Playoff-percek: a Hawks játéka darabokban

A Hawks játéka darabokban

Az Atlanta Paul Millsap kiváló pontossággal (61.3%) bevert 45 pontjának köszönheti, hogy egyáltalán a hosszabbításig elment (no meg pár heroikus Jeff Teague kosárnak) – hiába vezettek már 16 ponttal is a 3. negyedben, egyszerűen nem tudtak mit kezdeni a Boston ritmusváltásával. Teague a rendes játékidő végén több jó megoldást is bemutatott, de ez csak a kivételt erősítő szabály volt: a Celtics ízekre szedte a vendégek támadójátékát. Kereken 100 mezőnykísérletből 43 volt tripla, de alig 12 esett be kintről, összességében 37%-kal céloztak Horfordék, Millsapen kívül a másik négy kezdőjátékosuk egy 11/47-es mezőnymutatót szenvedett össze.

Isaiah Thomas clutch volt

A hazaiak alig 175 centis irányítója most nem villogott annyira, mint az előző meccsen (42 pontos karriercsúcs), de nagyon megbízhatóan játszott (28 pont, 6 gólpassz, 1 eladott labda), és kulcspillanatokban rendre az ő akarata érvényesült. A rendes játékidő utolsó támadásánál kiválóan védekezett Teague-en, a ráadásban négypontos előnynél blokkolta ellenfele kísérletét, a hosszabbítás utolsó percében pedig elsüllyesztett egy triplát és két büntetőt. A Boston small-ballja egyébként megint működött, de közel sem volt olyan átütő ereje, mint az előző összecsapáson – ugyanakkor rossz hír az Atlantának, hogy Thomas mellett kezd nagyon belejönni a rohanós játékba a másik hátvéd, Marcus Smart (20 pont, 8 pattanó, 5 gólpassz) és a szintén hátvédet játszó Evan Turner is (17 pont, 7 pattanó, 6 gólpassz, 2 blokk). Az Avery Bradley sérülése okozta hendikepet gyakorlatilag eltüntették a zöld-fehérek, és akkor olyan extrákról nem is szóltunk, mint Jonas Jerebko: a svéd-amerikai kiscsatár-erőcsatár egész szezonban alig kapott lehetőséget, most dupla-duplázott (16 pont és 10 pattanó) és kulcsszerepe volt csapata jó játékában.

Történelmi meccs a Spursnek

Simán söpörte ki a Grizzliest a San Antonio, ez pedig a csapatnak és Gregg Popovich-nak is a kilencedik ilyen alkalom volt – az ősz mester most már egyedül áll a vonatkozó örökranglista élén, nem kisebb nevet, mint az edzőként 11 bajnoki címet szerző Phil Jacksont lehagyva. Tim Duncant szemérmetlenül pihentette Popovich, amikor csak lehetett (végül alig 19 percet kapott), de pályára lépett – 245. alkalommal tette ezt meg a rájátszásban, amivel lehagyta Robert Horry-t, és már csak Derek Fisher (259) van előtte.

Ennyi volt a Memphisben

A második negyedben bekövetkezett áramszünet miatt 19 perccel hosszabb volt a Grizzlies rájátszása, mint ahogyan várható volt, sajnos sok öröme nem volt az ezer sebből vérző gárdának az elmúlt négy meccsen (sem). Gregg Popovich kiemelte, hogy óriási akarattal játszott a Memphis, a drukkerek sem hagyták őket magukra, de ebben idén nem volt több. Annak tapsolhattak, hogy a sérült Mike Conley a meccs előtt átvehette a Joe Dumarsról elnevezett Sportmanship Awardot, ez valahol jelképesen az egész franchise-nak járt az idei szezon után. Dave Joerger vezetőedzőn ki is jött az elmúlt hetek, hónapok összes feszültsége, szinte könnyes szemmel dicsérte a csapatát, akik az utolsó pillanatig nem adták fel. A szezon során új NBA-rekordot jelentő 28 játékost alkalmazott a Grizzlies, és a „szívek bajnoka” virtuális címen kívül talán arra jó volt ez a szezon, hogy Lance Stephenson újra elhiggye magáról, hogy képes még magas szinten kosárlabdázni.

A Pistons beleszagolt a PO-ba

A Detroit hosszú böjt után tért vissza a rájátszásba, de komolyan nem lehetett még velük számolni. Ugyanakkor Stan Van Gundy újra bizonyította, hogy nagy tanár, gyakorlatilag két szezon alatt egy lesajnált, rossz szerkezetű, kilátástalan játékú csapatból playoff-alakulatot csinált. Néhány puzzle csak 2016-ban került a helyére, de ha a nyáron tovább sikerül erősíteni a kispadot, és az elképzelt alapcsapat tudja végigcsinálni az őszi edzőtábort, akkor a következő évek egyik üde színfoltja lehet a Pistons – kérdés, hogy Andre Drummond mikor tanul meg végre büntetőzni, mert ameddig az nem jön össze, addig szinte ledolgozhatatlan a hendikepjük a komolyabb csapatokkal szemben.

Mindenki bemelegített

LeBron Jamesnek voltak jó meccsei, Kevin Love az első három találkozón kifejezetten jól játszott, JR Smith is megvillant, és végül Kyrie Irving is letette a névjegyét - tökéletes "felhozó" szériát játszott a Cleveland. Egyik meccs sem volt könnyű, voltak szoros végjátékok, kipróbáltak több szerkezetet is, de igazából egy percig sem volt kérdés, hogy melyik a jobb csapat - nem gálázva, mégis simán jutott tovább az első kiemelt, ráadásul mindenki felvehette a playoff ritmusát.

Detroit? Bármikor jöhet

Sorozatban 10. vereségét szenvedte el a rájátszásban a Pistons, a Cavaliers ellen pedig még rosszabbul állnak: zsinórban 12. alkalommal sem sikerült legyőzniük a rájátszásban Jamest és „bandáját”. Utóbbi NBA-csúcsbeállítás: 1980 és 1989 között a Los Angeles Lakers dominálta ilyen szinten a Seattle SuperSonics alakulatát.

Curry a középpontban

Az első meccsen megsérülő MVP nem igazán találta a ritmust, túl sokat vállalt, sokat pumpálta a labdát, így csak az eladott labdái gyűltek, a pontjai nem - szemmel láthatóan rettentően bizonyítani akart. Talán ezért is küszködött a sírással, amikor kiderült, hogy nem léphet pályára a második félidőben térdsérülése miatt - rendkívül érzelemdús pillanat, amely át is ragadt társaira. Thompsonék a harmadik negyedben feljebb is kapcsoltak és szétlőtték az atomjaira hulló Houstont, ezzel valószínűleg megnyerték a sorozatot - nehéz elképzelni, hogy a címvédő sorozatban háromszor kikapjon. A figyelem nem is erre irányul a Warriorsnál: a komolyabb célokhoz a két meccs alatt két sérülést összeszedő Curry-re is szükség van, méghozzá csúcsformában...

A Houstonnak már mindegy

James Harden testbeszéde ezúttal is árulkodó volt: valami nincs rendben a texasi együttesnél. Csak a harmadik találkozón védekeztek, de ebben ott is nagy szerepe volt a GSW gyenge napjának, ezt leszámítva pedig akaratgyengén, mindenféle érzelemtől, intenzitástól mentesen kosaraztak eddig. 1-3-ról aligha van már visszaút, és bár tavaly felálltak a Clippers ellen, ez a GSW nem az a Clippers, és ami még szembetűnőbb: ez a Houston nem az a Houston.