78 éves Pat Riley, Jamal Crawford 43, Mookie Blaylock 56

2005. március 20-án LeBron James karrierje egyik legjobb estéjét produkálta a pontszerzést tekintve. Csapata, a Cleveland Cavaliers ugyan 105-98-as vereséget szenvedett a Toronto Raptors vendégeként, az akkor még csak másodéves csillag azonban kiválóan teljesített: 56 pontot szerzett 18/36-os mezőny-, 6/12-es tripla-, illetve 14/15-ös büntetőmutatóval. Ez az 56 pont 2015-ig franchise-rekord volt az ohióiaknál. LeBronnak volt még 10 pattanója, 5 gólpassza és 2 szerzett labdája is 4 eladott mellett, szokás szerint komplett meccset játszott.

 

33 éve, 1990. március 20-án az All-Time pontlista első helyezettje, Kareem Abdul-Jabbar részesült elismerésben, ezen az estén vonultatta vissza a Los Angeles Lakers a 33-as mezszámot KAJ tiszteletére. Minden idők egyik legnagyobb játékosa 20 éves karrierjéből 14-et töltött az aranysárga-liláknál, ebből 13-szor All-Star is volt, háromszor volt alapszakasz-MVP csak a Los Angelesnél, egyszer, 1984/85-ben pedig a döntő legértékesebb játékosának választották. Öt bajnoki címet nyert a '80-as évek Showtime-Lakersével, miközben 6-szor volt All-NBA első, 4-szer pedig a második csapat tagja, a legjobb védekező ötösbe háromszor, a másodikba pedig négyszer választották csak itt töltött pályafutása során.

 

Abdul-Jabbar korai karrierjének legnagyobb ellenfele, majd a Lakersnél elődje Wilt Chamberlain volt, aki még KAJ ligába kerülése előtt állított fel egy máig fennálló rekordot. 1968. március 20-án még a Philadelphia Sixers játékosa volt Chamberlain, amikor az alapszakasz utolsó meccsét játszották ebben a szezonban. A Philly ugyan kikapott a Cincinnati Royalstől 131-130-ra hosszabbítás után, de Wilt úgy fejezte be a mérkőzést, hogy 702 gólpasszt osztott ki az 1967/68-as idényben. Chamberlain ezzel az NBA történetének egyetlen centere, aki 700 asszisztig jutott egy szezon során, és az egyetlen, aki év végén vezette ezt a kategóriát - a gólpasszkirály nem ő lett, mert 8.6-es átlaga "csak" a második helyre volt jó a kevesebb meccset játszó, de 9.7-es átlagot produkáló Oscar Robertson mögött. 

Ugyanezen a napon a Detroit Pistons játékosa és a későbbi detroiti polgármester, Dave Bing 27.1 ponttal megnyerte a vonatkozó kategóriát, így 20 év után az első hátvéd lett, aki pontkirály tudott lenni az NBA-ben.

 

Három nagyobb születésnaposunk is van ma. Az egyik a 43 esztendős egykori dobóhátvéd, Jamal Crawford. Crawfordot egy év Michigan Egyetemen töltött szakasz után a 2000-es draft 1/8-as választásával vitte el a Cleveland Cavaliers, de még a draft napján elcserélték a Chicago Bullshoz készpénzért és Chris Mihmért. Nehezen indult be karrierje, első két szezonjában egyértelműen, harmadikban pedig többnyire csere volt, ráadásul irányítóként próbálgatták. Negyedik évében kezdő dobóhátvéd lett, 17.3 pontot átlagolt - úgy tűnt, kezd kibontakozni.

2004 nyarán azonban a Chicago elcserélte őt Jerome Williamsszel egy semmit nem érő csomagért - a New York Knickshez került Dikembe Mutombóért, Othella Harringtonért, Cezary Trybanskiért és Frank Williamsért cserébe, de a Bulls Mutombót még a szezon előtt beváltotta a Rockets-cel kötött tranzakcióban Adrian Griffinre, Erik Piatkowskira és Mike Wilksre. A Knickshez nem a legjobb szakaszban érkezett, Isiah Thomas ámokfutása idején, így hiába hozta legjobb egyéni számait, csapatsikerek ehhez természetesen nem párosultak - ahogy Chicagóban sem. 2007/08-ban karrierje egyetlen 20 átlagpontos idényét produkálta, de nem sokkal a 2008/09-es szezon kezdete után a Golden State Warriorshoz cserélték Al Harringtonért cserébe - azért, mert utóbbinak egy évvel rövidebb volt szerződése, 2010-ben lejárt, a Knicks pedig nagyon gyúrt LeBron Jamesékre.

Oaklandben mindössze egy idényt töltött, de 2008. december 28-án 50 pontot szórt a Charlotte Bobcatsnek, ezzel az NBA történetének negyedik játékosa lett Wilt Chamberlain, Bernard King és Moses Malone után, aki három különböző csapattal is eljutott az 50-es határig - sikerült ez neki New Yorkban és Chicagóban is. Akkori csereértékét jól mutatja, hogy 2009 nyarán Acie Law-ért és Speedy Claxtonért küldték el az Atlanta Hawkshoz.

Itt ért révbe karrierje, 6 év után ugyanis újra lekerült a kispadra, 2009/10-ben pedig azonnal meg is nyerte a legjobb hatodik embernek járó trófeát. A korábban teljesen megbízhatatlannak számító kezdőjátékos egy biztos pont lett a padról az emberek szemében, ráadásul többé-kevésbé tudta hozni pontjait csereként is, ebben a szerepben pedig a liga egyik, ha nem a legjobbja volt. 2011-ben, a lockout után a Portland TrailBlazerst választotta, de 2012 nyarán újra szabadügynök lett, és aláírt a Los Angeles Clippershez.

14-16.5 pont közötti idényeiből 2013/14-ben megint sikerült kiszakadnia, nagyban 18.6 pontjának köszönhetően újfent őt választották a legjobb hatodik embernek, 2015/16-ban pedig megint elnyerte ezt az elismerést, ezzel a liga történetének első játékosa lett, aki háromszor kapta meg ezt a trófeát - azóta Lou Williamsnek sikerült ugyanez, érdekesség, hogy neki is a Clippers volt a fő állomása.

2017 nyarán váltott csapatot, a Minnesota Timberwolveshoz szerződött szabadügynökként, de nem jött be neki Tom Thibodeau, 2018-ban pedig a Phoenix Sunsot választotta, aminek szintén egy rekord lett a vége. A 2018/19-es szezonzárón, 2019. április 9-én, a Dallas Mavericks otthonában, Dirk Nowitzki utolsó hazai mérkőzésén 51 pontot szorgoskodott össze, amivel az NBA történetének első kosarasa lett, aki négy különböző együttessel is elért félszáz pontig. Crawford ráadásul 39 évesen és 20 naposan a legidősebb játékos lett az NBA-ben, aki elért 50 pontig - Michael Jordan rekordját adta át a múltnak.

2020-ban a buborékban egyetlen meccs erejéig kapott lehetőséget a Brooklyn Netsben - ezzel a nyolcadik játékos lett a liga történetében, aki legalább 20 szezonban pályára lépett.

A 2020-21-es évadra viszont már nem kapott szerződést, így megkezdhette második karrierjét - 2021 novembere óta a League Passen kommentátorként dolgozik. 

Crawford a csere szerepkör és a crossoverek mellett még egy dologról híres: a négypontos játékokról, ebből ugyanis az NBA történetében neki van a legtöbb, számszerint 55 (60 a PO-okat is beleszámítva).

Szintén köze van az Atlantához, méghozzá nem is kicsit a ma 56 esztendős Mookie Blaylocknak, aki 1967. március 20-án látta meg a napvilágot. Három évig volt a New Jersey Nets játékosa, amely az 1989-es draft 1/12-es pickjével választotta ki. Jól játszott Jersey-ben is, utolsó évében 13.8 pont, 3.7 pattanó, 6.8 gólpassz és 2.4 szerzett labda került a neve mellé, a Nets azonban pocsék döntést hozott: Roy Hinsonnal együtt elcserélte a második évében járó Rumeal Robinsonra a Hawkshoz. Robinson második évében 13 pontot és 5.5 gólpasszt átlagolt (szintén irányító volt), ám ezt követően lényegében momentuma sem volt a ligában.

Nemúgy Blaylocknak, aki Lenny Wilkens irányítása alatt is hozta magát Atlantában. Második Hawksnál töltött idényében 13.8 pontja mellett 5.2 pattanót, 9.7 gólpasszt és 2.6 szerzett labdát hozott mérkőzésenként, amiért beválasztották az All-Star gálára - pályafutása során először és utoljára. Ebben az idényben az All-Defensive első ötösnek is tagja lett - a következő idényben megismételte ugyanezt, majd négyszer a második csapatba választották. 1996/97-ben (2.7) és 1997/98-ban megnyerte a szerzett labda kategóriát - összesen öten voltak képesek arra a liga történetében, hogy mindezt egymás utáni években tegyék meg, ő is köztük van Magic Johnson, Allen Iverson, Chris Paul és Alvin Robertson mellett.

A 90-es évek (és minden idők) egyik legjobb perimétervédője volt, aki soha nem a pontszerzésével tűnt ki (egyszer sem érte el a 17.5 pontos átlagot, inkább 13-14 pontos játékos volt), de pályafutása első és utolsó évét leszámítva végig 4-5 pattanó, 6-8 gólpassz és 2 szerzett labda környékén átlagolt - ebből a sávból nem nagyon lógott ki lefelé, fölfelé inkább előfordult, első öt atlantai évében pedig még 37%-os tripladobó is volt ezek mellé. Draymond Greent és Clyde Drexlert leszámítva ő volt a legközelebb a quadruple-duplához is - 1998-ban Allen Iverson életét keserítette meg az egyik Philadelphia Sixers elleni mérkőzésen, végül 14 pontig, 8 pattanóig, 11 gólpasszig és 10 szerzett labdáig jutott:

Hét évet töltött Atlantában, ami alatt végig PO-olt a Hawks, de három első körös búcsú mellett négy második körös kiesés jelentette a végállomást a csapat számára. 1999 nyarán döntésre szánta el magát az Atlanta: Blaylockot egy első körös pickkel karöltve a Golden State Warriorshoz küldte Bimbo Colesért, Duane Ferrellért és azért az első körös draftjogért, amiből Jason Terry lett. Blaylock a mai napig vezeti a Hawkst az elvállalt (3023) és bedobott (1050) triplák számában, valamint a szerzett labdákban akár összesítve (1321), akár meccsenként (2.6).

Az első két oaklandi évében még jobban is játszott, mint az utolsó két atlantaiban, legalábbis a 36 perces statisztikák alapján, a 2001/02-es szezonban viszont már csak 35 meccsen szerepelt, nem is volt kezdő, ezt követően pedig visszavonult.

Sajnos ezt követően is a hírekbe került. Folyamatos alkoholproblémái voltak már pályafutása közben is, 2013 májusában pedig halálos autóbalesetet okozott - az autója áttért a szembejövő sávba, és karambolozott az ott érkező járművel. A vétlen autó utasai közül egy ötgyermekes anyuka meghalt, Blaylock jogosítványát ráadásul bevonták korábban ittas vezetés miatt - az esetnél nem volt ittas, de rohamai voltak, ezért orvosa azt tanácsolta, hogy ne vezessen, és alá is írt egy dokumentumot arról, hogy nem fog. Később bűnösnek vallotta magát, amiért 15 év börtönt kapott, de csak 3 évet kellett börtönben töltenie, jelenleg még próbaidőn van.

 

Náluk azonban sokkal nagyobb név az NBA egész történetének egyik legmeghatározóbb alakja, a pályán, a kispadon és vezetőségi szerepkörben is többször a csúcsra jutó 78 éves legenda, Pat Riley.

Az 1967-es draft 1/7-es választottja a San Diego Rocketsnél sosem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ennek ellenére 1970-ben, az expanziós drafton elvitte őt a ligába kerülő Portland TrailBlazers. Májusban választotta ki az oregoni alakulat, októberben azonban el is adták a Los Angeles Lakersnek, ahol játékospályafutása meghatározó részét, kicsivel több mint öt szezont töltött. 1972-ben bajnok lett a Chamberlain és Jerry West-féle Lakersszel kiegészítőként, ezt követően pedig egyénileg voltak egyre jobb szezonjai, 1974/75-ben például 11.0 pontot átlagolt. 1975/76-ban két meccs erejéig a csapathoz kerülő Abdul-Jabbarnak is volt csapattársa, mielőtt elcserélték volna a Phoenix Sunshoz - amely döntőt játszott ebben az idényben a Bostonnal, igaz, 4-2-re kikaptak a fináléban -, ő pedig az idény végén visszavonult.

1977-ben tért vissza a Lakershez, mint kommentátor. 1979/80-ban Paul Westhead lett az aranysárga-lilák vezetőedzője, Riley pedig az ő segédedzője, nyertek is azonnal egy bajnoki címet. Magic Johnsonék azonban nem akartak Westheadnek játszani, így a trénert kirúgták az 1981/82-es idény elején. Jerry Westnek szánták a pozíciót, ő nem vállalta, így lett Riley előbb ideiglenesen, majd véglegesen a Lakers vezetőedzője. A következő 8 idényből mindössze egyszer nem nyerték meg nyugatot, és összesen négy bajnoki címet zsebeltek be: 1982-es győzelmük után előbb a Philadelphia Sixers, majd a Celtics verte őket a fináléban, 1985-ben azonban visszavágtak a Bostonnak. 1986-ban komoly meglepetésre kaptak ki 4-1-re a Hakeem Olajuwon és Ralph Sampson vezette Houston Rocketstől, de ezt két bajnoki cím követte, 1989-ben pedig a döntőben maradtak alul a Bad Boys Pistons ellenében, nem sikerült a Riley által a köztudatba hozott (és le is védett!) three-peat. 1989/90-ben pályafutása során először lett az év edzője, de a Phoenix Suns már a második körben kiejtette őket 4-1-gyel, így Riley lemondott.

Egy évig volt kommentátor az NBC-nél, majd 1991-ben csatlakozott a New York Knickshez, akikkel merőben más stílust játszatott, mint a Showtime Lakersszel - a '90-es évek fizikalitása (talán) a Knicks játékán látszódott leginkább. 1992-ben hét meccsre kényszerítették a Chicago Bullst a keleti elődöntőben, 1993-ban hat meccset bírtak a keleti döntőben Michael Jordanék ellen, de mindkétszer kikaptak, a Bullsnak pedig sikerült a three-peat, ami Riley-nak nem. Ez utóbbi idényben, tehát 1992/93-ban 60-22-es mérleget produkált az alapszakaszban a Knicks, ez rekordbeállítás volt a franchise-nál, Riley pedig karrierje során másodjára lett az év edzője. 1994-ben bejutottak a fináléba a Jordan nélküli Bulls testén keresztül, de hiába vezettek 3-2-re, hét meccsen kikaptak az Olajuwon-féle Rocketstől. Riley lett az első edző, aki két csapatot is hetedik meccsig vitt a nagydöntőben.

1995-ben lemondott, a Miami Heat elnöke és vezetőedzője lett. Az Alonzo Mourning és Tim Hardaway köré épített együttes szépen formálódott, de a Chicagón nem tudtak átmenni az első két évben. 1996/97-ben 61-21-et mentek az alapszakaszban, Riley pedig harmadjára is megkapta az Év Edzője díjat. 1998-ban második, 1999-ben pedig első kiemeltként estek ki a Knicksszel szemben már az első körben, de ezután sem jött túl sok siker - 2000-ben megint a New York állította meg őket a második körben, a rá következő évben a Charlotte Hornets pályahátrányból söpörte őket az első kanyarban, majd kétszer be sem jutottak, Riley pedig 2003-ban lemondott, mint edző.

Ebben az évben ledrafolta Dwyane Wade-t, 2004 nyarán pedig csere útján, Lamar Odomért, Brian Grantért, Caron Butlerért, egy 2006-os első körös pickért és egy 2007-es második körösért megszerezte Shaquille O'Nealt, így készen állt az új gárda gerince. A 2005-ös PO keleti döntőjében a bajnoki címvédő Detroit Pistons ellen 3-2-ről kaptak ki, a következő idény közepén pedig visszavette a vezetőedzői posztot Stan Van Gundytól. Sokak szerint beleült ezúttal a jóba, de egyrészt ezt ő teremtette meg elnökként, másrészt az eredmények őt igazolják, 2006-ban ugyanis bajnok lett a floridai együttessel is, 0-2-ről fordítva meg a Dallas Mavericks elleni finálét. 2008 áprilisában, pályafutása legrosszabb edzői mérlege (15-67) után döntött úgy, hogy végleg befejezi trénerként.

Elnökként azóta is tevékenykedik, 2010 nyarán pedig összehozta a 2010-2014 közötti időszak legmeghatározóbb együttesét, a kétszeres bajnok és emellett kétszeres döntős, Wade, LeBron és Chris Bosh-féle alakulatot. 2014-ben James lelépett, Bosh vérrögproblémák miatt befejezte karrierjét, 2016 nyarán pedig Wade is távozott a csapattól. Erik Spoelstra személyében azonban megfelelő utódra talált, Wade pedig a 2018-as deadline előtt visszatért a "fészekbe", és itt fejezte be a pályafutását 2019-ben. 

2019 nyarán ismét nagyot dobott, megszerezte Jimmy Butlert, Bam Adebayóval együtt két játékosa került be az All-Star Gálára, majd a buborékban emlékezetes menetelést produkált a Miami. Kisöpörték a Pacerst, 4-1-re lesimázták a Milwaukee-t, a konferencia-döntőben pedig 4-2-re győzték le a Bostont, csak a Lakers tudta őket megállítani a nagydöntőben, de ott is fogtak két meccset. A Heat 2022-ben is eljutott a konferencia-döntőig, de ez szinte csak lábjegyzet Riley életművében. 

Több, mint fél évszázada van az NBA-ben, az ő munkájának nyoma 40 éve látszódik az egész ligán. A 80-as években minden idők egyik legszórakoztatóbb játékát játszotta csapata és lett ötszörös bajnok, a Knicks igazi brusztolós, kemény mentalitását ő adta a csapatnak a '90-es évek elején, a Heat franchise-t pedig gyakorlatilag a semmiből emelte a csúcsra, nem is egyszer. Ő az NBA történetében a második (mentora, Bill Sharman után), aki játékosként, vezetőedzőként és csapatvezetőként is bajnoki címet tudott szerezni, nem is csoda, hogy 2008-ban beválasztották a Hall of Fame-be. Isten éltesse még sokáig!