33 éves Boban Marjanovics

A Dallas Mavericks szerb óriása 33. születésnapját ünnepli a mai napon.

A ma 33 esztendős Boban Marjanovics profi karrierje 2006-ban, a szerb Hemofarmnál kezdődött, ahol több nagy tehetség mellett fejlődhetett. Dusko Vujosevics 2010-ben elvitte a CSZKA Moszkvához, de a tréner menesztését követően Marjanovics kegyvesztetté vált. Megfordult Litvániában a Zalgiris Kaunasnál, az orosz Nyizsnyij Novgorodnál, majd visszatért hazájába, a Radnicski Kragujevac együttesénél fejezte be a 2011/12-es idényt.

2012/13-ban a Mega Vizurában kosarazott, ez pedig jó döntés volt tőle: ő lett a szerb bajnokság MVP-je, majd elvitte a Crvena Zvezda, ahol teljesen kibontakozhatott. Két évet töltött a belgrádi együttesnél, mindkét alkalommal bekerült az Euroliga első csapatába, mindkétszer szerb MVP lett, 2014/15-ben pedig az Adria Liga rájátszásában is őt választották a legértékesebb játékosnak - az Adria Ligát és a szerb bajnokságot is megnyerte ebben az évben, mindkettőt pályafutása során először.

Váltásra szánta el magát: 2015-ben a San Antonio Spurshöz igazolt. Nem mindig küldték pályára, akkor is leginkább rövid időszakokra, viszont sokszor kevés perc alatt is képes volt rendkívül hatékonyan dolgozni. Lényegében azóta is erre használják, a Detroit Pistons azonban 3 évre 21 millió dollárt adott neki 2016-ban, így oda igazolt. 2018 januárjában Blake Griffinért cserébe a Los Angeles Clippershez, majd egy évvel később a Philadelphia Sixershez cserélték jó barátjával, Tobias Harrisszel együtt - innen szerződött 2019 nyarán a Dallas Maverickshez két évre, ahol a 2021-22-es évadra is maradni fog.

A szerb válogatottban 2007-ben U19-es világbajnokságot nyert (az ezüstérmes Team USA-ben Steph Curry, DeAndre Jordan és Pat Beverley, a bronzérmes franciáknál Nicolas Batum is pályára lépett), a felnőtt csapatban pedig 2011-ben mutatkozott be - legjobb eredménye egy Eb-ezüstérem 2017-ből. 

Óriási közönségkedvenc volt eddig mindenhol az NBA-ben, ahol játszott, de nem csak különleges méretei és állandó jó kedve miatt imádják annyian, játékával is megállja a helyét a világ legjobb bajnokságában, ezt számtalanszor bizonyította (még ha csak rövid időszakokra is). Isten éltesse sokáig!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus