lesz a nyáron, de megpróbál nem túl sokat aggódni emiatt. Harris szerint néha ideges az ember ilyen helyzetben, de úgy van vele, hogy minden megoldódik majd magától. Szeretett volna sikeresen szerepelni ebben a szezonban, és úgy érzi, az ehhez szükséges munkát el is végezte, most pedig a csapat kezében van a sorsa, rajtuk múlik, mi fog történni. Annyit tehet, hogy hátradől és nyugodtan várja, hogyan fog végződni a történet, megtartja-e a Magic vagy sem.

A Miami Heat vezetőedzője, Erik Spoelstra Jason Liesernek (Palm Beach Post) elmondta, nagyon elégedettek Goran Dragiccsal és Luol Denggel, és mindkettejüket szeretnék megtartani - mindkettőnek játékosopciója lesz, utóbbi valószínűleg nem lép ki belőle, előbbi biztosan, de jó esélyük van egy új szerződés megkötésére. Spoelstra reményei szerint a játékosok is szeretnének maradni, mert ő és a szakmai stáb is nagyon szeretett velük dolgozni, mivel két két igazi profiról van szó. Egyáltalán nem nehéz velük dolgozni még objetktíven nézve sem - olyan kosarasok, akik köré szeretnéd felépíteni a csapatod, és akikkel "csatába akarsz indulni".

A tegnap a párharca első meccsét elveszítő Toronto Raptors vezetőedzője, Dwane Casey a Boston Celticset dicsérte A. Sherrod Blakelynek (CSNNE). Casey szerint nem mindennapi, amit a Boston csinált, hiszen úgy alakította át sikeresebbé a csapatot, hogy elcserélték All-Star irányítójukat, Rajon Rondót. A tréner úgy gondolja, ez nagyban hasonlított arra, mikor ők az előző szezonban Rudy Gay-t cserélték el a Sacramento Kingshez - a kevesebb néha több, így ők is jól jöttek ki abból, hogy elcseréltek egy All-Star játékost.

A Raptorsnél egyébként újra komoly döntéseket kell hozni a nyáron, hiszen Amir Johnson, Lou Williams és Jonas Valanciunas is szabadügynök lesz - igaz, utóbbi korlátozott. Masai Ujiri GM Michael Grange-nek (Sportsnet) azt nyilatkozta, hogy a rájátszás segíteni fog abban, hogyan döntsön a továbbiakról. Tovább fogják tanulmányozni, hol kell esetleg változtatni, de ahogy már a deadline előtt is elmondta: ha szerzett volna egy veterán játékost, az mások elöl veszi el a lehetőséget, akik bizonyítottak az első félévben. A PO alapján meglátja, hogy ezzel a csapattal érdemes-e továbbfolytatni, vagy itt-ott erősítésre van szükségük.

A Dallas Mavericks kiscsatára, Chandler Parsons Ben Golliverrel (Sports Illustrated) beszélgetett arról, hogy megérti a felé áradó kritikákat, amiért nem tudott felnőni 14.7 millió dolláros szerződéséhez. Szerinte először nehéz kezelni a helyzetet, hogy maxos játékosként egy következő szintre kell lépnie. Nagyon sokan úgy néznek rá emiatt, mintha más játékos lenne, pedig ő ugyanaz, és fejlődött is saját bevallása szerint. A statisztikái egy kicsit visszaestek, ettől függetlenül úgy érzi, játékban előre lépett. Más csapatban van, a támadójátékuk kiegyensúlyozott, nagyon sok embernek jut dobás, és 5 perccel kevesebbet is játszik, mint Houstonban. A pontszerzés mellett sok más területen is képes befolyással lenni azonban a meccsek kimenetelére. Az a feladata, hogy jó csapattárs legyen, hogy a lehető legkeményebben dolgozzon, és hogy mindent megtegyen a győzelem érdekében.

A Mavs tulajdonosa, Mark Cuban egyébként két napja lenyilatkozta Kirk Goldsberrynek (Grantland), hogy Rajon Rondo teljesítménye eddig csalódás, eddig nem illik bele úgy a csapatba, ahogyan gondolták, és ebben nem is nagyon történt előrelépés. Cuban szerint ha Rondót kérdeznék, ő ugyanezt mondaná. Azt is hozzátette a tulaj, hogy szerinte az irányítót a rájátszásra teremtették, illetve az sem használt eddig túl sokat, hogy alig volt közös edzésre lehetőségük, Rondo megérkezése óta talán 5-6 ilyen alkalom volt összesen.

Mint arról beszámoltunk tegnap délelőtt, a Philadelphia Sixers vezetőedzője, Brett Brown nem volt minden esetben elégedett sérült centere, Joel Embiid munkamoráljával. Howard Eskin (FOX 29) jelentette, hogy információi szerint Embiid több büntetést is kapott a csapattól, amiért elkésett vagy ki is hagyott rehab tréningeket - ezek összegéről nincs pontos információ, de állítólag többezer dollárra rúgott a center által befizetett összeg.

A New York Knicks irányítója, Jose Calderon Marc Bermannek (New York Post) elmondta, nagyon idegesítette, hogy ebben az idényben semmit nem láthattak abból, aki volt az előző években. Nagyon csalódott volt, mert tudta, hogy tud ennél sokkal jobban is játszani, de nem tudott jobb formába lendülni. Az egyetlen jó dolog, hogy tudja, ennél a következő idényben sokkal jobb lesz. Tudja, mit szeretne tőle a csapat, és azt is, hogyan fog működni az egész rendszerük, és neki ebben mi a szerepe. Reményei szerint a sérülések jobban elkerülik majd.

Még mindig van rá esély, hogy a stretch provisionnel kivásárolják a nyáron a spanyol játékmestert, de ha rajta múlna, ő inkább maradna a Knicksnél. Calderon elmondása szerint eléggé biztos abban, hogy maradni is fog, az edzői stáb ezt sugallta neki. Ettől függetlenül azzal mindenkinek tisztában kell lennie, hogy egy telefonhívásra van attól, hogy másik csapatban játsszon, úgyhogy fel van készülve mindenre, mert így működik az NBA. Nem szeretné elhagyni a Knickst, mert most jön a "jó rész" érzése szerint.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus