Hírmorzsák 2015-08-12 (21:30)

Lillard örül a Portland nyári igazolásainak, nem akart rövidtávra hosszabbítani, szívesen vonulna vissza a Blazerstől és jól érzi magát a városban. LMA-nak megmondta a Knicks, hogy sok játékidőt akarnak adni Porzingisnek, ezután döntöttek úgy, hogy nincs értelme a találkozónak. Markieff Morris cserét kért, kizárt dolognak tartja, hogy a Sunsnál kezdi az idényt. LeBron helye biztosított a 2016-os riói csapatban, ha játszani akar, ma edz is. Durant szerint ha nem ő, menedzsere vagy ügynöke mond valamit a következő egy évben, nem szabad elhinni semmit, amit róla mondanak. Megkérdezték az újoncokat, mire költik első fizetésüket - nem valószínű, hogy Towns 'Toine Walker sorsára jut (videó).

A Portland TrailBlazers irányítója, Damian Lillard Alex Kennedynek (Basketball Insiders) adott nyilatkozatot, amelyben elmondta, tudja, hogy hiányozni fog az a négy kezdő, akik távoztak a csapattól az idén nyáron, de tetszettek neki a gárda új igazolásai. Azt is elmondta, hogy bár jövő nyáron a megugró sapkánál indul majd új szerződése, eszébe sem jutott, hogy rövidtávú kontraktust írjon alá azért, hogy 2017-ben még jobb anyagi feltételekkel írhasson alá. Megkérdezték tőle, hogy el tudja-e képzelni, hogy Portlandben fejezze be karrierjét, amire egyértelmű igennel válaszolt.

A játékmester azt mondta, hogy nagyon szereti a csapatot, a várost, a szurkolókat, az embereket. Szeret Portlandben élni, mert olyan hely, ahol jól érzi magát. Miután kelet Oaklandben nőtt fel, csak annyi a kívánsága, hogy egy szép és békés helyen legyen, olyan városban, ahol az emberek szeretik és ahol már elkezdett felépíteni valamit. Úgy érzi, hogy egy jó alappal indított profi karrierje első három évében és erre fog építeni a továbbiakban is. Második otthonának tartja Portlandet.

A Blazers volt erőcsatára, LaMarcus Aldridge Stefan Bondynak (New York Daily News) elárulta, hogy a New York Knicks megmondta neki, Kristaps Porzingist akarják négyes poszton szerepeltetni, mellette kellene centert játszania, ezután törölték a két fél közötti találkozót - ezt megelőzően nagyon várta, hogy találkozhasson Phil Jacksonékkal. Tudatták vele, hogy az idén húzott lettnek játéklehetőséget akarnak nyújtani, és ezt meg is érti, ő pedig nem akart ötös poszton játszani, innentől kezdve mindkét fél úgy látta jobbnak, ha nem is találkoznak, nem rabolják egymás idejét. Más játékosokkal is beszélt pedig LMA, hogy csatlakoznának-e hozzá a Knicksnél, ha odaigazol, mielőtt ez a szál vakvágányra futott volna.

A Phoenix Suns magasembere, Markieff Morris Keith Pompey-nak (Philadelphia Inquirer) azt nyilatkozta, hogy egy valami biztos: nem lesz az arizonaiak játékosa a következő idény kezdetén. Morris cserét kért a csapattól, miután testvérét elcserélték a Detroit Pistonshoz a nyári korábbi részében. Ha megtagadná a játékot, a csapat eltilthatná, de Morris erről azt mondta, hogy természetesen megjelenik az edzéseken, nem teheti meg, hogy nincs ott minden csapattal kapcsolatos dolognál, hiszen ekkor tényleg eltilthatnák, profiként kell viselkednie, de nem fog idáig jutni a dolog, Morris szerint előbb elcserélik, legalábbis így kellene történnie.

A Team USA GM-je, Jerry Colangelo Marc Steinnek (ESPN) elmondta, hogy ha LeBron James szeretne részt venni a 2016-os riói olimpián a csapatban, akkor a helye biztosítva van. Colangelo elmondása szerint James ott van Vegasban a héten, és bár nem fog egyetlen edzésen részt venni, tudomására hozták, hogy garantált helye van, ha szeretné. Colangelo úgy érzi, hogy LeBron szeretne ott lenni a riói ötkarikás játékokon, úgyhogy jelenleg arra több esélyt ad, hogy ott lesz a csapatban James, mint arra, hogy nem. Közben Stein jelentette, hogy LeBron nemcsak hogy beöltözött edzésre, de a pályán is ott van a tréning kezdetén.

Tegnap edzett egy keveset a válogatottal Kevin Durant is, akiről a következő egy év jó eséllyel szólni fog majd teljesítményétől függetlenül - jövő nyáron szabadon igazolhat majd bárhova. Az Oklahoma City Thunder kiscsatára elmondta, hogy az életét három emberre bízná rá, a Thunder média kapcsolatokért felelős emberére, Matt Tumblesonra, az ügynökére, Rich Kleimanra és a menedzserére, Charlie Bellre, aki egyébként a legjobb barátja is. Ha azt lehet olvasni, hogy bizonyos források szerint van vele valami, akkor nem szabad hinni a hírnek, ha csak nem tőlük érkezik az információ. Velük mindent megbeszél Durant, nagyon sok mindenről cserélnek eszmét, tőlük kap tanácsot. Semmi nem lesz tehát igaz a vele kapcsolatos híresztelésekből, kivéve ha ő maga, Bell vagy Kleiman mondja.

Mint arról tegnap este beszámoltunk, Flip Saundersnél rákot diagnosztizáltak, a Minnesota Timberwolves dobóhátvédje, Kevin Martin azonban Jerry Zgodának (Star Tribune) elmondta, egyáltalán nem látszódott ez a vezetőedzőn az előző egy hónapban. Folyamatosan küldte nekik az sms-eket, hogy mit vár el tőlük a nyár folyamán, milyen edzésmunkát végezzenek el, és nagyon várta már az új idényt a szakvezető.

A Los Angeles Lakers hétfői edzésén több ismert név is ott volt, mint utólag kiderült, a korábbi Dallas Mavericks és New York Knicks hátvéd, Ricky Ledo is részt vett a tréningen, amelyen 14 játékos szerepelt.

A végére pedig megint egy kicsit könnyedebb téma: az idei újoncoktól kérdezték meg, mit vásárolnak első fizetésükből. A szokásos kocsi és lakás mellett előkerültek a szülők megsegítése is néhány embernél, Karl-Anthony Towns pedig úgy néz ki, hogy nem fog a ma születésnapos Antoine Walker sorsára jutni egy könnyen:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus