45 éves Allen Iverson, 27 éve hunyt el Drazen Petrovic

1978. június 7-én játszották a Washington Bullets és a Seattle SuperSonics döntőjének hetedik mérkőzését, amelyet 105-99 arányban nyertek a fővárosiak, így idegenben harcolták ki fennállásuk első és mindmáig egyetlen bajnoki címét.

A Bullets 44-38-cal csak a harmadik volt a keleti főcsoportban, míg a Seattle 47-35-tel mindössze a negyedik nyugaton. A SuperSonics az első körben a Los Angeles Lakerst verte 2-1-re, míg a Washington 2-0-lal lépett túl az Atlanta Hawkson. Egy körrel később mindkét gárda 4-2-vel jutott túl aktuális ellenfelén - a fővárosi együttes a keleti második San Antonio Spursön, a Seattle pedig a címvédő alapszakaszgyőztes, de Bill Waltont lényegében alig több mint egy meccsig, ott is törött lábfejjel használó Portland TrailBlazersen. Újabb 4-2-es párharcok következtek mindkét érintett számára: a Washington a keleti első Philadelphiát is ilyen arányban intézte el, a SuperSonics pedig a nyugati második Denver Nuggetsen jutott túl.

A döntőben Seattle-ben kezdtek a csapatok, majd jött két washingtoni összecsapás, és a SuperSonics ekkor már 2-1-re vezetett - tehát az alapvető pályaelőnye mellett nyert egy meccset idegenben is. A Bullets vezetőedzője, Dick Motta a híressé vált "Nincs vége az operának, amíg a kövér hölgy nem énekel" mondatával jelezte, hogy még nem lefutott a finálé, és nem is volt az. A Washington a negyedik meccset megnyerte Seattle-ben, a következő két találkozót hozták a hazai csapatok, majd a Bullets újra győzni tudott saját pályájától távol, így nyerte meg a bajnoki címet.

Borzasztó érdekes csapat volt a 70-es évek Washingtonja, amelyben legalább két gyűrű maradt még, ebben az évben viszont épp nem számított favoritnak. 1970/71-ben még Baltimore Bullets néven vívta csapat az első döntőjét, de ott több sérülés miatt is esélytelen volt a Milwaukee Bucks ellen. 1975-ben viszont top favoritként sikerült söpréssel vereséget szenvednie a Golden State Warriorstól, pedig abban a gárdában már ott volt Elvin Hayes, Wes Unseld és Phil Chenier is az 1978-as csapat magjából. Az 1975-ös aktív rotációból Kevin Portert azonnal elpasszolták (az érte érkező Dave Bing 1977-ig játszott csak Washingtonban, akkor sem olyan szinten, mint korábban Detroitban, ahol 27 pontos játékos volt és hatszoros All-Star).

A később a Jazznél és Phoenixben All-Star szintre fejlődő, 1974/75-ben viszont még csak újonc Truck Robinson helyett megszerezték a megbízható Tom Hendersont Porter helyére. Mike Riordan visszavonult 1977-ben, ám helyette érkezett a 20 pontos Bob Dandridge, az ő megszerzése mellett pedig nagyon kellett, hogy a másodéves Mitch Kupchak 16 pontos, 7 pattanós játékos legyen a Hayes-Unseld duó mögül is, valamint hogy Kevin Grevey közel 10 pontot javulva 15.5 pontot átlagoljon, mivel Chenier a szezon felénél lesérült, és nem is lépett pályára a PO-ban.

Gyakorlatilag ugyanez a gárda egy évvel később megnyerte az alapszakaszt, ugyanígy a Seattle-lel játszotta a döntőt, csak pályaelőnyből, de megint leolvadt, 4-1-re kikapott. Azóta sem jutott ilyen magasságokba a Washington, de senki nem lepődött volna meg, ha az egy bajnoki cím három lett volna - papírforma szerint egy aranygyűrűnél biztosan több volt ebben a garnitúrában.

A SuperSonics elképesztően kiegyensúlyozott csapat volt már ebben az évben is - a szezon elején vette át a gárda irányítását Lenny Wilkens, aki természetesen maradt a következő idényre is. Jack Sikma, Dennis Johnson, Gus Williams, Fred Brown, John Johnson és Paul Silas már ekkor is a keret tagja volt - ők mind részesei voltak az 1979-es bajnoki címnek egy évvel később. Csak Marvin Webster és Mike Green távoztak, a helyükre érkezett Lonnie Shelton (pont Websterért cserébe) és Tom LaGarde, ennyi pedig elég is volt, hogy visszavágjanak a Bulletsnek.

 

30 évvel ezelőtt, 1990. február 7-én a Portland TrailBlazers 106-105-re verte a Detroit Pistons a döntőben, ezzel kiegyenlített. Ez volt az egyetlen meccs, amit megnyertek az oregoniak ebben a párharcban, Terry Porter viszont máig fennálló döntőrekordot ért el azzal, hogy 15/15 volt a büntetővonalról - soha senki nem dobott be ennyi büntetőt hiba nélkül egy fináléban.

Két évvel később, 1992. február 7-én a Chicago Bulls 94-84-re verte a Blazerst a döntő harmadik találkozóján. A két gárda mindössze 31 pontra volt képes összesen a harmadik negyedben, ez mind a mai napig negatív csúcs a döntők harmadik negyedeit tekintve. 1989 óta zsinórban kilencedik alkalommal kapott ki a nyugati finalista hazai pályán - ez szintén NBA rekord.

 

1998. június 7-én pedig minden idők legegyoldalúbb döntőbeli ütközetét láthattuk: a Bulls 96-54-re verte a Utah Jazz gárdáját a finálé harmadik találkozóján. Ez a 42 pontos különbség továbbra is rekord, ahogy a Jazz 54 dobott pontja is negatív csúcs az egész playoffot tekintve.

 

Az elmúlt szűk 25 esztendő egyik legkarakteresebb játékosát, Allen Iversont nagyon nagy tehetségként kezelték, de úgy törthetett volna derékba karrierje, hogy igazán meg sem ismerhetjük. 17 éves korában, 1993 februárjában ugyanis egy bowling-pályán tömegverekedés tört ki, amelyben Iversonék "ellenfelei" húzták a rövidebbet. 15 évet kapott a feltörekvő sztár, amelyet 10 évre felfüggesztettek, majd később el is törölték a büntetést, nem sokon múlott azonban, hogy még az egyetem előtt véget érjen pályafutása.

1994-ben végzett a középiskolában, két évet játszott ezt követően a Georgetown egyetemen, majd 1996-ban az 1/1-es pickkel őt választotta ki a Philadelphia Sixers. Azonnal letette névjegyét, hiszen már az első idényben 23.5 pontot és 7.5 gólpasszt átlagolt, természetesen ő lett az Év Újonca ezzel. 1998/99, tehát harmadik idénye volt egy újabb kitörési pont nála. Ekkor került be először az All-NBA csapatokba (2005/06-ig bezárólag, tehát philadelphiai karrierje alatt mindössze egyszer nem kapott helyet ezekben az ötösökben, háromszor az elsőben, háromszor a másodikban, egyszer a harmadikban találta magát), és először lett pontkirály 26.8-as átlaggal - a csapattal ráadásul először jutott be a PO-ba, rögtön a második körbe.

Iverson a következő idényben, 1999/2000-ben már All-Star lett, és NBA-pályafutása végéig, 2010-ig bezárólag minden gálára meghívták. 2000/01 volt karrierje messze legsikeresebb szezonja, hiszen minden idők egyik, ha nem a legjobb All-Star gáláján és az alapszakaszban is ő lett az MVP, másodjára lett pontkirály (31.1), megnyerte emellett a labdaszerzés kategóriát is (2.5), természetesen All-NBA első csapattag lett, a Sixersszel pedig végigment keleten. Legendás párharcot vívott a Philly a Toronto Raptorsszal a második körben, szintén 4-3-as ütközetben múlta felül a Sam Cassell, Ray Allen, Glenn Robinson-féle Milwaukee Bucksot, majd az első meccset megnyerte Iverson vezetésével a Los Angeles Lakers ellen, mielőtt az aranysárga-lilák végül legyőzték volna a csapatot.

Soha nem jutott már ilyen magasságokba csapataival, egyénileg azonban még szállította a jó eredményeket. 2001/02-ben is pontkirály lett, még jobb átlaggal, mint egy évvel korábban (31.4), és ebben az évben is megvédte stealkirályi címét - ez utóbbi kategóriában 2002/03-ban is ő lett az első, zsinórban harmadjára. 2005 februárjában megdobta 60 pontos karriercsúcsát, ráadásul negyedik alkalommal is pontkirály lett (30.7) ebben az idényben, és másodjára nyerte el az All-Star MVP címet, de egyre jobban látszódott, hogy a köré épített, eléggé egyszemélyes támadójátékkal nem megy sokra a Sixers. 2006 decemberében cserélték a crossoverek királyát a Denver Nuggetshez Andre Millerért, Joe Smith-ért és két 2007-es első körös draftjogért.

A coloradóiaknál összeállt az Iverson - Carmelo Anthony duó, de hiába volt két jó éve egyénileg a Nuggetsnél, a Denver sem jutott túl az első körön. A Nuggets gyorsan lépésre szánta el magát, kevesebb mint két évvel odacserélését követően a Detroit Pistonshoz postázta Chauncey Billupsért és Antonio McDyessért.

Egyrészt a Nuggets azonnal főcsoportdöntőt játszott Billups vezetésével, másrészt a Detroit teljesen összeesett vezére elvesztése után, harmadrészt pedig Iverson pályafutása ha nem is egyik napról a másikra, de nagyon hirtelen került vakvágányra. A Pistonsnál sem találta a helyét, majd 2009 nyarán a Memphis Grizzlieshez írt alá, akik nagyon gyorsan ki is tették csapatukból, mert nem fogadta el, hogy már nem lehet kezdő. Visszament a Sixershez még ugyanebben az idényben, de 2010 után nem játszott már sehol a ligában. 2010/11-ben még játszott a török Besiktasnál, de alig 10 meccs után visszatért az Államokba, 2013-ban pedig bejelentette visszavonulását.

Nyomot hagyott a ligán, nem feltétlenül (csak) az elért statisztikái, eredményei miatt, de nagyon sokan követték (játék)stílusát a pályán és azon kívül is - kevesen voltak akkora hatással a kosárlabdát követők táborára, mint ő a 2000-es évek elején. Sokáig nem nagyon került reflektorfénybe, 2016 áprilisban azonban beválasztották a Hírességek Csarnokába - beiktatása szeptember 10-én meg is történt. Isten éltesse sokáig!

 

Egy szomorú esemény is köthető június 7-éhez - 1993-ban ezen a napon, tehát 27 évvel ezelőtt hunyt el az akkor 28 esztendős horvát klasszis, Drazen Petrovic, aki autóbalesetet szenvedett Németországban. A horvát legenda pályafutásáról korábban írtunk már részletesen, 44 pontos NBA-karriercsúcsáról ezen a linken nézhettek meg videót, 112 pontos meccsének pedig októberben volt a 35. évfordulója. Isten nyugosztalja!